Rész, Fejezet
1 1 | mindig nevezetes volt arról, hogy ott a tisztességes nevén
2 1 | mert mindenre azt mondta, hogy „rád illik”. Az alsó szomszédunkat
3 1 | embernek is. Azt mesélték róla, hogy csupa játékból úgy tördöste
4 1 | tudott ütni az asztalra, hogy egyszerre kétfelé hasadt
5 1 | azonban az volt az elsõ dolga, hogy becsukja.~- Csukhatod már,
6 1 | Micsoda, hát te azt hiszed, hogy idebent vagy! - lobbant
7 1 | az alacsony kapu fölött, hogy csak úgy nyekkent a folyókában.
8 1 | történetbõl tetszik meg legjobban, hogy milyen erõs volt Törõcsik
9 1 | hátára.~Történt azonban, hogy egyszer pajkos suhancok
10 1 | rántotta meg a kilincset, hogy a nehéz, vassal szegett
11 1 | torkaszakadtából.~- Kinek mondja ez, hogy: bújj, bújj? - szégyellte
12 1 | azt gondolták magukban, hogy no, ez jó nagy hernyó lesz,
13 1 | fák közt.~- Szerencsétek, hogy már nem bírom a fejszét -
14 2 | állni. Akárkitõl kérdezte, hogy hogy a fa, mindenki azt
15 2 | Akárkitõl kérdezte, hogy hogy a fa, mindenki azt felelte
16 2 | odatoronykodott mellé.~- Hogy ez a marék szemét?~- Nem
17 2 | mosolyodott el édesapám, hogy ilyen figurás kedvét látta
18 2 | akarna -, úgy alkudtunk, hogy ami fa a szamár hátán van,
19 2 | nagyon fölháborodva mondta, hogy iha-há. Ami bizonyosan annyit
20 2 | annyit tett szamárnyelven, hogy szégyelld magad, Bavina
21 2 | mester!~Vagy az is lehet, hogy azt tette:~- Ne búsulj,
22 2 | feje.~- Jó napot, mester! Hogy méri a borotvát?~- Öt pénz -
23 2 | aztán gyanakodva hozzátette, hogy elõre kell ám fizetni.~-
24 2 | az úrnak, ha híre megy, hogy szamarat borotvált.~- Tudja
25 2 | is vették az uraságnak, hogy olyan nagyra tartja a tudatlan
26 2 | térítették borozgatás közt.~- Hogy lehet az, nagyságos uram,
27 2 | lehet az, nagyságos uram, hogy annyiszor elejbünk teszi
28 2 | mondta, nincs õ megsántulva, hogy kocsin járjon.~- Lenyelem
29 2 | Hát azt tudja kend, ugye, hogy az Úristen mindent megtehet?~-
30 2 | Hát csakugyan igaz az, hogy a jó pap holtig tanul.~Most
31 2 | Lett erre olyan nevetés, hogy a tisztelendõ úr is megbékült,
32 2 | bekanalazta a leveskét, hogy õ hamarább készen lett vele,
33 2 | vetette szemére a földesúrnak, hogy mindenféle tudományos népnél
34 3 | azt is el kell mondanom, hogy milyen gyerek voltam én.~
35 3 | voltam én.~Nem mondhatnám, hogy valami világ eleje lettem
36 3 | Semmi kilátásom sem volt rá, hogy engem Erõs Törõcsiknek vagy
37 3 | Inkább arra számíthattam, hogy az én nevem Dióbél Törõcsik
38 3 | voltam, mikor megszülettem, hogy a keresztanyám, Hadara Setét
39 3 | Mindig azzal csalogatott, hogy egyszer megkeresi nekem
40 3 | néztem föl rá.~- Annak, hogy te olyan kicsi vagy, hogy
41 3 | hogy te olyan kicsi vagy, hogy még a szedret is csak létráról
42 3 | rád a száját. Azt mondja, hogy neki nem kell ilyen kis
43 3 | itt a cethal. Ne mondd, hogy sajnálom tõled, legyen a
44 3 | kértem rá édesanyámtól, hogy beletehessem a kis dézsába.
45 3 | házunkban olyan friss víz, hogy az embernek fogába üt tõle
46 3 | megnézni. Úgy örül a cethalka, hogy még nevet is.~- Hát aztán
47 3 | gyanakodva Bedegi.~- Hát annak, hogy meleg friss vizet öntöttem
48 4 | Tilinkó, ott olyan nyár van, hogy leizzasztja a fejedrõl a
49 4 | házsnál, amit nem tudok, hogy micsoda.~Egyszer meg egy
50 4 | pünkösdkor a hegedûjét, hogy csupa fülfájás volt hallgatni.
51 4 | meg kiadta a rendeletet, hogy adjanak neki egy kancsó
52 4 | Hát ez a becsület, hé? Hogy mered elvinni a bárányt,
53 4 | akasztott a vén kópé vállára, hogy kitelelhetett rajta.~
54 5 | Voltunk olyan módban is, hogy a koldus is mákos rétest
55 5 | járt ránk olyan világ is, hogy még a koldus is nagy úr
56 5 | még ha azt kérdeztem is, hogy hát ebédre mit eszünk, az
57 5 | szegény helyre, örüljünk neki, hogy a mindennapi kenyerünket
58 5 | szûkös volt nálunk a kenyér, hogy egyszer három napig színét
59 5 | Anyám meg azon erõsködött, hogy õ is vacsorázott már. Mégpedig
60 5 | hajnalban ébredtem föl arra, hogy édesapám ellenkezett édesanyámmal.~-
61 5 | Olyan száraz volt már az, hogy a kés nem fogta, örült is
62 6 | örülnöm kellett volna neki, hogy olyan csupacsöpp vagyok.
63 6 | erre gondoltam, hanem arra, hogy a kis ecetfából is nagy
64 6 | nekem szülém ezt a mesét, hogy még most is szóról szóra
65 6 | vigyorgott a Nevenincs király, hogy mind a harminckét foga kilátszott
66 6 | képmás bal fülébe a nyíl, hogy Nevenincs király az igazi
67 6 | nyíl a képmás jobb fülébe, hogy az igazi füle is csengett
68 6 | beszegõdöm kisbéresnek, mint hogy a nyilammal a te képmásodat
69 7 | arra már igen öreg volt, hogy verebet fogjon, az egereknek
70 7 | pedig volt annyi eszük, hogy elkvártélyozták magukat
71 7 | csak arra neszelünk föl, hogy valaki kaparássza az ajtót.~-
72 7 | kicsit ide is, ne mondhassák, hogy Tilinkó meg se látja a segény
73 7 | még nem látott a világ, hogy a cigányt dologra lehetett
74 7 | Ast besélték a konyhán, hogy azsért haragudott meg a
75 7 | csak másnap tudódott ki, hogy emlékül elvitte az ajtóról
76 7 | Reggel csakugyan az történt, hogy édesanyám a ködmönkéje alá
77 7 | is magát, örült is neki, hogy nem kell megválni az öreg
78 7 | magán. Már szinte látta, hogy párázik az asztalon a forró
79 7 | asztalon a forró kalácscipó, és hogy tömi magába Dióbél királyfi
80 7 | róla.~- De nem tûri ám ez, hogy mérgesen kiabáljanak rá.~-
81 7 | rá.~- De én se tûröm ám, hogy engem e miatt a vén dög
82 7 | Aki a Hékámra azt mondja, hogy vén dög, annak a Hékám nem
83 7 | olyan hangosra vette a szót, hogy nemcsak a gõgös gazda hûlt
84 7 | markából, s úgy nekilódult, hogy tán a világból is kiszaladt.~
85 7 | jött haza szegény anyám, hogy csak úgy támolygott. Se
86 7 | valamelyikük azt mondta, hogy ekkora kincset is régen
87 7 | Törõcsikéknél aznap olyan früstök, hogy olyant még a Dióbél királyfi
88 8 | hirdetett az országgyûlésen, hogy az isten nem tett különbséget
89 8 | szegény jobbágy közt, és hogy a magyarnak is jussa van
90 8 | Gyerekésszel csak annyit tudtam, hogy nekünk nagyon felvitte az
91 8 | beparancsolt a kastélyba. Úgy volt, hogy urasági inast nevelnek belõlem.~
92 8 | közül, mintha szûrné.~- Hogy hívnak, te gyerkõc?~- Engem
93 8 | akkor tanuld meg azt is, hogy téged se Dióbélnek hívnak.
94 8 | hadd hallom csak, engem hogy szólítasz.~- Hát úgy, hogy:
95 8 | hogy szólítasz.~- Hát úgy, hogy: Bögre!~- Nagy szamár vagy
96 8 | Kíváncsian vártam aztán, hogy issza ki most már a tányérból
97 8 | vágta volna a fejemhez, hogy énbelõlem mindjárt törött
98 8 | mesterem a vastag nyakát.~- Hát hogy hívnak téged, kisfiam? -
99 8 | hopmester -, ahogy tanítottalak. Hogy hívnak téged?~- Dióbélnek.~
100 8 | Dióbél?~- Meg tudom olvasni, hogy a szarkafészekben hány tojás
101 8 | gyõzött rajta csodálkozni, hogy milyen jól fog az eszem.~-
102 8 | bejött értem a majorból, hogy a vasárnapot velük tölthessem.~
103 8 | terelgettem volna, mint hogy lúdtollal szántogassak papírbarázdákat.
104 8 | dinnyefölded.~Léptem olyan hatot, hogy elég lett volna tizenkettõnek
105 8 | kívántam nekik. Annyi bizonyos, hogy én nagyon szépeket álmodtam
106 8 | Hittem is én azt, meg nem is. Hogy bizonyosabb legyek a dolog
107 9 | összeszoktunk mink Tamás úrral, hogy akármerre került-fordult,
108 9 | baj - nevetett boldogan -, hogy meg nem tudlak különböztetni
109 9 | számat csudálkozásomban, hogy majd kiesett rajta a fejem.
110 9 | énmellettem úgy el nem ment, hogy oldalba ne könyökölt volna,
111 9 | anélkül hozzám nem ért, hogy meg ne simogatott volna,
112 9 | majd szólok én édesapának, hogy ezt a rossz Matykót kergesse
113 9 | belefáradtam már a futkározásba -, hogy tebelõled se lesz soha kengyelfutó.~-
114 9 | kérdezetten is megvallotta, hogy egymaga akkora úr lesz,
115 9 | szomjúság. Alig vártuk, hogy a nagy csengettyûkörtefa
116 10 | felejtettem még eddig mondani, hogy ezt a történetet én három
117 10 | pillangó.~Úgy történt az, hogy egy este azt mondja Tamás
118 10 | értettem a beszélgetésükbõl, hogy baj van az öreg vadászmesterrel.
119 10 | panaszolta a tiszttartó, hogy nagyon öreg már Pongrác
120 10 | az uraság Pongrác apónak, hogy kitelt az esztendeje, adja
121 10 | magát. Azt üzente vissza, hogy egy szó se igaz abból, amit
122 10 | beszélnek. Az igazság az, hogy a szemével húszesztendõs
123 10 | Annyit mondok neked, fiam, hogy nem engedem elvenni Pongrác
124 10 | jót nevettek az uraságok, hogy a könnyük is csordult bele.~-
125 10 | most már azt is elhisszük, hogy soha életedben nem parancsoltál
126 10 | mondja, olyan varjúpaprikást, hogy olyant még a püspök se eszik.~-
127 10 | eldicsekednétek vele öregkorotokban, hogy már gyermekkorotokban erdõt
128 10 | nem arra szánta a teremtõ, hogy kenyeret teremjen. Telenõtte
129 10 | lenni, mint amekkora voltam, hogy dió helyett magam bújhassak
130 10 | helyet, és elhatároztam, hogy én, ha megnövök, ott keresem
131 11 | úr megmondta Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert
132 11 | gyereket. Megmondtam neki, hogy ne sajnálja tőled a virgácsot,
133 11 | tessék nekem megengedni, hogy én is Matykóval mehessek -
134 11 | halkan ringatta az ágakat, hogy az alvó levelek meg se zördültek
135 11 | erõs lett a világosság, hogy millió szentjánosbogártól
136 11 | olyan csodálatos erejû, hogy táncolni kezdtek raja a
137 11 | kápráztató lett a világosság, hogy be kellett hunyni a szemem.
138 11 | tudom, de annyian voltak, hogy nem gyõztem õket megolvasni.
139 11 | Jóisten engedte meg nekik, hogy ezen a gyönyörû éjszakán
140 11 | elpityeredett, mikor észrevette, hogy itt hagyták a többiek.~Mi
141 11 | messze látsz, te mondd meg, hogy merre kell a Jóistenhez
142 11 | te is engem, és engedd, hogy az édesapám engem is úgy
143 12 | Biczók mester, mikor látta, hogy a kiflijét minden reggel
144 12 | úgy ki nem ment a házból, hogy vagy egy kis csontocskát,
145 12 | Szorítsd meg azt a kalamust, hogy ne ficánkoljon a kezedben!~
146 12 | sohasem gõgösödött el. Nemcsak hogy a legszerényebb volt köztünk,
147 12 | a szeme csillogásán is, hogy valami igen kihozhatta a
148 12 | eldicsekedhettek vele öregkorotokban, hogy láttátok Kossuth Lajost.
149 12 | De még azt is szeretném, hogy valaki köszöntõverset mondjon
150 12 | az mind azt mondta rá, hogy még ilyen szépet nem hallott
151 12 | szórták Kossuthra a virágot, hogy már alig látszott ki a bokréták
152 12 | vetette is a bukfencet, hogy csak úgy nyekkent.~- Édes
153 12 | nekem legjobban, mert tudom, hogy ezt szívbõl cselekedted.~
154 13 | szakállát. ‑ Hanem köszönöm, hogy idõnap elõtt hírt hoztál.
155 13 | Azzal rémítgették a népet, hogy nemzetes uramat el akarják
156 13 | egyszerre olyan csönd lett, hogy egy légy se dongott.~- Édes
157 13 | hivattalak össze benneteket, hogy elbúcsúzzam tõletek. Haragszik
158 13 | fogatni. Az a panasz ellenem, hogy olyant hirdettem, amit nem
159 13 | szabadok. Tudjátok meg, hogy mától fogva ti nem vagytok
160 13 | kívánságom nincs is, mint hogy most szépen menjetek haza
161 13 | se akart úgy hazamenni, hogy még egyszer kezet ne csókoljon
162 13 | szíve, és mégis örül annak, hogy az õ apja csak szegény majoros
163 13 | érne, sose felejtsd el, hogy te voltál mindig az életem
164 13 | életem legnagyobb öröme. S hogy addig is tudjak rólad, míg
165 13 | mindennap írj nekem egykét sort, hogy vagytok.~A gyerek felzokogott,
166 13 | krumplipuskával, és nagyot nevetett, hogy megijesztett bennünket.~
167 13 | az fáj neki legjobban, hogy ezután már a Petykó leveleit
168 13 | sem szabad neki megtudni, hogy te beteg vagy.~Nehéz verejték
169 13 | vak ember, aki tudta már, hogy õrajta nem segít a szabadság
170 13 | szorosan ölelte a szívére, hogy ilyen apai ölelésrõl soha
171 14 | halálos holtáig nem tudta meg, hogy két fia közül az halt meg,
172 14 | volt adva a parancsolat, hogy Matykót most már mindenki
173 14 | le, de azt vettük észre, hogy hallgat is ránk, nem is.
174 14 | nem is. Újságoltuk neki, hogy Kossuth Lajos is kiszabadult
175 14 | Majd mondják is az emberek, hogy ej, de nagy esõ lehetett
176 14 | akkor csak azt mondhatják, hogy ejnye, de nagy szárazság
177 14 | hírrel jött haza Pestrõl, hogy ott szerdán volt a vasárnap.
178 14 | malajdokiak. Rebesgették már, hogy vérrel kell megvédeni a
179 14 | Malajdokihoz:~- Velem jössz?~- Én? Hogy mehetnék? - felelte komoran. -
180 15 | meg-megránduló válláról láttam, hogy sír.~- Lelkem jó anyám,
181 15 | állottam elébe.~- Hát hogy lesz, édes fiam?~- Hát így
182 15 | anyám beleegyezett abba, hogy elmenjek, az apám meg abba,
183 15 | elmenjek, az apám meg abba, hogy otthon maradjon. Különösen
184 15 | szívére, mikor azt mondtam, hogy kije marad Tamás úrnak,
185 15 | pántlikával volt a derekára kötve, hogy lobogónak is elég lett volna.~-
186 15 | szûrte a foga közt a szót -, hogy a kurjantásunktól Bécsig
187 15 | lett. Az a hír járta róla, hogy vékával méri az ezüsthúszast,
188 15 | süvegelt. Hanem azt megkívánta, hogy õelõtte mindenki lekapja
189 15 | tartogat a süvege alatt, hogy nem meri megemelni?~- Nem
190 15 | Különösen mikor észrevette, hogy a falu népének is mosolyog
191 15 | Lett erre olyan kacagás, hogy tán még most is hallja Málé
192 15 | kiabáltak utána az emberek -, hogy tudjuk, kit emlegessünk.~-
193 16 | legényekkel, meg nem állhattam, hogy föl ne szaladjak a három
194 16 | katonának. Mert tudtam, hogy van Tilinkónak hegedûje
195 16 | öreget cincogni rajta. Igaz, hogy irgalmatlan hamisan szólt.
196 16 | letenni a hegedût.~- Tudtam, hogy ettõl kihull a fogatok,
197 16 | mit csinálnék? Nem látod, hogy haragusok! Mérgembe hedegilek.~-
198 16 | bajuszú strázsamesterre, hogy tanítson meg bennünket katonásan
199 16 | népség még azt se tudja, hogy kell majd megállni az ellenség
200 16 | ütött vállamra az ezredes, hogy csak úgy rengettem bele. -
201 16 | legényke? Azt elõre megmondom, hogy kardot, puskát hiába kívánsz,
202 16 | ezredes, s kiadta a parancsot, hogy ültessék lóra a cigányt.~-
203 16 | olyan idõk következtek most, hogy hegedût lehetett volna cincogtatni.
204 16 | vagyok már én, és azt tartom, hogy nincs nagyobb átka az istennek,
205 16 | azért, mikor arra gondolok, hogy én is voltam a Kossuth Lajos
206 16 | olyan ügyesen csinálta, hogy sohase gyanakodott rá senki.
207 16 | legények el is felejtették már, hogy került közéjük az öreg cigány,
208 16 | cigány, csak azt tudták róla, hogy jó katona és jó bajtárs.
209 16 | is. Napvilágon kiderült, hogy a hajnali zenebonában golyó
210 17 | például arra kért engedelmet, hogy õ odaadhassa az apai örökségét
211 17 | nem egyebet kívánt, mint hogy õ közelrõl megnézhetné,
212 17 | megnézhetné, igaz-e az, hogy a köpenyegem rostává lyuggatták
213 17 | mosolyogtam, s éreztem, hogy könnybe lábad a szemem.
214 17 | Azért fáj a szegénységem, hogy én semmit se adhatok a hazámnak.
215 17 | Ahogy ott könyökölök, érzem, hogy valami töri az oldalam.~-
216 18 | a nyúl, s amikor látta, hogy nem bír a Kossuth Lajos
217 18 | elvitte mind a két lábamat, hogy magam is utánuk estem. Csillagos,
218 18 | csendes ember volt már, hogy azóta se szólalt meg.~Pergett
219 18 | akkorát rántott rajtam, hogy egyszerre talpra ugrottam.
220 18 | Hiszen nem kívánom én, hogy énelõttem minden ember haptákot
221 18 | vigyázz! Tán nem tudod te azt, hogy Törõcsik hadnaggyal beszélsz?~
222 19 | azst seretné még megérni, hogy téged ebben a nyalka hadnadzsi
223 19 | volt már az én ruhám is, hogy bátran a Tilinkó fogadott
224 19 | Cipóhalom, mikor megtudtam, hogy Malajdoki Tamás úrral többet
225 19 | volt az, mesélte a cigány, hogy amint kitört a szabadságharc,
226 19 | tudott már õ anélkül élni, hogy neki ne Tamás úr adja ki
227 19 | se. Azt üzente ki neki, hogy õ a világ számára már meghalt.
228 19 | az mind azzal végzõdött, hogy: „Nagyapám, küldj pénzt,
229 19 | úrnak, mert tudni való, hogy nála fukarabb teremtése
230 19 | Malajdoki-házban a szokás, hogy ha nagyon elöregedett a
231 19 | úrfinak.~Ekkor történt az, hogy felhördült Bögre úr.~- Ezt
232 19 | menten agyonvág is nagy uram, hogy ennyit mégse érdemel nagy
233 19 | vállalta az apja elõtt, hogy õ halt meg, csak hogy az
234 19 | elõtt, hogy õ halt meg, csak hogy az apai szívet meg ne szomorítsa.
235 19 | Azzal tisztában volt, hogy Tamás úr meg fog halni.
236 19 | õ azt mondja a halálnak, hogy „gyere”, akkor a halál szót
237 19 | szégyellni a másvilágon, hogy az õ utolsó ágyát deszkából
238 19 | Milyen nagy öröm volt az, hogy neki egy igazi aranypénze
239 19 | szabadságon volt otthon, hogy sárréti sebesülését kiheverje,
240 19 | semmit. Csak annyit látott, hogy világosság van odabent.~
241 20 | elõször nem akarta elhinni, hogy én vagyok. Annyira megnyúltam
242 20 | megnyúltam a hadakozásban, hogy beleütöttem a fejem a házajtónk
243 20 | volna tudni, igaz-e az, hogy most már a magyar embernek
244 20 | hordani. Mert azt beszélik, hogy a Rosszjancsi úr nem engedi.~-
245 20 | vállára, és megfogadtuk, hogy soha többet el nem hagyjuk
246 20 | veled akarok megbeszélni, hogy legyen, mint legyen.~Ahogy
247 20 | szája. De olyan hosszú ám, hogy könnyen bekaphatta volna
248 20 | az írásban pedig az volt, hogy a rend és békesség okából
249 20 | onnan kiáltott vissza, hogy holnap reggel õ maga fog
250 20 | országútnak. Az volt a szándékunk, hogy Matykó beiratkozik jogásznak,
251 21 | mézeskalácsosmester. Láttuk, hogy az: keze, kötője mind tele
252 21 | nem kellett attól félni, hogy kiesik az ablakon. Nem ám,
253 21 | ünnepnapokon azt is megtettem, hogy kimentem muzsikálni a budakeszi
254 21 | garast hánytak a kalapomba, hogy eléltünk belõle egy hétig
255 21 | Közben tanultunk is annyit, hogy majd szétvetette már a fejünket
256 21 | Dióbél, tudod-e te azt, hogy én már második esztendeje
257 21 | Matykó. Arra büszke volt, hogy olyan szegényemberes munkát
258 21 | már nem volt elég büszke, hogy éhen haljon. Megfeleztem
259 22 | mikor kérik tõlem számon, hogy honvéd voltam a szabadságharcban.
260 22 | imádkozta a miatyánkból azt, hogy „jöjjön el a te országod”.
261 22 | te országod”. Ráfogták, hogy azt is Kossuth Lajosra értette.~-
262 22 | mertünk vele kikötni. Tudtuk, hogy hatalmas úr a pártfogója.
263 22 | pártfogója. Ahelyett azt tettük, hogy elhúzódtunk tõle. Ahová
264 22 | Annak az volt a dolga, hogy fülön fogjon minden járókelõt:~-
265 22 | sarkantyús csizmájáról is, hogy elment a kedve az esti szellõzködéstõl.
266 22 | mulattunk rajta nagyokat, hogy a német hogy gyötri magát
267 22 | rajta nagyokat, hogy a német hogy gyötri magát miattunk. Utoljára
268 22 | Ki is eszeltük szépen, hogy vessünk neki véget.~A mi
269 22 | most tervezünk. Nem akarom, hogy esetleg velünk együtt te
270 22 | pajtásommal, míg észre nem vettük, hogy Holló Pál ott settenkedik
271 22 | Készakarva csináltuk így, hogy a spion kihallgassa a beszédünket.
272 22 | beszédünket. Bizonyosra vettük, hogy õ is ott lesz este tízkor
273 22 | árnyék.~Mikor aztán láttuk, hogy minden rendben van, megindultunk
274 22 | Legföljebb azt gondolta magában, hogy ejnye, de cifra nevük van
275 22 | s el akarta magyarázni, hogy õ rendes ember, s minket
276 22 | csak azt mondja meg az úr, hogy mi a neve!~- Holló Pál -
277 22 | úgy elbujdosott Pestrõl, hogy senki se látta ott többet.~
278 22 | Isten bocsássa meg neki, hogy áruló lett - legalább jóllakik
279 22 | magam, akkor gondoltam rá, hogy nini: hát énbelõlem mi lesz
280 23 | elé, aki tudtomra adta, hogy most már mehetek, amerre
281 23 | pléhnyakú:~- Tudja meg, hogy az életét Malajdoki Mátyás
282 23 | holnap azt mondják rám, hogy összeesküvőkkel cimborálok,
283 23 | lapulva távoztam onnan, hogy meg ne lássanak, hogy kárt
284 23 | onnan, hogy meg ne lássanak, hogy kárt ne tegyenek öreg barátomnak.
285 23 | Neki is értésére adták, hogy ha velem barátkozik, annak
286 23 | vetek rá olyan foltot, hogy a császárén sincs különb.~
287 23 | õméltósága, ha fölteszi rólam, hogy elfogadjam az alamizsnáját?~
288 23 | csákójárul a kétfejû sas, hogy a hóhér kössön pántlikát
289 23 | öreg Tilinkóm, de örülök, hogy ilyen jó újságot hoztál.
290 23 | ünneplõgúnyám. Azs hírlett rólad, hogy sohasem erestenek ki többet,
291 23 | nagyon sokat búsultak utánad; hogy azstán nem tudtak hazavárni,
292 23 | másik oldalról a cigány, hogy végig ne zuhanjak a földön.~-
293 23 | Matykónak. Mondd meg neki, hogy a bíbic ingyen adja a tojást.~
294 23 | Biz én nem kérdeztem tõle, hogy Matykó méltóságos úr üzent-e
295 24 | minden ezsredik ember se tud, hogy micsoda! Olyan annak a levele,
296 24 | is aludtam olyan jóízût, hogy olyant gyermekkorom óta
297 24 | Nekem meg az volt a dolgom, hogy a télire való eleséget begyûjtsem.
298 24 | esztendõben, kérdeztem Tilinkót:~- Hogy telelünk itt ki, édes gazdám?~-
299 24 | Bizonyosan azt mondta volna, hogy ezek csak olyan vadsubák.~-
300 24 | olyan keservesen vonított, hogy megszántam. Fölvettem, betakargattam
301 24 | megszeretett bennünket, hogy tavaszra se hagyott ott.
302 24 | hol tanultad te azt, hogy aki jó sorba jutott, vesse
303 24 | meg a szegény atyafiait?~Hogy meddig tartott a nádországi
304 24 | esztendõket? Tudja-e a fa, hogy hányszor szórja el levelét?
305 25 | második esztendejében történt, hogy Csuri, a róka, egyszer egy
306 25 | Kézhez is szokott úgy, hogy még Csuri is szívelte, akibõl
307 25 | este azt mondja Tilinkó, hogy õ reggel bemén a faluba.~-
308 25 | talált nevetni Tilinkónak, hogy az öreg akkorát tüsszentett
309 25 | Persze, szem kell hozzá, hogy az ember a szerencsét meglássa.
310 25 | azt akarta volna megmérni, hogy milyen hosszú.~Tilinkónak
311 25 | vállára vetette a tarisznyát, hogy egészen olyan ez a malacka,
312 25 | izgeni-mozgani, de úgy ám, hogy Tilinkó majd a nyelvét elharapta
313 25 | tarisznyát, s úgy cserélte ki, hogy másikat nem hagyott helyette.~-
314 25 | fültövön az istenadtát, hogy az egyszerre lefogta a szemét.
315 25 | de a malacka azt mondta, hogy nem eszik már õ többet korpát
316 25 | rosszat, de megfogadta, hogy soha életében nem talál
317 26 | A FOGOLY~Attól fogva, hogy betettem a lábamat Nádországba,
318 26 | nagy nyaláb darutollal, hogy azt majd elcseréli a piacon
319 26 | meg nem akartam elhinni, hogy õ az. Olyan simára volt
320 26 | akarsz állni Rosszjancsinak, hogy úgy csúffá teszed magadat?~-
321 26 | történt szegény Tilinkóval, hogy jó áron eladta a darutollakat,
322 26 | feje megfeledkezett róla, hogy nem Nádországban van, hanem
323 26 | sírt, arra azt mondták, hogy a magyar szabadságot siratja;
324 26 | bizonyosan annak örült, hogy majd föltámad még a magyar
325 26 | napik.~Hiába mondta Tilinkó, hogy neki már nincs fütyülhetnékje,
326 26 | No, igen. Gondoltam, hogy ha valami sépen fücsülök,
327 26 | a nagy zászlós bajuszát, hogy a fõnök urat most már végképp
328 26 | Nyilván ez hozta olyan dühbe, hogy csak úgy csattogott a foga
329 26 | is csak annyit mondott, hogy neki mindenáron beszélni
330 26 | Ojjé! Akkora bajusa van, hogy edzsik vége edzs arast a
331 26 | pedig kiadta a parancsot, hogy akit ez a jó ember ide vezet,
332 26 | ember ki nem ment a házból, hogy köszönni ne kelljen a nagy
333 26 | úgy villogott a sötétben, hogy egyik úrnak se volt mersze
334 26 | pedig láthatta, ha akarta, hogy a fogolynak csakugyan hatalmas
335 26 | is fickándozott örömében, hogy a csínje így sikerült. Annyi
336 26 | Annyi esze persze volt, hogy csak a kapufélfa mellõl
337 26 | uraknak, s nem várta be, hogy Rosszjancsi úr köszönetet
338 27 | mondtam én. Hallottam, hogy valaki töri magát elõre
339 27 | termetû, látszott rajta, hogy átvetette már az élet a
340 27 | azért szeretnék még élni, hogy levezekelhetném, amit ellened
341 27 | Ha a szemembe mondták, hogy „hazaáruló”, azt még csak
342 27 | Elhiszed-e már nekem, hogy megutáltam magamat? Befogadtok-e
343 28 | éhség a föld népe között, hogy aranyat adott volna a korpakenyérért.
344 28 | Te! Az Isten akarta, hogy te most a diófákat emlegesd.
345 28 | emlegette szegény nagyapám, hogy kincs van a Cipóhalomban,
346 28 | volna a sárba. No, ugye, hogy csak jó azs öreg a házsnál?~
347 28 | éhhalál, s gondunk volt rá, hogy soha többet vissza ne térjen.
348 28 | már senki. Elhatároztuk, hogy fölgyújtjuk a nádast. Én
349 28 | égre. Lengett‑lobogott, s hogy ne magában lengjen-lobogjon,
350 28 | bámult maga elé. Nézte, hogy milyen szépen ölelkeznek
351 28 | ölelkeznek a pirosló lángok, s hogy szórja föl az égre a föld
352 28 | Itt senki se tudja róla, hogy valaha méltóságos úr volt,
353 28 | hívják. Azt beszélik róla, hogy Kossuth Lajos katonája volt
354 29 | hever a lábamnál, s nézi, hogy írok. Csuri, a nádi róka.
355 29 | hálát adok az Istennek, hogy befejezhettem ezt az írásomat
356 29 | pontot tenne utána. Lehet, hogy nem olyan érdekes, amilyennek
357 29 | meg lehet belõle tanulni: hogy nincs boldogság ezen a földön,
|