MINDENFÉLE HÁZAKRÓL

Intek a kis szomszédomnak, a Palkó gyereknek, aki a kertjükben guggol a fűben.

- Gyere csak, Palkó! Kérdezni akarok valamit.

Palkó csak a feje járásával feleli, hogy nem lehet.

- Aztán miért nem lehet? - kérdem, miközben közelebb lépek.

- Azért, mert én most villamost játszom a csigabigákkal.

- Hát aztán?

- A kocsivezetőnek beszélgetni tilos.

- Azt se szabad megkérdezni kocsivezető úrtól, szereti-e a mogyorót?

- Azt igen - ugrott talpra Palkó, és tartotta elém a markát.

- Várjunk csak - mondom. - Előbb számold össze, hány ház van ezen az udvaron! Ahány házat megszámolsz, annyi szem mogyorót kapsz.

Palkó elkezdett számolni az öt ujján.

- Az első szoba egy, a kisszoba kettő, a tisztaszoba három...

- Ohó, én nem szobát mondtam, hanem házat!

- Ház nincs több, csak egy - szomorodott el Palkó.

- Az se igaz ám! Nézd meg csak, hány fecskefészek van az eresz alatt!

- A négy sarokban négy.

- No lásd, ez négy szem mogyoró. A madárnak a fészek a háza. Ott hál éjszaka, oda húzódik a rossz idő elől, ott költi ki a fiókáit.

Palkónak fölcsillant a szeme.

- Akkor az egérlyuk is ház, meg a békalyuk is?

- Az is ház, Palkó! Ahol az állat lakik, az a háza! Tartsd a markodat!

Palkó azonban a kalapját tartotta elém.

- Tessék ezt telitölteni mogyoróval!

- Már miért tölteném? Hát hol van itt az a nagyon sok ház?

- Hát ez a sok csigaház szanaszéjjel? - táncolt örömében Palkó.

Az utolsó szemig oda kellett neki adnom a mogyorómat. Palkó azonban gavallérosan kárpótolt. Zsebembe dugott két csigabigát.

- Legalább villanyossal megy a bácsi hazáig.