I. FEJEZET
A SZIKRA TAPLÓT TALÁL

A pribolyi matrikulában, úgy emlékszem, nagyon az elején van feljegyezve az a nevezetes sor, mely ennek a történetnek szülőanyja. Ott pedig az áll, hogy nemes Mácsik György, die Augusti 17, Anno 1835 vette el magának házastársul nemes Laczkó Annát. Ezt már onnét a macska se kaparhatja ki.

Megesküdtek, s ezzel a derék Mácsik György bejutott a Laczkó-famíliába. Ami különben nem volt nehéz dolog, mivel csupán Priboly helységben, mintegy harmincnégy családból állott a Laczkó-nemzetség, s ezen famíliában számtalan szebb-csúnyább leányzó találtatik. A környék egyéb falvaiban, sőt még a távolabb megyékben is mindenütt lakoztak Laczkók, s mind olyan szegények valának, mint a templom egere. Ezekből bizony könnyű volt feleségre tenni szert.

De nem is állította Mácsik György soha, hogy nem volt könnyű, sőt inkább sokszor nyilatkozott ellenkezőleg; hogy Anna a gallérjára varrta magát, hogy öt esztendeig kerülgették a gügyüi, míg végre egy gyenge percében (szinte csodálatos, hogy valaha gyenge perce is volt a nagy Mácsiknak) nekiugrott a házassági köteléknek.

Amint volt, úgy volt, ki keresné? Elég az hozzá, fõkötõ alá került Laczkó Anna, s lõn ennélfogva, hogy nõi ágon történik a Laczkó-família felvirágzása.

Mácsik György megtalálta egy napon a családi archívumban (a padlás tetején egy repedt teknõben) a békési iratokat.

Hm! Ez volt még csak a nagy riadalom, mikor híre ment villámszárnyakon faluról falura, hogy egy egész vármegyéhez formálnak immár jusst a Laczkók. Megvan, ott áll feketével a fehéren, olyan világos, mint a nap. Úgy körülbelõl másfél falu jut egy-egy Laczkó-vérre. Biz azoknak felvitte isten a dolgát egyhuzomra! Mégiscsak nagy dolog az a származás!

Bezzeg szépek lettek mindjárt a Laczkó-lányok az egész környéken.

A família összeült, elõjöttek a fi- és nõi ágak, võk, sógorok és mindennemû oldalrokonok Mácsikhoz, úgyhogy be sem fértek a kúriába, a téres pajtában kellett megtartani a konferenciát, mely a még akkor fiatal Mácsiknak egy szívvel-lélekkel plenapotenciát szavazott meg mindenekre nézve, amiket jónak látna cselekedni a Laczkó-had érdekében. - Nem volt még ilyen lelkesedés a Mária Terézia-beli diéta óta a világon!

Mácsik szíve dagadozott a büszkeségtõl, s azon a napon formálódott át egész lénye olyan méltóságossá, olyan hatalmasan merevvé, aminõ egész mai napig.

Nyomban komissziót küldött ki az alföldre, amely színrõl színre lássa meg a jusst s jelentést tegyen róla a családnak. Filcsik István (akinek az anyósa Laczkó-leány) s körteképû Laczkó Pál, a bodonyi molnár, járták meg ez idõtájban Békés vármegyét, s csodadolgokat regélének azóta, a mesés megmérhetetlen pusztaságokról, hol huszonkét szeme van az arany kalásznak, hol mire a rétnek túlsó részét leberetválják a kaszások, már az innensõ részén azalatt megint megnõ a hasig érõ selyemfû. Különösen a körteképû látta nagyon szépnek a Laczkó-birtokokat. Csak az a kár, hogy vízimalom nincs egy sem azon a vidéken.

Mácsik ezalatt rendre vette a vármegye legszájasabb prókátorait, s azok valamennyien biztatták, úgyhogy csak ki kellett választani, melyiket boldogítsák a békési üggyel, hiszen olyan tiszta dolog, hogy hét esztendõs gyerek is kipörölné. Nem kell ahhoz valami nagyon okos ember; mert az még el találja rontani a nagy eszével.

Fölteszem ugyan, hogy nyájas olvasóim közül nincs egyetlen prókátor sem, aki megkövetelje tõlem most a Laczkó-pör tényálladékát - hát nem unalmaskodom vele és csak annyit mondok el, amennyi éppen szükséges - hogy belezavarodjanak. Mert bele volt ebbe zavarodva évekig nemcsak a Laczkó-família, hanem a vármegye is, a szeptemvirális táblával egyetemben.

Kezdõdik pedig ez a pör ott, ahol a Commissio Neoacquistica.

Ez a Commissio Neoacquistica (mert senkinek se káptalan a feje, hogy minden kommisszióra emlékezzék) arra való volt valaha, hogy a törökök eltakarodása után néptelenné vált alföldre visszatelepítse az onnan elszármazott nemességet. Hanem hát ezt az elszármazást és visszaszármazást nemigen vették valami nagyon komolyan. Akikre rá nem sült, hogy kurucok voltak, odaállhattak a kommisszió elé s két hamis tanúval bizonyíthatták, hogy hány ezer holdat szántottak ott apáik? S hol akarják megkapni? Torontál megyében-e vagy Csongrádban? Békés megyérõl persze szó sem volt; ki az ördög akarna ott dominiumot?

Gazdátlan birtok volt az alföldön elég, hamis tanú pedig a felföldön akadt bõséggel az elszegényedett bocskoros nemesek között: nem kellett hát egyéb ördöngösség a földbirtokszerzéshez, csak hogy labanc hírben álljon valaki. A Neoacquistica Commissio elnöke eligazította a többit. Külön titkos dekrétuma volt rá a császártól.

Kalandor labancok lepték el Rákóczi leveretése után az alföldet. Az a nagy rézpénz, a »pro libertate« nem járt már, pedig ez tudott még csak gurulni. (Hej, de sok derék fej gurult utána!) Hanem a rézpénznek nagy becse volt azért mégis. Akadt halandó (ott van szóról-szóra hitelesen a Laczkó-iratokban), aki nyolcezer rézgaras évi árendáért bírta egész Békés vármegyét. Az árendát fizetnie kellett a szegedi sópénztárban, fizette is, amíg fizette, ott vannak róla a kvétanciák.

Hogy miért nem fizette aztán, amikor nem fizette, ez éppen a pör, mert nemes varbókai Laczkó Endre uram volt az a haszonbérlõ, s olyaténképpen szólott az árendakontraktusa, hogy miután a birtokra nézve úgyis öröktulajdoni jogot formál, addig is, míg ezen tulajdonjoga annak rendje és módja szerint inkvirálható lenne, Békés vármegye a fent nevezett summa fejében nekie általadatik, úgy azonban, hogy ha tulajdonjoga bebizonyul, az árendafizetéstõl abszolváltassék.

No, ha ez se világos (hogy t. i. egész Békés a Laczkóké), akkor aztán nincs semmi igaz a világon.

Mert vegyük csak okosan a dolgot. Laczkó Endre (isten nyugosztalja meg szegényt, nagyon könnyelmû ember lehetett) vagy bebizonyította a jusst, vagy nem: ha bebizonyította, akkor az övék, ha pedig nem bizonyította, akkor nem lett volna bolond, hogy otthagyja a pompás haszonbérletet? Mi következik tehát ebbõl? Az következik, hogy Laczkó Endre bebizonyította a birtokjogát, mert tény az, hogy az utolsó évekrõl már nincsenek nyugtái a szegedi sópénztártól, pedig csak 1755-ben halt meg. Hanem úgy lehetett, hogy magva szakadt ott az alföldön, az itteni rokonok pedig nem keresték a vagyont, s nem is tudták… hiszen olyan, de olyan ostobák voltak azok a régiek, hogy ki se lehet mondani.