Fejezet

 1 3 |          alszik.~- Mindennek vége - sóhajtott fel a hadnagy. - Úgy látszik,
 2 3 |           Nem árt már annak semmi - sóhajtott az öreg -, be van az már
 3 5 |         tarkáról. Elhagyta minket - sóhajtott Klincsók -, éppen tegnapelõtt
 4 5 |          volna ilyen két pusztám! - sóhajtott Malinka.~- Ne kívánjon olyat,
 5 7 | méltóságodat.~- Ah, szegény Jóska - sóhajtott fel a fõispán -, õ már átesett
 6 14|                Õ is - felelte Róza.~Sóhajtott és többé egy szót sem ejtett,
 7 15|        egész, mint a permeteg esõ - sóhajtott fel Mari. - Elmúlt, mielõtt
 8 16|           mondják.~- Ah, Istenem! - sóhajtott fel Klementy szerkesztõ
 9 16|         lehetetlen, az lehetetlen - sóhajtott fel Klementy.~- És én magam
10 18|    méltóságos.~(Hm, tehát kamarás - sóhajtott Mari -, azért olyan rátartó.)~-
11 18|        elszontyolodott?~Feri mélyen sóhajtott s pillanatnyi csend állt
12 23|            fejét horgasztotta le és sóhajtott.~- No, ugyan mit nevettek?
13 23|           kedélyesen.~- Elváltunk - sóhajtott fel az öreg -, mert birtokocska
14 23|         csillaga?~- Ki tudja azt? - sóhajtott fel Mari. - Nekem talán
15 24|            egy szót se felelt, csak sóhajtott: hiszen õ sem bánná, ha
16 24|          Hiszen ha csak az volna! - sóhajtott fel Noszty.~- Micsoda, maga
17 26|           Levelet írt.~- Valahára - sóhajtott Tóthné, s Mari arcát gyönge
18 26| virágcserepek mögött, nem egy leány sóhajtott, s elmerengett aztán, hogy
19 26|           Feri kihúzta az óráját és sóhajtott:~- Ó, jaj, még egész negyedóra.~