KÉT SZEKÉR ÖREGASSZONY

(Egy adoma 1843-ból).

1883

Kékkõben történt, de régen már.

A Balassák laktak ott kevély várukban, a Balassák pedig kemény gyerekek voltak, s igen sok kiváltságot csikartak ki maguknak. Még azt is, hogy a székvárosukban nem szabad zsidónak lakni.

És a Balassák mégis elpusztultak, pedig ki sem mozdultak piciny székvárosukból, s még zsidó sem kellett nekik hozzá.

Hanem nagy udvart tartottak. Maga az öreg Balassa nem tudott egyetlen egy nyelvet sem jól, csak tótul. Hova mozdult volna hát ki szégyenszemre?

Ott élt vidáman, bár a maga módja szerint. Egy barbár fejedelem él csak úgy. Mikor ebédhez ült, kilenc ágyúból lõttek a várfokon, mikor vacsorához, háromszor.

Nagy banderiumot tartott százhúsz-száznegyven emberbõl állót. - Mindenféle mesteremberei voltak a rézöntõtõl kezdve egész a gombkötõig, s ezek mind kommencióra fogadva. Egy amfiteátrum alakú épületet emelt a várudvaron. Ez volt a táncterem. S ebben mindennap bál volt ebéd után. Bál, de nõk nélkül. A nagyúr összehítta a cselédeit, kedvelt parasztjait a városkából és ott keringtek, ugráltak, mint a kosok egész éjfélig zeneszóra egy óriási oszlop körül. Õ maga táncolt köztük a legnagyobb animóval.

A nagyúrnak ott lent a fellegvár alatt saját külön szolgabírót, csendbiztost, pandúrokat is tartott a nemes vármegye - de ezek már, ti. a szolgabíró és csendbiztos, nagyon is mûvelt emberek voltak neki, nemigen szeretett velök érintkezni, hanem volt egy óriási hangcsöve, azon át kiabált nekik lefelé a várfokról, ha valamely szeszélyes kívánsága vala.

Lõn, hogy a híres báli teremnek nagyon megromlott a talaja egy napon. A patkós csizmasarkak szörnyen eléktelenítették. A nagyúr elhatározta egy délelõtt, hogy behinti apró kaviccsal.

Lekiáltott hát a hangcsövén:

- Hej szolgabíró, csendbiztos! Hozzanak fel még ma két nagy szekér murvát. - Murvának hívják a kavicsot azon a vidéken.

A »murva« szó végig süvített a horizonon. A szolgabíró alulról intett a fejével, hogy megértette, s azután hozzálátott az oligarcha parancsának teljesítéséhez.

Hívatja nyomban az elöljáróságot. Ijedten összeszaladnak a falusi primipilusok.

- Mi baj van?

- Hát bizony nagy baj van. A méltóságos úrnak két szekér asszonyt kell beszállítanunk ma.

- Két szekér asszonyt? - hebegé elsápadtan a bíró. (Neki magának is csinos felesége volt.)

- Annak meg kell lenni nyomban, mert különben ötven bot. - Hallották kedtek?

A hír gyorsan futott végig a falun, nagy rémületet keltve a férjek s itt-ott - meglehet - az asszonyok között is. Akinek szép leánya, menyecskéje volt, dugta ahova lehetett, pincékbe, kamrákba. Sok elmenekült a szõlõk alá a borházakba.

A szegény bíró végre is mit tudott csinálni ily viszonyok közt. Kivetette, mint a forspontot, minden telek után egy asszonyt. Hetven egész telekbõl áll a szegényes hegyi városka, tehát éppen hetven asszony lesz. Két szénás szekéren jól, mutatósan elhelyezve, egészen tisztességes szállítmány lesz. A méltóságos úrnak nem lehet semmi kifogása.

Azonban voltak negyedtelkes gazdák. Ilyen család négy ad egy asszonyt. Ezek hadd igazítsák el maguk közt.

Két szénás szekér elé ökröt fogtak, mindenikre felült egy kocsis, egy polgár és megyei hajdú, s úgy álltak meg sorba a kezökben levõ reparticionális liszta szerint a házak elõtt.

Természetes, hogy minden gazda a família azon asszonyi állatját áldozta fel, amely legkevesebbet ért otthon, s melyet legkevesebb bánat és könny kísért sajátságos útjára.

Mentegetõzve jöttek ki, nagyanyjukat, anyósaikat kikísérve a parasztok.

- Szívesen adnánk mást… de nincs… a fiatal asszonyok künn vannak a mezei munkánál, haza se jönnek ma. Azért hát fogadják szívesen kigyelmetek azt, ami telik.

S ha a szép szó nem használt, egy-egy húszast sem sajnáltak odanyomni a parancsnokló hajdú markába.

Egyszóval hetven vén asszony ült a két hosszú szekéren, mikor a kanyargós hegyi úton nagy zsivaj és sikoltozások között a vár felé húzta õket nagy türelemmel a négy-négy szép fehér ökör.

Az utolsó szekér után maga a szolgabíró ügetett lóháton.

Mikor a menet beért a várudvarra, kiszaladt Balassa az ambitusra, s összecsapta a két kezét ijedten.

- Spektábilis! - hebegé a szolgabíróhoz. - Mi legyen ez?

- Bocsánatot kérek, méltóságos uram, de nem kaptunk szebbeket…

- Kit, mit? Megbolondult kend, spektábilis?

- Hát kérem alássan, hiszen azt tetszett parancsolni…

- Én?

- Igenis…! Egy szóval se tetszett említeni, hogy szépek legyenek.

Az öreg báró elértette most a tévedés okát, s elkezdett szívbõl kacagni.

- Nem asszonyokat kértem, balgák kendtek, hanem kavicsokat, de ha már itt vannak, isten neki, tartsunk nekik egy bált legalább.

Míg a vén asszonyok bálja tartott fenn a várban, azalatt lenn a kékköviek közt elterjedt a félreértés híre - minélfogva népgyûlés jött össze, melyben elhatározták, menjen fel egy deputáció Balassához nyomban, hogy ha már így van, hát csak tartsa ott az asszonyokat, neki ajándékozzák…

…Mert hát az egész városból mind ott voltak az anyósok.