Fejezet

 1 10|      egyik kocsi be, a másik ki. Tóthné asszonyom odavan a nagy
 2 11|        ahol annyit kell hazudni.~Tóthné papot akart belõle, de ezt
 3 12|        egész família, Tóth uram, Tóthné asszonyom, Mari kisasszony
 4 14|          szobaleánnyal - felelte Tóthné. - Bizonyosan nem vett benneteket
 5 14|   szokott nála lenni.~Sietett is Tóthné átvinni a beszédet egyébre.~-
 6 14|          hogy védekezik? - kérdé Tóthné.~- Ami engem illet, köpölyöztetem
 7 14|          szõlõleveleken s otthon Tóthné nagyasszony már egy jó félórája
 8 15| keresztet is vetett magára, csak Tóthné kacagott fel jókedvûen.~-
 9 15| helyreállította a közbátorságot. Tóthné kiásta az ezüstjét, sõt
10 15|      bámulatos nyelvfürgeséggel.~Tóthné eközben a hozott csomagokon
11 15|    örökké gondolkozik.~Különösen Tóthné faggatja váltig:~- Min gondolkozol
12 15|          szomorú maradt, úgyhogy Tóthné asszonyom nagy sopánkodással
13 17|          Az volt a helyzet, hogy Tóthné a két ifjúra bízta Marit,
14 17|        tesz a finom nevelés!~Még Tóthné is odajött, ahol egy gyûrûben
15 17|         volna rossz - jegyzé meg Tóthné asszony, szokása szerint
16 17|      ember lehetett - erõsítette Tóthné -, megvan az arcképe, gondolom,
17 17|        ki magát.~Bár háttal állt Tóthné, tûnõdve, hogy hol is van
18 17|    segítségedre? - kottyant bele Tóthné.~- Elestem, mama.~- Oh,
19 17|         mama! Nem fáj semmim.~De Tóthné mégis megrémült és a kezeit
20 17|   semmije se fáj? - vágott közbe Tóthné, aki csökönyös volt, ha
21 17|          Mari eleséséhez, kedves Tóthné?~- Éppen ez az - végezte
22 17|         Éppen ez az - végezte be Tóthné -, hogyha lehetnek fájdalmak,
23 18|       mézesmázos szó elég volt s Tóthné jól fel volt húzva, amilyen
24 18|         hirtelen megszakította a Tóthné érkezése, ki már mindenfelé
25 18|   Bolondság, bolondság - hadarta Tóthné -, mikor olyan fityfiritty
26 18|   gondolsz?~- Vidd vissza, mama.~Tóthné szorosan a falak mellett,
27 18|          nagyot nevettél - mondá Tóthné -, hogy kiment az álom a
28 18|    csinos bajusz.~Azon meg aztán Tóthné nevetett édesdeden s óvatos
29 19|           S így megy ez végig. A Tóthné szobájában, akár válik díszére,
30 19|    szalonban csakhamar megjelent Tóthné is. Valóságos örömlármával
31 19|        Mihály - botránkozott meg Tóthné -, mi szükség a feleségedre
32 19|        nem tesszük - tiltakozott Tóthné, kit egészen elbájolt a
33 19|          vagy - csóválja a fejét Tóthné -, pedig már nagy leány
34 19|     fiatalember, meg kell adni.«~Tóthné hozzá toldta:~- És milyen
35 19|     cselédei elõtt, kikbõl ismét Tóthné szedte ki a hasznos tudnivalókat,
36 19|        óriási áron keljen el. És Tóthné tényleg a származás felé
37 19|         benyomások keletkeztek s Tóthné aszerint módosította terveit,
38 19|         nagyban feléje fordult a Tóthné érdeklõdése és figyelme.
39 19|      Hogy miért, kíváncsiskodott Tóthné, ki szenvedélyes gyûjtõje
40 19|       vacsoránál feljebb ültette Tóthné vagy négy terítékkel, mint
41 20|       pozsonyi Kempelennek, akit Tóthné még ismert kis leányka korából,
42 21|       úgy jött Rekettyésre, hogy Tóthné és Mari nem voltak otthon,
43 21|        Szép leány, ugye? - kérdé Tóthné.~- Csinos, kellemetes teremtés.~-
44 21|      nõvérem leánya - magyarázta Tóthné -, és azt hallom, hogy neki
45 21|          tormát szagolni - vélte Tóthné. - Eredj leányom, reszeltess
46 21|      Tóthékat, amit kivált a hiú Tóthné roppant nagyra vett, azt
47 21|   eljönnek Voglányba.~Még ez is! Tóthné ujjongott elragadtatásában.
48 22|  megállapítjátok magatok ketten. Tóthné olyasvalamit említett, hogy
49 22|    boldogan turbékolt Ferijével, Tóthné pedig még szerelmesebb volt
50 23|  elmondta a tényállást, azt csak Tóthné csevegte, hogy ura nem tett
51 23|   Istennek tetszõ dologban jár).~Tóthné igen köszönte a nagy szerencsét,
52 23|          ugyanis köszvény volt a Tóthné lábaiban és nem bírt megmozdulni
53 23|          és a tányérjára bámult. Tóthné szemkarikái megnedvesedtek
54 23|           Szaporábban kopogtak a Tóthné mankói is, amint a jött
55 25|         járt rosszul.) Hát várta Tóthné otthon s miután nem jött
56 26|      találkozását Palojtayéknál.~Tóthné a kezeit csapta össze.~-
57 26|             Valahára - sóhajtott Tóthné, s Mari arcát gyönge pír
58 26|            Én is menjek? - kérdé Tóthné.~- Nem, te még maradj, Krisztina…~
59 26|         és…~- Szûnj meg, kérlek.~Tóthné szellemi egyénisége hasonlatos
60 26|       sem áldozom fel leányomat.~Tóthné e naptól kezdve nem sírdogált
61 26|         hogy másképp határoztam.~Tóthné csodálkozással emelte rá
62 26|    igazságos - folytatá Tóth úr.~Tóthné letette a kezébõl az imakönyvet,
63 26|      hogy megkapja a leányunkat.~Tóthné kinyitotta a szemét, de
64 26|       virágvasárnap is.~És ahogy Tóthné asszony annak idején elképzelte
65 26|     cinóberszínû selyemruhájában Tóthné -, egy kis frissítõt. Ugyan,
66 26|        sikátorszerû átjárón, s a Tóthné szobáján megnyomta a kilincset,
67 26|      leányszobájába pedig csak a Tóthné szobáján át lehetett jutni).
68 26|      pillanatban kászmálódik föl Tóthné egy zárt batárba, mire pattan