CZIROK MÁTYÁS ÉS SZOMOR MISKA

1884

Két tündöklő név ez most, tisztelt olvasóközönség! Nem kell őket lenézni azért, hogy egyik sem végződik »y« betűvel.

Czirok Mátyás és Szomor Mihály a leghíresebb két kortes a mi vármegyénkben. Anya még nem szült e téren kiválóbb szakférfiakat.

Jó barátok együtt, végtelenül szeretik egymást, de egymás iránti szeretetük is abból áll, hogy folytonos ellenségeskedésben legyenek egymással.

Egy faluban születtek, együtt növekedtek fel: imponáló daliás termetben mindkettő. Ez kell a kortesnek, hogy hasson.

S mert egymás játszótársai voltak, olyan egyformákká lettek idők múltával mindenféle tulajdonokban, mint két tojás - ha ugyan illendő, törékeny tojásokkal hasonlítani össze két ilyen kemény legényt.

Foglalkozása is egy lett mind a kettõnek: a néppel való bánásmód.

Jövedelmezõ hivatal ez, minden három esztendõben egyszer. Õk legalább jól tudják hasznát ennek a nyersanyagnak.

A három éven belül mellékes foglalkozásképp Czirok Mátyás uram ködmönöket varr az asszonyok számára, Szomor Miska pedig szûröket a férfiaknak. Az egyik szûcs, a másik szûrszabó.

Jó mesterember mind a kettõ, csak lusták egy kicsit.

Hanem mikor azután üt a cselekvés órája (furcsa óra, hogy három évben üt egyszer), akkor talpra ugrik mind a kettõ, s olyan izgékonyak lesznek, mint az eleven ezüst.

Czirok Mátyás és Szomor Miska egy kerületben szoktak manipulálni, mert õk elválhatlanok egymástól.

»Tág a világ« - gondolná más két ilyen ember. Lám az öreg Czincz két vármegyét kormányoz az Alföldön. De õket nem bántja a nagyobb szerep vágya.

Együtt maradnak az egymás gyengítésére. Mert õk érzik, hogy épp e kölcsönös gyengítés által elért mesteri egyensúlyban van az erejük.

Ha Szomor egyedül maradna, a kerület egészen kormánypárti lenne, mivelhogy Szomor is kormánypárti. De az akkor nem érne Szomornak semmit! És így lenne Czirokkal is a dolog, ha egyedül áll a terrénumon. Hogy Cziroknak becse legyen, ahhoz Szomor kell és vice versa.

Volt már úgy is, hogy Czirok volt a kormánypárton és Szomor az ellenzéken. A kormány fogta magát, gondolt egy nagyot, és megvette Szomor uramat is: ha mind a két nagy népszónok vele van… biztos a kerület jövõre. Legalább a választáskor nem kell majd költeni semmit. De mihelyest meg volt véve Szomor, azonnal átcsapott ellenzékinek Czirok. Mert hát ez a megélhetési taktika. A hatost sem fogadnák el pénznek, ha a sas is, meg a király képe is egy oldalra volna nyomtatva…

A vételáron hihetõleg megosztozott a két imposztor, s megint csak érdekes választás következett be.

Mert a közönségnek csak az olyan választás érdekes, amely a jelölteknek kínos.

Hogy mi adja Szomornak és Cziroknak azt a nagy hatalmat a kerületben? - fogják kérdeni önök.

Hja, ha én azt tudhatnám! Magam is utána szaladnék az ilyen tulajdonságoknak.

De úgy gondolom, az kell hozzá, hogy az ember már gyerekkorában a környék valamennyi gyerekeit földhöz verje, legénykorában a környék valamennyi szép menyecskéjét elcsábítsa, férfikorában pedig a környék valamennyi férfiát az asztal alá igya.

Tessék ezt utánok csinálni - és akkor hiszem, hogy meg lesz az a tekintély, amellyel õk vájkálnak a nép bizalmában.

Czirok és Szomor egyébiránt akár van követválasztás, akár nincs, folytonos akcióban van egymás ellen.

S ez akció ébren tartja idõközben is a pártokat a kerületben. S aszerint ingadoznak a kedélyek, amint vagy Szomor, vagy Czirok jut diadalra.

De vigyáznak ám, hogy ez is bizonyos tempóra menjen, mint az órainga. Hol erre hajlik, hol arra, mert hogy fölbillenve maradjon, az az üzletnek ártana!

Például a minap közösen fogadtak szekeret, amely a székvárosba szállítsa õket. Mindenik a jelölthez ment a zászlókért, egy kis »elõleges költségért«.

Útközben amint vígan csevegve ülnének a szekér szénából rakott hátsó ülésén, egyszerre elkezd Szomor jajgatni.

- Mi bajod, öreg cimbora? - kérdezi Czirok részvéttel.

- A mellemben érzek valami fájást, s a vérem õrülten kering az ereimben.

- Talán megcsömörlöttél?

- Nem ettem semmi olyast, hanem kezdek gyanítani valamit - hebegi elsápadva. - Oh, de az szörnyû lenne!

- Mi az? - faggatja Czirok gyöngéden.

- Nem, nem mondhatom meg.

- Nekem sem, legjobb barátodnak. Ej, Miska, Miska!

- Hát neked csak bevallom mégis - lihegé, borzalmassá vált arcát a füléhez vive. - Engem egypár hét elõtt egy kutya harapott meg Otrokocson…

De bizony, nem hallgatta azt tovább Czirok uram, hanem leugrott villámgyorsan a veszett ember mellõl, még azt sem mondva, hogy »befellegzett«. Inkább bekutyagolok gyalog, gondolá, s úgy is tett. Szomor uram pedig kedélyesen elvágta magát az ülésen, s egész a székvárosig folyton nevetett, elgondolván, hogy most egypár órával megelõzi ellenfelét, hamarább viszi haza, s tûzdelteti fel a zászlókat a házakra, mint amaz.

Az eset híre hamar terjedt el, s az ellenzék sokat vesztett renoméjában amiatt, hogy a képviselõjén az a csúfság történt. Mégis csak Szomor uram a furfangosabb, okosabb, azzal tartsunk, atyafiak!

Hanem iszen sokáig nem hagyja a csorbát Czirok Mátyás, s lõn, hogy e napokban egy közös értekezleten, mielõtt még a komoly tanácskozásokra kerülne a sor, Czirok uram odalép Szomorhoz, s félrehúzza egy szögletbe.

- Te Miska - súgja -, csináljunk valami virtust ezeknek a parasztoknak.

- Mit?

- Hát az jött eszembe, amit az újságban olvastunk tavaszkor, hogy a királyfinak egy olyan németje van, aki a gombostût is megtalálja, akárhová dugják el. Hát én is ilyen valamit akarnék produkálni.

- Nem bánom, Matyko, ha tudsz hozzá.

- Tud biz a kánya. Hanem ha teszem azt, arra fogadnék, hogy egy eldugott tojást megtalálok, hát megtalálnám, ha ugyanis…

- Az is valami, Matyko pajtás! De hadd hallom az »ugyanis«-t is.

- Ha ugyanis te a kalapod alá dugnád. Itt van a zeheri molnár, az úgyis mindenre fogad. Vagy tíz liter bor csöppen belõle.

- No, nem bánom, csináld meg, legalább lefõzzük a molnárt. Mert az is kortesnek szánta magát, most lévén a tanulói években.

Czirok kiállott ennélfogva hencegni a mediumra:

- No, molnár, fogadsz-e velem, hogy te, aki a lisztünket olyan ügyesen tudod eltüntetni, el nem dugsz úgy egy tojást, hogy rá ne akadjak?

De már erre hogyne fogadott volna a zeheri molnár. Áll a tíz liter bor! Hiszen neki úgyis meg kell ragadni minden nyilvános szereplést, Igazi nyereség rá nézve, ha ezekhez a nagy mintákhoz dörzsölõdhetik!

A fogadás iránt egyszerre érdeklõdni kezdett mindenki.

Cziroknak is ki kellett mennie az udvarra, azalatt bent a tanácskozás folyt, hová rejtsék el a tojást?

- Ide tedd, az én kalapom alá! - mondá Szomor. - Itt ugyan nem keresi!

Bejött végre Czirok, s nagy szimatolózva kikeres minden ziget-zugot, a molnár és az érdeklõdõk feszült izgatottsága közt. Benyúl a vánkosok alá, átkutatja a korpás szakajtót, kirázza a szegre akasztott patkós csizmákat, szóval minden képzelhetõ helyet kipuhatol, míg végre egészen belefárad, s Szomorhoz lépve, nagy sóhajtva felkiált:

- Vesztettem pajtás!

S elkeseredésében, mintha már mindenrõl lemondana, odacsap a derék Szomor fejére - mire annak arcán, egyszerre húsz sugárban, kezd folyni alá a tojás sárgája és fehérje, megfestvén általános hahota közt bajuszát, szakállát és az újdonatúj cifra kortes-dolmányt.

Így adta vissza Czirok a tromfot.

Amivel megint az ellenzék kerekedett felül a kerületben.

Ilyen itt a világ - írja levelezõnk záradékul -, élõ tanúság arra, hogy nemcsak a borral, de a kedélyeskedéssel is lehet politikát csinálni.