Rész

  1 I |           ránccal az arcán. Mikor én gyerek voltam, még élt,
  2 I |            még élt, s minthogy az én édesatyám tartotta keresztvízre
  3 I |            még kevésbé arra, hogy én adjak neki valamit, sõt
  4 I |           adjak neki valamit, sõt én várok tõle, õ adjon nekem (
  5 I |  imposztor). A torony a papoké, s én a papoknak nem adok semmit,
  6 I |           a nyakamba, baroneszka, én majd leviszem.~A kis lány
  7 I |          mindenik. Nem láttam még én soha lakatos-inasból cserepet.
  8 I |            hogy a gyerek kosztját én fizetem fél huszasával naponként,
  9 I |    szögrõl, amikor nem látják, és én is hozok egy-egy kancsóval.~-
 10 I |  megharagudnék, ha megtudná, hogy én is kocsmát nyitottam.~-
 11 I |            mindegy. A macska fél, én nem félek. Hirtelen betaszította
 12 I |     viszem.~- Hát nem tudta, hogy én itt vagyok a zárdában? -
 13 I |   órájában nem jár az eszemben?~- Én nem gondolok semmit; én
 14 I |           Én nem gondolok semmit; én csak azt tudom, hogy csúf
 15 I |     akarta tépni a rózsámat, amit én a Szûz Máriának szántam,
 16 I |         Hát már most azt az egyet én sem tudom. Nem tanult maga
 17 I |          bajba hozott volna. Mert én azzal tartozom a Szûz Máriának.~-
 18 I |           akkor jutalmul.~- Akkor én még kisleányka voltam -
 19 I |          mondta-e mindig, hogy az én feleségem lesz? Emlékezzék
 20 I |      fázékonyan, türelmetlenül.~- Én azt a kérdést vetettem fel
 21 I |          regényeket fölfalta már (én még csak vagy ötöt olvastam),
 22 I |        egy elítélt.~- Hát mármost én mit csináljak? - kérdé sötéten,
 23 I |          sötéten, rekedten.~- Azt én nem tudom - vonogatta vállait
 24 I |         vállait Mária Karolina. - Én nem tehetek róla, én mosom
 25 I |              Én nem tehetek róla, én mosom a kezeimet - majd
 26 I |        magát. Oh, dehogy, dehogy. Én csak azt kérdeztem magától (
 27 I |        Hisz nem bûn.~- No, tudja, én se hiszem, hogy bûn volna -
 28 I |  Litmaneck hadnagy? Azt szeretném én inkább tudni, mily módon
 29 I |           van.~- Úgy, de hátha az én levelemet venné ki a Litmaneck?~
 30 I |           az ajtót, mert különben én teszek mindjárt jelentést
 31 II|          No, abból semmi se lesz. Én nem engedem meg. Különösen
 32 II|   szeretnék írni, de nem érek rá. Én egészséges vagyok és nagyon
 33 II| barátságot és elfogadom, mert biz én megéheztem.~Az egyik guggoló
 34 II|      Hallott-e az úrfi valamit?~- Én úgy tudom, hogy lesz - felelte
 35 II|        átiratta telekkönyvileg az én nevemre, ha valaki területet
 36 II|          háborúból semmi, mert az én férjem nem ad hozzá pénzt.«~
 37 II|      elõttem még nagy út áll, már én megyek. Köszönöm az emberséges
 38 II|     Baligó Demeter uram (már mint én) és kéreti, hogy vigye át
 39 II|          no, csak tegye azt, amit én mondok.~Ezzel aztán felfrissülve
 40 II|        annak az embernek az esze? Én vigyem át a csónakomon?
 41 II|      vigyem át a csónakomon? Hogy én? Ejnye forgós teremtette!~-
 42 II|          járatott velem a juhász, én nem vagyok az oka.~De ha
 43 II|     kicsit - szólt röstelkezve.~- Én pedig nem azért fizetem
 44 II|   sógorasszony emeltebb hangon -, én azonban nem sütöm egyformán
 45 II|    hebegte Laci röstelkedve -, de én erre nem gondoltam és most
 46 II|      teringette faszekere! Hiszen én nem láthatok a zsebetekbe.
 47 II|          a zsebetekbe. Nem vagyok én isten. Felöltöztök, mint
 48 II|         nagyapa. - Nem mopszli az én unokám, vagy aranygyûrû,
 49 II|           felelte csendesen -, az én öreg nagyapai szívem megérezné,
 50 II|         õt arra a pályára adni.~- Én csak jót akartam, méltóságos
 51 II|     fixírozta Borlyt). Azt hiszi, én nem tudom, hogy maga gazdag
 52 II|         maga gazdag ember?~- Hogy én?~- Hogy pénzei vannak a
 53 II|           és erre van is oka, mi? Én legalább méltánylom az okait,
 54 II|         nem akarok beszélni, mert én tükörbõl fésülködöm. Hiszen
 55 II|             Majd megmutatkozik az én igaz lelkem egy napon, higgye
 56 II|      engem még a méltóságos úr az én igazi ruhámban.~- Hiszen
 57 II|         ruhámban.~- Hiszen látnám én most is, ha nem tartanám
 58 II|           majlándi fehérnépek, de én ugyan rájok se nézek, mert
 59 II|         ha te nem látsz is engem, én mindég látlak. Az Isten
 60 II|         de a két pengõrûl, meg az én epedõ szívemrõl felejtésbe
 61 II|      kövön~Egy durva köpeny~Ez az én ágyam.~Hanem iszen nem így
 62 II|       volt ez versbe rakva, ahogy én írom, hanem sokkal szebben,
 63 II|       csöngettyűk a lovak nyakán, én csak úgy nagyjában emlékszem
 64 II|         Ki az? Mi az? Mit akar?~- Én vagyok, Balassa. Nagy hírt
 65 II|     szeretõ unokája~László.~U. i. Én most a Feldmarschall Kapronszki
 66 II|         kellett volna mondanod.~- Én Sadovát olvastam az újságban.~-
 67 II|        osztrákok Königgrätzet, de én az osztrák pártján vagyok
 68 II|           maga módja szerint. Sõt én azt tartom, hogy már gondoskodott
 69 II|       Majd bolond vagyok, hogy az én drága takarmányomon hizlaljam
 70 II|           megelõzzön. De végre is én az enyémet költöttem.~Szinte
 71 II|            Hát mi baja történt?~- Én bizony nem is tudom. A Johann
 72 II|       abba se hal meg. Mert ahogy én ismerem, míg az én tüdõm
 73 II|          ahogy én ismerem, míg az én tüdõm megvan, addig õ nem
 74 II|          szólt a pap szigorúan.~- Én az vagyok - mondá a beteg
 75 II|            kérdé gyenge hangon.~- Én vagyok itt, Borly úr.~-
 76 II|    bárókisasszony. - Hoztam volna én neki.~- Az Isten is megáldja,
 77 II|           a pohárért majd eljövök én magam. Jön már a Pali!~-
 78 II|     könnyes szemeit törülgetve. - Én reménylem, hogy még jobban
 79 II|           jaj, oh jaj, kire fogok én ezentúl mosni?~- Csak talán
 80 II|          Szent Isten! A Lacika!~- Én vagyok - szólt mohón a fõhadnagy. -
 81 II|         szegény nagyapával, akkor én veszem kezembe a tisztességes
 82 II|       bepecsételt mindent, még az én ládámat is.~Laci átment
 83 II|            Odaáltal lészen már az én lakásom.~- Ugye szép? -
 84 II|          fõhadnagy úr nevét.~- Az én nevemet kérdezte?~- Igenis,
 85 II|   koccintanak. Az egyik gentleman én vagyok, a másik õ. Egyszer
 86 II|           hidegen elfordult. Erre én dühösen kirohantam és most
 87 II|       himpellér tacskó vagy, akit én felfricskázok!~Borly a kardja
 88 II|       legyen eszed, vagy különben én is magadra hagylak.~- Jól
 89 II|    Nincsenek szüleim.~- Mit tudom én kinek, a szeretõjének.~-
 90 II|           uram.~- Parancsoljon.~- Én Borly fõhadnagy vagyok;
 91 II|          E városkában régideje az én vállamon nyugosznak az úgynevezett
 92 II|      folyosó felül. Aha! Tehát az én Litmaneckem van itt.~Kisvártatva
 93 II|             nem lesz annak, ahogy én nézem, a kezében se pisztoly,
 94 II|         majd mindjárt megtanítlak én móresre.«~Oh, de gyönyörû
 95 II|        röstelkedve -, azért, hogy én még semmi se vagyok.~- Nem,
 96 II|           talán jogosan. De lásd, én más vagyok, én másképp gondolkozom.
 97 II|           De lásd, én más vagyok, én másképp gondolkozom. És
 98 II|        könnyelmûségét ráfogja. De én… én szerettem az öregedet,
 99 II|    könnyelmûségét ráfogja. De én… én szerettem az öregedet, õ
100 II| méltóságos uram!~- Hogyan, hiszen én úgy tudom, hogy tegnap még
101 II|         Szentlélek Isten nevében! Én, nemes Borly Gáspár, alulírt
102 II|        mert elõre láttam, hogy az én szeretett uram, Inokay Gottfried,
103 II|          amit lehet, megmentek az én kis uram, báró Inokay Pál
104 II|      Inokay Mária részére. Loptam én is az egész világgal, ahol
105 II|        szerint már az övéké volt, én visszaadom azt nekik, bár
106 II|       törvény szerint most már az én gyermekeimé lehetne; ez
107 II|   nagyszívû ember unokáinak, akit én egész életemben félreismertem. -
108 II|      látni, ki akadályozza meg?~- Én - felelte egy kellemes érces
109 II|       emberek elõtt. A Borlyak az én szememben e perctõl kezdve
110 II|         jobbik eszét. Ösmerem már én az efféle felbuzdulásokat.~-
111 II|       labirintus, uraim, amelyben én sem tudok hirtelen eligazodni,
112 II|     karddal.~- Hát majd szétvágom én! - kiáltott föl a fõhadnagy
113 II|     kérdezték kíváncsian.~- Ez az én dolgom. (S ezzel a belépõ
114 II|     megint árverés van kitûzve. S én nem adhatok nektek többet.
115 II|         te megint elpirultál. Hát én most már semmit se kérdezek,
116 II|           de, kedves fõhadnagyom. Én nem fogadhatom el az örökséget
117 II|         akart.) Pedig voltaképpen én is csak beteg kutya vagyok,
118 II|         mint a többiek, kikrõl az én öreg barátom gondoskodott.
119 II|         barátom gondoskodott. Sõt én vagyok a legbetegebb.~-
120 II| méltóságod vagyonából van véve.~- Én azt most már nem hiszem.~-
121 II|            Nem értem.~- Lássa, ha én most azt a pénzt elfogadnám,
122 II|         mint a többi. Hanem azért én most seperjem be, ugye,
123 II|      rólam a világ? Hát megmondom én, mit tartana: azt, hogy
124 II|         komolyan mondom, most már én se hiszem.~- De hát akkor
125 II|    megijedve. - Mert az örökséget én se fogadhatom el, ha akarnám
126 II|            Milyen szavakkal, mert én nem figyeltem a kifejezésekre.~-
127 II|        Nem, méltóságos uram. Mert én magam is felvilágosítom,
128 II|           nincs meg a megoldás.~- Én pedig határozottan állítom,
129 II|           nemcsak azért illeti az én gyermekemet a hagyaték,
130 II|              Bocsánat báró úr, de én sohase szoktam hazudni.~-
131 II|        belsejében, mutassa elé és én megadom magamat. Dixi.~Nagyot
132 II|         De legyen ön megnyugodva, én is foglalkozom egy gondolattal,
133 II|          feleségül a baroneszt.~- Én pedig két kézzel adom oda -
134 II|          volna ott?) - Szép, hogy én is eszébe jutottam.~- Sohase
135 II|          Ez a jó hely. Itt fogtam én sok halat azelõtt.~- Hátha
136 II|        változott meg?~- Mit tudom én? - felelte Mária vállat
137 II|        Engedje meg baronesz, hogy én tartsam az ernyõjét.~- Ha
138 II|        Engedje meg baronesz, hogy én is leüljek melléje.~- Mit?
139 II|    magától?~- Hát maga sem fél?~- Én? Hogy félnék? Hiszen meg
140 II|          nyáron kiültettünk.~- Az én eszem most csak két növény