Rész, Fejezet

 1       8   |       szép, tiszta, rendes írás a Petykó írása, ezeket a verébfejû,
 2       8   |        betûket meg a Matykó veti. Petykó szelíd galamb, Matykó vad
 3       9   |       megszólaltak:~- Én vagyok a Petykó!~- Én vagyok a Matykó!~No,
 4       9   |           aki magára vállalta, az Petykó volt. Aki a pávák farkát
 5       9   |    szegény jobbágygyerekeknek, az Petykó volt. Aki a hopmester úr
 6       9   |           megemelte a süvegét, az Petykó volt. S aki soha énmellettem
 7       9   |       mosolygott volna, az mindig Petykó volt.~- Ne sírj, kis Dióbél -
 8       9   |     idegenkedve nézett az apjára. Petykó mindig úgy törleszkedett
 9       9   |          elfüttyentette magát, és Petykó felé fordult:~- Hát te,
10       9   |           mosolyodott el szelíden Petykó.~Matykót már kérdezni se
11       9   |     mosolygott Tamás úr.~- Menjen Petykó!~- Eredj te!~- Szaladjon
12      10   |             Nem baj az - állt elõ Petykó -, nekem megvan mind a három
13      10   |        földet.~- A középsõ lesz a Petykó fája, azon terem a legédesebb
14      11   |       dacosan a száját.~Őhelyette Petykó szólalt meg:~- Hát énvelem
15      11   |        Matykó még sápadtabb lett, Petykó azonban elvörösödött a füle
16      11   |      engem is úgy szeressen, mint Petykó testvérkémet szereti.~Az
17      12   |           hosszú fasorban. Csak a Petykó alakja tündöklik elõ a múltak
18      12   |           De nagy bolond vagy te, Petykó - incselkedett vele ilyenkor
19      12   |     oldalába, ha elment mellette. Petykó pedig soha úgy ki nem ment
20      12   |       ághegyeivel.~- Csak bátran, Petykó, bátran! Szorítsd meg azt
21      12   |         is csattogták:~- Kukkurú, Petykó, kukkurú!~Pipiskék kergetõztek
22      12   |          Kalács, kalács! Ne félj, Petykó, az a legédesebb kalács,
23      12   |         odaállni elejbe:~- Ugyan, Petykó, írd föl rám valami takarosan
24      12   |          kiáltottuk mindnyájan:~- Petykó! Petykó! Malajdoki Petykó!~-
25      12   |  kiáltottuk mindnyájan:~- Petykó! Petykó! Malajdoki Petykó!~- Magam
26      12   |         Petykó! Petykó! Malajdoki Petykó!~- Magam is úgy gondoltam -
27      12   |      tudta olyan szépen elmondani Petykó, mint addig. Nyalkán kiöltözve,
28      12   |             Tu-tu-tudom - hebegte Petykó elfehéredve, s odaállt a
29      12   |         vágta ki magát huszárosan Petykó, s már akkor vetette is
30      13   |          bírt kijönni elbúcsúzni. Petykó sápadt volt és reszketett,
31      13   |      nevelõ úr. A negyedik oldalt Petykó hintette be gyöngybetûivel,
32      13   |      legjobban, hogy ezután már a Petykó leveleit is idegenek olvassák
33      13   |           se soká olvasták pedig. Petykó már régen köhécselt, s az
34      13   |           nehezen váró kicsi fia: Petykó.”~És mentek, mentek, hónapokon
35      13   |           nehezen váró fiacskája: Petykó.”~Éppen a temetés után való
36      14   | odaszólított bennünket magához:~- Petykó fiam! Dióbél! Gyertek, vezessetek
37      14   |     szomorítottál volna, a te kis Petykó testvéred se lett volna
38      14   |        arcát, és kereste bennük a Petykó vonásait.~- Szép deli férfi
39      14   |           megint Matykó volt, nem Petykó.~Az ajtóból még egyszer
40      19   |       nyugtassa szegényt. Ezt meg Petykó úrfitól küldte neki Tamás