TIZENNEGYEDIK FEJEZET.
A meghamisított térkép.

Az Alaska oly erõvel csapódott a szirtekhez, hogy mintegy oda szegezõdött, meg sem mozdult. A szirt köré torlódó hullámok vadul csapkodták, fel az árboczig tornyosodtak, mintha mindenestül el akarták volna nyelni. Egyébként nem sokat árthattak a megfeneklett Alaskának. Ha vihar nem támad, bizvást remélhették a hajótöröttek, hogy mind egy szálig megmenekülnek.

A hajó parancsnokságát természetesen Erik vette át, mint elsõ tiszt. Mindenekelõtt kiadta a rendeletet, hogy minden nyilást, mely a hajó fenék-oldalain van, a leggondosabban zárjanak le, s a hol szükséges, tömjék be, hogy a viz be ne hatolhasson, lement barátjaihoz, a kik türelmetlenül vártak reá. Elmondta nekik, hogy az Alaska helyzete épen nem kétségbeejtõ. Az árboczok, a vitorlák, a gép nem szenvedtek sokat, szerencsére a kazánnak sem történt baja, hála Istennek nem explodált. Holnap, ha szükségét látja, majd partra szállíttatja a hajó népségét, addig tehát legyenek teljesen nyugodtan.

Azután elrendelte, hogy ágyúlövésekkel adjanak hírt a veszélyrõl, s kérjenek segítséget Sein szigetérõl. Továbbá a gõz-bárkát indítsák útnak Lorientbe.

Erik úgy gondolkozott, hogy Dél-Francziaországnak ez a hatalmas tengerész-városa a legbiztosabb forrás arra nézve, hogy segítséget nyujtson nekik.

Az Alaskán levõk lassankint elkezdettek újra remélni. Erik rendíthetetlen akarata és erõs lelke mindenkire biztatólag hatott.

Hiszen majd meglátjuk, hogy kell tennünk, csak az Alaskát újra tengerre bocsáthassuk - gondolá magában. Nem mondotta meg senkinek ezt a reményét, mert bizonyára agyrémnek tartották volna. Csupán annyit jelentett ki a hajó tüzetes szemléje után, hogy ez idõszerint minden rendben van. Bizvást bevárhatják, míg valahonnan segítség érkezik. Elrendelte, hogy theát és rumot oszszanak ki a matrózok között.

Ezalatt a gõz-bárkát rendbe hozták, hogy útnak indítsák Lorientbe. A vész-lövések is elhatottak Sein szigetére, de felelet még nem érkezett. Egyszer csak a hajón levõk egy csónakot pillantanak meg; mely egyenesen a zátonyra jutott Alaska felé tartott. Hat izmos halász ült benne. Az evezõcsapások mutatták, hogy nem elsõ eset, hogy veszélyben forgó hajók segítségére sietnek. Hírül hozták, hogy a sein-i kisded kikötõben ez idõ szerint nem horgonyoz jelentõsebb hajó, s nem jöhet segítség onnan, de õk hajlandók Lorientbe menni, hogy ott tudtul adják a szerencsétlenséget. Erik úgy intézkedett, hogy az Alaska gõzbárkáján Hersebom gazda, Ottó és kettõ a sein-i halászok közül induljon el, mihelyt a hold kisüt.

A halászok módfelett kiváncsiak voltak arra, hogy miként juthatott zátonyra az Alaska, holott ezeket a szirtes helyeket mindenki jól ismeri, s már eleve kikerülik.

Erik elhatározta, hogy mihelyt a gõzbárkát elindítja, kutatni fogja az okát annak, hogy mi vezethette a boldogtalan Marilos kapitányt annyira tévútra. Akaratlanul is sejtette, hogy valami gazságnak kell a dologban rejlenie.

A hold nemsokára kisütött, s a gõzbárka elindult Lorientbe. Ekkor Erik aludni küldte a legénységet, õ maga pedig lement barátjaihoz, kiket a kapitány holtteste mellett hagyott volt.

Mihelyt az Alaska új kapitánya a kabinba belépett, elébe siettek a doktor, Bredejord és Malárius:

- Édes fiam - kezdé a doktor - beszéld el már, mi volt ennek a tragikus esetnek az oka?

- Megfejthetetlen - felelé az ifjú - s újra nézegetni kezdette a térképet, melynek utasítása szerint a szerencsétlen Marilos más irányba, még pedig a veszélyes irányba térítette az Alaskát. - Mondtam én, hogy baj lesz; valami megsugta nekem, s mégis, nézzetek csak ide, ezen a térképen itt nincsen megjelölve a zátonyos, tehát a hajókra nézve veszélyes pont... Nincs és hiába keresem, nincs! Érthetetlen! Nem hihetem el, hogy az angol hivatalos térképen ilyen nagy tévedés lehetne, hiszen a legaprólékosabb gonddal van minden megjelölve.

- Hátha már elõbb eltévesztette a hajó az utat? - kérdé Bredejord.

- Csaknem hihetetlen! Bresttõl eddig nagyon rövid volt az út. Hiszen a partvidéket soha egy pillanatra se vesztettük el szemünk elõl. Legfeljebb azt hihetném el, hogy a térképen megjelölt világító tornyok valamelyike nem világított. De ez sem valószinû, hiszen az útirányra roppant gondot fordítottunk. Szóval e szerint a térkép szerint mi jelenleg a mély tenger hátán veszély nélkül úszunk, holott valójában zátonyra jutott ugyanezen a helyen az Alaska.

- Hogy történhetett ez? - kérdé kiváncsian a doktor. - Ezt kellene valahogy megtudnunk.

- Nemsokára meg fogjuk tudni - viszonzá Erik. - Majd ha ebbõl a kellemetlen helyzetbõl kimenekülünk, utána járok a dolognak. Egyelõre tehát okosabbat nem tehetünk, mint azt, hogy szépen lefekszünk. Bátran alhatunk, mintha biztos kikötõben vetett volna horgonyt az Alaska.

Az ifjú kapitány nem feküdt le. Míg barátai aludtak, õ fenn virrasztott.

Másnap reggel Erik örömmel tapasztalta, hogy a veszély korántsem oly nagy, mint azt az éjjel gondolták. Az Alaska a tengeralatti szirtek két hatalmas foga közé rekedt, s mozdulni onnan nem tudott, annál kevésbbé, mert a szél ugyanebbe az irányba hajtotta, tehát a hullámok a szikla fogai közé szorították az Alaskát, vagyis biztosították attól, hogy szilánkokra ne törjék.

Ha a szél hirtelen más irányt vett volna, akkor az Alaska menthetetlenül elvész. Ez volt tehát szerencséjük a szerencsétlenségben.

Az ifjú kapitány hozzálátott a munkához, embereinek megmagyarázta, hogy mi módon szabadíthatják ki az Alaskát a sziklák közül, s azok nagy buzgósággal fogadtak szót a kapitánynak. Nem is került nagy fáradságba, s az Alaska újra szabadon úszott a tenger hátán.

Természetesen az idõ is szerfölött kedvezett nekik.

Csaknem teljes szélcsend volt.

Dél tájban egy aviso-hajó közeledett az Alaskához. A hajó parancsnoka udvariasan bemutatta magát, s kérte, hogy rendelkezzék vele és embereivel.

Erik megköszönte szivességét és levezette a szalonba.

- Sziveskedjék, kapitány úr, megmagyarázni, hogy miként mehettek neki a sein-i zátonyoknak? Hiszen, ha jól hallottam, Brestbõl jöttek.

- Ez a térkép az oka, uram, nézze csak meg, ezen nyoma sincs a zátonynak azon a helyen, hol mi szerencsétlenül jártunk.

A franczia tengerész-tiszt eleinte kiváncsian, majd csodálkozva nézte a térképet.

- Az ám; itt nyoma sincs e veszélyes szirteknek! Hallatlan könnyelmûség. Úgy van, a szin azt jelenti, hogy hajózható, mély víz, pedig szirtlánczok vannak itt, hisz ezt mindenki tudja. Micsoda? Ezt az angol tengerészeti hivatal készítette? Gyalázatos tévútra vezetés ez. Alávaló csalás! Nem hittem volna, hogy Angolországtól ilyesmi is kitelik!

- Vajjon bizonyosak vagyunk-e abban, hogy angol kiadás? - kérdé Bredejord. - Nekem valami egyéb gyanúm van; hátha valami gaz csaló hamisította meg, a ki a kapitány szobájába belopózott.

- Tudor Brown! - kiálta fel indulatosan Erik. - Mikor Brestben a préfetnél ebédeltünk! Bement a kapitány szobájába, hogy megnézze a térképet! Ó nyomorult gaz! Hát ezért nem jött vissza többé az Alaskára.

- Több mint bizonyos, hogy õ követte el ezt a gazságot! - jegyzé meg Schwaryencrona doktor. - De vajjon mi volt a czélja?

- Úgy van - folytatá nagy tûzzel Bredejord; - és kérdem: miért keresett fel téged Stockholmban, s hazudta, hogy O’Donoghan Patrick meghalt? Miért irt alá az Alaska czéljaira huszonötezer koronát? Miért szállott le Brestben a hajóról, hogy vissza többé ne térjen? Valóban az embernek vaknak kellene lennie, hogy ne lássa ennek az embernek az alávaló szándékát. Hogy miért teszi mindezt: még nem tudom; de a Cynthia-ügyben nagy bûn nyomhatja a lelkiismeretét. Szentül meg vagyok gyõzõdve, hogy a halálnak szánt minket mindnyájunkat.

A franczia tengerész-tiszt három-négy lényeges hibát, vagyis meghamisított helyet mutatott ki a térképen. Mindenik egy-egy veszélyes pontot tüntetett fel nem veszélyesnek a Szent-Vincze foknál, a Gibraltar-szorosban. Ebbõl nyilvánvaló volt, hogy a hamisító az Alaskát tévútra akarta vezetni és veszélybe akarta sodortatni. Ha az Alaska Sein-sziget zátonyait valamelyes mód kikerülte volna, bizonyára hajótörést szenved egyik vagy másik helyen, s Maltába aligha jut el.

A térkép az angol tengerészeti hivatal hiteles kiadása volt, csakhogy azokat a helyeket vegyi tintával a hamisító megváltoztatta. Közelebbrõl vizsgálva e hamis helyeket a térképen, könnyen rá lehetett ismerni, hogy hamisítások. No meg, hogy a legnyomósabb bizonyítékot említsük fel, az Alaska térképén rajta volt a svéd tengernagyi hivatal bélyege, ezt a hamisított példányon hiába keresték.

Ezek a tények mindenkit rettegéssel töltöttek el. Mélységes csend állott be. Erik szólalt meg elõször:

- Szegény Marilos kapitány, õ volt e gazságnak egyetlen áldozata. Okuljunk az õ gyászos esetén s ne bizzunk semmit a véletlenre. Az út elõttünk nyitva áll, a hajóval, úgy a mint van, eljuthatunk Lorientbe, ott kijavítják, a mi megsérült.

Ezek a komoly, nyugodt szavak nagy hatással voltak mindenkire. A félig még gyermek-ifjú e pillanatban, mintha férfiúvá vált volna, még pedig egész férfiúvá, a ki teljes tudatában van annak, hogy minõ nehéz feladat vár reá ebben a vakmerõ vállalatban, de érezi, hogy meg tud felelni annak. Szemei ragyogtak, homlokáról sugárzott az értelem. A doktor és Bredejord büszke örömmel néztek reá.

Mikor az Alaska vitorlái segítségével - mert a gépet nem lehetett használni - elindult Lorient felé: örömrivalgás támadt a megmentett hajón.

Estére benn voltak a lorienti kikötõben.

Erik szakértõket hivatott, megvizsgáltatta tetõtül-talpig az Alaskát, s megkérdezte, hogy mennyi idõ kell ahhoz, míg újra járhatóvá teszik. A világhírû Gamard Norris és társa czég kiküldött mérnöke azt mondta, hogy három hét múlva elindulhat nyugodt lélekkel az Alaska. Kicsit sok idõ - gondolá magában az ifjú kapitány, de elvégre a késedelem nem lesz akkora, hogy kitûzött czélját el ne érhetné.

Negyedfél hónap mulva, tehát junius végén a Behring-szorosban lehet. Nem engedte meg, hogy Stockholmba megsürgönyözzék az Alaska hajótörését, mert attól félt, hogy õt visszahivják, Tudor Brown ellen bûnvádi keresetet indítanak, s akkor neki ott kell lennie Stockholmban. Nem, nem, neki egyéb czélja van, s azt el kell érnie.

Schwaryencrona meg Bredejord attól tartottak, hogy Tudor Brown még egyéb akadályokat is fog majd az Alaska útjába gördíteni. E véleményükben osztozott velök Malárius mester is; s bizony a mint hármacskán a lorienti vendégfogadó szobájában kártyázgattak, lassankint egymást alaposan elijesztették attól, hogy az Alaskán tovább folytassák az utat. Aggóskodásuk elkisérte õket sétáikra is, minduntalan arról beszéltek, no meg szegény Marilos tragikus sorsa is erõsen hatott rájok.

Ha aztán Erikkel beszéltek, mint a ködpára, úgy szétfoszlott ijedtségük. Az ifjú kapitány törhetetlen bizalma, rendíthetetlen akarata beléjök is erõt öntött. Nem volt az az akadály, mely Eriket az út folytatásától visszariasztotta volna. Valóságos hõssé vált, kit a diadal biztos reménye éltetett. Leolvashatták ezt lelkes arczáról.

Azonközben pedig megint történt valami, a mibõl bizvást következtethették, hogy Tudor Brown még most sem hagy nekik békét.

Erik márcz. 14-én elment a hajógyárba s megnézte, hogy hányadán vannak a gép-munkálatokkal. Még csak egy szivattyú javítása volt hátra; azt mondták, hogy másnapra mindent elvégeznek.

Ámde a márczius 14-ikérõl 15-ikére menõ éjjel valaki ellopta a gépgyár mûhelyébõl a szivattyút. Hasztalan volt minden keresés; eltûnt nyomtalanul. Hogy és miként történhetett? Nem tudott senki nyomára jönni. Szigorú vizsgálatot indítottak, de sem a szivattyút, sem a tolvajt elõteremteni nem tudták.

Ez annyit jelentett, hogy az Alaskának még tíz napig kellett a lorienti kikötõben vesztegelnie, míg az új szivattyú elkészül.

Eriket ez az eset sokkal jobban gondolkozóba ejtette, mint az Alaska zátonyra jutása. Nyilván láthatta, hogy egy titkos kéz fáradhatatlanul dolgozik az Alaska elindulásának késleltetésén. Eriket még lázasabb hév szállotta meg, hagy czélja felé törjön.

A tíz napot, melyet még a franczia kikötõben kellett tölteniök, arra fordította Erik, hogy fontolóra vett minden körülményt, a mi õt czélja elérésében elõsegítheti vagy hátráltathatja. Napnál világosabban látta, hogy a Stockholmban kijelölt úton a meghatározott idõben ennyi késedelem után nem érhet a Behring-szorosba.

Majd azon törte a fejét, hogy mi módon kellene megváltoztatni az Alaska úti programmját. Errõl azonban egyelõre nem szólott senkinek, mert jól tudta, hogy a terv titokban tartása a gyõzelemnek fõ-feltétele.

Barátainak feltünt, hogy Erik nem nyugtalankodik oly nagyon a késlekedés miatt; azt hitték: õ is a hazatérésre gondol.

Bezzeg csalatkoztak.

Márczius 25-ikén délben az Alaska elindult a kikötõbõl.