Rész, Fejezet
1 2 | legutolsó is - mosolyodott el édesapám, hogy ilyen figurás
2 2 | Igaznak igaz - facsarodott el az édesapám szíve, mikor
3 2 | lehet, urak - mosolyodott el Malajdoki Tamás -, de azért
4 2 | dolog, nagyot ittak rá. El is jött vasárnap az édesapámért
5 2 | szántszándékkal felejtették el, ahogy az urak nevetésre
6 3 | mester. Hát most már azt is el kell mondanom, hogy milyen
7 3 | szedret is csak létráról éred el - incselkedett velem.~Akkora
8 3 | halásznak lenni - biggyesztettem el a számat.~- Hiszen nem is
9 4 | isten, ami nincs, vedse el, ami van - ez volt a köszöntése.~-
10 4 | Mit adjon, mit vegyen el, te Tilinkó? - kérdezi tõle
11 4 | erszényében.~- A nyarat küldse el ide, a telet hívja vissa -
12 4 | befelé az ajtón, ha édesanyám el nem hessegetné onnan a húszassal.~-
13 4 | éppen azsért vittem volna el - magyarázta Tilinkó -,
14 4 | meg egy kocsirudat emelt el tõlünk. Észre se vettük,
15 4 | házunk táját. Csak akkor jött el, mikor kiüzentünk érte a
16 4 | vállára, s szó nélkül illant el a kertek alatt. Helyette
17 4 | igazad, Tilinkó - nevette el magát édesapám. S olyan
18 5 | Jóisten elõször felejtette el megadni a mindennapi kenyeret.~-
19 6 | királyom - pittyesztette el a száját az öregbéres -,
20 6 | kilátszott volna, ha mind el nem hullajtotta volna.~-
21 6 | Idáig Fölséged tartott el kaláccsal, azt szolgálom
22 7 | felmondanak.~Sohase felejtem el azt a téli alkonyatot, amikor
23 7 | dolgodra.~A cigány azután el is kotródott, s csak másnap
24 7 | nemcsak a gõgös gazda hûlt el bele, hanem a Hékám is megrettent.
25 7 | rossz ember, nagy jó uram. El akarja vinni. Rejtsék hamar
26 8 | vagy te, öcsém - vörösödött el mérgében fülig az öregúr,
27 8 | Minden lépésnél ültess el egyet. Hat dinnyebokor csak
28 8 | teremnek a dinnyéim - tört el a mécsesem.~- Jaj, gazduram,
29 9 | aki soha énmellettem úgy el nem ment, hogy oldalba ne
30 9 | a rossz Matykót kergesse el a háztól hörcsögnek.~Semmivel
31 9 | Dióbélnél - mosolyodott el szelíden Petykó.~Matykót
32 9 | Nagy úr a bíró - hordta el ijedten a sárga dolmányát
33 9 | No, nagy urak - nevette el magát Tamás úr -, hadd látom,
34 9 | uraságán se esik csorba.~El is mentünk mi, vissza is
35 10 | MIKOR A DIÓFÁKAT ÜLTETTÜK~El is felejtettem még eddig
36 10 | találtam. Tessék, fogadják el tõlem a kis uraságok.~Mind
37 10 | Cipóhalom mellett megyünk el, annak a hegyibe kell ültetni
38 10 | tövében kezdõdtek, és húzódtak el irdatlan messzire.~Kimelegedtünk,
39 10 | ahonnan nagy határ földre el lehetett látni. Alattunk
40 11 | ANGYALOK KERTJE~Sohase felejtem el azt a nyári estét, amikor
41 11 | Matykónak, hogy búcsúzzon el tőlünk, mert a kastélyban
42 11 | Édesapám, én nem válok el a testvéremtõl.~Már akkor
43 11 | sok: melyik mellett visz el a sok közül a mennyek útja?~
44 12 | kapuban. Akármelyikünk ment el alatta télidõn, mindnyájunknak
45 12 | iskola, sohasem gõgösödött el. Nemcsak hogy a legszerényebb
46 12 | Meg is tanulta szépen, el is mondta százszor is nemcsak
47 12 | mi hintónk! - kiáltotta el magát Matykó.~Az volt az
48 12 | Édes kis katonám - nevette el magát Kossuth Lajos, míg
49 13 | hírt hoztál. Egyet-mást el kell végeznem, mielõtt a
50 13 | népet, hogy nemzetes uramat el akarják vinni a császár
51 13 | Haragszik rám a császár, el akar fogatni. Az a panasz
52 13 | akármi érne, sose felejtsd el, hogy te voltál mindig az
53 13 | Gáspárt. Tizenkét katona vitte el, állig fegyverben, a hazahozatalára
54 14 | nélkül, csöndben temettük el. Halála híre beleveszett
55 14 | jóságukat holtom órájáig el nem felejtem.~- Hová mennél,
56 14 | vagyok, nem vesztegethetem el az életemet. Nem is maradok
57 15 | édesanyám - mosolyogtam el magam, az egyik karommal
58 15 | becsület! Ezt a csúfságot el kell kerülni mindenáron.~
59 15 | kérlelte szépen -, fogadja el tõlem még ezt az ötven aranyat
60 16 | csak a katonái nevezték el, mert sebes volt a keze,
61 16 | nekünk sincsen. Azt elõbb el kell venni az ellenségtõl.~-
62 16 | inkább lóra ilek - sóhajtotta el magát Tilinkó, de azért
63 16 | gyanakodott rá senki. A legények el is felejtették már, hogy
64 16 | Sûrû fekete felhõ úszott el fölötte. Furcsa felhõ volt,
65 16 | muzsikásom - mondta neki -, el nem hagylak halálos holtomig.~
66 17 | Uccu, mákos! - rikkantotta el magát a bíró. - Hiszen ezek
67 17 | valami emléket adni. Fogadja el tõlem a kutyámat. A Guruj
68 17 | legalább a botomat fogadja el. Nagyon szép bot. Farkasfej
69 17 | amit szelíden hárítottam el magamtól.~- Nem fogadhatom
70 17 | magamtól.~- Nem fogadhatom el, jó öreg. Mire támaszkodna
71 17 | legalább a furulyámat fogadja el. Valódi kõrisfa. Csontnyaka
72 18 | Én már csak itt pusztulok el. De most már azt se bánom,
73 18 | az isten tüzse pustítsa el üket. Vótam a Kosúr katonája,
74 19 | hadnadzsi gúnyában megláthatna.~El kellett mosolyodnom, ahogy
75 19 | újságot csak akkor mondta el Tilinkó, mikor már közel
76 19 | Malajdoki Tamás” - tûnõdött el magában elkeseredve is meg
77 19 | útra, amelyiken elõbb-utóbb el kell indulnia a leghatalmasabb
78 19 | járt.~Ott azonban nyilván el is veszett, mert többet
79 19 | Hanem a halott-toromat neked el kell laknod, érted-e?~-
80 19 | lenni!~Az édesapámhoz ment el szekérért, de nem mondta
81 19 | Cipóhalomhoz értünk.~Ott õ el is vált tõlem. Hívtam hozzánk,
82 20 | megfogadtuk, hogy soha többet el nem hagyjuk egymást.~- Elõször
83 21 | vagyunk, mester. Nem maradunk el egymástól.~- Ná? Tanítasz
84 21 | fejünket a tudomány.~Így telt el szép békességben az elsõ
85 21 | Megfeleztem vele minden falatomat, el is fogadta mindig, de mogorván
86 22 | miatyánkból azt, hogy „jöjjön el a te országod”. Ráfogták,
87 22 | No, ne félj, nem halászom el elõled a dicsõséget, vitéz
88 22 | se nem dobogott, inkább el akart suhanni. Hiszen észrevétlen
89 22 | kézzel-lábbal a spion, s el akarta magyarázni, hogy
90 23 | lélek.~Még most se apadt el elõlem a víz. Nem oda Buda:
91 23 | megnézstem, nem repült-e mán el a katonák csákójárul a kétfejû
92 23 | lelkedet, hát ne hadzsd údzs el magadat - rimánkodott Tilinkó. -
93 24 | beeresztik maguk közé. Pedig az el nem ereszti, amit egyszer
94 24 | Ráhágtam, megsajnáltam. Ha el nem veszelõdne, kitelelhetne
95 24 | Csuri azonban - így neveztük el a rókát - annyira megszeretett
96 24 | fa, hogy hányszor szórja el levelét? A nádi ember olyan
97 25 | is disnótor - vigyorodott el helybenhagyólag az öreg.~
98 25 | Tilinkóé. Az elõl ugyan el nem bújik a szerencse, akár
99 25 | Hát a vásárra. Mért adom el? Kinek mi közse hozzsá?”~
100 25 | mers, te! - csikorította el a fogát, s úgy vágta fültövön
101 25 | serencséje! - fohászkodta el magát Tilinkó, visszafordulva
102 26 | kedvéért urasodtam ídzs el.~Az történt szegény Tilinkóval,
103 26 | Hrosziancsik elveszi.~- Hát el is vette a csudar, hivatta
104 26 | Hat katonáfal fokatom el - borzongatta végig a hideg
105 26 | olyan helen van, ahonnan el nem sökhet. Hanem katonákat
106 26 | lászadót az este fokattam el - hajlongott Hrosziancsik
107 27 | suttogásokat nem bírtam el. Ki kellett szöknöm a világból.~
108 28 | Isten!~Csüggedten hajítottuk el az ásót. A Cipóhalom fel
109 28 | dombból! Ha Nádországot el lehetne venni évszázados
110 29 | mostani. Olyan nyugalom árad el az egész világon, mintha
111 29 | hajtja. Sebaj, hadd pihenjen el szegény, elvégezte dolgát!
112 29 | van lépten-nyomon, soha el nem marad tõlem. Most is
|