Rész, Fejezet
1 1 | humanisztikus érzelmekkel, s elérzékenyülten sóhajtasz
2 1 | portékája meggyulladt benne, s rákiáltottam a szegény tót
3 1 | A Náckó pipázik bent. ~S valóban, egy veszekedett
4 1 | összekuporodva, aki már pipázott, s akit anyjának még mindig
5 1 | zöldre festett kapuajtóba, s amint merengő fekete szemeivel
6 1 | nyájas és ismerős hangra, s ugrándozva fut a kis Krisztina
7 1 | olyan messze nem volna. ~S valóban, a Csemezék lakásától
8 1 | a várost, Szélakna felé, s ott a katolikus anyaszentegyház
9 1, 1| bizonyos egyöntetűséget nyer, s addig-addig dicsérgetik,
10 1, 1| szíveikben a "vének nyara", s egyugyanazon virág fogamzott
11 1, 1| odavinni az orrlyukakhoz, s ezáltal devalválni a mennyei
12 1, 1| mindenesetre. A hiány pótlandó! s vajon mivel lehetne pótlandó
13 1, 1| aláhull, a nyelvét nyújtja ki, s azzal fogja föl a veszendő
14 1, 1| ki, jutalmát ebben leli, s ezzel dicsekszik egész az
15 1, 1| tanár úr tekintélyes férfi, s habár múltjában nincs annyi
16 1, 1| az utódok emlékezetének, s az emlékezet gonddal virraszt
17 1, 1| gonddal virraszt fölötte, s úgy őrzi, mint a két szeme
18 1, 1| igen gyakran iszik bort, s ily alkalomkor évek óta
19 1, 1| bágyadtan lekonyul az asztalra, s azt makogja féléberen, félálomban: "
20 1, 1| magammal viszlek". ~...S elvitte nemsokára mindkettőt. ~
21 1, 1| elbúsult, hogy mérget vett be, s szörnyű kínok közt meghalt.
22 1, 1| nagyon hatott ez az esemény, s maga is forrólázba esett,
23 1, 1| alatt született, nőtt fel s halt meg szeme fénye, a
24 1, 1| elvégre is semmi közünk hozzá, s bemutatván ígéretünk szerint
25 1, 2| aranykészítésen törte a fejét, s minden fogalmat arannyal
26 1, 2| bordákul szolgáló lécezetre, s a nap akadálytalanul sütött
27 1, 2| kerestél teljes életedben, s íme, meg is van a nagy darab
28 1, 2| Csemez úr vérszemet kapott, s csodálatos gondolatokkal
29 1, 2| Hehehe! Az emberek bolondok, s aranynak nézik a sarat.
30 1, 2| sarat. A sarat, az embert. S denique, ha az egész világ
31 1, 2| zsebkendőjét húzta ki zsebéből, s megrázván azt óvatosságból,
32 1, 2| vicsorodtak, kinyújtá nyelvét is, s jellemzően csettentett vele. ~-
33 1, 2| Krisztinát ellensúlyozza. ~Ennyi s nem több volt azon párbeszéd,
34 1, 2| mennyországban érezte magát, s egy vesztett játék után
35 1, 2| elemeltette Luppán lovaggal, s aztán hirtelen mozdulattal
36 1, 2| Csutkás úr fölemelkedett, s a két kezét színészies pátosszal
37 1, 2| Az én feleségem leend. S te meg nem tagadhatod őt
38 1, 2| kezét, behunyta szemeit, s sötétben várta a választ
39 1, 2| Krisztina és a Csemez kezeit, s egy irtóztató pillantást
40 1, 2| leereszti, lába megtörik, s úgy áll ott vendégei előtt,
41 1, 2| fordulattal Miklós mellé ugrott, s parányi kezét az övébe tette. ~-
42 1, 2| el e váratlan szavakra, s álmélkodva tekintett barátnéjára,
43 1, 2| szeressen, és én... ~- S ön, Krisztina? ~- Én? -
44 1, 2| ön, Krisztina? ~- Én? - s elereszté őt, mintha álomból
45 1, 2| mintha álomból ébredt volna, s arca sajátságos semmitmondóvá
46 1, 3| kiegészítse a bányászakadémián, s ha a jó szerencse kedvez,
47 1, 3| fél év óta van Selmecen, s máris ő a "tóngéber" nemcsak
48 1, 3| viszontszerelemről kérdezősködött, s miért lett elmélázó és szomorú... ~
49 1, 3| tettem! - rebegi Krisztina, s úgy érzi, hogy a világ kezd
50 1, 3| haldokló madár a szárnyakat, s Bohuskához támolyogva, odatámaszkodik
51 1, 3| fásultság vesz erőt rajta, s csírájában legyűri benne
52 1, 3| a végtelenben csapong. S a végtelen sajátszerű képekkel
53 1, 3| engem? Mondtam valamit? ~S álmélkodva tekintett Miklósra
54 1, 3| fakadt ki Miklós keserűen, s pír borítá el arcát. - Azt
55 1, 3| mind tréfa? Az szó csak, s a szó üres levegő csak!
56 1, 3| Természetes ijedtséggel s bájos naivsággal borult
57 1, 3| a két kezével felemelte, s nyájas, rábeszélő hangon
58 1, 3| szeret! - kiáltá Miklós, s szemei ökölnagyságúra tágultak. -
59 1, 3| szívemnek - mondá szelíden, s szemrehányó tekintetét,
60 1, 3| Miklóshoz lépett tántorogva, s két kis kezét fejére bocsátá. ~-
61 1, 3| felszáradtak a könnyek, s arca szokatlan büszkévé
62 1, 3| szemeiből. Öntudatlanul s bizonyos durvasággal ragadá
63 1, 3| ragadá meg a leány karját, s fenyegető, szilaj hangja
64 1, 3| Meg fogsz halni! - kiáltá, s hangja mennydörgés lett -
65 1, 3| tekintettel fordult a kertnek. ~S valóban, a ribizlibokrokkal
66 1, 3| erősen a "bácsi" szóhoz, s kész lesz azt egy helyesebbel
67 1, 3| nyugtalanul izgett-mozgott, s ha a Bohuska kérlelő tekintete
68 1, 3| tréfál - szólt Krisztina, s kartonköténykéjét kecses
69 1, 3| elfödje Luppán úr elől arcát s azon egy negédes grimaszt,
70 1, 3| egyéniségnek mondhatom magam, s nem valami sihedernek, kinek
71 1, 3| szerelmes utána iramodik, s a futó angyalt, ki egy,
72 1, 3| megakadályozta a beszédben, s a gyönyörtől mintegy kimerülten
73 1, 3| Miklós azonban előlépett, s büszkén fölemelve szép fejét,
74 1, 3| megtörlé egyre izzadó homlokát, s alig hallhatólag dörmögé: "
75 1, 3| úr tartá meg hidegségét, s miután tetőtől talpig végigmérte
76 1, 3| gyanánt a szelencéjéből, s oly nyomatékos csattanással
77 1, 3| egy jó pipadohányt sem, s ha igazi "aranycsináló"
78 1, 3| lenyomta a nyomott hangulatot, s Csemez úr, mindenkinek helyet
79 1, 3| tisztelve... Igazán mondom. S hogy Krisztina is meg van
80 1, 3| Csemez makacs fejű ember, s nincs rá hatalom, hogy azt
81 1, 3| Rövid szünetet tartott, s mind a két markát összeszorítva,
82 1, 3| tekintett a közbeszólóra, s méltóságos, lassú hangon
83 1, 3| Nyugalommal kelt föl, s lépett Csemez elé. ~- Meghallgattam
84 1, 3| szomorúan lehajtá fejét, s egymás után nyújtogatta
85 1, 4| vagy bárminemű ingatlannal s következésképp befolyással
86 1, 4| mindjárt "cassus belli", s annak a szerencsétlennek
87 1, 4| üzletét becsukhatja menten, s kulcsát dobhatja akár a
88 1, 4| szolgákul osztatnak be, s vak engedelmességgel tartoznak
89 1, 4| tesz: "Ne nyúlj hozzá!" s jaj annak a halandónak,
90 1, 4| a szívére szorítá kezét, s úgy érzé, hogy hangja eláll,
91 1, 4| érzé, hogy hangja eláll, s életereje rohamosan fogy,
92 1, 4| koplalni! Ma megmérettem magam, s képzelje, tizennégy fontot
93 1, 4| öreg Csemez is meghalt, s a szép Krisztina kifejlett
94 1, 4| az olló kiesik kezéből, s hegyével a padlóba fúródik,
95 1, 4| Krisztina... igen, elmennék, s fülön fogva hoznám őt ide.
96 2 | tartanak neki árnyékot, s fedik el kényesen: ne lássa
97 2 | Becsülettel kiszabadítá onnan, s úgy féldöglötten vonszolá
98 2 | fadarab közé kényszeríté, s addig-addig orvoskodék mellette,
99 2 | anyja maga is beteg volt, s nem melengethette párájával:
100 2 | herceg hatalmas, nagy ember, s kilenc vármegyében süvegelik,
101 2 | nyomta a széles kalapot, s megindult a veres fedelű
102 2 | kerekes kút az udvaron, s a nagy vályú az akol mögött.
103 2 | minden, minden úgy van, s még sincs ott semmi és még
104 2 | füveken végighullámzik, s mélységes csend ereszkedik
105 2 | le valaha régen az a hang s mostan szárnya támadt? ~
106 2 | tűzve, lecsúszott a földre, s a haj végigfoly izmos vállain.
107 2 | jusson eszébe felesége, s meg ne emlékezzék a mulandóságról,
108 2 | így fog sütni, mint most, s az erdő akkor is oly rejtelmesen
109 2 | nem fiú lett - sóhajt fel, s szilajan vágja botját a
110 2 | jeléül, hogy jóllakott, s most már csak kérődzni akar. ~
111 2 | szép összhangba vág ki, s a bojtár dudája is megszólal,
112 2 | hallhatja, hogy a nyáj hazatért, s a tűzre teheti a finom "
113 2 | aláeresztve, hogy odaszaladhasson, s elérhesse az ismerős öreg
114 2 | babonás vagyok az ilyenekben, s azt tartom, úgy lehet csak
115 2 | lehúzta a kalapot szemére, s a nagy jegenyefának támaszkodék,
116 2 | Mellém ült a pitvarküszöbre, s olyan édesen rimánkodott,
117 2 | magát vártuk - szólt Anika, s befutott a szobába. ~A bacsa
118 2 | közel lépett a vendéghez, s odanyújtotta kérges, nagy
119 2 | mohón nekiesett az ételnek, s váltig dicsérgette: ~- Még
120 2 | szemeket meresztett a nevetőre, s önkéntelenül is kifakadt
121 2 | töltött az ifjúnak poharába, s azt mondta neki: ~- Aztán
122 2 | öreg herceg volt az urok, s most halála után a fiatalra
123 2 | bizony azért is meglátja, s valóság-e vagy káprázat,
124 2 | összeráncolta homlokát e hírre, s így szólt a bojtárhoz: ~-
125 2 | vele. ~Anika összerezzent, s egyetlen szavát nem lehetett
126 2 | árnyékot vett észre a falon, s amint hátratekint, Pál herceget
127 2 | kedvetlenül kerül az ablaknak, s bezörget. ~- Nyisd föl az
128 2 | bornyúszájú ing szétvált, s látni hagyta hatalmas izmait,
129 2 | harangoznak, ha meghal, s kilenc vármegyében süvegelnek,
130 2 | piros lett, mint a pipacs, s amint ott állt, nem tudta,
131 2 | nagy, vérben forgó szemeit, s nézés behatása alatt elkezdtek
132 2 | minden élő ember megsüvegeli s megirigyli: ni, ott megy
133 2 | Ő maga is szeret engem, s szívesen jő. Mit gondolkozol
134 2 | Ezért adom oda az aklot s juhait. Semmi szenny nem
135 2 | bennök. ~A falhoz lapulva s támaszkodva tántorgott be
136 2 | kínálta magát a birkáknak, s azok szót fogadva, vígan
137 2 | hercegi kastélyba mégy, s azt mondod, hogy a brezinai
138 2 | ajtóba, leült küszöbre, s megtömvén pipáját, oly egykedvűen
139 2 | valamit! ~Aztán megint leült, s mintha egyéb dolga se volna,
140 2 | látja, mindig előtte lebeg, s mégis mindennap elfelejti
141 2 | melletti kúthoz lépett, s a kulcsot egy nagy sóhajjal
142 2 | gyorsasággal hordta szét, s az akol körül állítá föl,
143 2 | vígan lobogó tűznyelveken, s egy pillanat alatt óriásokká
144 3 | meghegyezi mind a két végét, s beszúrja a földbe sorjába
145 3 | egy füstös, ócska zsúpot, s kész a rendőrségi palota. ~
146 3 | rőzsetűznél süti a burgonyát s néha egy kis "méretlen"
147 3 | élesszemű Istók, bent pihen, s a hasadékokon kilát a határra,
148 3 | csak gyalázatos fortély, s míg itt a szűrujjas és bot
149 3 | terjedelmes az ő hivatalos köre, s tudomány kell, hogy valaki
150 3 | meg van szolgálva emberül, s ha az izzadó munkás irigykedve
151 3 | fordítva a világ rendje, s amit más ember fia a nyugalomnak
152 3 | tűz világítja meg alakját, s ő közelre sem lát miatta.
153 3 | ellene, élvezettel szívja, s szemei andalogva követik,
154 3 | fölszállnak a nagy semmibe, s belefogódzkodnak a felhőkbe.
155 3 | mezőt. Lapaj jó ismerősük, s kettőt lehetne tenni egy
156 3 | órakor kezdvén éneklését (s jobb torka van, mint a gazdájának),
157 3 | éjfélt, hosszú az ideje, s azt hiszi a bolond, hogy
158 3 | kint élt a természetben, s eltanulta titkát, összeszokott
159 3 | lakóival: az állatokkal, s inkább tartozott közéjük,
160 3 | nemzetségét is tudja, anyjára s nagyanyjára is emlékszik.
161 3 | éles megfigyelő tehetségét, s ha leszorult is az arisztokratikus
162 3 | hogy édesanyja a természet, s legközelebbi rokonai az
163 3 | bebarangolja ősszel a kertet, s nagy kárt tesz néha a féltett
164 3 | a föld titkaiban turkál, s könnyen boldogul, mert az
165 3 | tol ki saját vesztére. ~S míg az állatokról előre
166 3 | tudhatni, mi van a begyükben, s jönnek nyíltan, ösztönük
167 3 | sötétséget, az őszi ködöt, s amit két szeme lát ilyenkor,
168 3 | húzni enged neki egyet, s Istók már azt hinné, no
169 3 | káposztafőnek lába támadt, s hogy az óriási úritök is,
170 3 | bizalmatlan irántok; nem is volt, s talán sohasem is lesz velök
171 3 | Alig bírom fölfogni, hogyan s kitől tanult beszélni, s
172 3 | s kitől tanult beszélni, s azt meg már éppen nem, hogy
173 3 | nap, korábban nyugszik le, s még déltájban is bágyadtan
174 3 | természet ismeri már őket, s nem veszi nekik rossznéven,
175 3 | sohase mosolyoghasson igazán, s ne öltözhessék föl egészen
176 3 | vihart ott tartja a Fátrában, s ha kiereszti, annak lehelete
177 3 | elkényeztetett alföldi rónán, s oly apró, kedvetlen szemeket
178 3 | kedvetlen szemeket hoz s keményet, mintha maga sem
179 3 | hogy szépen összeborulna, s nincs az a hatalom, mely
180 3 | kivetkőztesse; körte, alma elvadul, s ízétől Szibériára gondol,
181 3 | kezdtek, orcáink kigyúltak,~S már-már elcsattant volna
182 3 | pillanatban a pipám kialudt,~S kénytelen voltam eltávozni,
183 3 | megolvad, viasszá válik, s csodás tündérérzelmek nyomódnak
184 3 | amely édes a duda szavától, s mely nyomban keserűvé válik,
185 3 | gyengébbek pártjára áll, s a drótozás által segíti
186 3 | cseréptárgyakra is kiterjeszti, s haza kerülvén, az éppen
187 3 | szedte föl a tömérdek igét s bölcsességet, mit most vasárnapokon
188 3 | Istók vagyok: hát aztán? - s azzal zavartalanul haladt
189 3 | hősünk mégis megfordult, s bosszús hangon visszafelelt: ~-
190 3 | magvát és főmozzanatait, s miután az anyatermészet
191 3 | nincs gyöngédebb érzelem, s nincs fogékonyság a szülőföld
192 3 | fogékonyság a szülőföld iránt, s hogy Lapaj egy korcs, egy
193 3 | azonban szereti Lapajt, s télen, mikor a természet
194 3 | messze a "lazok"-ban fekvő s ilyenkor elhagyott malmában
195 3 | nyitrai gróf lát el mindennel, s olyan dolga van, hogy borban
196 3 | életben ígér az igazaknak). ~S Lapaj mindkettőjöknél nagyobb,
197 3 | gyönyörtől megittasodva, s a vén folyó habjai megszűntek
198 3 | szégyenletében futott a világnak, s még ma is szalad, ha el
199 3 | fakadt, mint a gyermek, s amint visszatért a faluba,
200 3 | hogy fogott egy bicskát, s kettéhasította nagy dicsőséget
201 3 | fölkeresi a tanítómesterét, s kitanulja még jobban a duda
202 3 | is volt, mint a többiben, s bőrét itt hagyta emlékül
203 3 | vált tündér-királyleány, s hogy ott az Istók meggondozta,
204 3 | vehet, szebbnél szebbet, s még tetejébe annyi pénze
205 3 | karbunkuluscsat a derékszíján, s kilenc lépésről veszi le
206 3 | szavát állja, adjon előpénzt, s hogy üzenni lehessen neki,
207 3 | a legmagasabb csúcsára, s onnan szétnézve, hol a legnagyobb
208 3 | beszélve emberi lénnyel, s mégsem unva el magát soha.
209 3 | egymást! Vagy ő dudált, s az ünnepélyes csend, mely
210 3 | munkások dala a távolban s elhaló kürtszó még távolabb,
211 3 | szíve van. Aki ráborul, s fülét odaszorítja közös
212 3 | idején keble fölrepedezik, s mint a szenvedő anya emlőin
213 3 | éreznek, mind gondolkoznak, s mindnyáját összekapcsolva
214 3 | hó borítja a vén Fátrát, s kopáran hirdeti, hogy belsejéből
215 3 | szeretet nélkül nőtt ott, s mely, mint egy ősz hajszál
216 3 | mögött. ~A szél nagyot kacag, s Lapaj a nagyujját hevenyészett
217 3 | Lapaj közel ment hozzá, s fürkészőleg néz ki kalapja
218 3 | Szó nélkül fordul meg, s visszafelé baktat. ~A nő
219 3 | tétovázó léptekkel áll eléje, s görcsösen kapaszkodik a
220 3 | szememet, halovány arcomat, s mondja el majd neki, őneki
221 3 | csinálván föléje, megtömé azt, s lassú tempóban kicsiholt.
222 3 | megvilágíták egy pillanatra, s hősünk akaratlanul is úgy
223 3 | omlik le a fehér lepedőre, s halvány arcára fájdalom
224 3 | mely alatt a víz foly, s onnan kiáltott le szívszaggató,
225 3 | odahelyezi azt a lucskos földre, s rátérdelvén, a folyó felé
226 3 | szél is megfordul most, s panaszos nyögéssel viszi
227 3 | észre, hogy gondolkozik, s hogy visszaidézi a leány
228 3 | mit kelljen megbocsátania, s kinek mondani el, minő volt,
229 3 | átázva ért kunyhójához, s még egyszer végignézve tág
230 3 | lerázta a csurgó folyadékot, s az utóbbi öltönyt megfordítva
231 3 | találomra egy szögletbe dobta, s hozzálátott az elébb vázolt
232 3 | családi esemény emléke, s valószínű, hogy a néhai
233 3 | igen sérelmesen ütött ki, s e sérelem a kunyhó hátsó
234 3 | de fölemelvén a halinát, s megtapogatván benne az aszalt
235 3 | visszanyeré bátorságát, s derékszíjából egy faggyúgyertyadarabot
236 3 | meggyújtani, mert keze reszketett, s abban a gyufa égő vége és
237 3 | összecsucsorítva csámcsogott, s szabadon hagyott kezecskéi
238 3 | bölcsőben. ~Ezt gondolá hősünk, s visszaesve szokott egykedvűségébe,
239 3 | elkezdte lógázni jobbra-balra, s dúdolt neki valamit, hogy
240 3 | csakugyan elnémult rövid időre, s ujjacskáival játszogatva
241 3 | tenyerébe vette azokat, s leheletével melengette. ~-
242 3 | Eközben virradni kezdett, s a gyermeket nem szórakoztatta
243 3 | szónak sem lett foganatja, s Lapajjal az a csuda történt,
244 3 | baja lehet a gyermeknek, s azt - becsületére váljék
245 3 | talpraesett gondolata támadt, s letevén a gyermeket karjairól,
246 3 | kevés vártatva utolérte, s magával hozta kecskéivel
247 3 | Minthogy a gyerek eleven, s agyonütni nem lehet, rendeljen
248 3 | Istók megfejte a kecskéket, s a tejet a kis lelenccel
249 3 | kihozta a melegítő napfényre, s az ott elkezdett mosolyogni,
250 3 | állhatta, hogy oda ne vegye s hogy (akár hiszik, akár
251 3 | magával hurcolta a sziklákra, s odaülteté a legmagasabb
252 3 | többnyire mérföldekre terjednek, s maga a nemes helység gyakran
253 3 | ember ellökte az asszonyt, s gyöngéd tekintetet vetvén
254 3 | vetvén az alvóra, mellé ült, s csendes pipaszó mellett
255 3 | kikaparom a szemedet. ~S könnyen meg is tette volna,
256 3 | fölvette a bokor árnyékából, s odanyújtotta a vénasszonynak.
257 3 | aszott karok birtokosára, s annak arcától nyomban ríva
258 3 | teremtés megszűnt sírni, s szorosan odasimult a vad
259 3 | szíve hangosan dobogott, s szemében egy könnycsepp
260 3 | Nyugodtan lépett Agnisához, s kezét annak vállára helyezvén,
261 3 | Isten; legyen az enyém. ~S azzal elfordult az ámuló
262 3 | folytonossá vált a nyöszörgés, s Lapajból kínos elhatározást
263 3 | karjaiba, a dudát a vállára, s először életében őrizetlenül
264 3 | Csakhamar vidám tűz pattogott, s a gyermek jóízűen szürcsölte
265 3 | szeretem és tisztelem kendet, s mivel ilyen korán reggel
266 3 | a zsidó esze sem tiszta, s mivel tegnap nagyon összevesztem
267 3 | a párnákat a hóna alá, s vidáman ügetett velök a "
268 4 | nemzetes Gerge István uram, s természetesen pipázik. Mert
269 4 | bajszát is borotválja, s lefelé álló orrával a hegyesedő
270 4 | is igen érdeklődött vala, s melyet a bécsi rendőrség
271 4 | közönséges rendőrt csirkefogónak, s lelkükre kötötte, hogy lopják
272 4 | élelmezési konzorcium kezei közt, s csak százkilencven darab
273 4 | volt több 50 fontosnál, s hogy nyolcszáztíz jámbor
274 4 | akkor híre járt a városban, s kikről kalandosabbnál kalandosabb
275 4 | alatt deresedő fiókszakállt, s nyájasan mondá: ~- Nem tesz
276 4 | szögletébe a fal felé fordulva, s mindenik mellé töltött fegyverrel
277 4 | elkezdett gondtalanul föl s alá sétálni, s mikor egész
278 4 | gondtalanul föl s alá sétálni, s mikor egész tűzzel demonstrálgatá
279 4 | két sétáló úr karjaiból, s hatalmas hangon kiáltá a
280 4 | a komisz katonakenyeret, s úgy mentek el az ezredtől,
281 4 | szíve ettől a néhány szótól, s mélyen felsóhajtott: ~-
282 4 | molnárlegény ment a hadsereghez, s paraszthajszál híja, hogy
283 4 | folyvást száraz kenyér helyett, s olvasztott vajat innál rá
284 4 | hiba - dünnyögé Matyej, s borsónyi izzadságcseppek
285 4 | Matyej behunyta szemeit, s egyet bólintott, nagy, idomtalan
286 4 | megtisztítlak a bűnöktől, s amiként én veled kezet fogtam,
287 4 | loptok, garázdálkodtok, s te azt aztán szombat esténkint,
288 4 | letelik az utolsó szombat, s akkor én fölterjesztem hasznos
289 4 | szolgálataidat a vicispánnak, s az fölment minden üldözéstől. ~-
290 4 | Matyej szeme fölcsillogott, s kérges tenyerét gyorsan
291 4 | mert én mindent tudok, s ha kérdezlek, azért teszem
292 4 | lássam, mennyire szánod s milyen töredelmességgel
293 4 | keresztül belát a szívekbe, s ott elolvassa a láthatatlan
294 4 | idéztetett magához valakit, s az egyszerre csak kezdte
295 4 | felföld volt a patrónusa, s megvédelmezte előlük; barlangok
296 4 | okba Jasztrab elfogatására, s azok üres kézzel tértek
297 4 | Magamnak kell elmennem. ~S ezzel nyakába kanyarítva
298 4 | a klokovai keresztútig, s e nagy területen mindazt
299 4 | rabló csak a fejét rázta, s röviden felelt vissza: ~-
300 4 | fölemelte puskáját, célzott, s mind a két csövet elsütötte. ~
301 4 | vett ki zsebéből hirtelen, s midőn a füst eloszlott,
302 4 | midőn a füst eloszlott, s a rabló odatekintett, hol
303 4 | egyél meg. Megadom magam. ~S Gerge uram kézen fogva vezette
|