1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-1960
Rész, Fejezet
1501 III, XXXI | barátságosan mondta a lictornak, hogy megfordíthatják már, mert
1502 III, XXXI | nemsoká itt a világ vége.~- Hogy tudod? - néztek rá ijedten.~-
1503 III, XXXI | De meg azt is hallottam, hogy Rómában, Mars templomában
1504 III, XXXI | tettetem magamat. Tudod, hogy a holdtól is hogy félek,
1505 III, XXXI | Tudod, hogy a holdtól is hogy félek, mert olyan sárga
1506 III, XXXI | csak most jutott eszébe, hogy a botját a tabernában felejtette.
1507 III, XXXI | lejtõsödõ utcán. A fiú érezte, hogy a lány megint reszket.~-
1508 III, XXXI | Tit? Hát nem szeretsz már, hogy meg akarsz halni?~- Hiszen
1509 III, XXXI | félj, kis Tit! Te mondtad, hogy míg egymás kezét fogjuk,
1510 III, XXXI | Tit?~Kis Tit már nevetett. Hogy ez a Gránátvirág ilyen ravasz
1511 III, XXXI | Arra szoktam kérni: Add, hogy jó legyek azokhoz, akiket
1512 III, XXXI | azokhoz, akiket szeretek, és hogy énhozzám jó legyen mindenki.~-
1513 III, XXXI | éjszaka azt fogom álmodni, hogy te ülsz benne.~- De csak
1514 III, XXXI | benne.~- De csak azért, hogy az ölembe vehesselek.~Amint
1515 III, XXXI | a császár tudatta vele, hogy az apja, Quintus kertész
1516 III, XXXI | helyre költözött. Kérte, hogy nyugodjon meg az istenek
1517 III, XXXI | emlékezik, de azt tudja, hogy nem kívánja többet kinyitni.~
1518 III, XXXI | Reggel arra ébredt fel, hogy rángatják a feje alatt a
1519 III, XXXI | Álmosan nézett a dajkára, hogy hátha így mindjárt megszabadul
1520 III, XXXI | megszabadul tõle. Tudta, hogy bizalmasa Titnek, s talán
1521 III, XXXI | gyûlölte, ha arra gondolt, hogy az mennyi mindent tud Titrõl,
1522 III, XXXI | visszafeküdt. Kár pedig, hogy itt nincs õ is. Úgy látom,
1523 III, XXXII | XXXII.~Fölbátorította õket, hogy Puteolit olyan szerencsésen
1524 III, XXXII | lánynak az jutott eszébe, hogy ki kellene rándulni a lucrinusi
1525 III, XXXII | Ha csak attól nem félsz, hogy úgy jársz velem, mint az
1526 III, XXXII | lett. De azért azt felelte, hogy nem tudja.~- Te nem ismered
1527 III, XXXII | csodálkozással. Elhatározta, hogy most azért is megkínozza
1528 III, XXXII | és nagyon ambicionálta, hogy õ szoktassa le róla.~- Az
1529 III, XXXII | mint a kisfiú, s lehet, hogy éppen azért szerette úgy,
1530 III, XXXII | hanem úgy beletébolyodott, hogy azt hitte, mindjárt meg
1531 III, XXXII | már egyszer kettejüket, hogy többet egy pillanatra se
1532 III, XXXII | kisfiú annyira nem félt, hogy mindjárt haza akart szaladni
1533 III, XXXII | hátat a lány. - Mondtam már, hogy úgyis én halok meg elõbb,
1534 III, XXXII | osculum. Ha azt nem akarod, hogy rögtön meghaljak haragomban,
1535 III, XXXII | végigsimogatta benne.~- Tudod, hogy már akkor megszerettetek?
1536 III, XXXII | meg is nézted? Ne mondd, hogy igen, mert akkor én szúrom
1537 III, XXXII | haját. - Ki gondolta volna, hogy nekem már ilyen nagy kisfiam
1538 III, XXXII | kis Tit, ha azt mondom, hogy vissza kell fordulnunk?~-
1539 III, XXXII | megijedsz, kisfiú, ha megmondom, hogy én nemcsak hogy magam nem
1540 III, XXXII | megmondom, hogy én nemcsak hogy magam nem megyek vissza,
1541 III, XXXII | amelyrõl lerúgta a szandált, hogy kirázza a belebújt gizgazt,
1542 III, XXXII | Vagy gondolod, kisfiú, hogy bevesz bennünket a kíséretébe?~
1543 III, XXXII | nevetett, mikor megtudta, hogy erre keresik a lucrinusi
1544 III, XXXII | olyan nagy város volt itt, hogy hét nap kellett a megkerülésére.
1545 III, XXXII | város is úgy pusztult el, hogy a tûzokádó hét álló esztendeig
1546 III, XXXII | olyan kevesen látogatják, hogy a pap nem élhetne meg benne.
1547 III, XXXII | szokatlan csak az volt rajta, hogy felsõ testét a két lányosan
1548 III, XXXII | kérdezte meg a fiatalokat, hogy miben lehet szolgálatukra.
1549 III, XXXII | úgy elborítottak mindent, hogy egymást se látták tõlük.
1550 III, XXXII | megértõ kacsintással Titre, hogy azért Venus mégiscsak hatalmasabb.~-
1551 III, XXXII | fejét Tit -, hát nem félsz, hogy megnyílik alattad a föld?
1552 III, XXXII | értetõdõ dolgot vallotta be, hogy õ csak házon kívül szolgálja
1553 III, XXXII | helyen kérte az istennõt, hogy vagy õt tegye férfivá, vagy
1554 III, XXXII | felé, s arra fordult meg, hogy hiába nyújtja. A fiú már
1555 III, XXXII | kicsit meg is borzadt azon, hogy Gránátvirágot vért ontani
1556 III, XXXII | Quintipor. - Én úgy gondoltam, hogy szabadon eresztjük a galambokat
1557 III, XXXII | követtem el.~Megnyugodva látta, hogy az aranyak ott ragyognak
1558 III, XXXII | s így nem törõdött vele, hogy vendégei egymás kezét fogva
1559 III, XXXII | jártak, észre se vették, hogy fehér szélû, fekete felhõbástyák
1560 III, XXXII | annyira szerették az életet, hogy halálukban is a legelevenebb
1561 III, XXXII | az oszlopot. Észrevették, hogy betûk is vannak belevésve.
1562 III, XXXII | azért feküdt az út mellé, hogy akik itt elhaladnak, azt
1563 III, XXXII | riadt szemébe nézett.~- Most hogy mentesz meg, Gránátvirág?~
1564 III, XXXII | itt neked olyan barlangot, hogy Dido se látott különbet!~
1565 III, XXXII | rángatott le a szekérrõl, hogy alattuk is beteríthette
1566 III, XXXII | Látod, milyen jó most, hogy ilyen kicsi vagyok. Még
1567 III, XXXII | Azt már kezdte érezni, hogy a lába zsibbad, de azt nem
1568 III, XXXII | de azt nem vette észre, hogy a szénabarlangot már beáztatta
1569 III, XXXII | elõször nem jutott eszébe, hogy õ se parancsra írta az epigrammáit.
1570 III, XXXII | ez a fej? Hiszen lehet, hogy mind elfelejtette már -
1571 III, XXXII | odakint.~Óvatosan csúszott ki, hogy a vizes szénacsomót rá ne
1572 III, XXXII | mehetnénk, kis Tit, de félek, hogy a szél elvisz bennünket.~-
1573 III, XXXII | világosságot még hagyott kint, hogy Quintipor elég tisztán láthatta
1574 III, XXXII | törleszkedett hozzá a lány. - Arra, hogy megcsókolj?~- Fáradt lehetsz.~-
1575 III, XXXII | ha elhagysz? Nem érted, hogy senkink sincs egymáson kívül,
1576 III, XXXII | csapongott. Sohase tudtam, hogy hol.~- A lelkemet? - kérdezte
1577 III, XXXII | tudom, ki vagy.~- Tudod, hogy ez még senkinek se jutott
1578 III, XXXII | magát a lány. - Tudtam, hogy bolondos kisfiú vagy, de
1579 III, XXXII | hallatszott néhányszor, hogy vízbe loccsant a lába.~De
1580 III, XXXIII | annyi piros viasztáblácska, hogy alig bírta õket egy kézzel
1581 III, XXXIII | neki megmondani. Fogadok, hogy ha beeresztem, még engem
1582 III, XXXIII | átnyújtotta a dajkának.~- Mondjad, hogy ezt én küldöm neki. Szemverés
1583 III, XXXIII | addig mondogatta maga elé, hogy aztán álmában se tudott
1584 III, XXXIII | érte föl, megmondta neki, hogy nagyon sajnálja, és hogy
1585 III, XXXIII | hogy nagyon sajnálja, és hogy õ már rég megszabadította
1586 III, XXXIII | kérdezte a Titán. Azzal, hogy betörte volna fejével az
1587 III, XXXIII | óriás, és megsúgta neki, hogy a Boldogok Szigete nem nyugat
1588 III, XXXIII | mert a hangról megtudta, hogy a Meduza Romula nagyanya.
1589 III, XXXIII | kenyérsütõlapátot, és megígérte, hogy azon hajítja be a princepset
1590 III, XXXIII | másnap Trulla. - Már látom, hogy addig nem múlik el a torokgyíkod,
1591 III, XXXIII | használt neki. Bár lehet, hogy az a levél is segített talpra
1592 III, XXXIII | szenvedõnek látta a másikat, hogy egyik se akart olyan szót
1593 III, XXXIII | mert mind a ketten érezték, hogy ide nem jönnek többet. Mire
1594 III, XXXIII | és elhatározta magában, hogy nem lesz többet terhére
1595 III, XXXIII | vághatom meg magamat? Nézd, hogy jártam!~Elébe tartotta a
1596 III, XXXIII | a bal kezét, és mutatta, hogy elnyírta egyik ujját. Nem
1597 III, XXXIII | zöldkötényes varga azt sóhajtotta, hogy bár inkább az adót szállították
1598 III, XXXIII | el. Mert így kétségtelen, hogy a halhatatlan istenek, mint
1599 III, XXXIII | vissza, s ne haragudjon, hogy az ollóvásárlást nem õrá
1600 III, XXXIII | Gránátvirág.~De rögtön ráeszmélt, hogy Tit félrebeszél. Most már
1601 III, XXXIII | Azzal bízta rá Trullára, hogy rögtön tegye ágyba, mégpedig
1602 III, XXXIII | tõled kérdezzük már meg, hogy milyen ágyba feküdjünk?
1603 III, XXXIII | hátát, de az az érzése volt, hogy az olyan puhán üt, mint
1604 III, XXXIII | széle. Ebbõl tudták meg, hogy mögöttük már magasan áll
1605 III, XXXIII | lefogyott vállait a fiú. Érezte, hogy görcsös zokogás is rázza. -
1606 III, XXXIII | utolsó versedben?~Köszönöm, hogy te vagy. ~Az órát köszönöm, ~
1607 III, XXXIII | világtalan világ, ~Köszönöm, hogy kezed kinyújtottad felém, ~
1608 III, XXXIII | oroszlánt.~- Nem akarom, hogy nézd! - kiáltott a fiú,
1609 III, XXXIII | praetornak küldte a parancsot, hogy közölje velem. Palotát is
1610 III, XXXIII | téged. És esküszöm neked, hogy sohase fogok mást szeretni.
1611 IV, XXXIV | a perzsa vállal, kézzel, hogy õ milyen beavatott ember. -
1612 IV, XXXIV | tartott.~- Micsoda út?~- Hát hogy a világszépit hoztuk - intett
1613 IV, XXXIV | kedélyeskedve. - Nem mondhatod, hogy nem tömögetjük eleget.~-
1614 IV, XXXIV | visszaalázatoskodta. Arra kérte, hogy mindentlátó szemei fényét
1615 IV, XXXIV | akin nemigen látszott, hogy szolgának érezné magát.
1616 IV, XXXIV | jártok. Az a terve volt, hogy a castrumokat széthányatja,
1617 IV, XXXIV | Szégyennek és gyalázatnak mondta, hogy Róma dicsõ helyõrségét annyiba
1618 IV, XXXIV | õk vigyáznak rá. A fõ az, hogy a jó hazafiak fogjanak össze,
1619 IV, XXXIV | nem akar arról beszélni, hogy a hûséges praetorianusokat
1620 IV, XXXIV | mert még nem bizonyos, hogy a kivégzett szenátorok földjeit
1621 IV, XXXIV | máris eldöntött dolgot: azt, hogy a praetorianusok praefectusának
1622 IV, XXXIV | khitonát abban a szándékában, hogy lecsússzon válláról.~- Titanilla! -
1623 IV, XXXIV | pamacsait. - Örülök neki, caesar hogy ennyire szereted a feleségedet.~
1624 IV, XXXIV | azért menekülök ide hozzád, hogy te is vele gyötörj! Éppen
1625 IV, XXXIV | Maxentius elvörösödött, s hogy zavarát palástolja, bosszúságot
1626 IV, XXXIV | caesarnak, Hormizda? Nem tudod, hogy az a fejembe kerülhet, ha
1627 IV, XXXIV | te ígérted nekem a hajón, hogy esztendõ múlva caesar lesz
1628 IV, XXXIV | caesarom, hát elfelejted, hogy Quintipor a császár kegyence?
1629 IV, XXXIV | Quintipor a császár kegyence? És hogy neki kell majd engem Nikomédiába
1630 IV, XXXIV | összeismertetett bennünket, hogy legyek vele barátságban,
1631 IV, XXXIV | honnan tudhatná a császár, hogy te minden héten otthagyod
1632 IV, XXXIV | feleségedhez, megkérdezni tõle, hogy mit csinál az étvágya?~A
1633 IV, XXXIV | nem örülnöd kellene annak, hogy mire kikiáltanak caesarnak,
1634 IV, XXXIV | nyugodtan elmagyarázta neki, hogy sok van a száj és kehely
1635 IV, XXXIV | és nem tud aludni. Lehet, hogy hirtelen éri valami, az
1636 IV, XXXIV | éri valami, az is lehet, hogy maga jószántából leteszi
1637 IV, XXXIV | Maximianus bízik benne, hogy rá tudja erre venni. Akkor
1638 IV, XXXIV | Galeriusnak be kell látnia, hogy õ nem takargathat a bíborába
1639 IV, XXXIV | s Maximianus azt reméli, hogy az adoptálás gondolatát
1640 IV, XXXIV | lesz erre. Egyrészt azért, hogy a Flaviusokat, akiket halálosan
1641 IV, XXXIV | hitben ringathatja magát, hogy lánya révén mégis az õ vére
1642 IV, XXXIV | szabad azt senkinek tudni, hogy ki az én igazi feleségem?~-
1643 IV, XXXIV | ajkait. - Csak azt nem tudom, hogy ki lesz akkor a te gyermeked
1644 IV, XXXIV | amit az elébb mondtál. Hogy a császár szeretné, ha jó
1645 IV, XXXIV | kicsit, tudod. Csak annyit, hogy ha valami baj lenne, és
1646 IV, XXXIV | istennõ?~Hadarva beszélt, hogy minél elõbb túlessen rajta,
1647 IV, XXXIV | és el volt rá készülve, hogy a lány elsõ dühében õrültnek
1648 IV, XXXIV | vagyok teérted. Még arra is, hogy elcsábítsam a császár kegyencét.~-
1649 IV, XXXIV | Én csak azt gondoltam, hogy jó lenne, ha megfordulna
1650 IV, XXXIV | megparancsolta a besietõ eunuchnak, hogy hívják át a palota másik
1651 IV, XXXIV | csatolta fel a kardját. - Hogy hasonlítok jobban Titanillához?
1652 IV, XXXIV | kilépett. Babektõl hallottam, hogy nálatok ez a szokás. Talán
1653 IV, XXXIV | sértés olyan kíméletlen volt, hogy legalább a gúnyt ki kellett
1654 IV, XXXIV | Legalább most már engedj, hogy ne találjon itt az a fickó.~-
1655 IV, XXXIV | De én meg azt akarom, hogy itt találjon - tárta ki
1656 IV, XXXIV | feleséged!~Az ajtó felé hátrált, hogy elállja a princeps útját.~-
1657 IV, XXXIV | annyira méltóságos és elõkelõ, hogy kezet nyújtott neki. Quintiport
1658 IV, XXXIV | arról senki se tudhatta, hogy van. Az õ kis Titjének érett
1659 IV, XXXIV | feleségembõl nem láthatott annyit, hogy hiteles összehasonlítást
1660 IV, XXXIV | Hormizda nem állhatta meg, hogy legalább ezt utána ne kiáltsa:~-
1661 IV, XXXV | Lesem a szerelmeseket, hogy biztathassam õket, ha elrenyhülnek.
1662 IV, XXXV | tisztelt istenére mondom, hogy most már én is kezdem hinni,
1663 IV, XXXV | Azt fogja látni rajta, hogy az ascendens és az aspectusok
1664 IV, XXXV | már biztosra meri venni, hogy a legközelebbi csillagkonstellációban
1665 IV, XXXV | nem tartaná ildomosnak, hogy a legkisebb célzást is tegye
1666 IV, XXXV | nyugtalansággal töltötte el, hogy Rómának két lakossága van,
1667 IV, XXXV | Isten szentjeinek. Tudta, hogy ez nehéz harc lesz, de Alexandriában
1668 IV, XXXV | keresztény hõsiességnek, hogy egy pillanatnyi kétsége
1669 IV, XXXV | Hamar rájött azonban arra, hogy a démonok itt nem a márványokban
1670 IV, XXXV | keresztények tudták róla, hogy az igaz Istent és hívei
1671 IV, XXXV | elé, azzal a reménnyel, hogy a varjak galambokká válnak
1672 IV, XXXV | jelezte sûrû fejbólogatással, hogy osztja az igazi erényrõl
1673 IV, XXXV | ezeket is azzal gyanúsította, hogy álmukban bólogatnak. Nem
1674 IV, XXXV | világosság, megköszönte Istennek, hogy megérte vetésének kalászba
1675 IV, XXXV | szökkenését, és megjósolta, hogy közel az aratás, mert fehéredik
1676 IV, XXXV | megbízta? Azt felelte neki, hogy úgy érzi, nem fog meghalni
1677 IV, XXXV | napjaira. Nem tart-e attól, hogy megbánja ezt az elhamarkodott
1678 IV, XXXV | elérkezettnek látja az idõt arra, hogy kilépjen a világ sírboltjából,
1679 IV, XXXV | felcsillantotta a reményt, hogy el fog jönni az Erõs Férfiú,
1680 IV, XXXV | trombitaszó harsogott.~- Ó, hogy fogsz akkor sírni, megfosztva
1681 IV, XXXV | titkos reményt táplálta, hogy õt is rátereli az igazság
1682 IV, XXXV | és sohase jutott eszébe, hogy Isten haragja ezért rájuk
1683 IV, XXXV | Megengeded, Lactantiusom, hogy befejezzem ezt a levelet? -
1684 IV, XXXV | császárnak írsz? Megírhatod neki, hogy még most is emlegetik Rómában.~-
1685 IV, XXXV | magát.~- Mit nevetsz?~- Azt, hogy majd megfúltam, olyan nagyot
1686 IV, XXXV | Azt is hiába várták tõle, hogy majd fölmegy az Arany-ház
1687 IV, XXXV | nép örömére. Írd meg neki, hogy a nép csak akkor békül meg,
1688 IV, XXXV | szabadságot. Azt mondják, hogy cirkuszt vagy népgyûlést!~-
1689 IV, XXXV | Bion a császártól tudta, hogy a Plaviusok és a császárné
1690 IV, XXXV | rendeleteket úgyis azért adta ki, hogy a fiú életét a jóslat beteljesedéséig
1691 IV, XXXV | összebékülnek egymással. Igaz, hogy addig még egy évnek kell
1692 IV, XXXV | hitte, módját találta annak, hogy ez az év ne legyen véres.
1693 IV, XXXV | mikor a császár megígérte, hogy az eredményhez képest az
1694 IV, XXXV | maga is szívbõl kívánta, hogy foganatja legyen. Amit az
1695 IV, XXXV | mindjobban meggyõzõdött róla, hogy éjszakáit is az üldözések
1696 IV, XXXV | tudatában Bion azt felelte, hogy nagyon is tudja, mit jelent
1697 IV, XXXV | Neki el merte mondani, hogy a nagy harcnak most kell
1698 IV, XXXV | fegyverszünet azt jelentené, hogy a szentek drága vére hiába
1699 IV, XXXV | Isten azért vesszõztette ki, hogy a szenvedések pörölyével
1700 IV, XXXV | vetni hálóit és lépeit, hogy összefogdossa az Isten kalitkájából
1701 IV, XXXV | sugallta azt a gondolatot, hogy a harc megszüntetésével
1702 IV, XXXV | szemöldökét.~- És gondolod, hogy most már csakugyan megszûnt
1703 IV, XXXV | meg volt róla gyõzõdve, hogy nagy örömet szerez a császárnak.~-
1704 IV, XXXV | amely képessé tenné arra, hogy a hegyrõl lenézõ ember módjára
1705 IV, XXXV | Szavaiból azt vettem ki, hogy maga az Istenek Atyja se
1706 IV, XXXV | még valamire. Most látom, hogy erre tartogatott. Engem
1707 IV, XXXV | vagy. Te csak azt tudhatod, hogy az oktalan baromnak a bálványok
1708 IV, XXXV | sötétbe. - Ha gondolod, hogy a praetorok a te kedvedért
1709 IV, XXXV | Quintiporhoz.~- Hát te, fiú - nézd, hogy rájár még a szám! - a csillagokra
1710 IV, XXXV | rabszolgáidtól hallottam, hogy ma nagy mulatság lesz. Itt
1711 IV, XXXV | délután a kékek kikiáltója, hogy ma legalább tíz kocsist
1712 IV, XXXV | szórakozottan.~Azért szerelmesek, hogy összevesszenek - gondolta
1713 IV, XXXV | circust ajánlotta. Õ is azzal, hogy ott ma nagy mulatság lesz,
1714 IV, XXXV | bizonyságul az isteneket, hogy tíz circuskocsist fognak
1715 IV, XXXV | magában megbotránkozott rajta, hogy urai színházba mennek, mikor
1716 IV, XXXV | szerzett Rómának, mint azzal, hogy a thermákat építtette. Azokban
1717 IV, XXXV | és kérd az isteneidet, hogy latrok kezére ne adjanak.~
1718 IV, XXXV | kis Titre? Milyen furcsa, hogy eddig mindig olyankor találkozott
1719 IV, XXXV | Bion. - Bi... Ba... Bu... hogy is szólítottad?~- Benoni.~-
1720 IV, XXXV | szólítottad?~- Benoni.~- Tudtam, hogy valami szíriai idióma.~-
1721 IV, XXXV | igazi neve. Az annyit tesz, hogy a „jobb kezem gyermeke”.
1722 IV, XXXV | Lactantius szokta emlegetni. Úgy, hogy „mennyei Jeruzsálem”.~-
1723 IV, XXXV | szemfüles hajósok fölfedezték, hogy a tarkóján akkora kerek
1724 IV, XXXVI | népítélet alapja az volt, hogy aki nem sajnálja a pénzt
1725 IV, XXXVI | hirdetõtáblákon azt ígérte, hogy harminc gladiátort léptet
1726 IV, XXXVI | övéhez, mért leste reggel, hogy nyitva-e már az ablaka,
1727 IV, XXXVI | Párisznak azt az ígéretet, hogy a szépség aranyalmájáért
1728 IV, XXXVI | mindennek az volt az oka, hogy Hormizda nagyon emlékeztette
1729 IV, XXXVI | nem tudtad megbocsátani, hogy addig is ragyogott a szemem,
1730 IV, XXXVI | patak csordogált. Lehet, hogy valami festék, de az is
1731 IV, XXXVI | festék, de az is lehet, hogy igazi vér. A kereszt tövéhez
1732 IV, XXXVI | nevetés, be érte azzal, hogy megdobta a színészt egy
1733 IV, XXXVI | Különösen mikor észrevette, hogy a histrio elõre fölkészült
1734 IV, XXXVI | s annyira meghajolván, hogy hosszúkás álarca a két térde
1735 IV, XXXVI | histrio. Némelyek azt vélték, hogy nem lehet más, csak Genesius.
1736 IV, XXXVI | intett a rabszolgájának, hogy törölje le homlokáról a
1737 IV, XXXVI | az arcára rá volt írva, hogy minden hajaszála külön-külön
1738 IV, XXXVI | Talán volt egy pillanat, hogy eleresztettem a kezed. Mikor
1739 IV, XXXVI | kezed. Mikor úgy éreztem, hogy te már nem fogod az enyémet.
1740 IV, XXXVI | enyémet. Mikor azt hallottam, hogy boldog asszony vagy. De
1741 IV, XXXVI | ablakra néztem, és megláttam, hogy feljött a csillag. Tudod,
1742 IV, XXXVI | és nekem eszembe jutott, hogy te most imádkozol értem,
1743 IV, XXXVI | szádat. És akkor megláttam, hogy kérõ száj hívja az enyémet,
1744 IV, XXXVI | enyémet, nem adó száj, és hogy idegen térdek ringatnak,
1745 IV, XXXVI | már nem vagyok bizonyos, hogy kiáltott-e utánam az idegen
1746 IV, XXXVI | most te mondd meg, kis Tit, hogy vétkeztem-e én ellened,
1747 IV, XXXVI | Khresztoszt, lábait átölelve, hogy tisztítsa meg õt, és lelkét
1748 IV, XXXVI | leöntötte bárányvérrel, hogy alig bírta a szemét kinyitni
1749 IV, XXXVI | Többen is észrevették, hogy a színész szemében csakugyan
1750 IV, XXXVI | lendített jobb karjával jelezte, hogy mondani akar valamit. Egyszerre
1751 IV, XXXVI | Értsétek meg, rómaiak, hogy én most már valóban keresztény
1752 IV, XXXVI | volt, a janitor mondta, hogy beeresztette. A virágokat
1753 IV, XXXVII | Rendesen úgy emlegették őket, hogy istentelenek, itt Rómában
1754 IV, XXXVII | hallotta Lactantiustól, hogy éppen ők az isten szentjei.
1755 IV, XXXVII | benne először az a gondolat, hogy talán nem egészen babona
1756 IV, XXXVII | kopp, kopp... Mire rájött, hogy a vánkosban kis Tit szíve
1757 IV, XXXVII | Gránátvirág, én mindig tudtam, hogy Te hogy szeretsz engem.
1758 IV, XXXVII | én mindig tudtam, hogy Te hogy szeretsz engem. Most már
1759 IV, XXXVII | Tudom, kis Tit.~- Azt is, hogy most már sohase válunk el
1760 IV, XXXVII | kihagytál, és nem úgy van, hogy „vár”.~- Hát nem vár? -
1761 IV, XXXVII | talán Capitolium.~Érezte, hogy valami bolondot mondott,
1762 IV, XXXVII | a cera pusillát, de úgy, hogy kis Tit ne vegye észre.
1763 IV, XXXVII | úgy megszorította a kezét, hogy fölszisszent rá. Ki is rántotta
1764 IV, XXXVII | szalmán, és arról álmodna, hogy korbácsot kap-e holnap reggelire,
1765 IV, XXXVII | Szapphó!~Valahogy érezte, hogy ez csak álom lehet, de aztán
1766 IV, XXXVII | beúszott az álom vizébe, hogy sejtését is elhagyta az
1767 IV, XXXVII | látott. Az az érzése volt, hogy elvesztette a szemét. Oda
1768 IV, XXXVII | Pedig bizonyosan tudja, hogy még az elõbb megvolt mind
1769 IV, XXXVII | én nem csodálkozom rajta, hogy te olyan rendetlen vagy,
1770 IV, XXXVII | le magáról vetkõzéskor, hogy nem nézte, hová esik.~-
1771 IV, XXXVII | mozaikra, és elzokogta magát.~- Hogy én hagytam volna el, aki
1772 IV, XXXVII | éjjel-nappal fogtam a kis kezit, hogy éktelenre ne vakarja magát?
1773 IV, XXXVII | és mutatóujjával jelezte, hogy nagyon komoly enumerációra
1774 IV, XXXVII | el. Elkergetett.~- Õ?~- Hogy gondolhatsz ilyent? - szikrázott
1775 IV, XXXVII | Ejnye no! Hát annak, hogy szegény kicsi drágám még
1776 IV, XXXVII | én torkomnak esett neki, hogy mit csináltam én az úrnõmmel.
1777 IV, XXXVII | ért a szemveréshez. Lehet, hogy valamelyik istentelen volt,
1778 IV, XXXVII | zavartak aztán világgá, hogy addig szem elé se kerüljek,
1779 IV, XXXVII | sarkával.~- Meg is fogadtam, hogy nem gondolok rá többet,
1780 IV, XXXVII | Quintipor akkorát kiáltott rá, hogy összerezzent.~- Megmenteni?~-
1781 IV, XXXVII | megszerzése. Bizonyosan tudom, hogy egy sárga vászonkendõbe
1782 IV, XXXVII | sokáig kerestem a palotád, hogy közben egészen kiment a
1783 IV, XXXVII | azt akartam megmondani, hogy szegény kicsi drágám téged
1784 IV, XXXVII | olyan félrebeszélésbõl. Hogy ha te tudnád, milyen beteg
1785 IV, XXXVII | ej, már látom az arcodon, hogy valami kópéságot ígértél
1786 IV, XXXVII | özönlenek az önkéntesek, hogy az ilyen veteranust be se
1787 IV, XXXVII | Bionom. Istené a döntés, hogy kinek az áldozatát kívánja
1788 IV, XXXVII | tudták neki megbocsátani, hogy ide került, az örök város
1789 IV, XXXVII | keringve, de vigyázva arra, hogy mindig hátat fordítson neki,
1790 IV, XXXVII | azt mondták Quintipornak, hogy nem is fog kijönni; Sabbathja
1791 IV, XXXVII | meg szokta szentelni.~- Hogy szenteli meg? - mosolyodott
1792 IV, XXXVII | mosolyodott Quintipor.~- Úgy, hogy nem dolgozik semmit - mondta
1793 IV, XXXVII | már csak arra emlékezett, hogy túl a Tiberisen van valahol
1794 IV, XXXVII | utat. Ebbõl azt is látta, hogy a címkereskedõ valami kalauzféle
1795 IV, XXXVII | arra sem volt alkalmas, hogy mûvelt ízlésû emberek gyönyörködjenek
1796 IV, XXXVII | kikiáltatta a praecóval, hogy aki kikiáltási árban megveszi
1797 IV, XXXVII | Quintipor úgy vágta mellbe, hogy megszédült. Aztán mosolyogva
1798 IV, XXXVII | keresni az anyja. Tudják, hogy ilyenekkel szoktam játszani,
1799 IV, XXXVII | szagát; mikor megtudta, hogy ember lakik benne, megtántorodott
1800 IV, XXXVII | s azokról azt mondják, hogy levágják a gyermekeket.~-
1801 IV, XXXVII | gyereket, és megmondom, hogy csak neked vagy az anyjának
1802 IV, XXXVII | megmaradt.~- Mondtam már neked, hogy zsidó nem léphet be Jeruzsálembe.
1803 IV, XXXVII | Csak azt akartam mondani, hogy mostanában már nem veszik
1804 IV, XXXVII | hazaérnék egy év alatt. Lehet, hogy ingyen hajót is kapnék.
1805 IV, XXXVII | Azért külön kell fizetni, hogy a falnál sírhasson az ember.
1806 IV, XXXVII | Quintipor fogta a karját, hogy el ne tántorodjon, s elõször
1807 IV, XXXVII | Annyi aureusod megmarad, hogy az öcséddel együtt száz
1808 IV, XXXVII | Arra pedig már nincs idõm, hogy visszakísérjelek.~Már akkor
1809 IV, XXXVII | márványtáblára, amely arról szólt, hogy Rómába mindent adómentesen
1810 IV, XXXVII | keresnem kell a lictoroknál, hogy kiváltsam.~Quintipor elgondolkozott
1811 IV, XXXVII | Bion írását. Habozott, hogy fölbontsa-e, s mikor feltörte,
1812 IV, XXXVII | értesítette a matematikus, hogy vénkorára hallatlan szerencsében
1813 IV, XXXVII | Hormizda képében. Igaz, hogy Aphrodité nem õt kereste,
1814 IV, XXXVII | beérte. Sõt, megkérte arra, hogy kísérje el egy háromnapos
1815 IV, XXXVII | szólj róla! Ha megígéred, hogy hallgatsz, én is megígérem,
1816 IV, XXXVII | hallgatsz, én is megígérem, hogy beszélek. Ki fogom beszélni
1817 IV, XXXVII | megkönnyebbedett, mikor meglátta, hogy a bírósági palota elõtt
1818 IV, XXXVII | Az azonban megijesztette, hogy pénzt elfelejtett magához
1819 IV, XXXVII | jobban tehetek róla, mint te, hogy melyikünkbõl mi lett?~A
1820 IV, XXXVII | és feljelentelek neki, hogy nem tiszteled a törvényt. -
1821 IV, XXXVII | percegett. A scriba beírta, hogy fölülnevezett istentelen
1822 V, XXXVIII| ügyek úgy összetorlódtak, hogy az apának eszébe sem jutott
1823 V, XXXVIII| akkor azt jelentették neki, hogy a beteg alszik, s így inkább
1824 V, XXXVIII| parancsszerûen jelentette ki, hogy az enyhítõ rendeletet rövidesen
1825 V, XXXVIII| mintha már nem is tudná, hogy vendége van, s hogy a vendég
1826 V, XXXVIII| tudná, hogy vendége van, s hogy a vendég uralkodótársa és
1827 V, XXXVIII| megvárni a kihirdetéshez, hogy a maga szemével láthassa
1828 V, XXXVIII| dühre lobbantotta valami, hogy többé nem tud magán erõt
1829 V, XXXVIII| mediolanumi udvarból? Igaz, hogy nagyon óvatosan dolgoztak,
1830 V, XXXVIII| róluk értesüléseik. Tudták, hogy a naissusi asszony megfoghatatlan
1831 V, XXXVIII| Euphratészig, s tudják, hogy a fiatal Constantinus, a
1832 V, XXXVIII| oldalukról Maxentius. S lehet, hogy amennyit õk tudnak azokról,
1833 V, XXXVIII| nélkül elhalt kérdésbõl állt, hogy ugyan mire is akart gondolni
1834 V, XXXVIII| olyannak látta a helyzetet, hogy a kockát el kell vetni.
1835 V, XXXVIII| fenyegetik Diocletianust, hogy nem meri õket közölni a
1836 V, XXXVIII| idegenített el magától, hogy nem fogadta el adójavaslatát,
1837 V, XXXVIII| fel a császár figyelmét, hogy a birodalomban egyre több
1838 V, XXXVIII| ennélfogva azt indítványozta, hogy ezeknek az adóját duplázzák
1839 V, XXXVIII| fõkamarásnak minden oka megvolt rá, hogy ne vállalja másodszor is
1840 V, XXXVIII| oszlopcsarnoka, tornya, kapuja volt, hogy a caesar mostani fejvesztettségében
1841 V, XXXVIII| igazat ád a prusai tudósnak, hogy a betegségeknek tulajdonképpen
1842 V, XXXVIII| már az is eszébe jutott, hogy a leveleket otthagyta az
1843 V, XXXVIII| verejték arra a gondolatra, hogy távolléte alatt esetleg
1844 V, XXXVIII| beteghez, s nyugtasd meg, hogy mindjárt követlek - mondta
1845 V, XXXVIII| lépkedett fel a lépcsõkön, hogy föl ne ébressze a beteget,
1846 V, XXXVIII| világosodtak, és úgy fénylettek, hogy az orvosnak a kialvó mécses
1847 V, XXXVIII| haldoklók haját, annak jeléül, hogy õk most már az alvilág isteneihez
1848 V, XXXVIII| vigasztalta. Számított rá, hogy a sírás magától is el fog
1849 V, XXXVIII| Az orvos kapott rajta, hogy olyan kérdést adott fel
1850 V, XXXVIII| caesar ideér.~Azt felelte, hogy lelke mindenkinek van, de
1851 V, XXXVIII| ezt, és azt is állítja, hogy mikor a lélek elhagyja a
1852 V, XXXVIII| ismernélek meg, atyám? Tudtam, hogy el fogsz jönni a kislányodhoz,
1853 V, XXXVIII| nevetett.~- Ó, te bolondka, te! hogy ilyenek jutnak neked eszedbe!
1854 V, XXXVIII| Õszinte megnyugvást érzett, hogy így találta a lányát. Aki
1855 V, XXXVIII| orvos.~Körül is nézett, hogy majd megmondja neki, de
1856 V, XXXVIII| mosolygott el. - És milyen jó, hogy olyan sok van! Egészen beléjük
1857 V, XXXVIII| úgy kezdõdött: Köszönöm, hogy te vagy.~- Minden összefolyik
1858 V, XXXVIII| látogatás, mindig gondolt vele, hogy megadják neki a tiszteletet.~
1859 V, XXXVIII| s megparancsolta neki, hogy maradjon a közelben. Aztán
1860 V, XXXVIII| apád már el is utazott, hogy látni kívánsz.~- Nagyon
1861 V, XXXVIII| Nézd, anyám... Megengeded, hogy így szólítsalak? Látod,
1862 V, XXXVIII| bizonyítsd be. Mondd nekem úgy, hogy: kis Tit.~- Úgy mondom,
1863 V, XXXVIII| De kétszer mondjad. Úgy, hogy kis Tit, kis Tit.~- Kis
1864 V, XXXVIII| Úgy, most már elhiszem, hogy szeretsz. Most már merek
1865 V, XXXVIII| Köszönöm. Neked megmondhatom, hogy egyszer egy rabszolgától
1866 V, XXXVIII| ráhajolva, míg azt nem érezte, hogy hidegülõ kezei lecsúsznak
1867 V, XXXIX | nyugtalanítónak találta, hogy éjjel-nappal vele volt,
1868 V, XXXIX | temetéséről, csak annyit mondott, hogy az az udvarmesterre tartozik.
1869 V, XXXIX | hallani se akart arról, hogy a császári palota területén
1870 V, XXXIX | összeszedte magát annyira, hogy ha a temetésen nem jelenhetett
1871 V, XXXIX | udvarmestert. Megegyeztek abban, hogy mindentõl távol tartják
1872 V, XXXIX | lemenni, s megtiltotta, hogy megrendezzék a szokásos
1873 V, XXXIX | elrendelte a császárné, hogy a papirusokat és viasztáblákat,
1874 V, XXXIX | az orvostól azt hallotta, hogy azok gyerekes bohóságok,
1875 V, XXXIX | bohóságok, de sejtette, hogy attól a Gránátvirág nevû
1876 V, XXXIX | találta a nobilissima halálát, hogy úgy érezte, elnézheti neki
1877 V, XXXIX | azonban nem engedte meg, hogy amphorákat, csészéket, díszkorsót
1878 V, XXXIX | betegágyában önmagát is azon kapta, hogy a keresztények elhagyott
1879 V, XXXIX | szellemét. Úgy tervezte, hogy a papsággal nagy áldozatokat
1880 V, XXXIX | bort, ha gondolod, Domina, hogy a Dominus megengedi.~Aggódva
1881 V, XXXIX | kilencedünnepet azért rendezte volna, hogy alkalma legyen gyanú nélkül
1882 V, XXXIX | azt felelte, úgy hiszi, hogy a császár helyett is megadhatja
1883 V, XXXIX | A császár baja az volt, hogy hatodik hete nem kapott
1884 V, XXXIX | azt az örömhírt közölte, hogy Venus egymás felé fordította
1885 V, XXXIX | Quintipor és Hormizda szívét, s hogy az enyhítõ rendelet beváltotta
1886 V, XXXIX | annyira boldoggá tette, hogy elélt belõle még a következõ
1887 V, XXXIX | meggyõzetni a Dominával, hogy talán valahol vihar késleltette
1888 V, XXXIX | gyorsfutárok álltak készenlétben, hogy egyik a másiknak adván át
1889 V, XXXIX | és senki se tudott arról, hogy hátráltató vihar dühöngött
1890 V, XXXIX | császárnénak az a feltevése, hogy a fia talán útban van a
1891 V, XXXIX | felé. A császár elismerte, hogy ez a föltevés annyiban ésszerû,
1892 V, XXXIX | önfegyelmezés óvta meg attól, hogy le ne szaladjon az utcára
1893 V, XXXIX | a várt hajónak. Érezte, hogy ha mindent kockára nem akar
1894 V, XXXIX | praepositus cubiculariusnak, hogy semmi állami üggyel ne háborgassák,
1895 V, XXXIX | Egész napja azzal telt, hogy kereste a levelek kazlában
1896 V, XXXIX | és átolvasta valamennyit, hogy ha tõlük nincs hír, róluk
1897 V, XXXIX | praefectus engedélyt kért arra, hogy a birodalom legmagasabb
1898 V, XXXIX | igen nagy hiba volt az, hogy eddig a régi törvényeknek
1899 V, XXXIX | különösen elõsegítette azt, hogy a tetemekkel ûzött babonaság
1900 V, XXXIX | gyanúm van, uram.~Elmondta, hogy a Cygnus nevû hajón, amely
1901 V, XXXIX | irgalomból vesznek föl a hajósok, hogy legyen kin kedvüket tölteni
1902 V, XXXIX | hangulata nem olyan volt, hogy beszédbe kívánt volna eredni
1903 V, XXXIX | s azt a feleletet kapta, hogy koporsó. Hát a koporsóban?
1904 V, XXXIX | szaladt hozzá a panasszal, hogy Bion betört a császárhoz.
1905 V, XXXIX | Engedelmet kért tõlük, hogy ide hozathassa be a ládát.~
1906 V, XXXIX | széleit. Bion nem gondolt rá, hogy vakmerõséget követ el, amikor
1907 V, XXXIX | filiszteus? Nem is gondolt arra, hogy õt is szólíthatja valaki
1908 V, XXXIX | csak arra szokott érteni, hogy „hé, zsidó!”~A matematikus
1909 V, XXXIX | a meglepett gém. Nemcsak hogy nem ijedt meg, hanem nevethetnékje
1910 V, XXXIX | uraktól. Ha tudta volna, hogy a fiatal uraság maga a Gránátvirág,
1911 V, XXXIX | volna Jeruzsálemet, mint hogy szót fogadott volna.~- De
1912 V, XXXIX | harmadszorra hallották meg, igaz, hogy akkor is nagyon halkan beszélt.~-
1913 V, XXXIX | ledobta a szerszámokat, hogy becsukja az ajtót. De hirtelen
1914 V, XXXIX | olyan kacagást hallott, hogy megfagyott tõle ereiben
1915 V, XXXIX | vér. Annyira meg rémült, hogy ijedtében nem az ajtót csukta
1916 V, XXXIX | kiáltott Bionra, anélkül hogy a kacagást abbahagyná.~Bion
1917 V, XXXIX | alkudozott a rabszolgával, hogy mennyiért ereszti ki. Észrevette,
1918 V, XXXIX | ereszti ki. Észrevette, hogy Bion nyitva felejtette az
1919 V, XXXIX | része annyi irtózatban, hogy tán még Eskolban sem heveri
1920 V, XXXIX | aki arra kapott parancsot, hogy be ne engedjen senkit, csak
1921 V, XXXIX | értett meg belõle annyit, hogy a császárt éltetik, s egy
1922 V, XXXIX | filiszteus császárnak állított. Hogy annak kedvéért ennyi népek
1923 V, XXXIX | Galerius azt jelentette, hogy a katonák és a nép több
1924 V, XXXIX | Dominus, figyelmeztetlek, hogy a tömeget veszélyes várakoztatni.~-
1925 V, XXXIX | Valahogy úgy érzi, mondta neki, hogy a császár nem fog ellenkezni.
1926 V, XXXIX | uralkodót. Azt nem vették észre, hogy a császár haja ziláltan
1927 V, XXXIX | ziláltan hull a diadémra, s hogy a díszköntös alól nem gyöngyös
1928 V, XXXIX | csalódást okozott azonban, hogy a császár szavait csak azok
1929 V, XXXIX | emberek, azért fordultak meg, hogy tovább adják a császár szavait
1930 V, XXXIX | az emelvényen, és anélkül hogy törõdött volna vele, akarja-e
1931 V, XXXIX | beharsogták a teret. Igaz, hogy az elsõ szavakat a kis öregember
1932 V, XXXIX | extatikus mámorában beszélt, hogy minden szem rászegezõdött.
1933 V, XXXIX | Senki se vetett rá ügyet, hogy az istenek kegyelte Diocletianus
1934 V, XXXIX | császárt a palota elõtt, hogy a kikötõbe vigye.~- Fölkísérjelek,
1935 V, XXXIX | Az öszvérek megérezték, hogy idegen kéz akar hatalmaskodni
1936 V, XXXIX | princepset, és azt kiáltotta, hogy „halál a keresztényekre!”
1937 V, XXXIX | Tisztában voltak vele, hogy üldözni fogják, s talán
1938 V, XXXIX | felemelte fejét, és látta, hogy nem Tükhé az, aki neki ígérte
1939 VI, XL | nem számolgatok mást, mint hogy mennyi van még markomban
1940 VI, XL | elvadult fái között, anélkül hogy szót váltanék az árnyakkal,
1941 VI, XL | kérdésed az, belátom-e már, hogy az istenek nem voltak halhatatlanok.
1942 VI, XL | akadályozott meg abban, hogy nekem éppen úgy szavamjárása
1943 VI, XL | amely felejteni látszik azt, hogy a mértékletesség az igazság
1944 VI, XL | keztetem, Lactantiusom, hogy te még bukásuk után is,
1945 VI, XL | azonban egyetértek veled, hogy bukásuk gyalázatos volt.
1946 VI, XL | a világban? Csak annyi, hogy az istenek templomainak
1947 VI, XL | parasztok szaggatják meg, hogy az omladozó oltárok köveit
1948 VI, XL | azt merném neked mondani, hogy csak az istenek halandók -
1949 VI, XL | ha félnem kellene attól, hogy megbotránkoztatlak vele.
1950 VI, XL | megbotránkoztatlak vele. De tudom, hogy benned az értelem száraz
1951 VI, XL | önmagam is nevetségesnek, hogy a már majdnem egészen keresztény
1952 VI, XL | meg Mars isten mezején, s hogy nem volt-e balgaság aranykoporsóba
1953 VI, XL | Lactantiusom? Talán csak annyit, hogy én már öreg ember vagyok,
1954 VI, XL | könyörgéseit, én fogtam meg kezeit, hogy ki ne tépje szemeit, amelyekkel
1955 VI, XL | én tartoztam neki azzal, hogy számára rendeztessem meg
1956 VI, XL | nevethetnékje. Mindenki érezte, hogy nem egy ember, hanem egy
1957 VI, XL | világ ég el ezen a máglyán, hogy az a sas, amely kirepült
1958 VI, XL | és be fogja olvasztani, hogy olyan alkotásokra használja
1959 VI, XL | céljai kívánnak.~Végül, hogy nem cserélem-e föl az omladozó
1960 VI, XL | az életben. Látom belõle, hogy azt érzed, amit én, a mi
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-1960 |