A NINIVEI KORMÁNYBIZTOS

1891

Semmi sem szaporább a kormánybiztosoknál. A fû csak akkor nõ, ha esõk vannak. A kormánybiztosok attól is nõnek, ha esik, attól is, ha szárazság van. Így árvíz-biztosok, amúgy ínségügyi biztosok. Annyira szaporodnak, hogy az ország lakosait bízvást két osztályba lehet sorozni: kormánybiztosok és nem kormánybiztosok. Valamint az élettelen tárgyakat is meg lehet jelölni mint kormánybiztosságokat vagy mint nem kormánybiztosságokat. A töltések, sáskák, selyembogarak például kormánybiztossági objektumok. A cserebogarak nem. Vannak kétes tárgyak is, mint például egy odvas fa vagy egy hegy. Az odvas fákról és a hegyekrõl nem hallottuk eddigelé, hogy kormánybiztosaik volnának. De ez is csak addig lesz, míg a hegyek a szaporulat kedveért rá nem adják magukat a tûzokádásra.

Egyébféle kormánybiztos ellenben bõven található hazánkban. Van már villa-kormánybiztos, fíloxéra-kormánybiztos, borászati kormánybiztos. Vannak ismeretlen folyamok és patakok ismerõs kormánybiztosok keze alatt, és vannak ismerõs nevû folyamok ismeretlen nevû kormánybiztosokkal.

Az ember feje szinte gõzölög tõlük. Mindenütt látja õket - ahol nem kell lenniök. Vannak faültetõ kormánybiztosok és tövisirtó kormánybiztosok, s még sincsen minden betöltve, mert kormánybiztosokat irtó kormánybiztosok is elkellenének.

Lassankint beleszokik az ember s mindent ebbõl a szempontból tekint. A levegõt, a felhõt, a napot, a szeleket, az egész mindenséget. Amint tegnap is fölnéztem a szabadelvû körbe és nem találtam ott senkit (még Urbanovszky se mutatkozván a láthatáron), kivettem zsebembõl a bibliai történetet, mivel sátoros ünnep lévén, a kis fiamnak vittem haza, leheveredtem egy dívánra s elkezdtem belõle olvasni »Ninive városának történetét«, melynek itt adom a hiteles szövegét:

Jón. I. II. III. IV. Rész.

Ninivé felette igen nagy város vala, mellynek a’ kerületi három napi járó föld vala. De ennek a’ városnak a’ lakosi istentelen emberek valának, és az õ gonoszságok mind az égig fel-hata. Parantsolá azért Jehova Jónás Prófétának, hogy menne Ninivébe és azokat intené a’ megtérésre. De Jónás nem fogadá a parancsolatját, hanem hajóra ülvén, szalad vala. Amiért az ég nagy szelet küldött utána, a mely a hajót végelromlással fenyegetné.

Megrémülvén ezért a hajósok, sorsot vetének, ki legyen bûnben közülök, és a sors a hajó oldalában aludó Jónásra esik, kit fölkölte a kormányosmester, mondván, hogy a sors ráesett. Õ pedig akkor megvallá gonoszságát, engedetlenségét, sõt azt is tanácsolá maga nékiek, hogy õtet a tengerbe vetnék, és így meg fogna a tenger tsendesedni. Meg-ragadván azért Jónást ki-veték a’ hajóból a’ tengerbe, és azonnal meg-szünék a’ tenger az õ háborgásától. Készített vala pedig a gondviselés egy nagy halat a’ tengerbe, a melly Jónás Prófétát mindjárt el-nyelé; és vala Jónás annak a’ halnak gyomrában három nap, és három éjjel. Kiálta azért Jónás ez õ nagy szorultságában, és keserûségében az Úrhoz. Parantsolá azért õ Felsége a halnak, hogy Jónást sérelem nélkül a szárazra ki vetné. Midõn tehát Jónás meg-szabadúlt vólna, elméne Ninivébe és ott kiabálá az utczán, hogy a város negyven nap múlva elfogna sülyedni. Midõn pedig annak a városnak lakosai penitencziát és böjtöt tartának vala, a mennyei hatalom elváltoztatná a gonoszt és Ninivé városát nem veszejté el.

A próféta ekkor a halált kívánta magának, a miért prófétziája be nem teljesedik immáron, s ebben a nyughatatlanságában annak okáért kimenvén a városból csinált magának künn a mezõkön egy hajlékot, hol az alatt élne, míg meglátná mint lenne a városnak dolga. Midõn pedig a nap a Jónás fejét megsütötte volna, nevele ottan egy tököt, mely felfutván a kunyhójára, a maga leveleivel árnyékot tarta. De ennek folytán támadt vala egy féreg a mely minekutána a töknek tövét megrágta volna, a tök elhervadott. Jónás tehát ismét a halált kívánja vala békétlenségében stb.

*

Csodálatos, az örök szép történet, amint elolvastam, nem tette rám a régi hatást. Az istentelenség szállott-e meg, vagy a klub atmoszférája okozta-e (mert hiszen harmadfél száz mameluk lehelete kóvályog e termekben), hogy eszem rögtön átgyúrta a dolgot a mai kaptára s Jónást nem voltam képes valódi prófétának venni, hanem úgy tetszett nekem egy percre, bizonyosan az ördögök incselkedése folytán, hogy Jónás voltaképpen senki egyéb, mint egy képviselõtársunk, aki kormánybiztosi minõségben küldetett ki Ninivébe.

Úgy, úgy! Hiszen az egész történet ismerõs tegnapról-tegnapelõttrõl.

Lássuk csak reális világításban.

Hogy ím Ninive lakosai rosszalkodának, az Úr maga elé hívatja a diplomata hírben álló Jónást:

- Hallod-e, próféta! Leutazol azonnal Ninivébe, megfékezed és megtéríted ott a lakosokat hozzám.

- Milyen minõségben menjek? - kérdé Jónás.

- Mint a mennyei kormány biztosa.

- És milyen hatáskörrel? (Bizonyára ezt se mulasztotta el Jónás megstipulálni.)

De vagy a hatáskör nem volt ínyére, vagy az állás, lehetséges az is, hogy mint szenvedélyes pozõr csak taktikázott, midõn rendre emelé a kifogásokat.

- Számot kell vetnem körülményeimmel.

- El kell menned, Jónás!

- De meggyõzõdésem, elveim…

Ilyenformán szokás ez, mert aki sokra tartja magát, azt mások is sokra tartják - s ebbõl áll az igazi politika.

De a világ gondviselõje nem tágított.

- Akarom, tehát menned kell.

- Legalább gondolkozási idõt kérek, uram.

A gondolkozási idõt megkapta Jónás, de lelke az engedetlenségre hajlott. Vakmerõ dacolási viszketeg lakta szívét, vagy meglehet, nem lakta egyéb, mint egy kis taktika. Ha elfogadom a verebet, a túzokok a többi prófétáknak jutnak. Fölszáll tehát egy hajóra, hogy kikerülje a Ninivébe való kiküldetést. Egyszóval, elment utazni.

De a mennyei kormány haragra gyullad a frondõr ellen és nagy szelet küld a hajó után, mely paskolja a hullámokat, hogy azok paskolják a hajót, hogy a hajó fölzúduljon Jónás ellen. (A mennyei kormány is sok indirekt eszközzel dolgozik.)

A hajó népe elrémül s kutatja, az égi haragnak okozója ki légyen. Jónás próféta ravasz úr egy kicsit, amint kiveszem a történetbõl, alvást színlel a hajó egyik oldalában, teszi magát ártatlannak és közömbösnek, de mihelyt rájön a kormányosmester, hogy õmiatta dühöng a zivatar, egyszeribe belátja, hogy teljesen egyre megy már, akár tagadja a dolgot, akár nem, tehát beáll bátor és önfeláldozó embernek:

- Igenis, hajósok, én vagyok az ok. Ne keressetek mást! Oppozícióban voltam az ég ellen s innen a mennydörgõs vihar ellenem. Tiértetek, a népért halok meg, mert nem akartam lemenni Nivinébe a várost megsemmisíteni.

(Meg vagyok róla gyõzõdve, hogy egy kis demagóg ízt se sajnált a próféta úr ezen beszédtõl, melyet én nyilván fantáziám segélyével is csak kivonatolok.)

Volt »halljuk, halljuk«, képzelem, de »éljenzés« nemigen lehetett, mert Jónás imigyen folytatta:

- Azért hát ne sokat tanácskozzatok, jó hajósok (látta, hogy eszök ágában sincs tanácskozni), fogjatok meg és dobjatok be egyenesen a tengerbe, hogy lecsendesedjék.

Hát persze, mert a hajón nem maradhatott s egyebüvé úgyse dobhatták.

Jónás úr igazi típusa volt az eszélyes opportunistáknak.

A hajósok átnyalábolták és behajították a tengerbe. Hurrá! A tenger nagyot loccsant, s mindenki azt hihette volna, hogy a Jónás próféta földi karrierje be van ezzel végzõdve. Nem lesz már ebbõl soha kormánybiztos! De nem az történt. A mennyei gondviselés egy nagy halat küldött, amely hirtelen elnyelte a prófétát.

Ott volt szegény a hal gyomrában három nap és három éjjel, míg végre a harmadik éjszakán beadta a derekát (ott úgyse lehetett többé kiegyenesíteni) s felfohászkodott a mélységes tenger fenekérõl az Úrhoz, hogy immár nem leszen többé oppozícióban. Még elég szívósság volt tõle. (Helfy egy napig se állta volna meg ebben a halban.)

A mennyei gondviselés megparancsolá rögtön a halnak:

- Vesd ki Jónást a partra sértetlenül.

A hal nem is tett semmi ellenvetést. Még tán örült is rajta, hiszen nagyon alkalmatlan lehetett neki így emésztetlenül.

Jónás tehát újra akcióképes lett s most már elvállalta a hivatalt. Ment, meg sem állt Ninive városáig, hol is erõsen ráijesztett a nemes városra, szerte kiabálva az utcákon:

- Negyven nap múlva el fog a várostok süllyedni, ti gazemberek!

A ninivei lakosok legott a jobbik eszükhöz nyúltak ez erélyes föllépés következtében s folytonos imádkozásokkal és alázatossággal sikerült a gondviselést kiengesztelniök.

Tudtukra adatott égi jelekben a »kegyelem«.

De a lakosok nem elégedtek meg ezzel. Újra fohászkodának:

- Mit ér nekünk a kegyelem, ha Jónás a nyakunkon marad. (A kormánybiztosok denique már akkoriban se voltak népszerûek.)

Jónás ezalatt szintén nem pihent. Tele volt panaszokkal, duzzogással: hogy õt a mennyeiek dezavuálták.

Természetes, a hivatalos tekintélye meg volt csorbítva. Ha egyszer kimondta, hogy Ninive elsüllyed negyven nap múlva, hát tessék mármost elsüllyeszteni! Az, hogy a város megtért, megjavult azóta, neki semmi. Az õ tekintélye az elsõ dolog, nem a közügy.

Látta ebbõl a mennyei kormány, hogy a Jónás állása tarthatatlan ezentúl; de bizonyos tapintattal kellett a dolgot elintézni. A hivatalos tapintatot tehát nem most találták föl itt a klubban; örök az; a világ kezdetétõl való.

Míg a dolog elintézése függõben volt, Jónás kihurcolkodott a városból (nyilván az utcai kraváloktól tartott) s egy hajlékot csinált magának kinn a sivatagban. De a már említett tapintatnál fogva a gondviselés oly tikkasztó nyári hõséget bocsátott ama helyre, aminõ még sohase volt: mintegy meg akarván adni Jónásnak a módot, hogy »éghajlati és egészségügyi tekintetbõl« beadja lemondását.

De Jónás nem akarta a dolgot elérteni. (Ilyenkor a próféták is nagyon nehéz fejûekké válnak.)

Hanem ahelyett fogta magát, elültetett a hajléka mellett egy tököt, mely felfutván hatalmas indáival és széles leveleivel a kunyhóra, lehetõleg hûvösen tartá azt.

De a mennyei hatalom se pihent. Tromfra tromf! Hirtelen küldött egy férget, mely a tök gyökereit megrágta és az árnyékot adó levelek elfonnyadtak.

Ez már aztán annyira világos intés volt, hogy Jónás is észrevette magát s nehéz szívvel kiszakadt belõle az a bizonyos »saját kérelem«.

Ez volt az elsõ kormánybiztos mûködésének története.

Jónás próféta megérdemli, hogy fölfedezve benne az elsõ kormánybiztost, ha már a hal gyomrából is kijött, én is kivegyem õt az ezer év elõtti ködbõl, és az azóta mesésen elszaporodott kormánybiztosokat egy õsapával ajándékozzam meg, ki sokban hasonlított hozzájok és sok precedenst teremtett a számukra.

Csak éppen, hogy a napidíjat nem bírtam a bibliatörténetbõl elõhámozni.