TIZENHETEDIK FEJEZET.
Valahára!

A kunyhó ajtaja nyitva volt. Bementek, s elsõ pillantásra megitélhették, hogy ebben valaki lakott, még pedig nem is régen, talán még tegnap is itt volt. A tûzhely hamuja, a szögletbe leterített alom, mely még mutatta, hogy valaki hevert rajta, rajta volt csaknem a testnek a formája is.

A pokróczon a «Véga» bélyegjelzését pillantotta meg Erik.

Minden tárgy, melyet az asztalon találtak, elárulta, hogy valamely svéd-hajóról idekerülõ ember hagyhatta itt.

Nyilvánvaló, hogy O’Donoghan Patricknak ez volt a tanyája, azt sem lehet kétségbe vonni, hogy legfeljebb egy-két napja mehetett el innen.

Vajjon elhagyta a szigetet? Avagy valahol a szigeten kószál? Semmi jelbõl sem következtethették sem az egyiket, sem a másikat. Meg kell errõl gyõzõdniök. Be kell járniok a szigetet.

A kunyhó körül egész rakás mamuth- és elefántcsontvázat találtak felhalmozva, meglehetõs rendetlenül. Úgy látszott, hogy O’Donoghan Patrick nem valami különös buzgósággal ûzte új mesterségét. A mint a «Véga» orvosa, meg a «Red-Anchor» korcsmárosa jellemezte az irlandit: valami nagyon szorgalmas ember nem volt, sõt tunya és iszákos... Nyilván erre a munkás remeteségre is hamar ráunt, s leste-várta az alkalmat, hogy Ljakow szigetérõl elmenekülhessen.

Keresztül-kasul járták tehát a szigetet. A középen egy kis tavacskát találtak, melynek a partján hamurakás volt; itt is járt valaki... Távolabb egy üres fémdoboz, karminvörös szinû... Ezekben a dobozokban árulják a húskonzerveket, melyek a hajósok elõtt átalánosan ismertek.

Erik felvette a földrõl, s összerezzent, midõn az üres doboz felsõ fedelén ezt a felirást látta:

«Domingo Márton, Valparaiso.»

- Tudor Brown járt itt! - kiáltá fel rögtön. - Azt mondták nekünk a «Végá»-n, hogy yachtja Valparaisóban várakozott reá, oda táviratozott, hogy menjenek Vancouverbe, s várják meg õt!... Ez a doboz nem kerülhetett a «Végá»-ról ide!... Egészen új, legfeljebb két-három nappal ezelõtt nyitották ki...

A doktor és Bredejord túlságosan merésznek tartották ezt a feltevést. Erik azonban gondosan vizsgálta kívül-belül, hátha még valamit talál rajta, a mi nyomra vezeti... Hát a doboz aljára czeruzával ezt a nevet irta valaki: Albatros.

- Tudor Brown járt itt! - ismétlé Erik. - S ha itt járt, vajjon nem azért jött-e ide, hogy erõvel vagy szépszerével elvigye O’Donoghan Patrickot? A fejemet tenném rá, hogy Tudor Brown tüntette el a szigetrõl az irlandit.

Akár abba is hagyhatták volna a tovább keresést, úgy sem találták ott O’Donoghan Patrickot. De nem, bejárták minden zegét-zúgát... Roppant mennyiségû mamuth, elefántcsontvázat találtak, valóságos halmok képzõdtek ez õsrégi maradványokból a szigeten.

Ámde O’Donoghan Patricknak csak hült helyét lelték. Visszatértek az Alaskára, s a hajó nyomban elindult.

Erik nem titkolta, hogy ez a csapás nagyon érzékenyen sujtotta. Napnál világosabb, hogy Tudor Brown itt is megelõzte õt, s elvitte O’Donoghan Patrickot. Most már kérdés: vajjon reájuk talál-e valaha?... Az olyan vakmerõ ficzkótól, mint a minõnek ez a Tudor Brown látszik, minden kitelik. Ha ilyen vakmerõ fortélylyal igyekezett az Alaska elõhaladását meggátolni s útjába tudott vágni még akkor is, mikor nagy titokban kitértek elõle most, hogy O’Donoghan Patrick a körmei között van, ugyan mi jót remélhetnek?... A világ nagy, s a tenger mérhetetlen síkján el lehet bárhova jutni... Ki tudja, a világ melyik részébe vitte el O’Donoghan Patrickot, hogy a titok mindörökre titok maradhasson?...

Ezek a gondolatok gyötörték az Alaska ifjú kapitányát, a mint a hajó hidján fel s alá járva kiadta a rendeletet, hogy nyugat felé vegye a hajó az útját. Kinos gondolatok voltak; azonkívül vádolta a lelkiismeret is, hogy derék barátait e kétséges, fáradságos út megpróbáltatásainak könnyelmûen kiteszi. Kárba veszett minden fáradozásuk, mert elõször is nem az Alaska, hanem az Albatros találta meg a «Végá»-t; Ljakow szigetén is Tudor Brown járt elõbb... Minõ lelkiismerettel térnek vissza Stockholmba, ha ugyan visszatérhetnek... Keserves egy dolog volt mindez Erikre nézve. Most már nem tehetnek egyebet, minthogy a Tselnskin-fok felé törekednek, s onnan keletrõl nyugatra veszik az utat... Mindenáron ezt az utat kellett választaniok, hogy Svédországba hazatérjenek.

Az idõ aránylag elég kedvezõ volt, a szibériai partok eltüntek a távol ködében. Augusztus 14-dikén sûrû köd ereszkedett le, a földrajzi helyzetet megállapítani nem lehetett. Csak úgy hozzávetõleg sejthették, hogy az ázsiai nagy elõfokhoz közeledik a hajó. Erik éber figyelemmel vigyázta szüntelen a tengert, hogy valamiképen irányt ne tévesszenek. Este felé kiadta a rendeletet, hogy a hajót állítsák meg.

Másnap reggel megmérték a tengert, nem volt mély, e szerint szárazföldhöz közelednek. Nemsokára jelezték is a szárazföldet. Az Alaska egy öbölben horgonyt vetett.

Elhatározták, hogy itt vesztegelnek addig, míg a sûrû köd el nem oszlik. Másnap és harmadnap: 15. és 16-dikán még mindig tartott a köd. Erik Bredejorddal és Maláriussal partra szállott, hogy a hegyfokot megnézzék. A mint az öböl nyugati partjához érkeztek, valami emlékjel-félét pillantottak meg egy halom tetején. Oda siettek, hogy közelebbrõl lássák.

Kõbõl rakott «cairn» volt, tetején egy faoszlop, az oszlopon ez a két felirás:

Az egyik:

1878 augusztus 19-dikén e foknál kötött ki a «Véga», mely az Atlanti-óczeánról jött, s útban van a Behring-szoros felé.

A másik:

1879 augusztus 12-dikén e foknál kötött ki az Albatros, mely a Behring-szorosból jött, s útban van az Atlanti-óczeán felé.

Ebben is megelõzte az Alaskát Tudor Brown! Augusztus 16-ika volt... Tehát négy nappal ezelõtt járt itt!

Eriknek szívébe markolt a keserûség... Vádolta önmagát: Hiába való minden, de minden fáradságod!

Nordenskioldé a dicsõség, az Albatros mintegy ellenõrzõje a «Véga» merész útjának... Te pedig senki és semmi vagy, nem jártál sehol, nem láttál semmit! Tovább akart menni... szó nélkül. Ámde Schwaryencrona elõvette a zsebkését, s a faoszlop felsõ részébe a következõ sorokat véste:

1879 augusztus 16-dikán e foknál kötött ki az Alaska, mely Stockholmból indult el az Atlanti-óczeánon, a Baffin-tengeren, az amerikai sarktenger szorosán, a szibériai tengeren jött, s útban van, hogy a jégtengeren keresztültörve jusson vissza hazájába.

Erik lelkében újra feléledt a hit, a bátorság és remény, midõn e hatalmas szavakat olvasá... Ám nagy a Nordenskiold dicsõsége, hadd osztozzék ebben Tudor Brown, de volt-e eddig hajós, ki arra vállalkozott volna, hogy a jégtengeren áttörve a 360° szögû körív mentében tegye meg az utat?!...

Elvégre is tíz napig tartó hajózásról van szó...

A köd még nem oszlott széjjel, de az Alaska utazói nem törõdtek vele, valami belsõ hév szállotta meg mindnyájukat.

Erik kiadta a parancsot, hogy induljanak.

Nyugat felé vették az utat, egész nap és egész éjjel szakadatlanul haladtak. 18-dikán reggel derülni kezdett a szemhatára, a köd szétfoszladozott.

Dél felé vitorlát pillantottak meg a távolban.

Erik rögtön felmászott az árboczkosárba, távcsövén át nézte sokáig a távolból közeledõ vitorlás hajót. Kisebb fajta gõzzel és vitorlával járó hajónak látszott.

Mikor a hajó hidjára leszállott, az ifjú kapitány arcza nagyon sápadt volt.

- Azt hiszem, hogy az Albatros - mondá a doktornak.

A hajó eleinte más irányban haladt, de egyszerre csak irányt változtatott, s teljes gõzerõvel ugyanabba az irányba térült, mint az Alaska.

- Most már biztos, hogy az Albatros! - mondá halkan Erik.

Fél óra múlva már közel járt egymáshoz a két hajó. Tisztán olvasható volt a név is: Albatros.

Erik felvonatta a svéd zászlót. Az Albatros ugyanabban a pillanatban az amerikai Egyesült Államok zászlóját huzatta fel.

Néhány percz mulva már néhány száz méter távolságra volt egymástól a két hajó.

Ekkor Erik átkiáltott angolul az Albatros fedélzetére:

- Megállj! - Beszélni szeretnék a kapitánynyal!

Valaki megjelent az Albatros kormány-hidján. Tudor Brown volt az a valaki.

- Az Albatros kapitánya és tulajdonosa én vagyok. Mit akar ön?

- Szeretném tudni, hogy az ön hajóján van-e O’Donoghan Patrick?

- O’Donoghan Patrick itt van a hajómon, ha tetszik, beszélhet vele - felelé Tudor Brown.

Egy intésére valaki megjelent a hidon.

- Itt van ni O’Donoghan Patrick - kiáltá az Albatros tulajdonosa. - Mit akar tõle kérdezni?

Erik évek óta sovárogva várta ezt a pillanatot, hogy szemtõl szembe lehessen ezzel az emberrel. S mégis midõn látta gonosz arczát, rõt haját, betompult orrát, gyanus tekintetû szemeit, torkán akadt a szó... Végre megemberelte magát s így kezdé:

- Szeretnék önnel hosszasan és bizalmasan beszélni. Évek óta keresem mindenütt... Ezt a tengert is azért járom, hogy önnel találkozzam. Legyen szives, jöjjön át a hajómra!

- Nem tudom, ki légyen az úr, jó helyt vagyok ott, a hol vagyok - felelé az durván.

- De én önt jól ismerem. Megtudtam New-Yorkban Bowles úrtól, hogy ön a Cynthia fedélzetén volt, mikor az hajótörést szenvedett, hogy ön beszélt a bójéhoz kötött bölcsõrõl, melyben egy kis gyermek volt. Az a gyermek én voltam. Ime, errõl a tárgyról szeretnék önnel beszélni.

- Keressen más embert, a ki majd beszél errõl, nekem nem akarózik arról beszélni.

- Attól fél, hogy nem válik becsületére, a mit esetleg elmondana?

- Higyje az úr azt, a mi tetszik; mit bánom én!

- Okosabban cselekednék, ha jószántából elmondaná nékem, hogy sem akarva nem akarva, a törvényszék elõtt kelljen majd bevallania.

- Szeretném látni, ki állít engem a törvényszék elé!... Kettõn áll a vásár - vágott vissza O’Donoghan Patrick.

Ekkor közbe szólott Tudor Brown.

- Ön láthatja, uram, hogy nem tehetek róla, ha kivánsága nem teljesül - mondá Eriknek. - Legokosabb lesz; ha ki-ki folytatja békességesen a maga útját.

- Miért ki-ki a maga útját?... Nem természetesebb, ha együtt megyünk, míg valamely mûvelt országba érkezünk, hogy a törvény elõtt intézzük el vitás ügyünket? - viszonzá az Alaska ifjú kapitánya.

- Nekem magával nincs semmi vitás ügyem, ahhoz pedig, hogy együtt hajózzunk, se kedvem, se szükségem nincsen - felelé Tudor Brown, s le akart szállani a hidról.

Erik intett a kezével, hogy maradjon még ott.

- Albatros tulajdonosa - kiáltá harsány hangon - én, mint a tengerészeti rendõrség egyik tagja, felszólítom önt, hogy haladéktalanul igazolja magát... Bocsássa rendelkezésemre okmányait!

Tudor Brown szóra se méltatta ezt a felszólítást... egyszerûen lement a hid lépesõjén. A másik ember utána.

Erik várt két perczig, aztán folytatá:

- Albatros tulajdonosa, én önt azzal vádolom, hogy hajómat a Sein-szigetnél gonosz tervvel zátonyra juttatta, s követelem, hogy e gaztettérõl törvényes fórum elõtt számot adjon... Ha pedig erre nem hajlandó, majd elégtételt szerzek magam - erõvel.

- Próbálja meg, ha van hozzá bátorsága! - kiáltá vissza Tudor Brown, s jelt adott, hogy a hajó tovább menjen.

Az Albatros gõzsípja megszólalt, s teljes gõzerõvel indult az északi sark felé.

Az Alaska üldözõbe vette.