KINEK MI KELL AJÁNDÉKBA?

(Gyermekhistória)

1884

Találkozom ma az utcán Nesztey Miklóssal, az osztálytanácsossal. Egy nagy csomagot vitt a hóna alatt.

- Szervusz, Miklós! Mit cipelsz?

- Könyveket!

- Természetesen a Jézuska küldi?

- Igen - mondja bosszúsan -, az én pénzemen!

- Ne bántsd a kis Jézust - mondom neki -, most úgyis csak õ maga van, aki még a literatúrát pártolja.

- Hadd el, kérlek, nagy kellemetlenséget okozott nekem ez az egész vallási poézis…

- Hogyhogy?

- Hiszen talán olvastad, hogy a nagyobbik leányom, Ilonka, jegyben jár?

- Oh, igen! A gazdag Czingeri Ferenccel. Gratulálok!

- Késõ! Vége van!

- Mi történt?

- A legkisebbik lányom elrontotta a dolgát.

- A legkisebbik a legnagyobbét? Teringette, hiszen az lehetetlen! Hány éves?

- A Birike? Hatéves!

- Hát mit csinált?

- Az történt, barátom, hogy a võlegény idejött hozzánk a menyasszonya körében tölteni a karácsonyt. Természetesen örömet akart okozni a kicsinyeknek õ is holmi apró ajándékokkal, s megkérte Ilonkát, tudakolja ki nagy titokban, hogy mit szeretnének kapni a Jézuskától.

Ilonka belevágott a kedves feladatba, s összehítta a csipogó gyermekhadat a szobába.

»No, apróságok - mondá nekik -, én most levelet írok a Jézuskának. Súgjátok meg nekem, hogy mit küldjön nektek! Ahogy én ismerem, hát megteszi!«

Komoly ráncokba vonódtak össze a piciny homlokok, mert sok mindenféle óhajtás dagasztja ezeket az apró szíveket: nehéz kikeresni közülök a legédesebbet.

Hanem azért mégiscsak odajárultak Ilonkához, és bevallották: ki lovat, ki könyvet, ki egy nagy babát, de hogy csipogni is tudjon; a ló meg hogy kereken járjon. Biz azt nem könnyû lesz úgy összehozni a kis Jézusnak, aki megszületik kedden éjszakára, s aki mindjárt azon kezdi, hogy minden gyereknek hoz valamit; holott neki magának, amint a mama mondta, még fehér paplan sem jut az idén, mert semmi kilátás sincs havas karácsonyra.

Nem fog ropogni, csikorogni a hó a csizmatalpak alatt odakünn, hanem a kandalló most is pattogni fog odabent és kihajt majd a szobák padozata, mint minden évben, fák nõnek ki egy varázsütésre arany diókkal és almákkal gazdagon megrakva. Mégiscsak gyönyörû nap ez, mely az erdõket beviszi a meleg szobákba.

Ilonka mind feljegyezte a kívánságaikat a levélbe, hanem biz a levél nem a kis Jézushoz ment, csak amolyan lajstrom volt az a Czingeri bácsi részére, aki azzal bejárja Sárkányt, a Légrády testvéreket, meg a játékboltokat.

Persze a kicsinyek ezt meg nem sejtették, Czingeri bácsi nem árulta volna el a világért, sõt inkább olyan ravasz volt, hogy az Ilonka háta mögött is ármányt szõtt.

Mert mikor megtudta a kis pulyák kívánságát, az Ilonkáét szerette volna kifürkészni, hogy hát annak is mi okozna nagy örömet? Hiszen az Ilonka csak bakfis még, aki maga se tudja mit akar, de ha tudja is, pirul bevallani, csak a fejét rázza.

Hanem iszen majd bevallják azt is a kisebb testvérei. Úgy is tett Czingeri bácsi. Ilonkának nem szólt semmit, külön összehítta titokban a gyermekeket. Az volt még csak az érdekes gyûlés ott a kis fülkében, a nappali szoba mellett.

- Pszt! Lassan legyetek! De egy se moccanjon. Azt hallom elõre, hogy a Jézuska mind megküldi, amit kívántatok, csak éppen az Ilonkának nem küld semmit.

- Szegény Ilonka! - sopánkodának. - Talán rossz volt?

- Nem! Ilonka jó. Õ csak azért nem küld neki semmit, mert nem tudja, mit küldjön. Ti talán tudjátok, mi okozná neki a legnagyobb örömet, elõttetek talán említette. Hát mármost ki vállalkozik rá, hogyha õ a ti kívánságtokról írt a Jézuskának, ti meg az õ kívánságát írjátok meg. Nos, melyitek tudja, mit szeretne õ?

A gyermekek gondolkodva hallgattak el egy percig, mígnem az Aladár fiú közberikácsolt:

- Egy ostort!

- Oh, te ostoba! - felelte Birike a legkisebbik, a legcsacskább. - Én tudom, mit szeretne legjobban az Ilonka. Én megírom a levelet a Jézuskának.

- Jó - mondá mosolyogva Czingeri bácsi. - Itt a toll és tenta, fiacskám. Írd meg õszintén, én majd aztán elviszem a postára.

- Hát jár a posta a mennyégbe?

- Jaj, bizony jár.

A kis Birike felgyûrte a kék ruhácskája csipkés ujját, felállt a papa székére az íróasztal mellett, s úgy állva írta a levelet. Soká, soká elgondolkozott egy-egy betûnél, hogy miképp is néz az ki, némelyiket ki is hagyta, de azért mégis készen volt az uzsonnáig… hanem jaj, a csipkeujjat betintázta. Csak valahogy reggelig ne tudja meg ezt a rendetlenséget a Jézuska!

Czingeri bácsi hamis mosolygással várt odakünnt a levélre, melyet Birike be is pecsételt, dugta rögtön a zsebébe, hogy a postára viszi. Oh, csak el ne késne vele az a mennyei postaszekér!

Czingeri bácsi vette a kalapját, és elment, de útközben természetesen felbontotta a levelet, és olvasta:

»Kedves Jézuskám!

Mondd meg a Király bácsinak, hogy küldje haza a katonaságból a mi Ilonkánknak Réthy Pistát, azt akivel a tavalyi bálon annyit táncolt, és mondd meg az ördög bácsinak, hogy vigye el a nyakáról a Czingeri bácsit, akit õ ki nem állhat.

Birike.«

Czingeri bácsi elsápadott, szörnyen hatott rá, megrendítette az a levélke, visszajött, és letette a karácsonyfa alatt álló asztalkára azt a gyûrût, amit az Ilonka adott neki, és elment örökre; de azt már nem merem mondani, hogy az ördög vitte el, mert a Czingeri bácsi is jó ember. Csakhogy võlegénynek már nagyon öreg.