A FRANCIA KULTÚRA A TÓTSÁGON

1886

Egy felvidéki dzsentri családnál fordultam meg egyszer. Egészen más világ az, mint minálunk. Más erkölcsök, más szokások és más civilizáció.

Csak két szükségletük közös velünk: a tarokk és a francia nyelv. Erre a kettőre roppant büszkék a tót nemesek s ha nem értik vagy az egyiket, vagy a másikat, mesterségesen igyekeznek hiányaikat eltakarni.

Nagy tarokkisták mesélik, mint százados tapasztalatból leszűrt igazságot: hogy ahol két Árva megyei úr kártyázik, kritikus helyzeteknél nem állják meg, hogy tótul ne konverzáljanak.

A francia nyelvvel még furcsábban vannak.

Annál a családnál, ahova jártam, szép hangja volt a kisasszonynak, a lenhajú Milicának.

A társaság arra kérte vacsora után, hogy énekeljen valamit, mire megcsendült egy gyönyörû lágy francia dal.

Elragadtatva futottam a kisasszonyhoz:

- Kérem, engedje át nekem ennek a dalnak a szövegét.

Elpirult, aztán rám nézett nevetve:

- Hát észrevette?

- Mit? - kérdém zavartan.

- Ah - szólt a fejét kedvesen hátravetve -, ön, úgy látszik, nagy francia. Majd mindjárt leírom önnek a szöveget.

Leírta egy papirosra, s én ámulva olvastam a következõ tót dalt:

Kacska na dolinye,
Kacsur vodu pije,
Kacska na nyu volá!
Csekaj, dusa moja!

(A réce áll a völgyben,
A gúnár vizet iszik a forrásból:
A réce rákiált:
Várj meg, kedves galambom.)

- Hiszen ez lehetetlen, kisasszony! - hebegtem. - Oh nem! Kegyed bolonddá akar engem tenni. Nem, ezt a dalt nem énekelhette. Hisz ez egy tõsgyökeres tót versecske.

Milica még jobban fölkacagott erre.

- No hát hallgassa! Eléneklem még egyszer franciául.

S elkezdte újra finom akcentussal, bájoló orrhangon:

Kasz-ka na, doliné,
Kaszür vodüpijé.
Kaszka na nü vola:
Szekaj dü samoa!

Most aztán csakugyan tisztába jöttem vele, hogy a legelsõ nyelv a tót nyelv a világon, mert franciának is beválik.