Rész, Fejezet
1 1, 2| vele két ízben megtörlé. ~- Ó, dehogy, dehogy! Ők csüggnek
2 1, 2| dolognak szeretet a lelke... ó, mennyire csüggnek rajtam... ~
3 1, 2| adnád a Krisztina kezét. Ó, mennyire hasonlít szegény
4 1, 2| Nagyon, egyedül önért élek. Ó, Bohuska, mondd meg, te
5 1, 2| folytatá szaggatottan. Ó, Krisztina, tehát ön...
6 1, 3| árnyéka a féltett valóságnak. ~Ó, az első vallomás nagy költői
7 1, 3| szakadni a mennybolt. ~- Ó, Istenem, mit tettem...
8 1, 3| hozzám, fogadjon el a maga... ó, Istenem, hogyan mondjam
9 1, 3| könnyzápor borítá el szép arcát. ~Ó, ezt nem nézhette Miklós
10 1, 3| fellengős poétákra hallgass! ~- Ó, Istenem, magam sem tudom
11 1, 3| érthető; én megértettem. ~- Ó, ó, Luppán bácsi - szólt
12 1, 3| érthető; én megértettem. ~- Ó, ó, Luppán bácsi - szólt közbe
13 1, 3| gyöngéden megfogta a derekánál. Ó, hogy dobogott a szíve!... ~-
14 1, 3| eltemettem egy asszonyt. Ó én már eltemettem, és tudni
15 1, 3| alatt lesüté lelkes arcát. - Ó, Miklós - suttogá a leány
16 1, 4| és elpirulva rebegé: ~- Ó, tegye hát azt, amit jónak
17 2 | fürkészőleg néz szét a tájon. ~Ó, mert annak, ki negyven
18 2 | ott maradt a nyoma. ~- Ó, ó! - nevetett a bacsa. -
19 2 | ott maradt a nyoma. ~- Ó, ó! - nevetett a bacsa. - Nem
20 2 | úr; ki gondolta volna. ~- Ó, kegyelmes uram... ó, kegyelmes
21 2 | Ó, kegyelmes uram... ó, kegyelmes herceg - dadogta
22 2 | kezdett a szíve dobogni. ~- Ó, te boldogtalan! - förmedt
23 2 | apja. - Miként merészelsz? Ó, ó!... ~- No, bizony - felelt
24 2 | Miként merészelsz? Ó, ó!... ~- No, bizony - felelt
25 2 | herceg is az udvaron állt. Ó, csak meg ne látná. ~De
26 2 | fárasztó volt, gondolkozni, ó, gondolkozni gyötrelmes
27 3 | fehérek, mint az alabástrom. - Ó, nézzen meg engem, hajamat,
28 3 | és azt mondja neki: ~- Ó, nézzen meg engem! ~Ez már
29 3 | Hogy megnézette magát! Ó, hiú asszonyi állatok! Még
|