|
Törőcsik Palkónak hívták azt a kis suhancot, aki az
újságot szokta mihozzánk hordani reggelenként. Jókedvű fiú volt, néha
tréfálgattam vele. Egyszer azonban semennyiért se lehetett szavát venni.
Sebesen letette az újságot az asztalra, s úgy kiszaladt, mintha kergették
volna. Másnap aztán vallatóra fogtam a kis legényt:
- No, Palkó, mi bajod volt tegnap? Tán megette a tyúk a kenyeredet?
Palkó lesütötte a buksi fejét.
- Magunk
is megettük volna, ha lett volna. De nem volt a háznál egy falat harapnivaló
se.
Mindjárt
a markába adtunk egy vajas kiflit. A gyerek nekividulva dugta zsebébe a
süteményt.
- Hazaviszem.
Kis húgom még úgyse evett ilyent életében.
Jól
benne jártunk már a télben, mikor megint megesett a szívünk a Palkó gyereken.
Mérges szelek majd elvitték a háztetőt, szitált a hó, s még az ablakon
kinézni is fázott az ember, mégis mezítláb hordta az újságot a kis
Törőcsik. Olyan is volt a lába, mint a kék posztó.
Akadt
a kamrában valami viselt csizmácska.
Odaadtuk
neki. A király bársonycsizmájának nem örült volna úgy meg Törőcsik Palkó,
mint ennek. Olyan boldogan szorongatta szívéhez, hogy öröm volt nézni.
- Inkább
a lábadra húznád, Palkó - biztattam a gyereket.
- Majd
odakint, most sietek, mert sok még a széthordani való újságom.
Másnap
reggel a rendes időben megint beállított Palkó, de megint csak mezítláb.
Mikor azt kérdeztem tőle, hova tette a csizmát, fülig pirulva felelte:
- Odaadtam
a testvéremnek.
Szerencsére
bírtunk még egy pár ócska csizmát keríteni, s ott nyomban föl is húzattuk
Palkóval. Harmadnap megint csak mezítláb kocogott be hozzánk. Ugyancsak verte a
sarkát a földhöz, hogy fölmelegedjék egy kicsit. Most már haragosan kiáltottam
rá:
- Hát
már megint nincs csizmád?
- Nekiadtam
a másik testvéremnek - rebegte ijedten.
- Hány
testvéred van?
- Hat.
Nem
szóltam semmit. Hanem megfogtam a Palkó kezét, s elvezettem a csizmás boltba.
Vettem neki egy pár új csizmát, s a lelkére kötöttem, hogy ezt már el ne merje
ajándékozni. Dehogy merte, úgy megbecsülte, hogy tán még a feje alá is tette
éjszakára. Örült a lelkünk, mikor hallottuk Palkó csizmáinak kopogását.
- Legalább
a lába nem fázik szegény gyereknek - mondogattuk boldogan.
Egyszer
úgy tél vége felé, ahogy kinézek az ablakon, látom, hogy két gyerek áll a
kapuban. Két egyforma Törőcsik gyerek. Csakhogy az egyiknek csizma van a
lábán, a másiknak meg nincs csizma a lábán, de nagy csomó újság van a hóna
alatt. Uram Isten, mi lesz ebből?
Hát
az lett, hogy az egyik levetette a csizmát, a másik meg, a mi Törőcsik
Palink, fölhúzta, s fölszaladt sebesen a lépcsőn.
- Siess,
hé - kiáltott utána a másik -, mert mindjárt nyolcat üt az óra!
Palkó
csak benyitott az újsággal, s már szaladt is kifelé.
- Gyere
vissza, Palkó - kiáltottam utána -, mondani akarok valamit!
- Majd
holnap, kérem szépen - szólt vissza futtából -, ma nagyon sietős a dolgom.
Megfordultam
és utánaballagtam. Mire kiértem a kapuba, már a másik fiú lábán volt a csizma.
Palkó sápadtan hebegett:
- Ne
tessék rám haragudni, kérem szépen. Imre testvérem a dohánygyárba jár dolgozni,
oda pedig nem eresztik be mezítláb. Azért adtam neki a csizmát. Én csak addig
szoktam felhúzni, míg az úrékhoz fölszaladok.
Ilyen
gyerek ez a mi Törőcsik Palkónk. Mezítláb húzta ki a telet, pedig három
pár csizmája is volt. Nem tudom, hogy hányan tennétek meg ilyent a
testvéretekért!
|