TÖRVÉNY ÉS KÖZTÖRVÉNYHATÓSÁG

1886

Ez a történet pedig ott kezdõdik, hogy tekintetes Berkessy János megyei fõjegyzõ úrnak a szûzdohánya elfogyott.

Ám nem azért »vármegye ura«, hogy sokáig legyen nélkülözésben. Czanyuga Marci, a híres dohánycsempész paraszt, éppen most oson be a vármegyeház kapuján, s az egyik hónalja tömöttebb a másiknál. Nyilvánvaló tehát, hogy ott egypár csomó dohány melegszik és érik addig is, míg a tekintetes úrhoz beviszi.

Csakhogy, ha a gondviselés éber, még éberebb a finánc. Két finánc ballagott a fõpiacon, s észrevették a dohánycsempészt; az se kerülte ki figyelmüket, hogy duzzadt a hónalja. Utána loholtak nagy sebbel-lobbal.

- Hova ment fel? Kihez ment fel az a derék ember? kérdezték a megyeház udvarán összegyûlt panaszosoktól.

Egyik a fõjegyzõ ajtajára mutatott.

A fináncok tehát a fõjegyzõhöz rohantak.

De tekintetes Berkessy úr éppen le talált nézni az ablakon és észrevette õket. Nosza betuszkolta Czanyugát hirtelen az írnokok szobájába. Mire benyitottak a fináncok, õtekintetessége már bele volt merülve az aktákba, észre sem vette õket, fel sem pillantott, csak írt, egyre írt, mintha a megye száz éves restanciáit egy nap alatt akarná földolgozni:

- Mi tetszik? - kérdé hanyagul.

Elmondták, hogy egy dohánycsempészt keresnek. Bocsánatot kérnek, látják tévedtek, egy gaz paraszt utasította õket ide tévesen. De, hogy a csempész a megyeházba jött, azt a tulajdon szemeikkel látták, hova ment be, az most a nagy kérdés.

- Alkalmasint az árvaszéki elnöknél van - utasítá õket a fõjegyzõ, hogy azalatt kiszöktethesse elõlük Czanyugát a megyeházból. (Az árvaszéki elnök úgyse dohányos, annál nem találhatnak semmit.)

Hanem a fináncoknak is van eszük.

Mielõtt bementek volna az árvaszéki elnökhöz, az az ötletük támadt, hogy jobb lesz, ha egyikük lemegy és odaáll a kapuhoz, hogy a csempész el ne mehessen; a másik meg bemegy az árvaszéki elnökhöz.

Az árvaszéki elnök bõbeszédû ember volt. Nagy feneket szeretett kanyarítani mindennek, és mindenkivel szívesen elbeszélgetett, kivévén az árvákkal.

Egy félóráig tartotta szóval a fináncot, csak azután kérdezte meg: hogy mit akar?

- Egy dohánycsempészt keresek itt a tekintetes úrnál.

Az erre borzasztó dühbe jött.

- Micsoda? Énnálam? Soha életemben nem csináltam semmit; még csak nem is dohányoztam. Árvaszéki elnök is azért lettem, hogy nem dohányzom, mert a hivatali elõdöm bokkokat szítt az árvák pénzén.

Erre aztán nem volt mit tennie a másik fináncnak, minthogy õ is lemenjen a kapuhoz az egyik finánc mellé, ahol nagy morogva méltatlankodának:

- No, minket csúffá tettek…

- Hiába, ilyen a megye! Azzal bajos kikezdeni.

- Pedig mégis mi volnánk a hatalmasabbak, mert mi az állam vagyunk.

- Igaz, mi az állam vagyunk, ne hagyjuk magunkat.

- A csempésznek okvetlenül bent kell lennie.

- Várjuk meg itt.

- Helyes, várjuk meg. A siker bizonyos.

S a rendületlen férfiak megtámaszták a két márványos kapuoszlopot, és ott álltak délelõttõl kezdve egész az esti szürkületig… azazhogy ott álltak azok nagy makacssággal még éjjel is.

A fõjegyzõ írnokai egyre sûrûbben, nagyobb szorongással jártak ki cernírozni a helyzetet, de mindig azzal a szomorú jelentéssel tértek vissza a fõjegyzõhöz:

- Az állam még mindig ott áll.

Módjukban volt: mert ketten valának.

Ha az egyik finánc kiéhezett avagy megszomjazott, elmehetett inni-enni és felválthatta aztán a másikat, de Czanyuga uram egyedül lévén, ilyen váltórendszert nem folytathatott; meglehetõs kényelmetlenül érezte hát magát, és türelmetlenül sürgette a tekintetes urat, hogy eressze ki, õ rezignál, történjék az isten akarata, még akkor is, ha a fináncokkal tart. Ámbár nem egészen szép tõle. (Ezt tudniillik Czanyuga uram gondolta. )

A fõjegyzõ sehogy se akart beleegyezni, mert hát az õ reputációja is valami s tanácskozván a megyei urakkal, végre is abban állapodtak meg, hogy Czanyuga uramat felöltöztetik huszárnak.

Úgy is lett. Lehányták õkegyelmérõl a rongyos ködmönt, feladták rá a cifra dolmányt, a sarkantyús csizmát feldisputálták a lábára, a cifra tarsolyt és a kardot az oldalára kötötték, aztán kifenték a bajuszát rangosra.

Ezalatt elõállott az udvaron a prüszkölõ paripa. Felült rá Czanyuga uram kevélyen s bajszát pödörve vágtatott ki nagy patkócsattogás közt, roppant porfelhõt verve föl a piacon.

A két állami ember nagy sóhajjal nézett utána, amíg láthatta. Aztán csökönyösen újra nekidõltek az oszlopoknak, hogy azért is kilesik a dohánycsempészt. Pedig hol járt az már akkor…

Hiába no, vármegye a vármegye. Van ott ész bõven.