AJNÁCSKŐ

1885

Rimaszombat közelében két várrom van, egyik Fülek felé, másik a kies Gortva völgyben. Ajnácskõ az, Várgede emez.

Mind a két vár eredetét nehéz kutatni. - A történelem alig mond róluk valamit, mert szerepük úgyszólván korábbi, mint maga a történelem.

Csapjuk el hát a történelmi adatok száraz könyvét, s kérdezzük meg a regétõl. Annak szabad tudni mindent. Ezer év elõtt volt… Az ország meg volt hódítva teljesen. Még imitt-amott tartotta magát egy-egy lézengõ csapat a Zalán embereibõl. De az már csak olyan foghegyre való volt.

A honfoglalási csaták lezajlása után most azután következett az ország felosztása a vezérek, alvezérek és katonák közt. Volt föld elég, nem kellett fösvénykedni!

E tájra Huba vezér indult a maga népével, s útközben osztogatá a javadalmakat. Ez a szép völgy azé, ez meg ott amazé. Nem sokat méricskéltek lánccal, de még mappát se csináltak a birtokosok. A vezér szava volt a telekkönyv.

Ez osztozkodó pályázásban részt vett az egész törzs ipastól, fiastól, asszonyostól, leányostól. Ott volt Huba vezér gyönyörû leánykája, a tegezes Hajnácska is.

Legelõször értek a Gortva völgyi bûvös forráshoz, mely fölött egy vár emelkedett. Elkezdték ostromolni, s csakhamar sikerült bevenni, kivált Gedõ hadnagy vitézségének miatta.

- Tied a vár s a környék - mondá Huba vezér -, ameddig naplementig érünk, mind a tied legyen a vidék.

Azonban nem kellett sokáig menniök, midõn elibök bukkant egy völgymederbõl kiemelkedõ sziklacsúcson egy gyönyörû tündérvár.

- Oh be szép, be szép! - kiáltott fel elragadtatva Hajnácska. - Apám, add nekem ezt a várat, ha bevesszük.

- Nem lehet - mondá Huba -, a vár a Gedõé lesz, neki ígértem.

Erre Gedõ is könyörögni kezdett, hogy elég neki a másik vár, csak adja ezt oda a leányának, ha olyan nagyon megnyerte a tetszését.

- Nem szeghetem meg a szavamat - szólt a vezér -, ám jó van, legyen Hajnácska leányomé a vár, de akkor legyen a leányom a tied.

Így keltek össze Gedõ és Hajnácska, s sokáig éltek boldogul a két szomszéd várban, melyet »Gedõ« és »Hajnácskõ« várnak említenek sokáig a krónikák.

A mohácsi vész idején Balassa Menyhért birtokában találjuk Ajnácskõt, 1604-ben Rédey Ferenc volt az ura, majd Széchy György, 1645-ben török kézre jutott. Thököly leveretése után az onnan kitakarodni kénytelen Hasszán bég felgyújtotta, hogyha az övé nem lehet, ne legyen soha többé senkié.

Azóta aztán omlik, romlik, minden évben kisebb a rom, csak a szép kõszirt ugyanolyan ma is, mint aminõnek a szép Hajnácska látta ezer esztendõ elõtt.