Rész, Fejezet
1 1 | a katona vigyorgásából, s ezért lobbant egyszerre
2 1 | galléron kapta a franciát, s úgy vágta keresztül az alacsony
3 1 | mondogatta a nagyapám, s akárhányszor maga segítette
4 1 | szót adtak a falu bölcsei, s az egyikük nagy esztelenül
5 1 | semmit, hanem sarkon fordult, s úgy rántotta meg a kilincset,
6 1 | lihegte otthon indulatosan, s azzal vállára kapta a legnagyobb
7 1 | ott várta már a fél falu, s leste szörnyûködve, mit
8 1 | állott az akácos szélén, s kevélyen rúgta vissza az
9 1 | azonban nagyot reccsent, s a harmadikra szörnyû ropogással
10 1 | hanem kaszálta már a fákat, s minél elõbbre haladt, annál
11 1 | ráemelte a fejszét a fára, s abban a percben kiugrott
12 2 | hordott, zsákot hordott, s ha egyéb dolga nem volt,
13 2 | föltette rá a fanyerget, s megrakta hulladék targallyal.~
14 2 | Ez aztán ebben elmúlt, s a borbély rég elfeledkezett
15 2 | nevetett csúfondárosan, s még a fülét is billegette
16 2 | enni a nagy nevetéstõl, s attól fogva senki se vetette
17 3 | keresztelt Pálnak a pap. S már csak azért se lehet
18 4 | didereg a szegény Tilinkó, s nagyon nyomakodna befelé
19 4 | kibújt a bõrébõl örömében, s úgy megnyekeregtette pünkösdkor
20 4 | szalmával, fölvette a vállára, s szó nélkül illant el a kertek
21 4 | Apámat elfutotta a méreg, s erõvel hozta vissza Tilinkót,
22 4 | nevette el magát édesapám. S olyan oldal szalonnát akasztott
23 5 | Szaladtam kifelé a kenyérrel, s már a kisajtóban beleharaptam.
24 5 | eszembe jutott édesanyám, s a falat nem ment le a számon.~„
25 5 | neki” - gondoltam magamban, s belemarkoltam a papsajtba.
26 5 | kenyérnek. Inkább sírva fakadt, s visszakínálta az ajándékot.~-
27 5 | erõsködött édesanyám, s beletette a kenyeret a tarisznyába. -
28 5 | ragyogott a szeme édesapámnak, s kiszedte a tarisznya csücskébõl
29 6 | mondta kevélyen az öregbéres, s kivett a szűrujjából egy
30 7 | beszakadt alatta a jég, s azóta nem bírta se kezét,
31 7 | édesanyám ölében ültem a padkán, s ketten melegedtünk egy ködmön
32 7 | azután el is kotródott, s csak másnap tudódott ki,
33 7 | Alázatosan elvette a pénzt, s belecsúsztatta a kötõje
34 7 | föl dühösen a jó ember, s két hátsó lábánál fogva
35 7 | Kigyulladt a szülém orcája, s utoljára már olyan hangosra
36 7 | magát a gazda markából, s úgy nekilódult, hogy tán
37 7 | lármát hallott messzirõl, s kisejtette a kiabálásból,
38 7 | futott ki az éjszakába, s már a konyhában járt, mikor
39 8 | nézett rá, mint a napra, s úgy õrizgette a leveleit,
40 8 | hanem kirántotta a kezembõl, s úgy vágta volna a fejemhez,
41 8 | anyjuk, de hamar elhalt, s a gyerekek ott nevelõdtek
42 8 | héten kapott tõlük levelet, s azokat nekem mindig meg
43 8 | tanított meg az ábécére, s nem gyõzött rajta csodálkozni,
44 8 | mint a káposztáshordónk, s mindnyájának a hajába az
45 8 | alszanak a dinnyemagok jóízûen, s eszük ágában sincs fölébredni.
46 9 | a malajdoki kastélyban, s úgy összeszoktunk mink Tamás
47 9 | süvegét, az Petykó volt. S aki soha énmellettem úgy
48 9 | megint csak Matykó volt; s aki soha anélkül hozzám
49 9 | visított, mint akit nyúznak, s még ha megbékült is, idegenkedve
50 9 | csattantotta be a bicskáját, s ránk hunyorgott a bozontos
51 10 | voltunk már elsõ kakasszóra, s nekivágtunk a világnak még
52 10 | nagyon öreg már Pongrác apó, s tisztelet-becsület neki,
53 10 | az ereje is elfogyott, s nem tud már parancsolni
54 10 | míg én vagyok a gazda, s aki jó barátságban akar
55 11 | álomtündérek” - gondoltam magamban, s a nyitott ablakon kihajoltam
56 11 | a csillagok közül jönne, s mégis olyan csodálatos erejû,
57 11 | gyorsabban verõdtek össze, s az álmukból fölriadt pillék
58 11 | ütemre szökött a magasba, s én magam is táncra illegtem
59 11 | éjszakán leszálljanak a földre, s kimulassák magukat idelent
60 11 | pántlikafûvel bekötötték a szemét, s odaállították hunyni az
61 11 | elhallgatott a muzsika, s egy szempillantásra úgy
62 11 | mert elbújtak a pajtásai, s várta türelmesen, mikor
63 11 | szemérõl a pántlikafüvet, s egyszerre elpityeredett,
64 11 | Tudom már az utat a mennybe!~S azzal repült az imádság
65 12 | ködébõl, mint a csillag. S ahogy kiírom a nevét, mindig
66 12 | odatörleszkedett Petykóhoz, s még mosolyogni is próbált
67 12 | mosolygott a legpirosabb parázs, s a nagy fekete tábla is úgy
68 12 | is meg a galamboknak is, s aki csak hallotta, az mind
69 12 | keményen az öklöcskéit, s mire megindultunk Biczók
70 12 | éljen messze az utca végén, s nemsokára láttuk is már
71 12 | hebegte Petykó elfehéredve, s odaállt a nagy ember elé.~-
72 12 | magát huszárosan Petykó, s már akkor vetette is a bukfencet,
73 13 | életem legnagyobb öröme. S hogy addig is tudjak rólad,
74 13 | Petykó már régen köhécselt, s az olmützi rossz hír végképp
75 13 | lábáról. Ágynak esett szegény, s úgy fogyott, mint a megszegett
76 13 | beleivódott nehéz szagát. S hallotta a szívszaggató
77 13 | szemébõl kiesett a könny, s leperdült a térdelõ gyerek
78 13 | mint a jó testvérkéjét. S oly forrón, oly szorosan
79 13 | soha nem is álmodott eddig. S mégis úgy érezte, megszakad
80 13 | köztük volt a jó fiú is, s kicsi fehér kezével õ is
81 14 | mindenki Petykónak szólítsa, s nemcsak a neve változott
82 14 | keze hirtelen lehanyatlott, s mire én is elébe borultam
83 15 | ez volt a szavajárása, s ugyancsak tartotta is magát
84 15 | hátat is fordított a legény, s csak úgy a válla fölül szólt
85 16 | Megemberedtek már akkor, s a rügyezõ ágak búcsút ringottak
86 16 | volt a keze, mint a villám, s akire leütött, annak már
87 16 | barátságosan az ezredes, s kiadta a parancsot, hogy
88 16 | neki, mint a gyereknek, s bent az erdõ mélyén sírva,
89 16 | fülemülék is elhallgattak már, s õ még mindig cincogott.
90 16 | õ még mindig cincogott. S a fülemülék már megint szóltak,
91 16 | mindig kiszökött közülünk, s nádasok közt, erdõk mélyén,
92 16 | adhattuk magunkat az álomnak. S Tilinkó egész bátran mert
93 16 | bocsánatkérõen a kincset, s már elõhúzta a vonót is,
94 16 | is jött az erdõk felõl, s az utolsó meg is szólalt.
95 16 | aztán hirtelen észbe kapott, s elkezdett nyargalni sebesen
96 16 | a két kezével a cigány, s kiejtette a hóna alól a
97 16 | De föl is kapta mindjárt, s a másik pillanatban már
98 16 | szeme, reszkettek az ujjal, s a húrok csodálatos zengése
99 16 | elõbukkantak az erdõbõl, s egy óra múlva véres fejjel
100 16 | hagylak halálos holtomig.~S a maga érdemkeresztjét tûzte
101 17 | jajveszékelve tördelték a kezüket, s bizonyára már a jajgatásukkal
102 17 | leakasztotta a szögről a kaszát, s kegyetlen haraggal vagdosta
103 17 | nevettem a furcsa ötleten, s odafordultam egy öregasszonyhoz,
104 17 | igen, lelkem - mosolyogtam, s poros kerek köpönyegem szétterítettem
105 17 | hadikincstárunk is - mosolyogtam, s éreztem, hogy könnybe lábad
106 17 | könnybe lábad a szemem. S bizony még sírva fakadok,
107 17 | Szétnyitotta a tenyerét, s ujjai közül az ezüstpénz
108 17 | motyogta zavarodottan Csiha, s kibotorkált az emberek közül.
109 17 | kardom.~Ráütöttem kardomra, s a kardcsörrenésre a vak
110 17 | dugtam, éppen a szívem fölé. S egy-két perc múlva már Bicske
111 18 | magyar földön, mint a nyúl, s amikor látta, hogy nem bír
112 18 | Nyírségen akadtunk össze, s keményen megtáncoltattuk
113 18 | van hátra az életembõl, s - istenem, hisz olyan fiatal
114 18 | fektembõl, amennyire bírtam, s utoljára körülnéztem az
115 18 | esztendõben Magyarországon, s a lábon maradt vetésben
116 18 | kínnal hátrafordítom a fejem, s örömömben elsikoltom magam: -
117 18 | szûr annak a tetejében, s nincs nála se kard, se puska.~-
118 18 | aztán elvigyorogta magát, s megszorította a kezemet:~-
119 18 | akkor sép álmokat, vitéz úr!~S azzal akkorát rántott rajtam,
120 18 | csapott le az ágyúgolyónak, s derékig rám túrta a földet.
121 19 | Magára csukta a kaput, s nem juthatott be hozzá,
122 19 | kertben, vagy sétált le s fel a visszhangos termekben,
123 19 | a visszhangos termekben, s döfködte a botjával a repedezett
124 19 | a hír, máskor Párizsból, s az mind azzal végzõdött,
125 19 | mióta a maguk gazdái lettek, s ami föld megmaradt, nem
126 19 | elvesztegette az ötvösöknek, s a pénz ment Rómába, Lipcsébe,
127 19 | bõrzacskóban, az inge alatt, s annál büszkébben simogatta
128 19 | engedelmességhez szokott, s csak úgy befelé mormogott,
129 19 | elkészíttette az ezüstkoporsóját, s mindig a szeme elõtt tartotta
130 19 | Márton, fogadsz egy szekeret, s ezt a koporsót holnap beviszed
131 19 | ki öreg szíve keserûsége, s csak akkor ugrott föl, mikor
132 19 | sárréti sebesülését kiheverje, s ott sütkérezzék nálunk.~„
133 19 | az ezüstkoporsót eladta, s addig istenkedett neki,
134 20 | bekaphatta volna vele a fülét, s lett volna mit harapni neki.
135 20 | vihogott Rosszjancsi úr, s azzal elajánlotta magát.
136 21 | csinálja nektek: klipi-klapi! - s olyan mozdulatot tett a
137 21 | kétfelé törte a botját, s bevágta az ágy alá, aztán
138 22 | járás-kelés feltûnt neki, s megkérdezte tõlem egy reggel,
139 22 | bevágta mérgesen az ajtót, s nem is láttam egész nap.
140 22 | hékám - mormogott a morva, s megint visszabújt a helyére.
141 22 | csöndesítette kézzel-lábbal a spion, s el akarta magyarázni, hogy
142 22 | magyarázni, hogy õ rendes ember, s minket akar rajtakapni,
143 22 | csúfot ûzni a felsõbbségbõl!~S megrázta szegény Holló Pált,
144 22 | Pált, mint kutya az ürgét. S tán a lelket is kirázta
145 23 | összeesküvőkkel cimborálok, s holnapután bedugnak a maga
146 23 | valaha, ha isten megsegít, s nem olyan utolsó mesterség
147 24 | maga faluja Nádországban, s mind megfizeti az nekünk
148 24 | együtt jártunk sétálgatni, s úgy lehet, Csuri találkozott
149 25 | ahogy Tilinkó elaludt, s kivertem a malackát a nádba.~-
150 25 | egymást érik az emberek, s az ilyen helyen nemigen
151 25 | cirmost a sulymos tarisznyába, s elégedetten gyújtott a pipára.
152 25 | tekingetett körül Tilinkó, s kieresztette a cirmost a
153 25 | röf-röf - mondta barátságosan, s belépett a tarisznyába,
154 25 | Télire lehúznák a mázsát. S már indult volna hazafelé,
155 25 | utat.~Tilinkó összerezzent, s nekiiramodott a falunak.~„
156 25 | kinyitotta a tarisznyát, s úgy ugrott ki belõle a malacka,
157 25 | Röf-röf-röf - kiabálta boldogan, s nekiiramodott az országutat
158 25 | megtalálta valaki a tarisznyát, s úgy cserélte ki, hogy másikat
159 25 | csikorította el a fogát, s úgy vágta fültövön az istenadtát,
160 25 | visszafordulva mérgében. S most ez egyszer ügyet se
161 26 | piacon valami harapnivalóért, s nem jött vissza még éjszakára
162 26 | áron eladta a darutollakat, s örömében csöndesen fütyörészgetett,
163 26 | nagy úr a szegény cigányt, s egy vadonatúj aranyat is
164 26 | álmodott azon az éjszakán. S mikor reggel fölébredt,
165 26 | megbillentette aranygalléros nyakát, s a két úr leballagott a tömlöcbe.
166 26 | vadmacskafiók, fúva, prüszkölve, s akkorát karmolt a tábornok
167 26 | nekiugrott a nagy uraknak, s nem várta be, hogy Rosszjancsi
168 27 | csóválta lompos farkát, s egyszer elnyikkantotta magát.~-
169 27 | szétvált elõttünk a nád, s ott állt a vendég. Szép
170 28 | a diófák - mondtam én -, s az idén azoknak is hajába
171 28 | valahol a rézsbográcsot, s nekem húzsta meg érte a
172 28 | Cipóhalom fel volt ásva, s a mi reményünk elszállt,
173 28 | évszázados gazdájától, a víztõl s uralma alá hajtani az ekevasnak!
174 28 | Tilinkó elfüttyentette magát, s lecigánykerekezett a nádasba
175 28 | kicsit - mosolygott az öreg, s kifordította elénk a kolompot.
176 28 | Bekopogtattunk minden házhoz, s minden asztalon hagytunk
177 28 | határból elfutott az éhhalál, s gondunk volt rá, hogy soha
178 28 | vízimadarak elmentek a víz után, s hasztalan csikorogtak a
179 28 | égre. Lengett‑lobogott, s hogy ne magában lengjen-lobogjon,
180 28 | ölelkeznek a pirosló lángok, s hogy szórja föl az égre
181 28 | pislogott a hamu alatt a parázs, s kerek egy esztendõ telt
182 28 | bácsinak hívja mindenki, s ez neki jobban esik, mintha
183 28 | gazdagon megáldott szõlõk közt, s boldogan mondogatják egymásnak:~-
184 28 | mindennap a temetõbe is, s elbeszélgetnek annál a sírnál,
185 29 | Igaz, leperegnek virágaink, s úgy ingatják ágaikat a fák,
186 29 | magunkat a virágok pompájában, s méhecskéink telehordták
187 29 | képe, akiket szerettem, s körülvesznek azok, akik
188 29 | is itt hever a lábamnál, s nézi, hogy írok. Csuri,
189 29 | fiú se. Öregember vagyok, s hálát adok az Istennek,
|