Rész

1001 II|             nem kapja azért?~- Mindegy az, kapja, mert kapja, punktum -
1002 II|            egri takarékpénztárakban és az egri káptalannál van letéve,
1003 II|         meglepetésében a végrendeletet az asztalra és fölkiáltott.~-
1004 II|             hát tovább olvasok. »Ennek az összegnek a fõrészét abból
1005 II|                mert elõre láttam, hogy az én szeretett uram, Inokay
1006 II|             hogy amit lehet, megmentek az én kis uram, báró Inokay
1007 II|            Mária részére. Loptam én is az egész világgal, ahol észre
1008 II|           nekik hagyományozom, illetve az övék az, az övékbõl való,
1009 II|         hagyományozom, illetve az övék az, az övékbõl való, úgyhogy
1010 II|     hagyományozom, illetve az övék az, az övékbõl való, úgyhogy azért
1011 II|          köszönet nem illet, nekem ezt az eszmét csak a sajnálkozás
1012 II|           eszmét csak a sajnálkozás és az az érzés sugallta, hogy
1013 II|               csak a sajnálkozás és az az érzés sugallta, hogy így
1014 II|               édesebb pihenésem lészen az anyaföldben.~Templomi csönd
1015 II|              vidáman, meg-megkoppantva az ablaküvegeket.~Az ügyvéd
1016 II|     meg-megkoppantva az ablaküvegeket.~Az ügyvéd felugrott és meghajtotta
1017 II|               Ah, istenem! - sóhajtott az öreg báróné és nyugtalanul
1018 II|                tapintatlanságnak vette az ügyvéd gratulációját Borly
1019 II|            lett, mint a pipacs, s csak az ujját tette a szájára, -
1020 II|              szájára, - figyelmeztetve az ügyvédet, hogy már nem szólhat,
1021 II|                 valamint földesuraimra az ég áldását kívánom. Atya,
1022 II|          nagyértékû okmányt Inokaynak.~Az pedig fogta, amint úgy négyrét
1023 II|          hajtva, kétfelé szakította és az asztalra dobta.~- Az isten
1024 II|                és az asztalra dobta.~- Az isten szerelméért, mit cselekszik? -
1025 II|             kiáltott fel a szolgabíró. Az ügyvéd, aki egy kicsit asztmás
1026 II|             magasabbnak. - Azt, amivel az egyik nemesembernek kell,
1027 II|               nemes ember, a halottnak az élõ.~- Apa, apa mit tettél? -
1028 II|              ami a törvény szerint már az övéké volt, én visszaadom
1029 II|               törvény szerint most már az én gyermekeimé lehetne;
1030 II|               választott alkalom volna az Isten és emberek elõtt.
1031 II|               emberek elõtt. A Borlyak az én szememben e perctõl kezdve
1032 II|      egyenrangúak lettek a nemességben az Inokayakkal, de csak úgy,
1033 II|           Inokayakkal, de csak úgy, ha az az Inokay, aki most beszél
1034 II|        Inokayakkal, de csak úgy, ha az az Inokay, aki most beszél
1035 II|             lesz ahhoz a Borlyhoz, aki az imént szólott hozzánk abban
1036 II|            imént szólott hozzánk abban az iratban. Reménylem, megértett
1037 II|         felállt, ünnepélyesen fölvette az asztalról a berepesztett
1038 II|               fejbólintással üdvözölve az urakat.~- Szép spektákulumot
1039 II|               kevélység úgy megszépíti az apát, édes mamám.~- Köszönöm
1040 II|               be, kérlek, és mondd meg az uraknak, várjanak egy kicsit,
1041 II|               istenem! Mennyi baja van az embernek.~Bent a nagy teremben
1042 II|                csak a három úr maradt, az ügyvéd, a szolgabíró és
1043 II|             szolgabíró és a fõhadnagy. Az inas hûsítõket hozott be.~
1044 II|               nagy kortesnek tartottam az öreg Borlyt, de hogy ilyen
1045 II|                is elég, hogy elsöpörje az útból Peszerényit. De hogy
1046 II|           jobbik eszét. Ösmerem már én az efféle felbuzdulásokat.~-
1047 II|            szólt a szolgabíró habozva.~Az ügyvéd elgondolkodott.~-
1048 II|               ügyvéd elgondolkodott.~- Az eset nagyon komplikált -
1049 II|             szabad szétszakítani, mert az nemcsak az õ gyermekei jogát
1050 II|         szétszakítani, mert az nemcsak az õ gyermekei jogát tartalmazza,
1051 II|             tanúk vannak alatta. Aztán az is kétséges, van-e a bárónak
1052 II|                olyasvalamirõl, ami nem az övé, mert a báró végre is,
1053 II|            fogadta. Igaz viszont, hogy az ön visszautasítása - az
1054 II|                az ön visszautasítása - az öné, fõhadnagy úr - szintén
1055 II|         lemondásának elfogadása, abból az okból, mert ön csak ön és
1056 II|               a szolgabíró lelkesen. - Az már olyan a mi szakmánknál,
1057 II|           civilizáció szimbóluma. Csak az az ország lehet boldog és
1058 II|        civilizáció szimbóluma. Csak az az ország lehet boldog és szilárd,
1059 II|                boldog és szilárd, ahol az elõforduló bajok és esetek
1060 II|             kérdezték kíváncsian.~- Ez az én dolgom. (S ezzel a belépõ
1061 II|              méltóságos asszony kéreti az ügyvéd urat. De még ennél
1062 II|                ostorpattogatás mellett az udvarra. A szolgabíró kitekintett
1063 II|               A szolgabíró kitekintett az ablakon s vígan dörmögte
1064 II|               vígan dörmögte magában: »Az ördög mindig készenlétben
1065 II|             egy kicsit, beszélek elõbb az apával, mert õ furcsa ember.~
1066 II|             függött üveg alatt rámában az Inokay-nemzetség családfája,
1067 II|           Inokay-nemzetség családfája, az elsõ páncélos õs ágyékából
1068 II|               ágon csak két alma volt, az egyiken ez a szó: »Mária«.
1069 II|             egyiken ez a szó: »Mária«. Az elsõ embert is egy alma
1070 II|               errõl a fáról szakítson.~Az oldalt esõ szalon ajtaja
1071 II|         Különben nincs joga lemondani. Az örökség a gyerekeké. Sequestrum
1072 II|              derék ember! - rikácsolta az elõbbi nõi hang. - Minden
1073 II|              õket varrni és behajítani az Ipolyba.~- Oh, tante, tante,
1074 II|                parasztoknak tart, hogy az emberek egyenlõk…~- Paperlapap -
1075 II|               a siket tante (mert csak az lehetett). - Ösmerem a dörgést,
1076 II|              nem tudtam, hogy kicsoda, az nem a kíváncsiság volt,
1077 II|              hát nem igaz. Hanem azért az összes hadnagyokat az Ipolyba
1078 II|            azért az összes hadnagyokat az Ipolyba kellene fojtani
1079 II|                Mert a becsületes ember az õrnagynál kezdõdik. De mondom
1080 II|                a szögletbe támasztva.)~Az izzó napfény vakító sugarait
1081 II|      belövellte, pajkosan szaladgáltak az agancsokon, a falakon keresztbe
1082 II|           vödrökben õrt állni látszott az ajtónál, megperzselt, lekonyult
1083 II|             kedves Pali. - Nem lehetne az, hogy õméltósága külön fogadjon?~-
1084 II|           ember, ismered. Miért akarsz az öregemmel külön beszélni?~-
1085 II|              bemegyek, megmondom neki.~Az úgynevezett Zrínyi-szobára
1086 II|             Katherina, aki kikosarazta az ország elsõ lovagját és
1087 II|         benyitott a szobába és megállt az Inokay Katherina képe elõtt,
1088 II|                a kezében. A madarak és az asszonyok mindig összetartottak.
1089 II|           kezet szoríthatok. Ami pedig az örökséget illeti, vegye
1090 II|      fõhadnagyom. Én nem fogadhatom el az örökséget önök elõl. (Elõre
1091 II|                 mint a többiek, kikrõl az én öreg barátom gondoskodott.
1092 II|             hogy csakugyan elharácsolt az öregúr egyet-mást tõlem,
1093 II|               majdnem reszketeg), csak az õ szerencsés keze, az õ
1094 II|             csak az õ szerencsés keze, az õ gazdálkodása, roppant
1095 II|             ügyessége mellett nõhetett az fel akkora összegre. Borokat
1096 II|            gyermekeimnek legyen. Nálam az a pénz éppúgy elolvadt volna,
1097 II|             tekintet nélkül arra, hogy az õ unokáinak marad-e vagy
1098 II|               verejtékét s kifosztotta az unokáit. Azt ugyan senki
1099 II|             ugyan senki se hinné, hogy az a négyszázezer forint tõlem
1100 II|               szinte megijedve. - Mert az örökséget én se fogadhatom
1101 II|               rajta van a stigma. Maga az örökhagyó bélyegezte meg,
1102 II|            adni csupa becsülettudásból az öregúr hagyatékát valami
1103 II|          akarhatta-e õ azt? Okos lenne az? A mai viszonyok között?
1104 II|               életében. A realizmus és az idealizmus kell, hogy fölváltsák
1105 II|               fölváltsák egymást, mint az éjt a nap és viszont. Mert
1106 II|              nap és viszont. Mert akár az egyiket viszi túlságra,
1107 II|      hátratántorodott e bepillantásnál az így fölvetett kérdés belsejébe.
1108 II|                a négyszázezer forintot az ablakon s Rozinante éhesen
1109 II|                Rozinante éhesen nyerít az istállóban.~- Igaza van,
1110 II|             motyogta elszontyorodva -, az nem volna okos dolog, sõt
1111 II|           hiszem, azt a szót használta az öregúr, hogy »loptam«.~-
1112 II|            gyûrte össze egy gomolyaggá az ujjai közt, miközben figyelemmel
1113 II|        Bebizonyítható. Megsemmisíthetõ az egész végrendelet, tehát
1114 II|             körömfeketényi ok se, hogy az unokák becsülettel be ne
1115 II|              becsülettel be ne üljenek az örökségbe. Olyan jel van
1116 II|           Olyan jel van itt arra, hogy az öreg bolond volt, mely a
1117 II|        ezüstbánya a föld alatt? Mi hát az a föld alatti része az õ
1118 II|             hát az a föld alatti része az õ budai telkének, ha nem
1119 II|             fenékig.~- No, ugye megvan az arkánum? Most tessék aztán
1120 II|     csodálkozni!…~S e pillanatban csak az a vágya volt, hogy Balassával
1121 II|           legott átszalad hozzá.~- No, az ördögbe is, ugye nem hitte
1122 II|               mialatt Borly belefogott az elbeszélésbe, akadozva,
1123 II|         elváltozott hangon, mint mikor az oskolás fiú olyan témából
1124 II|               már nemcsak azért illeti az én gyermekemet a hagyaték,
1125 II|           gyermekemet a hagyaték, mert az öreg az övékébõl lopta,
1126 II|               a hagyaték, mert az öreg az övékébõl lopta, hanem azért
1127 II|            lopta, hanem azért is, mert az unoka elherdálta a kincseiket.
1128 II|             báró el is hiszi. Mert hát az ilyen báróféle ember nem
1129 II|              hangján -, nem is úgy van az értve, de ha két jó ember
1130 II|               fegyvereivel vetélkedik, az egyik fegyverrel szabad
1131 II|        darabonkint, de…~- Hiszen éppen az a de - vágott közbe nevetve.~-
1132 II|             lökte volna fel.~- Ez volt az? - kiáltott fel. - Kibújt
1133 II|                 most kezdem már érteni az összefüggést. Az öregúr
1134 II|                érteni az összefüggést. Az öregúr sajnálta a családi
1135 II|          voltak?~- Sajnos, mi adtuk át az öregúrnak, hogy zálogosítsa
1136 II|          miután több pénz kellett, azt az instrukciót kapta, hogy
1137 II|             tartottuk a mienknek.~- És az öregúrtól nem kértek felvilágosítást?~-
1138 II|                köztünk. Mit érezhetett az õ hófehér lelke a mi gyanakodó,
1139 II|               gondolattal, kiásatom és az Inokayék kriptájába temettetem
1140 II|                   Hát talán felösmerte az ékszereket?~- Mirõl ismertem
1141 II|              saját kifejezéseibe, mint az Ábrahám báránya az iszalagok
1142 II|                mint az Ábrahám báránya az iszalagok közé. Kínos verejték
1143 II|              és fényes aranysávot vont az Inokay Katherina brokát
1144 II|               szerelem?~- Bocsánat, de az már nem tartozik ide - sóhajtá
1145 II|            esetben idetartozik.~- S ez az eset, méltóságos uram? -
1146 II|              kapott a szón Borly, mint az éhes hal a csaléteken.~-
1147 II|             édes fiam: mostan eredj be az asszonyokhoz, és végezz
1148 II|                bárót; szinte mámorosan az örömtõl. Amilyen kishitû
1149 II|       elbizakodott lett; katonaerkölcs az. Ha félig sikerül az attak,
1150 II|     katonaerkölcs az. Ha félig sikerül az attak, a gyõzelem nem lehet
1151 II|       megszólítván kurtán, parancsolón az ott õdöngõ komornyikot.~-
1152 II|               a két méltóságos asszony az ügyvéd úrral és Balassa
1153 II|              be.~- Hát a kisasszony?~- Az kiment a kertbe.~Iszen éppen
1154 II|           kiment a kertbe.~Iszen éppen az kellett Borlynak, hogy az
1155 II|              az kellett Borlynak, hogy az öregek nélkül találja. Ámor
1156 II|          találja. Ámor okosan diktálja az ilyenfajta dolgokat a gondviselésnek.~
1157 II|           magyar szót hallanék,~Akitől az rózsámnak üzennék.~Borly
1158 II|            mellét kevélyen feszegették az üde hangok, a katona után
1159 II|             patak, a Litva, végigfolyt az egész ötven holdas parkon,
1160 II|             induljon. Mert a fák miatt az ember csak egy arasznyit
1161 II|       szárították. Ebbõl lesz a kalács az urasági asztalon. Ugyancsak
1162 II|              túlsó parton fehérítették az otthon szõtt vásznat, mely
1163 II|     megpillantott egy óriási pipacsot. Az volt a bárókisasszony napernyõje.
1164 II|           lelógatva, horgát leeresztve az elsikló pisztrángok közé.
1165 II|               se tud. A fõhadnagy jön.~Az elsõ ösztönszerû mozdulat
1166 II|              elsõ ösztönszerû mozdulat az apró lilavirágos szoknya
1167 II|           közeledõ tisztet, eltalálták az ijedtség okát, mire meg
1168 II|               féltse a katonát. Látott az már az asszonyból többet
1169 II|               a katonát. Látott az már az asszonyból többet is.~De
1170 II|              baronesz, hogy én tartsam az ernyõjét.~- Ha nem restelli.~
1171 II|           fõhadnagy édesdeden nevetett az efféléken, a nap pedig szállt-szállt
1172 II|               elbágyadva, szóval, telt az idõ és nem jött alkalmas
1173 II|             Sok szép dolog elpusztult. Az áloék, a nagy agavék, amiket
1174 II|           amiket nyáron kiültettünk.~- Az én eszem most csak két növény
1175 II|         azokból kell egyet elvinnem. S az mind a kettõ megvan. A többinek
1176 II|                ugyan melyik két növény az?~- Hát az egyik ez - felelte
1177 II|            melyik két növény az?~- Hát az egyik ez - felelte Borly,
1178 II|                kezét megüsse, de éppen az arcát találja nagy csattanással.~-
1179 II|                kipiroslik, nem annyira az ütéstõl, mint a gondolattól,
1180 II|             fõhadnagy uram!~- Hát csak az történt - felelte Borly -,
1181 II|          felelte Borly -, amit ígértek az Inokay-házban. Betelt rajtam