HÁNY ÓRA?

1891

Ma a képviselõház órája felõl az a hír terjedt el, hogy rosszul jár; pedig fontos terminusaim voltak a nap hátralevõ folyamára: hát elhatároztam, hogy valami perfekt órához igazítom a magamét. E célból megszólítom a folyosón Tisza Kálmánt, aki beszélgetésbe volt merülve Busbachchal:

- Kegyelmes uram, hány óra?

Tisza szórakozottan felelte:

- Egy bizonyos, és ez az, hogy dél elmúlt.

Hanem e szerint persze mégse tudtam az órámat megigazítani.

Szerencsére éppen arra fut Hegedüs Sándor.

- Hány óra, Sándorkám?!

- Mindjárt, mindjárt! - kiáltá szaladás közben és még most is szalad, ha azóta meg nem állott.

Megfordultam a sarkamon, a miniszteri szoba felé lépdegélve. Útközben szembe jön Szapáry Gyula gróf.

- Kegyelmes uram, hány óra?

A miniszterelnök mosolyogva felelte:

- Hát már ezt is én mondjam meg?

Ezen a réven se tudtam meg tehát az idõt, de hiszen ott ül egy szögletben László Mihály, majd megmondja az.

- Hány óra, Miska?

Miska barátunk gyanakodva nézett rám.

- Hm - szólt óvatosan körültekintve. - Mért kérdezed éppen éntõlem? Kérdezd meg Gajáritól.

Csakugyan ott közel mesélte legközelebbi vadászkalandjait Gajári. (Mert a vadászkalandokat Beksicstõl sorba öröklik a Nemzet szerkesztõségében.)

- Ödönkém, lelkem, hány óra?

Gajári, az örökké kedves és udvarias Gajári minden gondolkodás nélkül feleli:

- Mennyit parancsolsz?

Mire kielégítetlenül fordulok a mogorván föl s le sétálgató Tibádhoz, hogy hány óra.

- Tudja a fene!

No, már látom, hogy itt semmire se megyek, s megfogom a korridoron Apponyit.

- Ugyan mennyi idõ lehet most?

Apponyi kiveszi az óráját s így szól:

- Tekintettel arra, hogy tegnapelõtt 10 óra 20 perckor igazítottam meg az órámat a politechnikum órájához, de már tegnap déli 11 órakor kilenc perc differencia mutatkozott, föltéve, hogy e differencia permanens jellegû, jelenleg még nincs egészen egy óra; de miután e differencia valószínûleg fokozatos, mert a differenciák fejlõdésképesek, véleményem szerint, a konkrét esetet véve, ugyanazon eredmény jön ki, in ultima analysi, hogy még nincs egészen egy óra.

Ebbõl se lettem okos. Mégis csak jó lesz a magam pártbelijéhez fordulni. Ni, ahol döcög Kõrösi Sándor.

- Hány óra, Sándor bácsi?

Öreg bátyánk elkeseredve dünnyögi:

- Nekünk már azt se mondják meg!

Ott hagytam az elkeseredett szittyát, s elõtaláltam Jókait.

- Hány óra, Móric bácsi?

Jókai tréfás kedvében volt.

- Hát órád vagyok én neked? Járok, ütök, de nem mutatok.

S ezzel jól hátba ütött és tovább ment.

A föld is rengni látszott e pillanatban. Szilágyi Dezsõ jött fújva, lihegve.

- Kegyelmes uram, kérlek, hány óra?

Rám nézett lesújtón és felförmedt:

- Miféle szamár kérdés ez?

Igaza volt. Persze, hogy szamár kérdés, most a reformok küszöbén.

Elsompolyogtam, és a sok közömbös hideg alak közt csak az egyetlenegy Lukács Béla nézett rám nyájasan, ismerõsen.

Végsõ kísérletül megszólítottam:

- Méltóságos uram, hány óra?

Gondolkodott, kihúzta óráját, rátekintett, majd hirtelen visszacsapta a födelet.

- Ha éppen akarod - szólt habozva -, megkérdezhetem Barosstól.

…Baross azonban már elment volt az ülésbõl.

*

Egy szó, mint száz. Az egész ülés alatt még annyira se bírtam vinni, hogy megtudjam pontosan, hány óra van, e titkolódzó, diplomatizáló, begombolt pártban; s azért csodálkozom én a Linder György ügyességén, ki naponkint egy kosár kulisszatitkot tud összegyûjteni éppen ezen a mezõn. Valami különös, csodálatos talentum ez az övé!