CSÁBRÁG VÁRA

1884

Ezek a falak még láthatták az Árpádokat.

Itt volt valamikor otthon a Hunth nemzetség, 1137-ben Hunth fiai, Dezsõ és Demeter bírták. Õsi neve Lytwa volt. Hanem ez a neve elveszett. A XVI-ik század óta Csábrágnak hívják.

…Ezekben az idõkben olyan forgandó volt a vár, mint a pénz - természetes, hogy nem melegedhetett meg a fedele alatt sokáig senki se.

A várak és a fejek gyorsan gurultak a regényes középkorban!

A cseh rablók, a »zsebrák urak«, úgy látszik, nagyon szerettek várakban lakni, mert már a XV-ik században õket találjuk ott olyan nyugalmasan, mintha benne születtek volna. Késõbb azonban a Krusichoké lesz Csábrág, kiktõl Bakács Tamás, az esztergomi püspök veszi meg - az öccse fiai számára. Csakhogy a két Bakács fiú politikába keveredett János király mellett, amibe Ferdinánd úgy szokott beleszólni akkoriban, hogy »tessék, menjetek János király után, hanem a váratok is elmegy alólatok, ahová én küldöm« - és a várat elvette, s odaadta Illésházy Istvánnak.

Ez a forgandósága a váraknak sose volt olyan, mint az ellenkirályok alatt. Mert akinek vára volt, annak okvetlenül színt kellett vallani; vagy ide állni, vagy oda. Ha Ferdinándhoz állt valaki, akkor János kergette ki a birtokaiból, ha Jánoshoz szegõdött, Ferdinánd üldözte el.

De hát mindez nem tartott sokáig. A szerencse változandó volt. Ha ma kikergették, holnap már diadallal jöhet vissza, úgy lehet. Nemsokára megint a Bakácsok kezén találjuk Csábrágot. Csakhogy ez a Bakács, névszerint Péter, tanult az apák kárán, s sietett eladni a várat Pálffy Péternek, ki atyja volt a késõbbi gyõri hõsnek, Pálffy Miklósnak.

S íme, jó elõérzete vala Bakács Péter uramnak, mert éppen akkor élt a híres, nevezetes, gonosz lelkû Balassa Menyhért, akinek nagyon fájt a foga Csábrágra.

Márpedig Balassa uram nem azt tette, amit a többi fõurak, ha valamit akart, hogy odament volna kuncsorogni valamelyik királyhoz adománylevelekért, hanem elvette õ maga erõszakkal. Sok gonosz cselekedet emléke maradt meg õkegyelme után…

Egy napon betört jól edzett katonáival a várba és elfoglalta. Most már három várból ûzhette rablásait, mert Léva és Szitnya is az övé volt.

A »Garam- és az Ipoly-mellék királyának« nevezték Menyhértet a hízelgõk; de tulajdonképpen nem volt más, mint fõúri rabló-lovag. Hanem azt az egyet meg kell neki adni, hogy a kardot jól tudta forgatni. S bár rettegte nevét mindenki az Ipoly és Garam partján, vitézségérõl mégis legendákat beszéltek.

Hogy milyen hatalmas lehetett, mutatja az, hogy az 1548-iki pozsonyi országgyûlés intézkedõ határozatot hozott ellene, s a pozsonyi gróf Salm Miklós haddal indult meg megfékezésére.

Gróf Miklóssal seregek indulának.
Erős Csábrág alatt álgyuk igazgattatának -

zengi a jó Tinódi Sebestyén, ki hosszadalmasan verseli meg Csábrág bevételét Balassáékkal rokonszenvezve.

Menyhért úr egyébiránt élvén a gyanúperrel, jókor elillant Erdélybe János Zsigmond hûségére, de váraiban vitéz õrséget hagyott, kik derekasan védték magukat, míg csak lehetett. Ferdinánd bevévén a várat, visszaadta a Pálffyaknak, de királyi õrséget tartott benne. 1568-ban meghalt Pálffy Péter, s a vár egy Krusich Jánosnál férjnél levõ leányágra szállott, s így száz év múlva megint ott volt a vár a Krusichoknál. Krusichné férje halála után Illésházy Istvánhoz ment nõül, aki lázadási gyanúba keveredvén Rudolf elõtt, a várat elvette a császár, s odaadta Keraházi Joó Jánosnak, kitõl nemsokára visszavette a gyõztes Bocskay, s visszaadta elõbbi gazdájának, a melléállt Illésházynak. II. Ferdinánd 1622-ben Koháry Péternek, érsekújvári fõkapitánynak ajándékozá, Szitnya várával egyetemben.

Azontúl aztán megpihent Csábrág a Koháryak kezén, a kuruc harcok idejét kivéve.

Mert rövid idõközre elfoglalta Thököly, s magát Koháry Istvánt is rabul ejté. Ugyancsak keményen bánt vele. Hosszú három évig hurcoltatta mint rabot az egyik börtönbõl a másikba, Ungvárról Munkácsra, onnan Patakra.

Ez a Koháry István volt a költõ, ki »keserves rabságban, Munkács kõvárában« írogatta zamatos verseit.

Mikor végre kiszabadult fogságából, az uralkodó mindenféle kitüntetésekkel halmozta el, kinevezte grófnak, tábornoknak, s természetesen visszaadta neki Csábrágot is.

Hanem a nagy lojalitásával (minden Koháry lojális volt) még egyszer megjárta.

Thököly csillagának letûnte után megint megharsant nemsokára a tárogató, II. Rákóczi Ferenc lobogtatta a zászlókat - a »pro libertate«.

Lõn tehát, hogy a vár Rákóczi s illetve Bercsényi Miklós kezébe jutott 1705-ben, s maga Koháry bujdosni kényszerült. Ugyanebben az évben Bercsényi uram a bányavárosokba menõben benézett Csábrág várába is.

A kapu fölött megpillantván Koháry kevély föliratát:

DAT DEUS CUI VULT -

                                   STEPHANUS KOHÁRY.

Nyomban parancsolá, hogy a feliratot enyésztessék el, s tegyék helyére ezt:

ACCEPIT UBI VULT -

                                   NICOLAUS BERCSÉNYI.

A kuruc dicsõség letûntével ismét visszaszállt a vár a hû Koháryakra. S bírták is békével, mígnem az utolsó Koháry-fiú, örököse nem lévén leányát egy Cobourgnak adta nõül oly föltétel alatt, hogy az a Koháry nevet is vegye fel.

Ma is a Cobourgok bírják Csábrágot.

A Koháry nevet azonban elhajította késõbb a Cobourg-család, s a várral nem törõdött sokat.