Rész, Fejezet
1 1 | helyzet, mint itt. ~A Csemezék Krisztina nevű leánykája például kiáll
2 1 | s ugrándozva fut a kis Krisztina felé egész a hegygerinc
3 1 | ma? ~- Itthon - felelte Krisztina. ~- Mindig otthon! Jobban
4 1 | Vajon igazán azok-e? ~A szép Krisztina fölnevetett. Csengő kacagása
5 1 | Csutkás professzor. ~- Juj, Krisztina!... Így már csakugyan hozzánk
6 1 | hiszen tudod... nem lehet... ~Krisztina kifejezéstelen, gyönyörű
7 1, 2| és Csutkás úr, mint a kis Krisztina már a bevezetésben említé,
8 1, 2| Jó szerencse, hogy a szép Krisztina felsőbb meghagyás folytán
9 1, 2| őket a lankasztó melegben. Krisztina maga is ott ült apja mellett,
10 1, 2| ideál"-nak. ~Ilyen ideál Krisztina. ~Maga a derék Csemez úr
11 1, 2| darab aranyért, amennyit Krisztina nyom. ~Csemez úr hamiskásan
12 1, 2| Csutkás úr, tán Csemez sem. ~Krisztina pedig olyan szép volt ma,
13 1, 2| színészies pátosszal nyújtá Krisztina és apja felé. ~- Azon szív
14 1, 2| lelkesedve -, itt találtam meg, a Krisztina az; ő csüggni fog rajtam,
15 1, 2| tennéd, ha nekem adnád a Krisztina kezét. Ó, mennyire hasonlít
16 1, 2| szavakra hirtelen elereszté a Krisztina és a Csemez kezeit, s egy
17 1, 2| csügg rajtam, uram! Igaz-e, Krisztina? ~Csutkás úr körülnézett,
18 1, 2| mert hát nagy fiú, és... ~Krisztina újra elsápad, megrezzen,
19 1, 2| hogy a Miklóst elhoztam? ~Krisztina fejét rázta csendesen, szomorúan. ~-
20 1, 2| vagy! Történt tán valami? ~Krisztina bágyadtan intett igent szép
21 1, 2| most... ~- Ha szeretem-e, Krisztina? Nagyon, egyedül önért élek.
22 1, 2| folytatá szaggatottan. Ó, Krisztina, tehát ön... ön is óhajtja
23 1, 2| szeressen, és én... ~- S ön, Krisztina? ~- Én? - s elereszté őt,
24 1, 2| bűnt. ~- Nem, nem! - kiáltá Krisztina szilajon - oda nem! ~- Hova
25 1, 2| Akárhova! A világba - mondá Krisztina keserűen, és egy könnycsepp
26 1, 3| meredten, földbe gyökerezve Krisztina előtt, kezével önkéntelenül
27 1, 3| foghatja meg, ha szereti Krisztina, miért sírt, miért eresztette
28 1, 3| mit tettem! - rebegi Krisztina, s úgy érzi, hogy a világ
29 1, 3| változatban, aszerint, amint Krisztina szemeiben, hangjában, mozdulataiban
30 1, 3| bájos naivsággal borult Krisztina nyakába. ~- Látod, látod -
31 1, 3| csakugyan nincs egyéb hátra... ~Krisztina tétovázó pillantása kérdő
32 1, 3| Macskahízelgéssel simogatta meg Krisztina állacskáját, lecsüggő fejét
33 1, 3| makacs, önfejű volt... ~Krisztina dacosan vetette hátra fejét. ~-
34 1, 3| fölegyenesedett, és szemei szikráztak. Krisztina meglepetve hátrált előle
35 1, 3| reszketett. ~- Nem, nem, Krisztina! Soha nem... Soha semmit...
36 1, 3| embert, akit szeretsz! ~Krisztina mosolyogni próbált, apró
37 1, 3| indulatai ragadják. ~- Nem igaz, Krisztina! Te megcsalsz engem! Tudnom
38 1, 3| kedélyesen -, maga bizony sír, Krisztina! Ki ríkatta meg? Aha! Átkozott
39 1, 3| szemben. Ez vallomás volt, Krisztina. Finom, de érthető; én megértettem. ~-
40 1, 3| Luppán bácsi - szólt közbe Krisztina ravaszkás mosollyal. ~A
41 1, 3| ember, hogy megtréfál. Hüm, Krisztina... Azt hiszem, ön nem köti
42 1, 3| felcserélni. Helyesebbel, mondtam, Krisztina, de mondhattam volna talán
43 1, 3| Luppán bácsi tréfál - szólt Krisztina, s kartonköténykéjét kecses
44 1, 3| mint aki tréfál? Nem úgy, Krisztina! Egy komoly férfi szava,
45 1, 3| látni a hatást, amit vele Krisztina arcán előidézett, minélfogva
46 1, 3| Nem, nem, nem - sikított Krisztina, néhány lépést futva Miklós
47 1, 3| mintegy kimerülten ereszté el Krisztina karcsú derekát, melynek
48 1, 3| boldogítani. ~- Hallja, Krisztina, boldogítani! Ön méltó arra,
49 1, 3| Hehehe! ~- Atyám! - szólt Krisztina, apja kezét megragadva -
50 1, 3| átkozott hőség van. Hol a sör, Krisztina? Hozasd el a kancsókat utánunk
51 1, 3| ott lesznek. Te is siess, Krisztina. Te is hallani fogod. Csemez
52 1, 3| Igazán mondom. S hogy Krisztina is meg van tisztelve, azt
53 1, 3| aranyat hoz nekem, mint Krisztina. ~Néma csend, csak Bohuska
54 1, 3| ide azt a kancsót, fiam, Krisztina! ~Luppán úr erre a szóra
55 1, 3| meghozom, vagy meghalok. ~Krisztina szemeiben csodálatos tűz
56 1, 4| Mirkovszki Miklós húzott másnap a Krisztina ujjára. ~Délután jött oda,
57 1, 4| tették. ~- Búcsúzni jöttem, Krisztina. ~Krisztina letette kezeiből
58 1, 4| Búcsúzni jöttem, Krisztina. ~Krisztina letette kezeiből a vizeskannát,
59 1, 4| kérdés többé; én megyek, Krisztina, mert kimondhatatlanul szeretem,
60 1, 4| fontot nyomok, ugye? - mondá Krisztina mosolyogva, de mosolya erőltetett
61 1, 4| mindenekelőtt tudnom kell, Krisztina - felelte Miklós komolyan. ~-
62 1, 4| ujjára húzta. ~- Itt van, Krisztina, ez a gyűrű! Aranyat nem
63 1, 4| dobja el azt a gyűrűt. ~Krisztina ahelyett, hogy eldobta volna,
64 1, 4| isten veled édes... édes Krisztina! ~- Nem, nem, Miklós...
65 1, 4| rázta. ~- Ösmerem édesapját, Krisztina, őhozzá hiába fordulna,
66 1, 4| ajtón, mint az eszeveszett. ~Krisztina szoborként megkövülten,
67 1, 4| fogom keresni. Miklós." ~Krisztina rögtön válaszolt: ~"Kedves
68 1, 4| csak igazán összehozná. Krisztina." ~Körülbelül tíz év múlt
69 1, 4| Körülbelül tíz év múlt el, de Krisztina levelére nem jött válasz.
70 1, 4| Csemez is meghalt, s a szép Krisztina kifejlett hajadonná lett,
71 1, 4| volna, mert ott a gyűrű a Krisztina ujján, hogy "Tempus a menyasszonyomra!" ~
72 1, 4| életben nőül kérni senki. ~Krisztina majd tűnő, majd éledő reménnyel
73 1, 4| lehetetlen! De mégis, mégis, Krisztina, ha nem volnék ilyen öreg...
74 1, 4| ilyen öreg... elmennék, Krisztina... igen, elmennék, s fülön
75 1, 4| De nem, nem! Nem mehetek, Krisztina, nem hagyhatom itt őket...
|