Rész, Fejezet

 1  1    |        felém, a anyai büszkeséggel mondá: ~- El, dehogy. A Náckó
 2  1,  2|  megdicsért tanítványai közül, azt mondá rá, hogy aranyat ér az esze
 3  1,  2|             Én? Ki beszél rólam? - mondá majdnem szerényen. - Nem
 4  1,  2|              Akárhova! A világba - mondá Krisztina keserűen, és egy
 5  1,  3|           nyájas, rábeszélő hangon mondá: ~- No, szeresd hát már! -
 6  1,  3|        hátra fejét. ~- Nem lehet - mondá lassan -, nem tehetem, én
 7  1,  3|      fájdalmat okozott szívemnek - mondá szelíden, s szemrehányó
 8  1,  3|       vállára helyezé: ~- Ember! - mondá, és a másik kezét is odanyomta. -
 9  1,  3|          határozott, csengő hangon mondá: ~- Engedje meg, bátyám,
10  1,  3|                Meghallgattam önt - mondá -, és szaván fogom, én meghozom
11  1,  4|        hány fontot nyomok, ugye? - mondá Krisztina mosolyogva, de
12  1,  4|               gondolá inkább, mint mondá, és kis szíve elfacsarodott - ...
13  2    |          Megvolnánk, kis fecském - mondá a bacsa, halináját levetve -,
14  2    |             az egész nevem pedig - mondá a türelemből kijött gazda
15  2    | gyöngyöztek, halk, reszkető hangon mondá: - Soha!... Soha!... ~-
16  3    |        Ezer mennydörgős mennykő! - mondá aztán fönnhangon, és még
17  3    |   kunyhóhoz. ~- Hallod-e, Matykó - mondá a fiúnak -, itt hagyod a
18  3    |          is. ~- A gyermek alszik - mondá Lapaj, egy galagonyabokor
19  3    |          lesz akkor a világ vége - mondá nevetve Lapaj, támaszkodva
20  3    |         lágy, de határozott hangon mondá: ~- Mást gondoltam, anyó.
21  3    |    szürcsölte a tejet. ~- Éliás! - mondá Lapaj komoran, ujjával nagyot
22  4    |           fiókszakállt, s nyájasan mondá: ~- Nem tesz semmit, édes
23  4    |         vagy aljas ember, Matyej - mondá mohón és mégis ünnepélyesen. ~
24  4    |        magadét... ~- Hadd hallom - mondá Szlimák sötéten. ~- El fogod