Rész, Fejezet

501      IV,  XXXVI  |                  fogod az enyémet. Mikor azt hallottam, hogy boldog asszony
502      IV,  XXXVII |               tudod?~- Tudom, kis Tit.~- Azt is, hogy most már sohase
503      IV,  XXXVII |            sohase válunk el egymástól?~- Azt is, kis Tit.~- Eljössz velem
504      IV,  XXXVII |                és a magáéban tartotta.~- Azt mondd meg elõbb, Trullám,
505      IV,  XXXVII |                  mert nem tud ura lenni. Azt hiszi, én vagyok az oka.~-
506      IV,  XXXVII |                 volt az? Mit tudhatom én azt? Sok embernek van összenõtt
507      IV,  XXXVII |            kerüljek, míg meg nem találom azt az átkozott szemût.~Nem
508      IV,  XXXVII |              vele magam, de hát tudom én azt megállni? Most is õmiatta
509      IV,  XXXVII |                 a császárék Nikomédiába; azt mondják, ott majd helyrehozza
510      IV,  XXXVII |               egyenletes meleg. Márpedig azt az öreg Trulla jobban tudja,
511      IV,  XXXVII |                világon, ami megmentheti, azt csak én küldhetem el neki.~
512      IV,  XXXVII |                köhögést elállít. Neki is azt adott az anyja már háromnapos
513      IV,  XXXVII |                kedvetlen szót mond neki, azt rögtön széthasogatja, s
514      IV,  XXXVII |        beelégszik? Tudod, mit csináltam? Azt a karneolnyakláncot adtam
515      IV,  XXXVII |                  taglót, ha megtudja. De azt se bánnám már, csak a hagyma
516      IV,  XXXVII |                  kiment a fejembõl. Csak azt akartam megmondani, hogy
517      IV,  XXXVII |              Visszaintegettek neki, mert azt hitték, búcsút int. Pedig
518      IV,  XXXVII |                rhetor mondja. Õ is látta azt a fényességet, amely a Genesius
519      IV,  XXXVII |               címkereskedõnek szólított, azt mondták Quintipor­nak, hogy
520      IV,  XXXVII |               kijönni; Sabbathja van, és azt meg szokta szentelni.~-
521      IV,  XXXVII |             annál inkább, mert a szíriai azt mondta, õ nagyon meg tudja
522      IV,  XXXVII |                rövidíteni az utat. Ebbõl azt is látta, hogy a címkereskedõ
523      IV,  XXXVII |               szerencséjét köszönhette s azt imádja egyetlen isten gyanánt,
524      IV,  XXXVII |        keresztények is laknak, s azokról azt mondják, hogy levágják a
525      IV,  XXXVII |                szaladt ki a számon. Csak azt akartam mondani, hogy mostanában
526      IV,  XXXVII |      beszámítottál?~- Mindent, uram. Még azt is, ami váratlan történhet.~-
527      IV,  XXXVII |                készült már oda, megnézni azt a villát, amelyben Cicero
528      IV,  XXXVII |                Hát te miért lettél bíró? Azt hiszed, én jobban tehetek
529       V,  XXXVIII|               ugyan gondolt rá, de akkor azt jelentették neki, hogy a
530       V,  XXXVIII|        biztosítottnak látszott, s ebben, azt el kellett ismerni, nagy
531       V,  XXXVIII|                 sovány ember, ennélfogva azt indítványozta, hogy ezeknek
532       V,  XXXVIII|                  caesarról.~- Eh, én nem azt kérdeztem! - hanyatlott
533       V,  XXXVIII|                tõle fügét, de nem adott. Azt mondta, csak akkor ád, ha
534       V,  XXXVIII|               addig, míg a caesar ideér.~Azt felelte, hogy lelke mindenkinek
535       V,  XXXVIII|               szintén megerõsíti ezt, és azt is állítja, hogy mikor a
536       V,  XXXVIII|         bolondságon tudja törni a fejét, azt nem kell félteni, szamár
537       V,  XXXVIII|                nehezek.~Amit elolvasott, azt bedugta a takaró alá.~-
538       V,  XXXVIII|                  mondta szomorúan. - Már azt hittem, engedsz elmenni.~-
539       V,  XXXVIII|        szerettelek titeket. Az ember nem azt szereti, akit akar, hanem
540       V,  XXXVIII|          kérdezni.~- Kérdezz, kis Tit.~- Azt mondd meg nekem, anyám,
541       V,  XXXVIII|                még most is rajta a vére. Azt is nekem adta. Én is neki
542       V,  XXXVIII|              addig maradt ráhajolva, míg azt nem érezte, hogy hidegülõ
543       V,  XXXIX  |                  udvarmesterre tartozik. Azt azonban nem mondta meg,
544       V,  XXXIX  |                  Az orvos közbenjárására azt is elrendelte a császárné,
545       V,  XXXIX  |               írásokat, mert az orvostól azt hallotta, hogy azok gyerekes
546       V,  XXXIX  |                neki ezt a kis léhaságot. Azt azonban nem engedte meg,
547       V,  XXXIX  |                 fordult meg.~A császárné azt felelte, úgy hiszi, hogy
548       V,  XXXIX  |                 Levele az volt, amelyben azt az örömhírt közölte, hogy
549       V,  XXXIX  |                sem engedte magához, csak azt az öreg eunuchot tartotta
550       V,  XXXIX  |                Quintipor írását, s mikor azt nem találta, elõszedte és
551       V,  XXXIX  |  törvénytisztelet különösen elõsegítette azt, hogy a tetemekkel ûzött
552       V,  XXXIX  |                  között is. A praefectus azt vélte, sokakat visszariasz­
553       V,  XXXIX  |                tõle, mi van a ládában, s azt a feleletet kapta, hogy
554       V,  XXXIX  |                   S a világ ura kimondta azt a szót, amit ember még nem
555       V,  XXXIX  |                úgy félek.~Az öregasszony azt felelte az öregembernek,
556       V,  XXXIX  |                tépték a máját.~- Add ide azt a szekercét! - kiáltott
557       V,  XXXIX  |              nagyon rövid volt. Galerius azt jelentette, hogy a katonák
558       V,  XXXIX  |         ölelkezni látta a két uralkodót. Azt nem vették észre, hogy a
559       V,  XXXIX  |                Titanilláért való gyászt. Azt se igen értették meg, amikor
560       V,  XXXIX  |               amit tõlük kaptam...~Hanem azt mindenki megértette, mikor
561       V,  XXXIX  |        utánaröpült a diadémnak.~Galerius azt is röptében fogta el, s
562       V,  XXXIX  |            között. Megfogta a karját, és azt kérdezte tõle:~- Salonába
563       V,  XXXIX  |                 uram.~- Magához vitette? Azt hiszed? - támaszkodott a
564       V,  XXXIX  |              fölismerte a princepset, és azt kiáltotta, hogy „halál a
565      VI,  XL     |                  a halandók természetét, azt is megérteném, ha oly kelletlenül
566      VI,  XL     |                  amely felejteni látszik azt, hogy a mértékletesség az
567      VI,  XL     |        mértékletesség az igazság nõvére, azt követ­keztetem, Lactantiusom,
568      VI,  XL     |              hálóval szõtte be a pók, és azt leg­föl­jebb a parasztok
569      VI,  XL     |                kemények, mint ezelõtt, s azt képzelem, ugyanígy állhat
570      VI,  XL     |                 Lactantiusom, én majdnem azt merném neked mondani, hogy
571      VI,  XL     |                 halhatatlan földanyában. Azt hiszem, mély értelem van
572      VI,  XL     |              életben. Látom belõle, hogy azt érzed, amit én, a mi életünk