Rész, Fejezet
1 I, I | felejtettem az erszényem - mosolygott Lactantiusra.~A rhetor fanyalogva
2 I, II | isteneket.~- Engem ne félts - mosolygott Bion -, mert én minden istennel
3 I, II | bursád megcsörrent.~Bion mosolygott. A fiú félénken nézett rá.~-
4 I, V | hogy megharap.~Pajkosan mosolygott, és elandalodott egy kicsit.~-
5 I, V | oszlopsoron. Arca, szeme nyugodtan mosolygott a fiúra.~- Nézd csak ezt
6 I, VI | szentséges caesar volt.~- Tudom - mosolygott a szõrcsuhás -, mért figyelmeztetsz
7 I, IX | arcot.~- Gyûlölködsz? - mosolygott rá. - Mit szól majd hozzá
8 I, X | a császár.~- Nem, uram - mosolygott a matematikus -, csak bebizonyítottam
9 I, XIX | azok ma késõn szabadulnak - mosolygott Heptaglossus. - Halljátok!
10 I, XX | föl egészen bátran, fiam - mosolygott rá, és megfogta a kezét,
11 I, XXI | beszélni.~- Légy üdvöz - mosolygott a császár. - Csak egyedül
12 I, XXI | érkeznie.~- Ne nyugtalankodj - mosolygott a császárné. - Látod, én
13 II, XXII | lány egy kicsit csúfolódva mosolygott.~- Tevéstõl együtt megfulladt.
14 II, XXV | megparancsolhasson.~A császár mosolygott a bohó asszonyi kérdéseken
15 III, XXVII | Te vagy az, Alküone? - mosolygott rá a bíborban és zöldben
16 III, XXVIII | Hagyj föl vele, barátom - mosolygott keserûen a lány. - Engem
17 III, XXIX | Ó, hogyne, augusta - mosolygott kínosan -, ha megengeded,
18 III, XXX | egy filozófus gondolatot - mosolygott megkönnyebbedve a fiú. -
19 III, XXX | félsz, kis szívem?~- Nem - mosolygott a fiú. - Inkább szeretem.
20 III, XXXI | több két esztendejénél - mosolygott kedveskedve Tit, hogy behízelegje
21 III, XXXI | fiamat?~- A kedves apja - mosolygott Tit. - De talán könyörülnél
22 III, XXXI | szisszenésit nem hallották, úgy mosolygott, mintha rózsákon feküdne,
23 III, XXXII | Összemosolygott a két fiatal arc, s mosolygott rájuk az oltárról a szûz
24 III, XXXII | magát a fiú.~- Várjatok - mosolygott a sekrestyés. - Most megmutatom
25 III, XXXII | napsugár, sokkal lágyabban mosolygott, mint eddig. S mosolygott
26 III, XXXII | mosolygott, mint eddig. S mosolygott a sekrestyés is, aki nem
27 III, XXXII | szegény Lollius, nem? - mosolygott a fiúra.~A fiú igent intett,
28 III, XXXIII | fürdik.~- Kisfiú, kisfiú - mosolygott, s mind berakta a táblácskákat
29 III, XXXIII | belõle a könny, de azért mosolygott.~- Köszönöm, Gránátvirág.~-
30 IV, XXXIV | és a föld minden szépsége mosolygott - ez a kis Tit már nem volt
31 IV, XXXV | rhetorra.~Az azonban nem mosolygott vissza. Felállt, és keményen
32 IV, XXXVII | jácintokkal a két hermát. És mosolygott akkor is, mikor a két tudóst
33 IV, XXXVII | közt sétálgatni.~Bion is mosolygott, egy kicsit gúnyosan.~-
34 IV, XXXVII | Bolond vagy, Benoni - mosolygott Quintipor. - Úgy láttam,
35 IV, XXXVII | köhögsz?~De már akkor megint mosolygott, mikor megindultak, fölfelé
36 IV, XXXVII | hagyna...~- Békédet hagyja - mosolygott Quintipor. - Halott keresztényt
37 IV, XXXVII | állát dörzsölte. Quintipor mosolygott.~- Csakhogy mi baj? Mondjad
38 IV, XXXVII | Quintipor mindenre jóváhagyóan mosolygott, s elõhúzott két erõs bõr
39 IV, XXXVII | olvasni. De aztán már nemcsak mosolygott, hanem nevetett is. Arról
40 IV, XXXVII | Én keresztény vagyok - mosolygott Quintipor.~Az írnok megcsóválta
41 V, XXXVIII| melegítenek ezek, orvos - mosolygott el. - És milyen jó, hogy
42 V, XXXVIII| Az oceanus parttalan...”, mosolygott és abbahagyta.~- Tudom,
43 V, XXXIX | tengerre nézõ két ablak közt mosolygott a halhatatlanok derûjével.
|