NINCS TÖBBÉ »EGYHANGÚSÁG«

1884

Azaz dehogy nincs - már maga az is kezd egyhangú lenni, hogy lapok, emberek, hat hét óta nem írnak, nem beszélnek egyébrõl, mint a választásokról.

Én ezennel ünnepélyes ígéretet teszek, hogy ez a legutolsó.

Eluntuk a zajt. Pedig eddig rendén volt; mert még a zajnál is bosszantóbb a mély csönd.

Tessék megpróbálni egy olyan kerületben lakni, ahol egyhangú választás van kilátásban. Tudni, hogy habzik a tenger, pezsg az élet, hogy zsivaj, nyüzsgés van mindenütt az országban, s csak egyetlen ponton sima, gyûretlen a víz felszíne.

Jelöltek járnak-kelnek, majd itt, majd ott bukkan fel egy új pretendens. Magasan száll a lelkek ára. Öt pecsétes levelek szaladoznak keresztül-kasul a postákon õrült egymásutánban. Cigánybandákat jönnek megfogadni vidám kortesek ötödik-hatodik vármegyébõl. Felvillanyozó hírek kergetik egymást, izgató események történnek egyre-másra s valamennyi - másutt. A korcsmárosok borait megveszik a szomszéd kerületbeli korcsmárosok, s szomorú nyikorgással szállítják a szekerek a súlyos, rozsdás abroncsú hordókat.

De már ezt mégis lehetetlen megszívlelni. Igaz, hogy a választóközönség fejei kimondták: ellenjelöltet ebben a kerületben nem illendõ dolog állítani, mert becsületesebb embert a volt képviselõnél úgysem kaphatnának.

De hát minek olyan nagyon becsületes? Kívánja ezt valaki?

Abból, hogy becsületes, meg nem él a kortes és nem lakik jól a nép.

Lõn hát, hogy a múlt választások kortesei összeröffentek, s elhatározták, hogy jó volna egy ellenjelölt, ha csak akkora is mint a kisujjam.

Bógáti Nagy István azt mondta:

- Keríteni köll egyet, ha magától nem támad.

Csiszlik Ferenc, a sánta molnár helyeslõleg bólintott erre a fejével.

- Mégpedig antiszemita ember kellene.

- Mi is az antiszemita, Ferkó sógor? - kérdezte a templombíró. - Mert mindig hallom emlegetni.

- Hát az olyan ember sógor, aki a zsidóra dühösebb - mint köllene. Azt nevezik antiszemitának.

S ezzel Csiszlik Ferenc uram ötvenszer jobban megmagyarázta az antiszemitizmust, mint valamennyi lapnak a nagyképû vezércikke.

Dictum-factum, a kortesek jól meghányták-vetették a dolgot, s elindultak a környéken követjelöltet keresni.

Csak Rezes István, a kovács ellenkezett még útközben is.

- Nem ér az semmit atyafiak. Hiszen mindnyájan az eddigi követet akarjuk.

- Hát persze, hogy akarjuk. De ennek mégis úgy kell lenni. Ejnye, de keményre van a kend esze kalapálva, kovács uram.

- Aztán lássák, tehetünk mi akármit, mégiscsak a volt követ lesz meg.

- No persze, hogy õ lesz meg - de meg kell adni annak is a módját. Mert ami tisztesség, dukál. Az szent házassághoz is két személy kívántatik igaz-e, hát a követválasztáshoz is két személy kell. Mert szeretném tudni, hogy válasszon valaki egy ember közül? Aztán van ennek még másik oldala is…

A kortesek betértek majd minden kastélyba útközben, de bizony mégsem akadt ember: mindenki azt mondta, abszurdum az eddigi jelölt ellen föllépni, népszerûséggel és pénzzel is jobban gyõzi, mint más.

Csiszlik Ferenc volt a kortesek feje, keserûen megvakarta fejét, de azért csüggedetlenül mondá:

- És mégsem térhetünk vissza jelölt nélkül. Törik vagy szakad, találnunk kell.

S most már beszálltak az udvarházak lakóihoz. Tömérdek bocskoros nemes lakta a kerületet labodával, gyommal fölvert kúriákban, hol csak egy fûbõl magasabbra, kövérebbre nõtt dudorodás mutatja, hogy valaha keréknyom volt. De mikor volt az! Most már gyalog járnak ki s be a kúriák gazdái!

S mégsem akadt köztük ellenjelölt!

- Hát mármost mit csináljak? - vakarta a fejét Kócsy Gábor.

- Mit-e? - kiáltott fel egy fényes ötlettõl felvillanyozva Csiszlik Ferenc. - Fogadjunk jelöltet pénzért. Ezer forintért kapunk egyet.

- De hát mibõl fizetjük ki õkemét?

- Hát abból a pénzbõl, amit az otthoni jelölt ad õellene.

- Hüm! Ez az igaz. Arany a kend esze, Csiszlik uram!

Meg is kezdték rögtön az alkudozásokat a kurtanemesekkel. Kikeresték maguknak a legszebb szavút, a legokosabb fejût, a legtermetesebbet, egyszóval, aki a legjobban imponáljon a népnek, s megkötötték vele a kontraktust, hogy a tekintetes úr amiért föllép, dikciózik, bejárja a kerületet, kap a testi fáradságáért ezer forintot, ha pediglen valami sérülés történnék rajta, sebjét ötven forintjával számítva lészen kárpótlandó.

Így lett a mi kerületünkben nem egyhangú választás.

A kortesek végiglakomáztak három hetet, s játszva fizették ki a fogadott jelölt kialkudott díját abból a tekintélyes összegbõl, amit az igazi jelölt megeresztett.

Hát bizony ilyen bolond dolgok is estek a mostani választáson.

Hogy hol s ki ellen?

Meglehet, kitalálják. Én nem írom ki. Pedig nem vagyok megfogadva, hogy ki ne írjam.