Rész, Fejezet

 1       I,  I      |       meggörbülve maradt Nonnusra nevetett, de szemével a dajkára,
 2       I,  I      |        follisnak.~- Szagold meg - nevetett Bion.~A paraszt két ujja
 3       I,  IV     |             Ezt boldoggá tetted - nevetett Bion. - Nem tudom, a nobilissimusnak
 4       I,  IV     |        piros száját.~- Varanes! - nevetett a lány.~- Vesztettél! -
 5       I,  VI     |          hallották, hogy hangosan nevetett álmában. Ez olyan jel volt,
 6       I,  VIII   |        császárné egyszer hangosan nevetett. Pár nap múlva már azt is
 7       I,  IX     | vénasszony.~- Ismerem, vénember - nevetett Sapricia. - Megvárod, míg
 8       I,  IX     | égbekacsintó.~- Biont gondolod? - nevetett a császár. - No majd én
 9       I,  XI     |      Maximianus pedig Maxentiusra nevetett rá, és megfenyegette az
10       I,  XI     |       többet is lenyelek belõle - nevetett Maxentius. - Hanem azért
11       I,  XI     |        csak a Venus ezüst mosolya nevetett a világra.~
12       I,  XIII   |            és egy kicsit fanyarul nevetett önmagára. Neki már többet
13       I,  XV     |           Nekem nincs keresztem - nevetett Quintipor -, de Nonnus reggel
14       I,  XV     |        Most már vértanúd vagyok - nevetett a lány -, s lenyalta szájához
15       I,  XVIII  |    zavarták meg, és akkor Bionnal nevetett rajtuk. A nobilissimát minden
16       I,  XVIII  |         észre semmit. Csacsogott, nevetett, tréfázott, vele még többet
17       I,  XVIII  |       látni, de befelé nem? Az is nevetett mindenkire, hogy senkié
18       I,  XVIII  |           volt egy kollégájával - nevetett a színész a princepsre. -
19       I,  XIX    |         lapra nézni.~Heptaglossus nevetett.~- Csak egy agyvelõbe néz.
20       I,  XIX    |            a császár barátjának - nevetett a tudós.~Lactantius tiltakozott.
21      II,  XXII   |         neki is kipirult az arca, nevetett a szeme, mintha csak tükörképe
22      II,  XXVI   |  nyüzsögtek. Hát hova bújtak?~Tit nevetett.~- Én a lábadnál se látom
23     III,  XXVII  |       hogy nem vagyok olyan kék - nevetett a lány.~Hát most olyan kék
24     III,  XXVII  |          én maradva a világtól! - nevetett a lány. - Ha te nem volnál,
25     III,  XXVII  |           féltsd, nem olvad meg - nevetett Quintiporra.~A fiú azonban
26     III,  XXX    |     bolondkám, mert megfulladsz - nevetett. De amikor folytatta, mintha
27     III,  XXX    |      itinerarium.~- Abból tudom - nevetett Quintipor. - Nem láttad
28     III,  XXX    |       volt; majd megtudod akkor - nevetett a lány, és szívére szorította
29     III,  XXX    |             Megijedtél, kisfiú? - nevetett Tit. - Azt hiszed, egy percnyit
30     III,  XXXI   |   kettõnket beleaprít a hurkába - nevetett Tit.~- Azon könnyen segíthetünk.
31     III,  XXXI   |      milyen, kis Tit?~Kis Tit már nevetett. Hogy ez a Gránátvirág ilyen
32     III,  XXXI   |   lehetett nevetni!~Quintipor nem nevetett. A dajka már rég elment,
33     III,  XXXII  |          rõzsével a hátán. Nagyot nevetett, mikor megtudta, hogy erre
34     III,  XXXII  |       ismerlek.~A lány turbékolva nevetett.~- Kisfiú. Hiszen már régen
35     III,  XXXIII |           nagyanya. És erre az is nevetett, sarokra nyitotta a kaput,
36      IV,  XXXIV  |        Hallgattalak az ablakból - nevetett a lány, lábaujján forgatva
37      IV,  XXXIV  |          az étvágya?~A királylány nevetett, de amaz elkomorodott. Erre
38      IV,  XXXV   |        hol vagyok én még attól! - nevetett fájdalmasan Benoni. - Tiberisen
39      IV,  XXXVII |         nemcsak mosolygott, hanem nevetett is. Arról értesítette a
40      IV,  XXXVII |           adtak neked.~- Szépet - nevetett a Quintipor szeme.~- Hány
41       V,  XXXVIII|      voltak a kezében.~- Dehogy - nevetett a beteg. - Az más kisfiú
42       V,  XXXVIII|   elnevette magát. Nagyon szívbõl nevetett.~- Ó, te bolondka, te! hogy