Rész

501 II|              vett ki egy szekrénybõl és szívélyesen megkínálta.~-
502 II|           Gyújtson rá, fõhadnagy úr, és üljön le egy kicsit nálam.
503 II|             a báró arca kimelegedett és hangja lágy lett, majdnem
504 II|  gazdálkodása, roppant takarékossága és üzleti ügyessége mellett
505 II|           hagyja nekem méltóságod.~- És miért?~- Mert rajta van
506 II|             s némelyekben könnyelmû, és most íme ott áll, hogy éppen
507 II|       színpadon, hogy a való életrõl és annak követelményeirõl megfeledkezett,
508 II|         nemzet életében. A realizmus és az idealizmus kell, hogy
509 II|           egymást, mint az éjt a nap és viszont. Mert akár az egyiket
510 II|            alakra. A báró kibontotta és elolvasta a tartalmát. Csak
511 II|            Szerdán itt árverés lesz, és azután is. Máli«.~Idegesen
512 II|            Inokay mintegy magában -, és mégse tehetem, nem visz
513 II|        ismétlé zavartan a fõhadnagy, és olyan piros lett, mint a
514 II|             hogy sarokba szorította, és most egész kéjjel akarta
515 II|           ezután. - Milyen megoldás! És a fiskális se vette észre.
516 II|             hívassam be a fiskálist?~És felugrott, a csöngettyûzsinór
517 II|        kincsek lehetnek elásva.~- No és? - vágott közbe a báró türelmetlenül,
518 II|              megszakítva.~- Kerestem és megtaláltam a kincseket.~
519 II|             elherdálta a kincseiket. És ezt persze Inokay báró el
520 II|              belsejében, mutassa elé és én megadom magamat. Dixi.~
521 II|           magamat. Dixi.~Nagyot fújt és hosszú lélegzetet vett,
522 II|      sajnálta a családi ékszereinket és a maga pénzébõl vette meg
523 II|              tartottuk a mienknek.~- És az öregúrtól nem kértek
524 II|            egy gondolattal, kiásatom és az Inokayék kriptájába temettetem
525 II|           fõhadnagy lehunyta szemeit és a kardjába fogódzott, szédült,
526 II|             elhaló, rekedt hangon. - És tudja a báró úr, milyenek
527 II|              hogy áll-e még a világ, és csodálkozott, amit látott
528 II|            csodálkozott, amit látott és hallott. A bignonia-gallyak
529 II|              azelõtt, a nap besütött és fényes aranysávot vont az
530 II|          hogy síró katonát ne lásson és a nyaka tarkóján csókolta
531 II|            eredj be az asszonyokhoz, és végezz a leányommal magad!~
532 II|              asszony az ügyvéd úrral és Balassa báró úr õméltósága
533 II|          alatt, vizsgálva a kavicsot és a füvet, nem mutatják-e
534 II|         mókusok riadtak meg lépteire és futottak fel a fákra. Végre
535 II|           egy csomó galamb járt-kelt és csipegetett nagy biztonsággal.
536 II|          lehet. Hátratekint, elsápad és felugrik. Megdermed benne
537 II|      patakban, s szoknyáik felgyûrve és a deréknál görcsbe kötve
538 II|            Képzelje, horgászgatok.~- És fogott-e valamit?~- Semmit,
539 II|    megijednek a rostáló asszonyoktól és visszaúsznak.~Fölfelé mentek
540 II|           felelte Mária vállat vonva és leeresztette a horgot.~Leült,
541 II|        félnék? Hiszen meg nem esz.~- És mégse enged magához leülni?~-
542 II|          aztán ketten egymás mellett és megint csak ilyen dibdáb
543 II|      elbágyadva, szóval, telt az idõ és nem jött alkalmas gondolat,
544 II|         fûzfavesszõnek a felsõ végét és azt is odabocsátotta a pitypang
545 II|                 A pitypangból láncot és gyûrût csinálnak a falusi
546 II|              fonják.~Mária elértette és elfordította a fejét, hogy
547 II|            gallér alá kellett nyúlni és kivenni a szörnyeteget.
548 II|          makacsul elfordította fejét és lenézett a vízbe, Borly
549 II|              rám itt hosszú idõk óta és egy pofon. Nos, hát megkaptam
550 II|          szólt Mária elpityeredve.~- És alkalmasint nem nagyon?~
551 II|             Borly csak udvarias volt és semmit nem tett és nem mondott,
552 II|              volt és semmit nem tett és nem mondott, pedig tõlem
553 II|            hebegte Mária csodálkozva és megfordult, hogy a könnyein
554 II|           botjáért, a napernyõjéért, és ha már ott hevert, felemelte
555 II| pitypangvirágot is, odament Borlyhoz és átnyújtotta neki…~- Hát
556 II|            jött a bárónõ, Máli tante és Balassa.~Máli néni meglátván