Rész, Fejezet

 1  1    |        viszonzá Bohuska kedvetlenül - én el is felejtettem, hogy
 2  1,  1|             halálosan beleszeretnek. ~Én legalább nagyon természetesnek
 3  1,  2|               álláspontja mellett. ~- Én a Krisztinát nem adom senkinek.
 4  1,  2|              lovag, Csemez se mondja, én sem mondom. Nos, ha nem
 5  1,  2|               bólintott a fejével. ~- Én is... szavamra mondom, én
 6  1,  2|             Én is... szavamra mondom, én is. Egy úton járunk, átkozottul
 7  1,  2|              leend, ha nekem adod. Az én feleségem leend. S te meg
 8  1,  2|               lovag felé fordulva. ~- Én azt mondom, hogy jobban
 9  1,  2|                mit is beszélek? Ön az én kártyámat önmagának akarja
10  1,  2|              szomorúan. ~- Egészen az én bűnöm - folytatá az. - Verj
11  1,  2|               nem mert volna eljönni; én bátorítottam föl. De milyen
12  1,  2|          tehát ön... ön is óhajtja az én szerelmemet? ~- Igen - suttogá
13  1,  2|            engem, igen, szeressen, és én... ~- S ön, Krisztina? ~-
14  1,  2|                   S ön, Krisztina? ~- Én? - s elereszté őt, mintha
15  1,  2|      sajátságos semmitmondóvá vált. - Én? Ki beszél rólam? - mondá
16  1,  3|          mondá lassan -, nem tehetem, én mást szeretek... Azt hiszem...
17  1,  3|                   Legyen nyugodt. Már én sem epedek önért - szólt
18  1,  3|               akit akar, de legyen az én nőm. ~Aztán egész magasságban
19  1,  3|           szomorúan: ~- Igen, Miklós; én neje akarok lenni, hogy
20  1,  3|              Meg fogunk halni! Te is, én is. Nem engedem, és ha a
21  1,  3|             akarom! ~- Jól van tehát; én nem szeretlek téged, de
22  1,  3|           olyat, akit megnevezhetnék; én olyan férfiról álmodom,
23  1,  3|         Krisztina. Finom, de érthető; én megértettem. ~- Ó, ó, Luppán
24  1,  3|               hangon. - Hát úgy nézek én ki, mint aki tréfál? Nem
25  1,  3|             szava, olyan férfié, mint én, annyi, mintha nyomtatva
26  1,  3|         nyomtatva lenne. Aztán lássa, én egészen arra való vagyok,
27  1,  3|               igen. Azt mondtam, hogy én már tapasztalt ember vagyok,
28  1,  3|            voltam e szent kötelékben, én már eltemettem egy asszonyt.
29  1,  3|            eltemettem egy asszonyt. Ó én már eltemettem, és tudni
30  1,  3|              mely néma, mégis beszél; én ösmerem e betűt, Luppán,
31  1,  3|        jelenet ellen nincs kifogásom; én magam is szerepelni akarok
32  1,  3|              szerepelni akarok abban; én is szeretem Krisztinát én
33  1,  3|             én is szeretem Krisztinát én is kezét kérem öntől... ~
34  1,  3|              majd mindjárt kettévágom én az egész gordiuszi csomót
35  1,  3|             hogy nekem elveim vannak; én nem adom a leányt, nekem
36  1,  3|                és azért akarjátok, de én is éppen ezért akarom. Nekem
37  1,  3|           valaki, amit ő oda beültet: én a leányomat csak olyan embernek
38  1,  3|             mondá -, és szaván fogom, én meghozom önnek azt a darab
39  1,  3|                Úgy érzem most, mintha én is szeretném, én is olyan
40  1,  3|               mintha én is szeretném, én is olyan nagyon szeretném. ~
41  1,  4|           Franciscóba, vagy mit tudom én, hova... Olyan helyre, ahol
42  1,  4|              Ez már nem kérdés többé; én megyek, Krisztina, mert
43  1,  4|             az így is a célnak. Ön az én jegyesem e perctől. Igaz,
44  1,  4|              hát azt, amit jónak lát; én szeretni fogom mindig, és
45  1,  4|              őt ide. Hallod-e Luppán, én az az ember vagyok, hogy
46  2    |              kavard föl a tűzön, mert én babonás vagyok az ilyenekben,
47  2    |                Aztán meg azt is, hogy én tündér vagyok, és erőnek
48  2    |                mi, gyarló emberek. ~- Én Taláry Pál herceg vagyok. ~
49  2    |             most elhiszed, ugye, hogy én vagyok a herceg? ~Azzal
50  2    |               hangon: ~- De ne legyek én előtted soha herceg, Anika.
51  2    |          tudott betelni vele... Uram, én teremtőm, de helyes kőmíves
52  2    |              az ajtó, kegyelmes uram. Én vagyok itt, ha talán valamit
53  2    |              szolgálatában - szólt -, én és egy bojtár vagyunk itt
54  2    |       rendelkezésére: a leánnyal csak én rendelkezhetem. ~Taláry
55  2    |          ütötte meg, mintha mondaná: "Én leszek az a medve." ~A hatalmas
56  2    |          leányod kell minden áron. ~- Én pedig nem adom semmi áron. ~-
57  2    |              Hallod-e, Isten! Mutatok én még ma neked valamit! ~Aztán
58  3    |     kötényemet, lepedőmet. Nem loptam én semmit, utamat ne állja. ~
59  3    |                őneki szegénynek, hogy én milyen voltam... ~Az öreg
60  3    |             is csak olyan csősz, mint én, csakhogy nagyobb terültre
61  3    |              De mondja meg neki, hogy én milyen voltam. ~Lapaj önkénytelen
62  3    |           gyermekkel, majd megismerem én mindjárt a nemzetségét.
63  3    |              a nemzetségét. Az már az én dolgom. Adjon Isten jó napot
64  3    |              vicsorítva. - Tán bizony én várjam, míg fölébred? Ejha,
65  3    |               vagy! Mi az, te tacskó! Én tartottalak a keresztvízre.
66  3    |                   Nyiss ajtót, Éliás, én vagyok, a Lapaj. ~- Nyitom
67  4    |                Hogy jött rá? ~- Az az én titkom. ~Ugyanazon ezer
68  4    |              megmondani, kik vagytok, én bizony nem erőltetlek -
69  4    |            moccanni mertek addig, míg én nem szólok, lőjön agyon.
70  4    |   megtisztítlak a bűnöktől, s amiként én veled kezet fogtam, azonképp
71  4    |               utolsó szombat, s akkor én fölterjesztem hasznos szolgálataidat
72  4    | kénytelenségből voltam Jasztrabéknál. Én nem tartozom hozzájuk. ~-
73  4    |        bolondítasz, kedves fiam, mert én mindent tudok, s ha kérdezlek,
74  4    |           méltatlankodva. - Hiszen az én tulajdon öregapám volt! ~-