Rész, Fejezet
1 I, I | száz főnyi személyzet jött el a császárnéval, még a tavaszon.
2 I, I | az felségsértést követ el, és megvesszõzéssel bûnhõdik.~
3 I, I | Minervina! Minervina! - kezdett el õ is süvölteni.~Már akkor
4 I, I | Naissusban vagy hol. Az, akit el kellett neki kergetni, mikor
5 I, I | ráparancsolt, hogy vegye el a Maximianus lányát.~A thrák
6 I, I | barom felségsértést követett el - mutatott megvetéssel a
7 I, II | orratlan istenük bírhatja el.~- Orratlan?~- Ha teste
8 I, II | esztendeig. Onnan hozták el püspöküknek az antiochiai
9 I, II | Quintipor! Hát azért vágtam el magamtól a köldökzsinórodat,
10 I, II | bajod volt? - szomorodott el a fiú. - Minek mondtad meg?
11 I, II | császár? Ugye nem választ el azért tõled, hogy ide parancsolt
12 I, II | a nyakába a fiú. - Hogy el ne kelljen válnom tõled.
13 I, II | légyfogónak hív - mosolyodott el Quintipor. - Ma reggel is
14 I, III | nem minden császár jutott el a bevonulásig. Nemcsak az
15 I, III | szerencse kegyeltjénél. El lehetett neki hinni, hogy
16 I, III | nõtt, hogy egy úr többé el nem kormányozhatja, és olyan
17 I, III | parasztok ellen. Vezéreljenek el az istenek abban a díszben,
18 I, III | a császár. - Ne felejtsd el, hogy fiatal korunkat magunk
19 I, III | módszerét. Azóta hosszú idõ telt el, s a világ négy ura közt
20 I, III | távolságok választották el, s hosszú idõre nem hagyhatták
21 I, III | megrohantatott? - sötétedett el a caesar arca. - Azt is
22 I, III | most is mindig úgy alszom el, hogy a karja alá fúrom
23 I, III | vagy fiatal, fiam - nevette el magát a caesar. - Ezt aztán
24 I, III | róla, az biztos halál.~- El fogják tõled venni a lányt,
25 I, III | princeps arcát fény öntötte el.~- Anyám hatalma visszaadja
26 I, III | Keresztények? - bámult el a caesar. - Mért ostorozzák
27 I, IV | részét feleségérõl nevezte el a caesar, hogy hízelegjen
28 I, IV | Ahová csak a híre jutott el, ott nem izgultak miatta.
29 I, IV | nevét mondták - gondolkozott el a fiú.~- Maximillát, mi?
30 I, IV | apja Titanillának nevezte el, mert ez is bizonyság arra,
31 I, IV | pendelyben. De úgy mondják, el is bánik három legénnyel
32 I, IV | és a nádasoknak mondom el a beszédem.~- A császárok
33 I, IV | olyan labdázótérrel látta el, amelybe csak leáldozása
34 I, IV | õ azt csak télen bírja el. Ha az a tarka köpenyû,
35 I, IV | kacagott a nobilissima. - Hidd el, kedves Maxentius, behunynám
36 I, IV | imperatort játszik! - zöldült el Maxentius arca. - Gyere,
37 I, IV | Dajkának ez is jó.~Alig érték el a folyosó elsõ kanyarodóját,
38 I, V | nobilissima - vörösödött el Quintipor.~- Ó, hát mi vagy
39 I, V | nagyobb vakmerõséget követett el, mint mikor egy istenfit
40 I, V | térdet hajtott. Azt hitte, el van bocsátva. Mehetnékje
41 I, V | parancsoltam, hogy menjen el, mert már untam. Neked azt
42 I, V | Különben még azt se mondtad el, mi üzenetet hoztál nekem.~-
43 I, V | rabszolga egyszerre helyezkedett el a villa bejáróinál. Valamerrõl
44 I, V | nobilissima hirtelen megfordult.~- El is felejtettem, hogy itt
45 I, V | családi titok, hogy mondjam el neked? Tudsz valami családi
46 I, V | Olümposzról pottyantam ide?~- El, nobilissima - felelte a
47 I, V | már beszélj te is. Mondd el már végre azt az üzenetet.~-
48 I, V | nem nagyon emlékszik rá, el is hiszem neki, cesareai
49 I, V | Quintipor! Neked ezután mindig el kell találni, mit gondolok.
50 I, V | tán ád érte. S azt juttasd el ahhoz a rabszolgához, tudod,
51 I, V | mellett lábujjhegyen suhant el. Most elõször nem volt kedve
52 I, VI | rohangált jajveszékelve, míg el nem zuhant, s csöndes zokogással
53 I, VI | Hekaté istenasszony vetette el a magját, hanem az ébresztõ
54 I, VI | varázsigéiket mormogták el felette; pedig azok hatását
55 I, VI | távozzon. Csak akkor hagyta el a beteget, mikor neki tetszett,
56 I, VI | a halálon kívül?~- Hagyd el már, anyám - fogta meg a
57 I, VI | nyögött a beteg. - Mért vették el az én örömömet, mikor én
58 I, VI | nem tudod, hogy fordult el tõlem, mikor nem akartam
59 I, VI | Kérlek az istenekre, felejts el mindent. Félek, látod.~Mutatta
60 I, VI | fogadni, maga jajveszékelte el a szokásos gyászdalokat,
61 I, VI | Jó vagy, anyám - lágyult el Valeria, s végignyúlva az
62 I, VI | tölcséres lilákat.~De nem vette el tõle senki a kosarat. Türelmetlenül
63 I, VII | élelemmel és ruhával látván el, a nagyobbakat hivatali
64 I, VII | A császár maga követte el a hibát. Senki se számított
65 I, VII | rabszolgát venni, s a nagybirtok el volt látva munkaerõvel.
66 I, VII | természetisteneket is így borították el misztikus déli és keleti
67 I, VII | a császárt udvara zárta el, az isteneket is császároknak
68 I, VII | az, hogy ahelyett, amit el akartak pusztítani, nem
69 I, VII | Mindössze annyit értek el, hogy zavart világosságot
70 I, VII | útján, csak lassan jutott el az utolsó kapuig. S ott
71 I, VII | errõl a helyrõl indította õt el azon az úton, amely a világ
72 I, VII | maradni, ne felejtkezzél el az istenekrõl!~Ettõl fogva
73 I, VII | égiektõl. A hajós nem indult el azok nélkül útjára, a paraszt
74 I, VII | légiók vizsgálatot rendeltek el, s a haditörvényszék Chalcedonnál
75 I, VII | tartozott. Ezért nem mulasztott el soha semmi szertartást,
76 I, VII | a szerelmes öreggyerek.~El is indult, de erre a másik
77 I, VII | része a harctereken telt el, s mint császár se irtózott
78 I, VII | égõ erdõ mellett vezetett el. Forgószél szaladt végig
79 I, VII | lázadó kínpadon vérzett el, Mauricius, akit helyébe
80 I, VII | kényszeríteni, hogy mi vegyük el testvéreinktõl az istenajándékozta
81 I, VII | Az augustus még most is el volt ragadtatva a nagyszerû
82 I, VII | kérték, ezt a falut kerülje el, van Antiochiának más útja
83 I, VII | Ti mért nem szöktetek el?~- Mert mi megadjuk a császárnak,
84 I, VII | Nem rossz üzlet - nevette el magát Maximianus.~Diocletianus
85 I, VII | Dorotheus, Gorgonius! Lássátok el ezeket ennivalóval és ruhával!~
86 I, VIII | órával ezeken helyezkedett el a császári család. Középen
87 I, VIII | mondatai megint úgy szállnak el, mintha a taraxacum termésének
88 I, VIII | maguk az istenek nyilazzák el a sötétséget aranynyilukkal
89 I, VIII | barátságos arccal haladt el a rongyosok sorfala közt.
90 I, IX | bõrsisakom, csak nem lopattad már el azt is?~Sapricia jobbnak
91 I, IX | szemével látta.~- Mondd el, Diocles, mondd el!~- Hiszen
92 I, IX | Mondd el, Diocles, mondd el!~- Hiszen már olyan sokszor
93 I, IX | tudja, nem utoljára mondod-e el.~A császár elmondta, csöndesen,
94 I, IX | is érnek. De nem jutottak el Pessinusig se, a ló megbokrosodott,
95 I, IX | magát a ló alól, akkorra már el is vitte a bújó patak az
96 I, IX | gyûlöl Valeria? - mosolyodott el.~- Az urát, Galeriust.~-
97 I, X | kalitkának találhatod.~- Hagyd el, Bion, nem vagy te rhetor -
98 I, X | te rhetor - mosolyodott el a császár. - Igaz, ugye,
99 I, X | a karját.~- Minek mennél el? Várj csak, azt hiszem,
100 I, X | udvarmester nem felejtett el valami heverõt rakatni az
101 I, X | jóvátehetetlen bûnt követne el? Vért ontson mégis, éppen
102 I, X | vigyázatlanságért, amit õ követett el.~- Tehát bölcshöz illõen
103 I, X | jövõjét jósolta meg, hidd el neki azt is, amit a maga
104 I, X | kettõnkre. Hogy én temetlek el téged, olyan aranykoporsóban,
105 I, X | mi az, mikor egy apának el kell tagadnia a fiát a világtól,
106 I, X | napfény. Nem veszett volna el az apa és anya számára a
107 I, X | hogy én, a katonacsászár el tudom képzelni a világot
108 I, X | útban Illíria felé, s talán el se jutott hozzájuk a hír,
109 I, XI | és csöndben fogyasztották el a vacsorát bevezetõ tojásételeket.
110 I, XI | s mivel õ ezt nem hitte el, a tiszt szeme láttára szíven
111 I, XI | esetét, akik nem hagyták el a falut a többivel.~- És
112 I, XI | Melyiket választod?~- Amelyik el akar szállni - mondta a
113 I, XI | Bánom is én - rántotta el a lány a karját. - Ismerhetsz
114 I, XI | elkészültél, kislány? - kacagta el magát. - No most ide nézz!~
115 I, XII | ruhában.~- Anyám! - kiáltotta el magát a princeps.~A fehér
116 I, XII | maradni a császár udvarában? El tudtál fordulni az undok
117 I, XII | lányom! Engem azért hagyott el az Isten, mert az ördögök
118 I, XII | oltalmába adni, hogy rejtse el magánál. Félve nézett az
119 I, XIII | Kelletlenül utasította el Trulla frissítõit, s fürdõ
120 I, XIII | mondta fagyosan.~- Eh - kapta el a kezét dühösen -, hát nem
121 I, XIII | hogy az öreggel vetesselek el? Biztosra veszem, hogy a
122 I, XIV | Quintuséktól is hamarosan el kell szakadnia. Salonába
123 I, XIV | ránézett a magisterre, hogy el van-e képedve. A magister
124 I, XIV | Az istenek nem fogadták el azt az áldozatot, amelyben
125 I, XIV | talán Maximianus ültette el, mikor megborzongatta a
126 I, XIV | Mérhetetlen összegeket nyeltek el a nagy építkezések, amelyekkel
127 I, XIV | Kedvetlenül fordította el a fejét, de hirtelen mosoly
128 I, XIV | mit, az nem hallatszott el a tanácsteremig, de az augusta
129 I, XIV | hallattak, ami nem kerülte el a császár figyelmét sem.
130 I, XIV | köteles morgása most se maradt el, de Galerius piros arca
131 I, XV | és vízözönnel pusztítja el nemcsak az ördögöknek szentelt
132 I, XV | körül annyi a nép, hogy el kell kerülni a praefectura
133 I, XV | A karodba fogózom, hogy el ne sodorjanak tõled - csipogott
134 I, XV | Antiochiában. Napok óta nem adtam el mást, csak keresztet.~Megrántotta
135 I, XV | De tartsd a karod, hogy el ne szúrjuk a barátságot.~
136 I, XV | De furcsa - mosolyodott el a lány. - Valeria is mindig
137 I, XVI | a tarkóját.~- Kísértess el Galerius caesarhoz - felelte
138 I, XVI | gyávák vagytok! - kapta el a düh Ammoniust. - Ti sötét
139 I, XVI | Ti sötét zugokba bújtok el az Isten nevével, mintha
140 I, XVI | vetni a poklot sarkaiból. El kell venni a bálványimádóktól
141 I, XVI | nyozásán keresztül jutott el a kereszténységhez, nemcsak
142 I, XVI | létezését, de nem ismerte el egyenlõ rangúnak az Atyával
143 I, XVI | megkötözte nyelvemet, hogy el ne mondjam nektek azt a
144 I, XVI | igazság kedvéért mondta el, hogy Isten kegyelmének
145 I, XVI | intse arra, hogy forduljon el a bálványoktól.~Az öreg
146 I, XVII | amely borzongással tölti el a mûvelt embert. Már csak
147 I, XVII | vagy a gráciák vették-e el az eszét a vén rhetornak?
148 I, XVII | palotában megégni, másnap el is utazott Valeriával együtt.
149 I, XVII | állhatatossággal viselte el a minden harmadnap újra
150 I, XVII | csakugyan hibát követett el. Olvasmányába volt merülve,
151 I, XVII | megfordult, s õ azzal követte el a hibát, hogy nem az õrségért
152 I, XVII | ártatlan keresztényekkel jobban el tudtok bánni, mint a gótokkal
153 I, XVII | tettek. Ezért határozta el, hogy elhagyja ezt a várost,
154 I, XVII | mint rabszolgám kísérjen el Alexandriába, ott legbiztosabb
155 I, XVIII | legfeljebb akkor szorult el a szíve, ha úgy érezte,
156 I, XVIII | még gondolatban se jutott el soha odáig, hogy talán a
157 I, XVIII | azzal, hogy ezt nem titkolta el elõle.~Tovább nyitogatta
158 I, XVIII | könyvei, amiket mindenfelé el kellett égetni.~- Bárcsak
159 I, XVIII | Nem, nem felejtettem el - mondta halkan a lány. -
160 I, XVIII | kereszténynek a vagyonát kobozták el, hogy most már megint van
161 I, XVIII | többit majd a színpadon mondd el, s én indítom meg a tapsot.~
162 I, XVIII | valóban hõstettet követtem el - vallotta meg Maxentius. -
163 I, XIX | csakolyan folyékonyan olvasta el egy Memphisbõl idecipeltetett
164 I, XIX | pedig eleget kell tenni. El tudtok ennél barbárabb dolgot
165 I, XIX | valamelyik podvásfejûnek, hogy el kell kobozni Cicerót.~Bion
166 I, XIX | Bion nem állhatta meg, hogy el ne köhögje magát, rámosolyogva
167 I, XIX | Lactantiusom - komolyodott el Heptaglossus. - Meg merem
168 I, XIX | hogy Osiris nem végezné el helyettem, vagy nem olyan
169 I, XX | megjegyzés nélkül bocsátotta el. Annál nyíltabban beszélt
170 I, XX | nem veszélyes.~Egy kicsit el is pirult a császár, amikor
171 I, XX | princepset hallgattatta el szigorú figyelmeztetésével.~-
172 I, XX | aranyfény - ismételgette, mintha el akarná felejtetni a matematikussal,
173 I, XX | kis dudvakazlat idejében el nem tapossák, félõs, hogy
174 I, XX | hogy tíz év alatt nem adtak el annyi tömjént, mint régebben
175 I, XX | rangosztályokba rendezi el az egész kozmoszt. Isten
176 I, XX | a notariusnak mondhatta el.~- A démiurgoszok egy része
177 I, XX | Pleroma ellen, és fényt rabolt el tõle. Ezek büntetésül az
178 I, XXI | együtt, és romokkal borította el különösen a fényes görög-negyedet.
179 I, XXI | Csakhamar az a hír terjedt el, hogy a fenyegetések az
180 I, XXI | bûnei miatt az egész világ el fog pusztulni. A hangulat
181 I, XXI | jogtudományéi, amelytõl semmi el nem tántoríthatta õket,
182 I, XXI | az azért nem veszítette el érvényét. Justitia kardja
183 I, XXI | csorbul ki és nem rozsdásodik el a pihenésben sem. Csak kézbe
184 I, XXI | tisztelet megvonásával is el lehet követni. Aki egy halandó
185 I, XXI | szabad polgár, veszítse el polgárjogait; hivatalt ne
186 I, XXI | parázsló tûzre, nem követnek el árulást istenük ellen, azt
187 I, XXI | templom és szobor pusztult el, csak a hegyet sajnálta,
188 I, XXI | tollat utálkozva söpörte el maga elõl, hanem a pillangós
189 I, XXI | istene minden ivadékával el fog pusztítani.~Itt a császár
190 I, XXI | princepset, akit õ kalauzolt el Antiochiából a szent fehér
191 I, XXI | császárnak beszélj! Mondd el, ki vagy, és mit tudsz!~
192 I, XXI | volt, caesar. Ne felejtsd el, hogy mikor a császár elõtt
193 I, XXI | keltve. Csak az altathatta el, ha a princeps ellenség
194 I, XXI | neki, hogy azokat ültesse el a salonai palota kertjében
195 II, XXII | fájdalmában, s amely soha nem fogy el, noha már több ezer év óta
196 II, XXII | csolta neki, hogy hozassa őt el Tirusból, ahol nagyon erkölcstelenné
197 II, XXII | környezetében. Nem titkolta el előttük, hogy a szent bika
198 II, XXII | kivakarták a papirusokról. El is veszett az emlékezete
199 II, XXII | beszédet. Nem azért menekült el a harcoló istenek közül,
200 II, XXII | felkiáltását, nem szörnyülködött el a legdermesztõbb csöndû
201 II, XXII | könyvtárban búcsú nélkül váltak el egymástól, mindegyik kerülte
202 II, XXII | csalni. Vele azt hitette el, hogy szemérmes és félénk -
203 II, XXII | félénk - hiszen azért kezdett el vele játszani, mert ilyennek
204 II, XXII | Maxentius dühét, de mindjárt el is mosolyodott. Akkor már
205 II, XXII | neki bocsátani, és talán el is mondatja vele még egyszer
206 II, XXII | férfiszemélyre?~Most már õ kapta el a fejét, szégyenkezõen is,
207 II, XXII | hogy súlyosabb vétket követ el, mint Ixion, aki az istenek
208 II, XXII | bíborának örököse ilyen jól el van rejtve az udvari titkár
209 II, XXII | alatt, s éles kövek metélték el az állatok patáját. Mindnyájan
210 II, XXII | a szakadékot.~Nem érték el. A nap izzó bronztányérrá
211 II, XXII | üvegbõl húzott elõ. - Takard el magad, vagy visszaduglak
212 II, XXII | Ronts, pusztíts, törölj el mindent, valami az övé;
213 II, XXIII | császár azzal bocsátotta el a papot, hogy a császárné
214 II, XXIII | istenek sorsával együtt dõl el az övé és a birodalomé is,
215 II, XXIII | elnézésével bûnt is követett el, de örült neki, hogy az
216 II, XXIII | lelke kínzó démonai elõl el tudott menekülni a keresztény
217 II, XXIII | õrültséget tettet, az asszony azt el fogja neki hinni. De ahogy
218 II, XXIII | látogatásakor hagyott nála.~- Vidd el õket tõlem, édes uram, és
219 II, XXIII | bólogatott. Belátta, hogy el kell mennie, s találkoznia
220 II, XXIII | lesz, s örülhet neki, ha el tudja titkolni az örömét.
221 II, XXIII | mi fiúnk.~- Azt a nevet el kell felejteni - parancsolta
222 II, XXIII | Alexandria püspöke nyerte el az örök élet koronáját huszonkilenc
223 II, XXIV | és együgyûek botladozását el fogja is nézni az Úristen,
224 II, XXIV | takarékoskodnunk kell magunkkal, hogy el ne fogyjunk mindnyájan,
225 II, XXIV | Most már másodszor mondatta el vele magának, hogy ki volt
226 II, XXIV | megrendült a föld, most pedig el fog sötétülni az ég, mint
227 II, XXV | utasította, hogy készíttesse el a birodalom új kataszterét,
228 II, XXV | Titanillával, igaz, hogy el is dugták mindjárt a hátuk
229 II, XXV | harmadik férjétõl válhatott el. Quintipor megházasításán
230 II, XXV | megerõsítésére engedjék el Hormizdát látogatóba a világ
231 II, XXV | császár Titanillát küldte el hozzá a paranccsal, nagyon
232 II, XXV | nobilissima? - szomorodott el Quintipor. - Hiszen te meg
233 II, XXVI | át.~Hetérák viháncoltak el mellette, s az egyik megcsiklandozta
234 II, XXVI | nagy fügét, azért tettem el neked délben. Ezzel akartalak
235 II, XXVI | elhagyod? Tudod, hogy nekem is el kell mennem? Messzire, hosszú
236 III, XXVII | szolgálatkész istenei, akik nélkül el se képzelhető Bajae? Hiszen
237 III, XXVII | mihelyt azt érezte, hogy el akarják tőle venni. Ha nyíltan
238 III, XXVII | hullámverése ide már nem ért el, bár Bajae tele volt emberekkel,
239 III, XXVII | Gránátvirág magyarázta el neki, hogy miért olyan rezdüléstelenül
240 III, XXVII | hogy a halálban se maradjon el szerelmesétõl, utána vetette
241 III, XXVII | megígéred, hogy nem röpülsz el, akkor megmondom, mit csináltam.~
242 III, XXVII | megcsóválta a fejét.~- Nem hoztam el, kis Tit.~Tit lehajtotta
243 III, XXVII | lehet kapni.~- Látod, hogy el vagyok én maradva a világtól! -
244 III, XXVII | észrevette, hogy hibát követett el, és igyekezett jóvátenni.~-
245 III, XXVII | Nem, kis Tit - ködösödtek el a zafír-szemek. - Téged
246 III, XXVII | Keüx hazaérkezett - kacagta el magát. - Most már gyerünk
247 III, XXVIII | Halálos szorongás fogta el arra a gondolatra, hogy
248 III, XXVIII | rabszolga-szerepet, vagy rejtse el elõlük úgy, hogy, még mint
249 III, XXVIII | hegyre ül. (Tit nevezte így el az alkonyatot, s a fiú biztos
250 III, XXVIII | szorongása. Tudta, hogy most már el fogja bírni a caesar lányának
251 III, XXVIII | bor.~- Jaj! - sikoltotta el magát, s kifutott a tricliniumból
252 III, XXVIII | Gránátvirág? - tátotta el a dajka a száját. - Mit
253 III, XXVIII | Várj, majd hátradobom, kapd el!~Ezt még nevetve mondta,
254 III, XXVIII | hálószobájában, s most nem ment el sírni a fia küszöbére. Halálos
255 III, XXVIII | szívét. A caesar, mikor már el is búcsúztak egymástól,
256 III, XXIX | citromfaládával, akkorra már el is lobogott. Most már attól
257 III, XXIX | Elõre örült neki, hogy el fogja õ mulattatni Gránátvirágot
258 III, XXIX | csatára készülõ katonának. El volt készülve rá, hogy halálos
259 III, XXIX | éjszakái vannak. Nehezen alszik el, s mindig olyan álmok gyötrik,
260 III, XXIX | és sárga színei sápadnak el.~- A keresztényekrõl beszélek,
261 III, XXIX | nekik, hogy kergessenek el mindenkit, aki meg akar
262 III, XXIX | caesartól, mindezt õszintén el fogja-e mondani a császárnak.~-
263 III, XXIX | Különösen az asszonyokon ámult el, akik sok helyen a férfiakat
264 III, XXIX | fönnhangon: pusztuljanak el az istentelenek! Az özvegy
265 III, XXIX | búcsúzni a rabszolgától. Neki el kell utaznia, s õt a nobilissimának
266 III, XXIX | gondoljon. Nem sikoltotta el magát örömében, de leborult,
267 III, XXX | bíborzászlós császári gálya tán még el se hagyta a kikötõt, mikor
268 III, XXX | szentséges úrnõm - vigyorodott el a vénasszony.~- Hát te? -
269 III, XXX | Hát te? - mosolyodott el a lány is. - Neked már nincs
270 III, XXX | Tit. Én csak azt vehetem el tõled, amit magadtól adsz.~-
271 III, XXX | eléd totyogtam. Ne felejtsd el, az még megvan Romula nagy
272 III, XXX | magot, és egyszerre nevették el magukat. Az ég mennyezetét
273 III, XXX | gondoltam semmit - vörösödött el a fiú.~- Hátha kitalálom?
274 III, XXX | Ezeket mért irigyled el tõlem, fösvény Gránátvirág?~-
275 III, XXX | belevésve. Hol is hagytuk el? Az acherusi tó. Oda menekülnek
276 III, XXX | veled, kis Tit! - dobta el a fiú a stílust és viasztáblát.~-
277 III, XXX | nem szól hozzá. Nem, ijedt el mindjárt a saját szigorúságán,
278 III, XXX | Gránátvirág nem mosolyodott el, s neki magának se esett
279 III, XXX | esett jól a dévaj hang. El volt rontva az egész napjuk.
280 III, XXX | ha a szomorúság repült el fölöttük, s rájuk hullatott
281 III, XXX | nevetõs percben, a fiú ezen el is csodálkozott.~- A te
282 III, XXX | szakállából - határozta el Tit vérszomjasan, s kacagva
283 III, XXXI | Mert ha még most se hiszed el, hogy engem nem lehet félteni,
284 III, XXXI | Puteoliban, ha nem tegnap adtam el belõlük három darabot a
285 III, XXXI | aki a kocsisi teendõket is el szokta látni, boltsöprögetés
286 III, XXXI | egész úton nem eresztették el egymás kezét. A gyeplõt
287 III, XXXI | No nézd! - vigyorodott el a favágó. - Nekem mindig
288 III, XXXI | istene.~- Éppen ezért vesz el a világ, mert már névrõl
289 III, XXXI | szenvedéseket hárította el. Mióta azonban a keresztényüldözések
290 III, XXXI | Nemcsak a csontokat vásárolták el elõlem, de még az istentelenek
291 III, XXXI | feküdt.~Nem szörnyülködött el senki a társaságban. Kézrõl
292 III, XXXI | valahol messze veszett el a fûben.~- Látod, te máris
293 III, XXXI | darabig csöndben volt. Talán el is aludt. Mikor megszólalt,
294 III, XXXI | Quintipor nem is szomorodott el. Apja, anyja, a császár,
295 III, XXXII | pillanatra se válhassanak el egymástól, még akkor se,
296 III, XXXII | mint a lány. Aki Ovidiusnak el nem hiszi, higgye el Martialisnak,
297 III, XXXII | Ovidiusnak el nem hiszi, higgye el Martialisnak, az is nagyon
298 III, XXXII | elhallgatott, és szomorúság ömlött el az arcán. Magatudatlan mozdulattal
299 III, XXXII | Gyûlölöm a szép virágot - dobta el a lány az összetépett szirmokat. -
300 III, XXXII | vállalom. De a szépségemtõl el voltál ragadtatva? Rögtön
301 III, XXXII | Ez az istennõ nyelette el egyszer a földdel azokat
302 III, XXXII | nagy város is úgy pusztult el, hogy a tûzokádó hét álló
303 III, XXXII | kápolna kincseit, mindig el is visz belõlük valamit,
304 III, XXXII | emlékezete sohase múlik el a világból, egy ezüst tükröt
305 III, XXXII | tükörbe, akinek jó szeme van, el is tudja olvasni.~A fiú
306 III, XXXII | Milyen szép! - sóhajtotta el magát a fiú.~- Várjatok -
307 III, XXXII | az istennõ nem röpítette el soha nem hibázó nyilát.
308 III, XXXII | gondoltam vérre! - ámult el Quintipor. - Én úgy gondoltam,
309 III, XXXII | elragadtatás halk sikolya röppent el. Utánaröppentek a galambok
310 III, XXXII | a hibát nem én követtem el.~Megnyugodva látta, hogy
311 III, XXXII | de a galambok nem ijedtek el. Mentek velük az erdõ széléig,
312 III, XXXII | országutak hosszában helyezkedtek el, mind a két oldalon, mint
313 III, XXXII | Összeölelkezve olvasták el a fölírást.~- Titus Lollius
314 III, XXXII | sohase. Mire megszólalt, már el is ernyedt a szorítása.~-
315 III, XXXII | egy kicsit, kis Tit. Aludj el, kis szívem, ha tudsz. Vigyázok
316 III, XXXII | csak azért nem indult még el, mert a gazda nagyon mélyen
317 III, XXXII | szénában, amit a szelek el nem hordtak róla.~- Mehetünk?~-
318 III, XXXII | a suttogás veszett volna el, hanem a harsogás is -,
319 III, XXXII | jutott eszébe? - kacagta el magát a lány. - Tudtam,
320 III, XXXIII | árnyak laknak ott! ~Élõ azt el nem érheti! ~Nem hervadó
321 III, XXXIII | Tit vagyok, felelte õ, és el akarok jutni ezzel a kis
322 III, XXXIII | látom, hogy addig nem múlik el a torokgyíkod, míg az igazi
323 III, XXXIII | függönyû thalamus elõtt fújta el fáklyáját.~- Én már láttam
324 III, XXXIII | Nem fáj - vörösödött el, és becsavargatta a megsebzett
325 III, XXXIII | legalább adóba fogadnák el az asszonyt! Némelyik polgár
326 III, XXXIII | törvények szentnek rendeltek el. Mert így kétségtelen, hogy
327 III, XXXIII | Halottsirató asszonyok kántálták el a szokott naeniákat.~- Nekem
328 III, XXXIII | aki csak hajnalban aludt el, s rossz álmokból riadozott
329 IV, XXXIV | maga tyúkja - vigyorodott el a római.~- Dehogy idegen! -
330 IV, XXXIV | a kezed, Veturio - dobta el a szõnyeget Babek, ahogy
331 IV, XXXIV | császárt, és árverésen adhatták el a gazdátlan maradt bíbort.
332 IV, XXXIV | sorsunk, katonáké. Hol esett el?~- A vesztõhelyen. Kivégezték
333 IV, XXXIV | ám a madárléppel bánni.~- El is várom a feleségemtõl -
334 IV, XXXIV | egyet, vagy tréfával ütötte el a dolgot. Most leült Hormizda
335 IV, XXXIV | csókolni. Az ilyen nõ menjen el lamiának, vagy álljon be
336 IV, XXXIV | elõbb túlessen rajta, és el volt rá készülve, hogy a
337 IV, XXXIV | dobogásán, a kezét fogva és el nem eresztve még alvás közben
338 IV, XXXIV | a fejére. De azért mégis el kellett mosolyognia magát.
339 IV, XXXV | nyugtalansággal töltötte el, hogy Rómának két lakossága
340 IV, XXXV | felcsillantotta a reményt, hogy el fog jönni az Erõs Férfiú,
341 IV, XXXV | aki hitetlen volt. Neki el merte mondani, hogy a nagy
342 IV, XXXV | lovagot gondoltam!~- Hagyd el, Bion, bár fiú lehetnék
343 IV, XXXV | nem circust - hallgattatta el Quintipor.~A domesticus,
344 IV, XXXV | fáklyást a zsidóhoz, kísérje el legalább a Tiberisig. Éjfél
345 IV, XXXV | gyermeké”-nek õ nevezte el magát, azt mondja, az is
346 IV, XXXVI | Nemcsak a circus vonta el a közönséget, hanem az aréna
347 IV, XXXVI | az amphitheatrumban dõlt el. Akinek a gladiátorai ügyesebben
348 IV, XXXVI | Nemcsak az arcát takarta el álarccal, hanem a feje hátulját
349 IV, XXXVI | csak a tiedet. De nem érte el, kis Tit, mert én az ablakra
350 IV, XXXVI | bíbor patakokban öntötte el a fehér inget. Fejét égnek
351 IV, XXXVI | matematikus lábujjhegyen osont el a fiú cubiculumának ajtaja
352 IV, XXXVII | sokkal izgatottabb, minthogy el tudott volna aludni. Kábulttá
353 IV, XXXVII | hogy most már sohase válunk el egymástól?~- Azt is, kis
354 IV, XXXVII | a Boldogok Szigetére?~- El, kis Tit.~Az Oceanus parttalan, ~
355 IV, XXXVII | lehetett megcsalni.~- Ne menj el - zokogta, és úgy megszorította
356 IV, XXXVII | nekikészült a szép álomnak. El is aludt mindjárt, de kis
357 IV, XXXVII | mindjárt, de kis Tit nem jött el többet. Csak a rózsaszín
358 IV, XXXVII | kettõ. Ejnye, hol hagyhatta el õket? El akart indulni keresésükre,
359 IV, XXXVII | hol hagyhatta el õket? El akart indulni keresésükre,
360 IV, XXXVII | reggel aranyfénye öntötte el a szobát, és a ragyogó hullámokban
361 IV, XXXVII | Hogy én hagytam volna el, aki járni és beszélni tanítottam?
362 IV, XXXVII | elõbb, Trullám, mért hagytad el a nobilissimát.~A dajkának
363 IV, XXXVII | a könnyei.~- Nem hagytam el. Elkergetett.~- Õ?~- Hogy
364 IV, XXXVII | Hiszen azért kergetett el, mert nem tud ura lenni.
365 IV, XXXVII | megmentheti, azt csak én küldhetem el neki.~Kis kosarat emelt
366 IV, XXXVII | lovag. Te se kerülj ám el, ha arra jársz mifelénk.
367 IV, XXXVII | mifelénk. A kövér sabin göböly, el ne felejtsd, ez a macellariánknak
368 IV, XXXVII | Quintipor nem mozdult.~- El is felejtettem megmondani,
369 IV, XXXVII | mit?~- Tudom - mosolyodott el Quintipor.~Ez a mosoly aztán
370 IV, XXXVII | áldozatát kívánja és fogadja el, kiét nem. Abban a jelben,
371 IV, XXXVII | lelkét irtózattal töltse el a kárhozat fiának látása.
372 IV, XXXVII | állok.~- Miben? - bámult el Quintipor.~- Amiben kívánod,
373 IV, XXXVII | Benoni? - csodálkozott el Quintipor.~- Nem, uram -
374 IV, XXXVII | pedig két ember nem fér el egyszerre. S te nem is tudnál
375 IV, XXXVII | egyenes.~- Akkor kísérj el - húzódott hátrább Quintipor.
376 IV, XXXVII | Quintipor fogta a karját, hogy el ne tántorodjon, s elõször
377 IV, XXXVII | ki, ne nagyon torzuljon el, mert be akarod balzsamoz
378 IV, XXXVII | engedélye kerül.~- Tedd el ezt a két bõrerszényt. A
379 IV, XXXVII | sírhattok a falnál. Vedd hát el gyorsan, mert nekem sietnem
380 IV, XXXVII | Magát Aphroditét küldték el hozzá Hormizda képében.
381 IV, XXXVII | megkérte arra, hogy kísérje el egy háromnapos asturiai
382 V, XXXVIII| előírt léptekkel hagyta el a caesar szobáját.~- A szentséges
383 V, XXXVIII| biztosítottnak látszott, s ebben, azt el kellett ismerni, nagy része
384 V, XXXVIII| helyzetet, hogy a kockát el kell vetni. A bátorság majdnem
385 V, XXXVIII| császár azzal idegenített el magától, hogy nem fogadta
386 V, XXXVIII| magától, hogy nem fogadta el adójavaslatát, holott az
387 V, XXXVIII| az orvos. - Hanem ha te el akarsz búcsúzni a lányodtól,
388 V, XXXVIII| legföljebb estig tarthat még el.~Az orvos elhalkította a
389 V, XXXVIII| hogy a sírás magától is el fog állni. Az érverés kezdett
390 V, XXXVIII| amikor megszólalt.~- Ereszd el a kezem, orvos. Rosszul
391 V, XXXVIII| befogta a szemeit. Talán el is aludt, mert egyszer elmosolyodott,
392 V, XXXVIII| meg, atyám? Tudtam, hogy el fogsz jönni a kislányodhoz,
393 V, XXXVIII| Galerius.~- Azzal. Nem felejted el?~- Nem, nem - dörmögte kelletlenül
394 V, XXXVIII| ezek, orvos - mosolygott el. - És milyen jó, hogy olyan
395 V, XXXVIII| császárné ijedten hallgattatta el, s megparancsolta neki,
396 V, XXXVIII| szóltak, mikor apád már el is utazott, hogy látni kívánsz.~-
397 V, XXXVIII| suhogása, és ezüstfény öntötte el az oszlopcsarnokot. Kis
398 V, XXXIX | Õrjöngõ fájdalom fogta el, amely félelmessé tette
399 V, XXXIX | hogy vakmerõséget követ el, amikor megérinti mindkettõjük
400 V, XXXIX | tömegnek egyszerre állt el a lélegzete. Galerius elkapta
401 V, XXXIX | Galerius azt is röptében fogta el, s mindjárt a vállára is
402 V, XXXIX | diadémot Tages igazítatta el a Titán érchomlokán. Egy
403 VI, XL | meglepetéssel és diadallal tölt el. A te mértéktelen örömedbõl,
404 VI, XL | barátunk, Heptaglossus mondott el nekünk? - Az istenek adjanak
405 VI, XL | ember, hanem egy világ ég el ezen a máglyán, hogy az
|