NEGYEDIK FEJEZET.
Stockholmban.

Schwaryencrona doktornak pompás háza volt Stockholmban, a Stadsholmen szigeten. Ez a városrész a bájos Stockholmnak legszebb és legélénkebb negyede. Nincs az a turista, a ki Stockholmban járva ezt a városrészt külön is meg ne nézné. Stockholm maga számtalan szigetecskén épült, se szeri se száma a sok hidnak, mely az egyes szigeteket összeköti. A propellerek és helyi gõzhajók kéményébõl kavarog fel a füst, a lakosok nyüzsögnek az utczákon, szorgalmas, vidám nép lakik ebben a gyönyörû városban, mely mûveltség dolgában is a legkiválóbbak közé tartozik.

Nyilvános kertek, könyvtárak, muzeumok, tudományos intézetek valósággal az Észak Athenjévé teszik Stockholmot, kereskedelme is rendkívül jelentékeny.

Erik nagyon nehezen vált el Vandától. Korukhoz képest csaknem feltünõ volt a két gyermeknek mélységes meghatottsága és egymás iránt való gyöngéd szeretete.

A búcsú után sokáig szótalan volt a fiú. Midõn a stockholmi vasúti állomásnál kocsiba ült a doktorral, s a kocsi nemsokára megállott egy pompás, nagy ház elõtt, melynek ablakaiból gáz-világa áradott ki: Erik nagyon megbámulta. Ilyesmit csak most látott elõször.

A márványoszlopos elõcsarnok, a kis szobrok, a chinai-vázák mind az újság varázsával hatottak reá. Az inas lesegítette a doktorról a prémes bundát, s kérdezte, hogy minõ volt az útja.

Ez alatt Erik a fényesen berendezett szobában járt ide s tova, sorjába szedte a megnézni valókat.

Hirtelen lábcsoszogás riasztotta fel bámulatából, s a mint megfordult, két nõt pillantott meg.

Az egyik idõsebb volt, alacsony termetû és szürke hajú, az arcza meglehetõsen hideg, a tekintete csaknem büszke. Csodálkozva nézett a parasztfiúra. Ez az érdemes hölgy a doktor házának a vezetõje volt: Greta-Máriá-nak hívták, az összes szolgaszemélyzetnek õ volt a feje.

Mellette állott a másik, tizenegy-tizenkét éves leányka. Erik úgy nézett rá, mintha tündérkisasszony lett volna; kék selyem ruha volt rajta, a nyakán és vállán drága csipkedísz, dús szõke fürtjei alá omlottak vállára, haját rubinköves pillangó szorította össze, halavány arcza és ragyogó szemei sajátságos hatással voltak a fiúra.

- Örvendek, nagybácsi, hogy újra láthatom. Kellemes volt az útja? - kiáltá a leányka, s a doktornak a nyakába borult.

Eriket alig méltatta egy futó pillantásra.

A doktor szintén megölelte és megcsókolta unokahugát, az idõsebb nõvel kezet szoritott, s intett Eriknek, hogy jöjjön közelebb.

- Kajsa és ön Greta asszony, ime fogadják szeretettel Hersebom Eriket, a kit magammal hoztam Norvégiából... Te pedig, fiam, ne félj itt semmitõl - tevé hozzá jó akarattal. - Greta asszony nem olyan szigorú, mint a minõnek látszik, unokahugom, Kajsa, pedig szintén jó indulattal lesz mindig irántad. Ugy-e, kis lányom? S a nagybácsi megczirógatta szeretettel a kis tündér arczát. A kis tündér mindössze megvetõen rándított egyet a vállán. Ez volt a felelete. Greta asszony sem volt valami túlságosan elragadtatva a jövevény fiúcska láttára.

- Doktor úr, ha szabad kérdeznem, micsoda fiú ez? - kérdé Greta asszony.

- Majd elmondom apróra a dolgot, hanem elõbb jó lenne valamit ennünk, mert éhesek vagyunk ám.

Fényesen és dúsan megterített asztal köré telepedtek. Erik egyik bámulatból a másikba esett, õ bezzeg nem volt ilyesmihez hozzá szokva Norvégiában. Bizony esetlen volt szegény ebben az új környezetben, s Kajsa kisasszony gúnyos pillantásai minduntalan reá vetõdtek. A nagy ízléssel feltálalt gazdag ebédet jóformán úgy fogyasztották el, hogy egyik sem szólott egy szót sem. Ebéd után a doktor leült egy pamlagra, Kajsa zsámolyt tett a bácsi lába alá s reátámaszkodott nagybácsijának a térdére; ez alatt Erik az egyik ablakhoz ment, s kinézett az utczára.

- Jer, fiacskám, - szólalt meg a doktor az õ csengõ hangján, - ülj le te is ide mellénk, s mondd el, hogy mi a véleményed Stockholmról?

- Az utczái nagyon sötétek, nagyon szürkék, a házai nagyon magasak - felelé Erik.

- Meghiszem azt, valamicskével magasabbak, mint a noroëi házak, - viszonzá a doktor mosolyogva.

- Nem láthatja az ember tõlük a csillagokat - jegyzé meg a fiú.

- Hja, mi az úri negyedben lakunk - veti közbe csipõsen Kajsa. - Csak a hidon kell átmenni, ott láthat elég széles utczákat.

- Láttam, a mikor az állomástól bejöttünk, de a legszélesebb is sokkal szûkebb, mint a noroëi fiord! - vágott vissza Erik.

- Noroë valami szörnyû kis fészek lehet! - ingerkedék Kajsa.

- Szörnyû kis fészek! - méltatlankodék Erik. - A ki ilyet mond, Kajsa kisasszony, annak nincs szeme... Hja, ha látta volna a mi gránitszikláinkat, melyek a tengerpartján fölmeredeznek, a mi hegyeinket, a mi jégmezõinket, a mi fenyveseinket; aztán a végtelen tengert, a viharkorbácsolta hullámokat vagy a szeliden elsimuló tenger ringó tükrét, az ezer meg ezer tengeri madarakat, melyek a levegõég tengerében úsznak!... Ó be szép mindez... százszor szebb, mint a világ legszebb városa!

- Nem beszéltem a vidékrõl, hanem a házakról! - jegyzé meg Kajsa. - A parasztok házai csupa viskók, úgy-e, nagybácsi?

- Ugy van leányom, a parasztoknak viskóik vannak, s a te apád és nagyapád, valamint én ilyen viskóban születtünk - felelé komolyan a doktor.

Kajsa elpirult és hallgatott.

- Igaz, csak fából épült házikók vannak ott; de érnek annyit, mint ezek a paloták... Ha esténkint a tûz körül ültünk, édes apám foldozta a hálót, édes anyám pergette a rokkát, s mi: Ottó, Vanda meg én a kis lóczán összebujtunk és mesélgettünk, künn pedig ordított a szél, de nem árthatott a hazatért halászoknak, mi olyan boldogok voltunk együtt... ebben a szép házban sem lehetnénk boldogabbak - mondá egyszerû, de mély érzelemtõl áthatott hangon a fiú.

- Ez nem a legszebb szoba, mutatok én önnek ennél még sokkal szebbet; ha a szalont látná, akkor bámulna még igazán!

- De itt nagyon sok a könyv!... Van a szalonban is?

- Eh, mit a könyvek!... Ki beszél itt könyvekrõl?... A bársonyszékek, a csipkés selyem függönyök, a franczia ingaóra, a keleti szõnyegek!

Erik ügyet sem vetett ezekre a pompás dolgokra. A könyves szekrényt nézte minduntalan. Neki sokkal jobban tetszettek a könyvek.

- Elõveheted azt, a melyik neked tetszik, s olvashatsz! - mondá jóságosan a doktor.

Eriknek nem kellett ezt kétszer mondani. Csakhamar kikeresett egy vaskos kötetet, leült a szoba egyik szögletébe s belemerült a könyv olvasásába.

Nemsokára két idõsebb úr érkezett. A doktor barátai voltak, a kikkel esténkint kártyázni szokott.

Az egyik Hochstedt tanár volt. Hideg arczú, roppant komoly és kimért úri ember. A másik egy mozgékony, jó kedvû, poczakos úr: Bredejord, úgy jött be a szobába, mintha puskából lõtték volna ki; Kajsának megcsókolta a homlokát, s a házigazdával melegen kezet szorított.

Bredejord a stockholmi ügyvéd-világ egyik legkiválóbb képviselõje volt.

- Nini, kit látok ott... Egy csukamáj-halász fiút... avagy inkább egy bergeni bundást? Lám, lám... Gibbont olvassa angolul! Az ám, angolul, s egészen belemerült... Fiam, érdekel téged az a könyv? - kérdé Eriktõl.

- Nagyon érdekel, uram, már régóta vágytam, hogy elolvashassam. Ez az elsõ kötete a «Római birodalom hanyatlásának» - felelé gyermeki örömmel Erik.

- Lánczosadta... Úgy látszik a bergeni bundások szeretik a komoly olvasmányokat - kiáltott fel csodálkozva az ügyvéd. - Igazán Bergenbõl való vagy?

- Noroëi vagyok, Bergentõl nem messze...

- Lám... lám...! A többi noroëieknek is ilyen barna haja és fekete szeme van, mint neked?

- Nem, uram, bátyámnak, húgomnak, s a többieknek mind olyan szõke a haja, mint a kisasszonynak - felelé Erik. - Csakhogy nincs olyan csipkeruhájuk - tevé hozzá mosolyogva - no meg nem hasonlítanak hozzá.

- Mit keresel itt Stockholmban, fiam? - kérdé tovább az ügyvéd.

- A doktor úr oly kegyes lesz és taníttatni fog engem.

- Lám... lám! - kiáltott fel az ügyvéd s egyet szippantott a burnótos szelenczébõl.

Az ügyvéd szeretett volna még egyet-mást tudni, de a doktor intett neki titkon, hogy ne faggassa. A beszéd aztán rátért a stockholmi eseményekre, Greta asszony elõkészítette a játszóasztalt, s a három jó barát el kezdett kártyázni.

Tíz órakor Kajsa theát készített az uraknak egy pompás szamovárban, s ügyesen felszolgálta nekik. Greta asszony hivta Eriket, hogy kövesse õt, elvezette egy csinos kis szobába, mely a második emeleten volt. Ez lesz az õ szobája.

A három jó barát egyedül maradt.

Bredejord kezdé a szót:

- Hát már megtudjuk valahára, hogy miként került a házadba ez a noroëi halászfiu, a ki Gibbont angolul olvassa? Avagy titok, melyet bolygatnunk még nekünk sem szabad?

- Éppenséggel nem titok, el is mondom szivesen nektek a fiú történetét, ha a szó köztünk marad - felelé Schwaryencrona doktor.

- Tudtam, hogy van valami a dologban; hadd halljuk, ne félj, nem adjuk tovább. Megvallom, az a gyerek reám nézve már most is valóságos rejtély.

- Igazad van, egy eleven rejtély, melynek, ha Isten is úgy akarja, én leszek a megfejtõje. Elmondok mindent; a mit róla megtudtam, s kiváncsi vagyok, hogy a végsõ következtetésben egyetértetek-e velem? A doktor elmondott mindent apróra. Hogyan találkozott Erikkel a noroëi iskolában, mit tudott meg Maláriustól és Hersebomtól, mikor fogta ki a halász a bölcsõt, hogy a bojén Cynthia név állott, a csecsemõ ruháján E. D. betük, nyakán az arany-láncz, a korállkövek, a kis érem, rajta a latin jelszó, végül, hogy Erik mennyire különbözik külsõleg és belsõleg a noroëi gyermekektõl.

- Nos, most már tudtok mindent, a mi ez élõ rejtély megfejtéséhez szükséges. A kérdés az volna: honnan való ez a fiú? Miképpen kellene nyomoznunk a szüleit?

A tények, melyekbõl kiindulhatunk, a következõk:

1. A gyermeken észlelhetõ faji-jelleg.

2. A bojén talált «Cynthia» név.

Az elsõre vonatkozólag megvan a felelet: kelta származású. Ezt kétségbevonni nem lehet.

A második tény: a Cynthia név; valószinûleg a hajó neve, melyhez a bojé tartozott. Lehet német vagy angol hajónak a neve egyaránt; csakhogy nem gót betükkel volt írva; tehát angol volt, vagy angol-szász, hogy egészen pontosan fejezzük ki magunkat. - Nos hát ebbõl én azt következtetem, hogy ez a fiú irlandi, kelta és angol-szász, ez a két tényezõ késztet reá. Mi a ti véleményetek, barátaim? Hochstedt, mit gondolsz?

A tudós tanár nem szerette véleményét könnyedén koczkáztatni, azért ünnepélyesen csak annyit mondott:

- Tagadhatatlan, hogy az irlandiak az árja-népcsalád kelta ágához tartoznak.

A doktor többet nem is faggatta barátait. Meg volt teljesen gyõzõdve arról, hogy jó nyomon van. Nagy-Britanniában kell a gyermek szüleit keresnie. Ha a «Times»-ben egy-két hirdetést tesz közzé, az nyomra vezeti.

Az ügyvéd mindez ideig egy árva szót sem szólt, csak nézett bizonyos gúnynyal az õ buzgó doktor barátjára.

- Bredejord, ha neked más a véleményed, csak ki vele, tudod, hogy nem ijedek meg a vitatkozástól - mondá a házi gazda.

- Nem szóltam egy szót sem - szólalt meg nevetve az ügyvéd, - Hochstedt a tanuságom, hogy egy szót sem szóltam.

- Jó, jó, de kiolvasom az arczodból, hogy más a véleményed.

- De mikor egy szót sem szóltam.

- Elég, ha reád nézek, már tudom hányadán vagy.

- No hát, kimondom azt, a mit az arczomból kiolvastál. Én nem hiszem, hogy a te Eriked irlandi származású. Fogadjunk, hogy nem találtad el az igazat! Felteszem a Quintilianus példányomat a te Plinius kiadásod ellenében; hogy nincs igazad!

- Áll a fogadás!

- Mennyi idõ alatt akarod bebizonyítani állításodat?

- Azt hiszem, néhány hónap elég lesz; de hadd legyen két esztendõ, a mint Hersebommal megállapodtunk.

- Legyen, tehát két esztendõ. Hochstedt lesz a tanunk... Bármiként döntsön is, szent marad köztünk a barátság, úgy-e?

- Természetesen, féltem azt a te Quintilianusodat, barátom!

A jó barátok elbúcsúztak a doktortól és haza mentek.