Fejezet

 1 2 |        az élete. Legidõsebb fia, Ottó, már tizennegyedik évében
 2 2 |      Meghiszem azt! - lelkesedék Ottó... Úgy beszélt, mintha valami
 3 2 |     hamarább feltalálta magát.~- Ottó, Erik, izibe, segítsetek
 4 3 |          fejét a halász térdére. Ottó is szörnyen meg volt hatva,
 5 4 |         pergette a rokkát, s mi: Ottó, Vanda meg én a kis lóczán
 6 5 |        karácsonyra haza jön. Sem Ottó, sem Vanda nem tudták helyüket
 7 5 |         ideig marad Noroëban?...~Ottó már legalább századszor
 8 5 |       család egyik-másik tagján. Ottó erõs legény lett, nem tizenhat,
 9 5 | csatlakozott õ is, Vanda is, meg Ottó is; a szülõk megengedték,
10 6 |      arcza halott-halvány lõn... Ottó és Vanda csodálkozva, megütõdve
11 6 |    belõlem, mint a minõ atyám és Ottó... Adjatok továbbra is egy
12 7 |         rendkívül ügyes is volt. Ottó nem gyõzte öcscsét eléggé
13 7 |        halászok életét. Ilyenkor Ottó felkiáltott:~- Ez aztán
14 7 |   Eriknek megeredt az orra vére. Ottó is nagyon furcsán érezte
15 7 |        reá, eredj csak - biztatá Ottó, - lásd, mindjárt készen
16 7 |        is velök tartott, Erik és Ottó szintén, s még egy nagy
17 7 |         veszi sorra. Malárius és Ottó helyeselték a szándékát.
18 11|          napon Hersebom gazda és Ottó Klaaszszal, a hatalmas grönlandi
19 12|  leakarta nyomban lõni, csakhogy Ottó közbe ugrott s megakadályozta.
20 14|      gõzbárkáján Hersebom gazda, Ottó és kettõ a sein-i halászok
21 20|           Bredejord, Malárius és Ottó fogadták elveszettnek hitt
22 22|          még ott fogni, csakhogy Ottó a világ kincséért sem akart