Fejezet

  1 2 |                  a szkipcsavai Kopereczky Mihály fia (éppen abban az időben
  2 2 |                Kopereczky Izrael Izsákra, Mihály fiára következett a szeniorság.
  3 2 |                 szerint IV. Izrael Izsák, Mihály fia az előbbi fejezetben
  4 7 |        vadásztársaság van.~- Ki az a Tóth Mihály?~- Valami nagyon gazdag
  5 9 |            megyeház kapuja felé, míg Tóth Mihály úr még hátramarad a kocsisának
  6 9 |                   asszonyom? - kérdi Tóth Mihály, hátrafordulva az asszony
  7 9 |                    No, milyen ember?~Tóth Mihály vállat vont.~- Nekem tetszik.~-
  8 9 |                    felelte kitérõleg Tóth Mihály.~- Inkább hasonlít Pitthez -
  9 9 |              magyarul - bizonyította Tóth Mihály.~Eközben egyre új és új
 10 9 |            színezetével hatott, hogy Tóth Mihály megvette odakünn az összes
 11 9 |                   kritika.~- Hát már Tóth Mihály is stréberkedik? Az egyetlen
 12 9 |                   hírül hozzák, hogy Tóth Mihály megvette az összes záptojásokat,
 13 9 |                  forgalomból.~- Ez a Tóth Mihály derék ember!~- És gyönyörû
 14 9 |                elgondolkozva -, mert Tóth Mihály az a bizonyos párizsi úr,
 15 10|         köröskörül Alsó-Rekettyés, a Tóth Mihály úr birtoka, mögötte az erdõség
 16 10|       sakkhúzásoknál szükségünk van. Tóth Mihály maga egy becsületes, egyenes,
 17 11|            életéből. Hogy ti. valami Tóth Mihály nevű legénye van nagy uramnak,
 18 11|                   rögöket láthatták. Tóth Mihály legott vissza akart fordulni,
 19 11|                   másodrendû kérdés. Tóth Mihály egyszer csak elkezdett kedvetlen
 20 11|                   az elutazás napja, Tóth Mihály így szólt a feleségéhez:~-
 21 11|                  Hát igen - folytatá Tóth Mihály elgondolkozva -, magam is
 22 12|                    vagyis most már a Tóth Mihály úréban, egészen más az eljárás.
 23 12|               behoz egy kis újítást. Tóth Mihály uram ugyanis tanulmányozta
 24 12|              rekedtre ugatta magát a Tóth Mihály szõlõjében. Egyszer aztán
 25 12|                  a szekér, az lesz a Tóth Mihály szõlõje. Semmi se lehet
 26 14|             Többen felismerték, Karattyán Mihály, az órás pedig megesküszik
 27 14|                   a Velkovics-pár és Tóth Mihály uram.~- No, ugyan messze
 28 14|           elmentetek - feddette õket Tóth Mihály -, az egész hegyet tûvé
 29 14|                vagy Mari - riadt fel Tóth Mihály -, mi történt veled?~- Nagyon
 30 14|                 bizony megijesztette Tóth Mihály uramat is, de nagyon.~-
 31 14|             veszett? - faggatta õket Tóth Mihály.~- Csak úgy gondoltuk, mert
 32 15|               ellátogat ide, lévén a Tóth Mihály nábobi híre nagy csalétek.~-
 33 15|              nézzük csak - folytatta Tóth Mihály -, mi vár ránk itthon? Valószínû,
 34 15|           használatban levõ ezüstöt, Tóth Mihály pedig arra való tekintettel,
 35 15|               annak is a végére járt Tóth Mihály, aki bement Pápára délelõtt
 36 15|               elfogni - jegyezte meg Tóth Mihály nagy flegmával.~- Nem lehetett? -
 37 16|              elõtte.~Alsó-Rekettyés. Tóth Mihály demokrata, bolondos nézetekkel,
 38 17|           kimelegedett a somlyóitól (Tóth Mihály termése - dicsérte a gazda),
 39 18|                  gazdák is bámulják.~Tóth Mihály, aki valamivel lejjebb ült,
 40 18|                   észre - mosolygott Tóth Mihály.~- A másik pólust - folytatá
 41 18|                asszony, miután már a Tóth Mihály körüli diskurzus általánossá
 42 18|               látszik - jegyezte meg Tóth Mihály Nosztyra, a szomszédasszonyhoz
 43 18|          tarokkasztalnál gibicnek, a Tóth Mihály háta mögé (ki tudja, mire
 44 18|                 Ostobaság! - felelte Tóth Mihály - nem kell ahhoz hét esztendõ,
 45 19|                 mi minden. Egyszóval Tóth Mihály nem hiába járta Amerikát,
 46 19|              hasznot ő teszi zsebre. Tóth Mihály birtoka öntötte ugyan a
 47 19|                   a nép is belátta a Tóth Mihály áldozatkészségét, számos
 48 19|            nagyrabecsülését, úgyhogy Tóth Mihály úr, aki csak azt célozta,
 49 19|                 jegyezte meg egyszer Tóth Mihály.~Pázmár úr nagyon neki volt
 50 19|                 érti ön azt? - kérdé Tóth Mihály tompán.~- Nos, én goromba
 51 19|               tart.~- Vajon? - szólt Tóth Mihály s kétkedve rázta a fejét.~-
 52 19|            kémények urainak, hahaha.~Tóth Mihály elvörösödött, mint a rák,
 53 19|              lehet vele bizonyítani.~Tóth Mihály azzal kezet fogott vele
 54 19|               tegnapelõtt, de bizony Tóth Mihály egészen komolyan vette a
 55 19|          kedvencei.~Ilyen ember volt Tóth Mihály. Hirtelen elhatározású,
 56 19|                  akik azt sugdosták: Tóth Mihály uramnak elfogyott immár
 57 19|               bizonyosan, te talán tudod, Mihály.~- A bal füled lesz, Krisztina…
 58 19|                 nevetett Tóth úr.~- Ejnye Mihály, Mihály - botránkozott meg
 59 19|                  Tóth úr.~- Ejnye Mihály, Mihály - botránkozott meg Tóthné -,
 60 19|              mellett, ahova már csak Tóth Mihály kísérte vendégét, még egyszer
 61 19|        észrevételek cseréltettek ki. Tóth Mihály azt mondta: »Szép fiatalember,
 62 20|                  holtáig.~- Úgy beszélsz, Mihály, mint egy pénzeszsák, s
 63 20|                   elsütni - feleselt Tóth Mihály kedvetlenül -, ha már olyan
 64 20|                 törné tehát az eszét Tóth Mihály úr a találgatásban, mikor
 65 20|             emberekhez húz - felelte Tóth Mihály egyszerûen.~- Nincs annak
 66 20|                 ott lakik. Nem igaz?~Tóth Mihály elpirult a távollevõ kis
 67 20| szeretetreméltóságot tapasztalt, még Tóth Mihály részérõl is, ki a fõispáni
 68 21|             koporsó, olcsó szemfedõ.~Tóth Mihály egypár szót ejtett a doktor
 69 21|                mikor még mi összekeltünk, Mihály, hogy egy ilyen helyre megyünk
 70 21|                   vizitet visszaadni. Oh, Mihály, nem dolgoztál hiába e világon,
 71 21|                 Nem biz az - felelte Tóth Mihály nevetve -, hanem egy kis
 72 21|                  hajdú egyet - vélte Tóth Mihály. - Csak menjen, Pimpósi,
 73 22|               HUSZONKETTEDIK FEJEZET~TÓTH MIHÁLY FÖLSZIPPANT VALAMIT~Egyedül
 74 22|                   bõrére elõre inni. Tóth Mihály furcsa ember. De miután
 75 22|                   hogy megjött-e már Tóth Mihály vagy sem, ami aztán meg
 76 22|                 az állomásfõnöktõl: »Tóth Mihály ma sem érkezett meg«, majd
 77 22|                   meg az volt írva: »Tóth Mihály«.~- Õ maga van itt? - csodálkozott
 78 22|                   puha karszékbe…~De Tóth Mihály állva maradt; egy csöppet
 79 22|                  lesz semmi - mondta Tóth Mihály szelíden, egyszerûen.~-
 80 22|                      Én is - felelte Tóth Mihály. - Nem akarom azt a színt
 81 22|                 fog öntõl követelni.~Tóth Mihály szomorúan rázta a fejét.~-
 82 23|             lehetne valamit kihozni. Tóth Mihály ugyanis beleegyezett a házasságba
 83 23|          kidomborított nézetéhez, ha Tóth Mihály már egyszer tényleg igent
 84 23|               egyórai uralomhoz, sõt Tóth Mihály annyira ment, mikor a hölgyek
 85 23|             mennie Rekettyésre és ha Tóth Mihály otthon lenne, valahogy úgy
 86 23|             folyamán. Át is ment, de Tóth Mihály még nem volt otthon, csak
 87 25|              kivirít), továbbá, hogy Tóth Mihály aznap jött haza valami hosszabb
 88 25|                   csinálni ezek után Tóth Mihály? Mi lesz a szegény kis Mariból?
 89 25|              diplomám - szabadkozott Tóth Mihály -, nemes ember se vagyok,
 90 25|             méltóságos uram - kezdte Tóth Mihály, elsimítva szürke haját
 91 25|               eladni?~- De - felelte Tóth Mihály eltökélten.~- És miért?~-
 92 25|               jegyezte meg Palojtay.~Tóth Mihály nem bírta eltitkolni a csalódás
 93 25|                 tehetnék? - kérdezte Tóth Mihály szenvtelen arccal, a vállait
 94 25|              Párizsban - vallotta ki Tóth Mihály röstellkezve.~- Miért nem
 95 25|                  megvetõ mozdulattal Tóth Mihály. - Ez a becsöppenés már
 96 25|               mondta sziklaszilárdan Tóth Mihály.~A két derék úr nekirohant
 97 25|                ezek - szörnyûlködött Tóth Mihály és izzadni kezdett az üstöke -,
 98 25|                 hülyeség ez, hallod (Tóth Mihály egészen kipirult és a gyûlölet
 99 25|                   egészen a sarokba.~Tóth Mihály a fejét rázta.~- Nem gondolnám.~-
100 25|                   esetek is - érvelt Tóth Mihály -, hogy a leány értékcsökkenése
101 26|                eddig szóba nem hozta Tóth Mihály az esetet, de amikor a bálingi
102 26|              szepegve, hogy mi lesz. Tóth Mihály helyet csinált a rendetlen
103 26|               kínos csend állott be, Tóth Mihály behunyta a szemeit, mintha
104 26|                  Megkérte, de nem adom.~- Mihály, Mihály, gondolj az Istenre.
105 26|                    de nem adom.~- Mihály, Mihály, gondolj az Istenre. Gondold
106 26|                   menni. Én nem bírom ki, Mihály.~- De mondtam már neked,
107 26|                   maga is egy nagy ternó, Mihály… Tekintsd a kisírt arcomat,
108 26|                  betakar. És ne légy vak, Mihály, ne légy vak! Vedd figyelembe
109 26|               Krisztina - förmedt rá Tóth Mihály haragosan -, ha ilyen szamárságokat
110 26|                lehet azt úgy hagyni, Tóth Mihály úr?~- Nem lehet - felelte
111 26|                  Nem lehet - felelte Tóth Mihály, és olyan színû lett, mint
112 26|                  szokott gondolkozni Tóth Mihály.~Harmadnap azután behívta
113 26|               feltûnt a cselédeknek. Tóth Mihály ellenben csak azt látta,
114 26|                  a Tóth Mihályé - de Tóth Mihály nem szokott másképp határozni.
115 26|                 lappangott a mosoly.~- Ó, Mihály, édes uram, bocsáss meg -
116 26|                   hogy visszahívtál.~Tóth Mihály nem kérdezte, hogy honnan
117 26|               Ellenkezõleg - szólott Tóth Mihály -, a feleségem a legnagyobb
118 26|                 hullt ki a levélbõl, Tóth Mihály rögtön felismerte a Noszty
119 26|              sokra vitte dolgát ez a Tóth Mihály - mondogatták. - Pedig azt
120 26|               finom hallószerveiket.~Tóth Mihály az ambituson fedetlen fõvel
121 26|                könyvtárszoba ajtaján Tóth Mihály, négy szivardobozt hozva
122 26|                    Hova ment a mama?~Tóth Mihály rápillantott, az a ravasz,
123 26|                 egyszerre megnémult. Tóth Mihály pedig ezalatt átadta a szivarládákat
124 26|                   is elhallatszott a Tóth Mihály hangja; most meg már olyan
125 26|                 nadrágot viseltek.~A Tóth Mihály hangja pedig még csak jobban
126 26|                  készül - mosolygott Tóth Mihály ingerkedõn -, táborának