Rész, Fejezet

 1       I,  V    |       árnyék egyre mélyebb lett, a hang halk, messzirõl jött. A
 2       I,  VI   |    önmarcangolással.~A türelmetlen hang megszeppentette az augustát,
 3       I,  VII  |            egy másnak hallhatatlan hang. - Végzeted vadkanja!~Eddig
 4       I,  IX   |             Eredj, fiú! Diocles!~A hang sírós volt. A császár odaugrott,
 5       I,  XI   |            mindenkinek megfizet!~A hang már jócskán italos volt,
 6       I,  XII  |           s parancsoláshoz szokott hang mondott ellent szeme szomorú
 7       I,  XXI  |       fejét. Nemcsak az ember és a hang, hanem az üdvözlet is ismerõs
 8      II,  XXIII|    szabadulni elszorult torkából a hang. Nem az emberi öröm hangja,
 9      II,  XXIV | mindannyian égõ gyertyával. Minden hang elhalt, amikor Mnester odalépett
10      II,  XXVI |         éles sikítást röfögésszerû hang követett. Nimfa és faun
11      II,  XXVI |        Quintipornak ismerõs volt a hang, s ahogy közelebb lépett,
12      II,  XXVI |   Gránátvirág!~A háta mögül jött a hang, halk és remegõ. Összerezzenve
13     III,  XXIX |      festékpáncél, de félt, hogy a hang árulója lesz. Szemben vele
14     III,  XXX  |       magának se esett jól a dévaj hang. El volt rontva az egész
15      IV,  XXXV |           figyelmét is elkerülte a hang színének megváltozása, egész
16      IV,  XXXV |  köhögésektõl megszaggatott emberi hang.~- Olcsó Silvanus istent