Rész, Fejezet

 1       I,  II    |        nyugtalanítson. Maximianus van annyira mûvelt ember, hogy csak
 2       I,  III   |               és becsületes szándékú, annyira nyers, amennyire mérsékelt,
 3       I,  VII   |             meg a démonok. Az istenek annyira biztonságban érezhették
 4       I,  X     |          talán róla, hogy sohase volt annyira ember, mint ebben az órában?
 5       I,  XIII  |               vér lüktetését. De volt annyira apja lánya, hogy a pillája
 6       I,  XIV   |              hiszi, a római birodalom annyira megerõsödött, hogy védelmére
 7       I,  XX    |           császár elmosolyogta magát, annyira ostobának tartotta ezt a
 8       I,  XX    |               tele van Pleromával, de annyira tele, hogy önmagán kívül
 9       I,  XX    |       zagyvaságai. Amennyire bámulta, annyira unta a császár ezt a kimeríthetetlen
10       I,  XXI   |      olvassa-e ki belõlük, amit Bion?~Annyira hitelt adott most már õ
11       I,  XXI   |           adja neki. S mivel az orvos annyira konok volt, hogy egy szóval
12     III,  XXVII |               mélységbe. Az isteneket annyira meghatotta ez a hûség, hogy
13     III,  XXVII |         változtatták õket, s õk ma is annyira szeretik egymást, hogy egyik
14     III,  XXX   |               már övéké volt a világ. Annyira váratlanul kapták, hogy
15     III,  XXX   |              még sose vette észre, és annyira kedvesnek találta, hogy
16     III,  XXXII |            most már, kisfiú?~A kisfiú annyira nem félt, hogy mindjárt
17     III,  XXXII |         hamvvedret tartott. A rómaiak annyira szerették az életet, hogy
18      IV,  XXXIV |    osztogatott a triumfusán. Még csak annyira se becsült bennünket, mint
19      IV,  XXXIV | Megemberesedett, s ha sápadt volt is, annyira méltóságos és elõkelõ, hogy
20      IV,  XXXV  |             szoktam unatkozni. Te már annyira vagy? Mindig azt hittem,
21      IV,  XXXV  |              dolog maga nem érdekelte annyira, mint barátja felizgulása,
22      IV,  XXXVI |         Terpeszállásba vágta magát, s annyira meghajolván, hogy hosszúkás
23      IV,  XXXVII|             nagy, nagy titok van itt, annyira riasztó, amennyire vonzó,
24       V,  XXXIX |           császárné összeszedte magát annyira, hogy ha a temetésen nem
25       V,  XXXIX |             kis Tit kilehelte lelkét. Annyira megindítónak és mindent
26       V,  XXXIX |     reményeket. A császárt ez a levél annyira boldoggá tette, hogy elélt
27       V,  XXXIX |        megfagyott tõle ereiben a vér. Annyira meg rémült, hogy ijedtében