Rész, Fejezet
1 1 | ÖREGAPÁM~Az én szülõfalum, Malajdok, mindig
2 1 | Erõs Törõcsiknek hívták. Én már csak hírébõl ismertem,
3 1 | tanítjátok õket, majd megtanítom én!~Szóra szót adtak a falu
4 2 | borbélyra.~- Nem figurázok én - vigyorgott Bavina, mintha
5 2 | kenyeres pajtásod vagyok én neked, mint nyereggel.~Ez
6 2 | seprõforma szemöldökét. - Én csak azt kívánom, amire
7 2 | árát.~De jól szolgált az én édesapám esze akkor is,
8 2 | tudományod.~- Nem félek én, nagy jó uram, az Úristenen
9 2 | kend, éppen arról akarok én kérdezni valamit - kapott
10 2 | hopmester.~- No, paraszt, én könnyût kérdezek tõled.
11 3 | hogy milyen gyerek voltam én.~Nem mondhatnám, hogy valami
12 3 | arra számíthattam, hogy az én nevem Dióbél Törõcsik lesz.
13 3 | vízpartra szedrezni.~Az ilyenre én mindig kantáros legény voltam,
14 3 | nekivörösödve.~- Csakhogy én a zsebembe teszlek ám -
15 3 | ahogy hányja a bugyborékot!~Én ugyan semmit se láttam,
16 3 | neki gondját.~Ebbe aztán én is beleállapodtam. Hazavittem
17 3 | növekszik - hitetlenkedtem én. - Inkább ürgét fogok neki.~-
18 3 | kicsit bosszúsan a mester -, én se növök az ilyen cudar
19 3 | ilyen okos fiúcska voltam én akkoriban.~
20 4 | Tilinkónak.~- Nem megyek én - üzente vissza. - Összevestem
21 4 | elvinni a bárányt, amikor én csak a szalmára adtam engedelmet? -
22 5 | kenyeret, haját, bélét.~Én bizony jobban szerettem
23 5 | az annak, aki szereti, de én hamarosan felmondtam neki
24 5 | megszedtem a malackának, én magam meg teleraktam a zsebemet
25 5 | Dióbél? - kérdezte tõlem.~De én már nem vártam a mézet.
26 5 | visszakínálta az ajándékot.~- Én már megettem a másik karajt -
27 5 | szõlõbõl.~Hanem azt már én nem értem ébren. Hamar elnyomott
28 5 | karaj kenyér volt, amit én adtam az édesanyámnak, az
29 6 | karaj kenyérrel beéri. De én nem erre gondoltam, hanem
30 6 | született a házunk előtt, én meg még mindig nem érem
31 6 | No, hát akkor azt is én adom - mondta kevélyen az
32 6 | sok fáradságommal ezt mind én takarítottam meg. Kinek
33 6 | mire kell célozni?~- Cél az én ábrázatom, koronám a jutalom -
34 6 | bal füledbe beletalálok én, az enyém lesz akkor korona
35 6 | életem-halálom kezedbe ajánlom; de én inkább mindjárt beszegõdöm
36 6 | aztán szülém is nevetett meg én is, ámbár biz én az egész
37 6 | nevetett meg én is, ámbár biz én az egész királyságomat odaadtam
38 7 | bírta se kezét, se lábát. Én az édesanyám ölében ültem
39 7 | csak belehajítottam volna én őkedselmét a malomtóba,
40 7 | helyette egy gondolatot. Én már félálomban voltam, mikor
41 7 | kelletlenül:~- Nem bánom már én, asszony, akármit csinálsz!~
42 7 | Törõcsik felesége vagy te?~- Az én, lelkem, az vagyok.~- Aha,
43 7 | mérgesen kiabáljanak rá.~- De én se tûröm ám, hogy engem
44 7 | miákolását.~Estefelé aztán én kezdtem miákolni. Korgott
45 7 | hajkurászták a cselédek.~„Az én kisfiamat pedig az éhség
46 7 | megtalálhatná. Miért ne én találnám meg?”~Se keze,
47 7 | szoba, orvosság, minden.~- Én jó istenem! - nézett föl
48 7 | Gáspár úr riadt hangja.~- Én vagyok, Törõcsik Márton
49 7 | Ki beszél itt kincsrõl?~- Én beszélek, nagy jó uram.
50 7 | még ebben az órában. Ez az én kérésem.~- Ki az a rossz
51 7 | Ki az a rossz ember?~- Én vagyok, uram - csuklott
52 7 | Ne félj, ebben az életben én már meg nem feledkezem rólad.~
53 7 | öreg napjaira, mint amilyen én vagyok? Nem szégyellitek
54 7 | szégyellitek magatokat? Vagyok én olyan kenyérkeresõ, mint
55 8 | gúnyába csak beleszoktam volna én, hanem a hivatal nemigen
56 8 | akkor többet tudsz, mint én - kacagott az öregúr -,
57 8 | kacagott az öregúr -, mert én már rég nem szoktam tojást
58 8 | azért gyere be hozzám, hátha én is tudok egyet-mást, amit
59 8 | tartott, addig ki is voltam én békülve a tudományokkal,
60 8 | jobban szerettem volna én ott bukfencezni, mint a
61 8 | egyszer az édesapámnak:~- Én nem megyek vissza többet
62 8 | vissza többet a kastélyba. Én itt maradok. Gazdaember
63 8 | Gazdaember akarok lenni én is.~- Én azt se bánom -
64 8 | Gazdaember akarok lenni én is.~- Én azt se bánom - nevetett
65 8 | nekik. Annyi bizonyos, hogy én nagyon szépeket álmodtam
66 8 | fölébredni. Úgy is mentem én be a majorba, mint akit
67 8 | fogják.~„No, majd kivárom én azt” - gondoltam magamban.
68 8 | panaszom hallotta.~Hittem is én azt, meg nem is. Hogy bizonyosabb
69 9 | vállamra -, te leszel már az én unokám ezután, öreg ember
70 9 | ezután, öreg ember vagyok már én, közel a napáldozatom, vagy
71 9 | napáldozatom, vagy látom többet az én bécsi kis unokáimat, vagy
72 9 | tenni, ahogy megszólaltak:~- Én vagyok a Petykó!~- Én vagyok
73 9 | Én vagyok a Petykó!~- Én vagyok a Matykó!~No, nem
74 9 | a könnyet -, majd szólok én édesapának, hogy ezt a rossz
75 9 | kengyelfutó.~- Nem is akarok én az lenni - kaptam föl a
76 9 | ha még kengyelfutó se?~- Én nagy úr akarok lenni - böktem
77 9 | fordult:~- Hát te, gyerekem?~- Én se leszek kisebb Dióbélnél -
78 9 | szóra egyszerre lehuppant.~- Én vagyok a legöregebb, én
79 9 | Én vagyok a legöregebb, én csak nem mászhatok föl érte? -
80 9 | mondta nagy kevélyen.~- Én meg nem szeretem a körtét -
81 9 | Dióbél, õ a legkisebb.~Hát én mókusnak elmehettem volna,
82 9 | De már látom, mégiscsak én vagyok a legnagyobb úr köztetek,
83 9 | szolgára.~Ekkor hallottam én elõször ezt a nagy igazságot,
84 10 | mondani, hogy ezt a történetet én három öreg diófának az árnyékában
85 10 | össze nagyon.~Hanem azért én mégis öregebb vagyok, mint
86 10 | Hiszen az egyiket ez az én ráncos, fáradt, öreg kezem
87 10 | mindent duplán látok. Az én szemem már kettõt mutat,
88 10 | itt addig más jáger, míg én vagyok a gazda, s aki jó
89 10 | megfogta a kezünket:~- Mondok én nektek egyet, gyerekek,
90 10 | nekiörültünk a diófaültetésnek. Én már fúrtam is a fészket
91 10 | magam bújhassak a gödörbe.~- Én... én megettem útközben
92 10 | bújhassak a gödörbe.~- Én... én megettem útközben a diómat -
93 10 | parancsolta neki Gáspár úr.~- Én? Nem adok én! - vont vállat
94 10 | Gáspár úr.~- Én? Nem adok én! - vont vállat Matykó. -
95 10 | vállat Matykó. - Nekem sincs. Én eldobáltam õket még az erdõben.
96 10 | úr az apjának.~- Már az én gyermekkoromban is voltak
97 10 | helyet, és elhatároztam, hogy én, ha megnövök, ott keresem
98 11 | tessék nekem megengedni, hogy én is Matykóval mehessek -
99 11 | hangja bátran. - Édesapám, én nem válok el a testvéremtõl.~
100 11 | átölelte a két karjával. Én is odalopództam hozzájuk,
101 11 | odalopództam hozzájuk, de én csak álltam szerényen a
102 11 | álomba forgolódta magát, de én akármilyen szorosan lefogtam
103 11 | ütemre szökött a magasba, s én magam is táncra illegtem
104 11 | csillagok sugarán szálltak-e, én nem tudom, de annyian voltak,
105 11 | ágyban:~- Édes jó Istenkém, én úgy szeretlek téged, szeress
106 12 | Petykót. - Ide hallgass, én már meg is csináltam a köszöntõ
107 12 | barátom, mit akarsz mondani?~- Én... én... már nem tudom...
108 12 | akarsz mondani?~- Én... én... már nem tudom... én azt
109 12 | én... már nem tudom... én azt tudom... - buggyant
110 12 | az, amit tudsz?~- Bácsi, én... én... nem tudok mást...
111 12 | amit tudsz?~- Bácsi, én... én... nem tudok mást... én...
112 12 | én... nem tudok mást... én... én... megvetem a hengerbuckot
113 12 | nem tudok mást... én... én... megvetem a hengerbuckot
114 12 | kihajtottunk a malajdoki kastélyba.~Én az egész idõ alatt lent
115 13 | nyugodtan lépett elõ.~- Én vagyok, öcsém. Mi jót hoztál?~-
116 13 | emberekkel is majd szót értek én mindjárt.~Ahogy kilépett
117 13 | becsületes magyart. Hát én most már többet ilyeneket
118 13 | kezemre, lakatot a számra. Én rab leszek, legalább ti
119 13 | nem vagytok jobbágyaim, én nem vagyok uraságotok. A
120 13 | mondott vacsora után:~- Míg én odaleszek, énhelyettem is
121 13 | keserves minden gyerekzokogás! Én csak úgy csöndesen szipogtam,
122 13 | hintette be gyöngybetûivel, én is odaírtam a nevemet, de
123 13 | bírta tartani.~- Majd írok én - mondta elszántan Matykó. -
124 13 | szívéhez az apa.~- Fiam, én szegény fiam! - támolygott
125 13 | sírj hát! Légy tovább is az én okos, kedves, jó gyerekem!~
126 14 | volna ilyen szomorú. De az én szomorúságom elragadt õrá
127 14 | nagy örömet mondok.~- Tudom én azt, fiam - kapta fel a
128 14 | hirtelen lehanyatlott, s mire én is elébe borultam nagy jó
129 14 | A temetés után való nap én is bementem Tamás úrhoz.~-
130 14 | borult a nyakamba Tamás úr. - Én is veled mennék, ha még
131 14 | hasznom lehetne venni. De én már fél lábbal a koporsóban
132 14 | Malajdokihoz:~- Velem jössz?~- Én? Hogy mehetnék? - felelte
133 14 | meghalt a magyar szabadságért. Én az utolsó Malajdoki vagyok,
134 15 | Hova, hova, édesapám?~- Még én se tudom, édes fiam. Ahol
135 15 | dolgozott a hazáért, most már én vagyok a soros.~- Jaj, lelkem -
136 15 | se billentette meg.~- Ha én mindenkinek visszaköszönnék,
137 15 | hát akkor mért köszönjek én kelmédnek elõbb, mint kelméd
138 15 | Hát már mért köszönnék én kendnek, mikor kendnek üres
139 15 | Látom, oda készültök, ahova én: Kossuth Lajos katonájának.
140 16 | mondjá, öreg vadzsok mán én arra. Hát azs ürgefogásra
141 16 | csupa vadsedret terem is.~Én egykettõre elintéztem a
142 16 | ültessék lóra a cigányt.~- Jaj, én csak gyaloghusár seretnék
143 16 | Hej hedegí, hedegí, akit én soha meg nem becsíltelek,
144 16 | becsíltelek, vagy veslek én téged többet a kezsembe,
145 16 | szelíd öregember vagyok már én, és azt tartom, hogy nincs
146 16 | mikor arra gondolok, hogy én is voltam a Kossuth Lajos
147 16 | salonnát pirítottam már én õnála - felelte egy kicsit
148 16 | elhagyta. Nemcsak õ, hanem én is. Napvilágon kiderült,
149 16 | Nem õ volt a hibás, hanem én, nekisaladtam a setítbe -
150 17 | esztendejét betöltöttem, akkorra én is elszakadtam Villám ezredestől.
151 17 | emlegeti a történetírás. Én se káplár voltam már, hanem
152 17 | hadakozott a seregével, én pedig Bicske felé igyekeztem
153 17 | persze mink voltunk azok, és én magam voltam az a valóságos
154 17 | Német Andrásnak hívnak. De én mától fogva Magyar Andrásnak
155 17 | fáj a szegénységem, hogy én semmit se adhatok a hazámnak.
156 17 | csinálna maga a kutyája nélkül? Én meg mit csinálnék vele a
157 17 | ugrándozta körül a gazdáját.~Én pedig fölkeltem, és körüljártam
158 17 | tüzek világánál egy darabon.~Én magam fáradtan heveredtem
159 18 | tovább a táncot, nem tudom én azt megmondani. Valami ostoba
160 18 | szabadságának, aminek bölcsõjét én is ringattam, többet ne
161 18 | kard, se puska.~- Az ám, én vadzsok, az öreg Tilinkó.
162 18 | kergetnek.~- Nem szaladok én már sehova. Nincs már nekem
163 18 | lábam, elvitte az ágyúgolyó. Én már csak itt pusztulok el.
164 18 | nem sit. De majd elmondom én azst neked útközben. Most
165 18 | mondtam haragosan. - De én nem mehetek haza az édesanyám
166 18 | fölmérgesedtem. Hiszen nem kívánom én, hogy énelõttem minden ember
167 18 | lerakatták velünk a fedzsvert. Én is ott vótam, engem is megsarcsoltak,
168 18 | mutogatott is valamit, de én se hallottam, se láttam.
169 19 | Olyan rongyos volt már az én ruhám is, hogy bátran a
170 19 | Matykó úrfi világnak ment, én meg katonának álltam, nagyon
171 19 | tehetem, nagy uram! Kimondom én, ha menten agyonvág is nagy
172 19 | a lázadó Mártonra:~- Az én unokámnak van a világon
173 19 | elé ne kerülj, mert aki az én unokámról azt merte mondani,
174 19 | merte mondani, amit te, azt én többet nem ismerem.~Térden
175 19 | Igenis, nemzetes nagy uram!~- Én még régi pénz vagyok. Kimenteni
176 19 | Igenis, nemzetes nagy uram!~- Én most lefekszem és meghalok.~-
177 19 | hozzánk, de azt mondta, én is okosabban tenném, ha
178 20 | nem akarta elhinni, hogy én vagyok. Annyira megnyúltam
179 20 | fehérre a lelkem.~Tudtam én ezt, ha nem mondja is. Odaborultam
180 20 | Matykó beiratkozik jogásznak, én meg tanárságot tanulok.~
181 21 | biztattam nagy bátran, pedig én is úgy meg voltam riadva,
182 21 | Dióbél, tudod-e te azt, hogy én már második esztendeje a
183 21 | keresel mind a kettõnkre. Hát én ezt nem bírom tovább.~-
184 21 | bírom tovább.~- Matykóm, én csak fekete kenyeret tudok
185 21 | kenyeret tudok neked keresni. Én nyolc esztendeig éltem a
186 21 | segíteni a kenyérkeresetben. De én se pékgyerekek nevelõje,
187 21 | hozzá...~Fogta a botját, én is az enyémet, elkezdtünk
188 21 | fele se tréfa - mondottam én. - Libór mesternek igaza
189 21 | szegényemberes munkát vállaljon, mint én, de arra már nem volt elég
190 22 | a kertbõl, de egyesével. Én mentem elõre, engem állított
191 22 | fütyörészve.~- Állj, ki vagy?~- Én? - kereste a deák az igazolványát. -
192 22 | olló, holló! Majd adok én nektek csúfot ûzni a felsõbbségbõl!~
193 22 | Mátyás úr, mától fogva az én segédem. Nagyon jóravaló
194 22 | lesz most már? Bánom is én. Az már a pléhnyakú dolga.~
195 23 | őméltóságának köszönheti, az én főnökömnek, őnála nélkül
196 23 | életemet. Mihez kezdjek én mármost? Egyetemre nem járhatok,
197 23 | viselni kötelességem. Ha én magát ma befogadom az irodámba,
198 23 | emberek. Nem magamtól találtam én ezt ki: azok figyelmeztettek
199 23 | becsületes szabóhoz, aki helyett én tudtam az egyszeregyet.~
200 23 | ember kezét. - Nem megyek én azért világnak. Hanem megyek
201 23 | újságot hoztál. Cserébe én is mondok neked újságot,
202 23 | Mehetünk, Dióbél.~Biz én nem kérdeztem tõle, hogy
203 24 | subát kerített Tilinkó. Én bizony nem mertem megkérdezni,
204 25 | mondani:~- Látod, tudom én, mi a tisztesség, ezzel
205 25 | hurkát, öreg pajtás. Mert ezt én nem engedem levágni. Inkább
206 25 | tarisznyából. - Minek tanáljak én macskát, ha malacsot is
207 25 | kicsit -, hát miért cipelem én a hátamon ezst a malacsot?
208 26 | betettem a lábamat Nádországba, én Tilinkón kívül egyéb emberi
209 26 | vadonunkba nem jött senki, én pedig ki nem mozdultam belõle.
210 26 | be-bevágódott a faluba, noha én olyankor mindig megpirongattam:~-
211 26 | rám ilyenkor -, és van azs én fejemben, nem korpa.~Egyszer
212 26 | szemeit.~- Magamnak fücsültem én, nem másnak, naccságos Rossjancsi
213 26 | döföm meg vele. Mit tehetek én róla, ha nekem bajust adott
214 26 | vele, vadzs se. Elég lesek én neki magam is. Én edzsenesen
215 26 | lesek én neki magam is. Én edzsenesen a tömlöcsbe csalogatom
216 26 | most már ostán csakugyan én se tesem ki többet Nádorságból
217 27 | Tilinkó.~- Vendég - mondtam én. Hallottam, hogy valaki
218 27 | szándékom se. Nem vagyok már én senki, semmi. Csak azért
219 27 | Ahogy a haza fölemelkedett, én lezuhantam - bontakozott
220 27 | társául? Ti vezekeltetek az én bûnömért: szabad-e nekem
221 28 | csak a diófák - mondtam én -, s az idén azoknak is
222 28 | azs öreg Tilinkó, mikor én még csak kis Tilinkó voltam.
223 28 | csak nem kincset?~- Azst én, nem is kicsit - mosolygott
224 28 | tartja azs esit. Minek vinném én est vissa azs úrfinak? -
225 28 | rá. Minek mondtam volna én ezst neked? Bizony még belehajigáltad
226 28 | hogy fölgyújtjuk a nádast. Én az egyik sarkát, Matykó
227 28 | magában lengjen-lobogjon, én is közévetettem a csóvát
228 28 | a könny:~- Nem dzsujtom én föl a nádast. A hazsámat.
229 29 | azért mégis jobban szeretem én az olyan derült őszt, mint
230 29 | olyan érdekes, amilyennek én látom, de egyet meg lehet
|