Az én
gyermekkoromban sokkal félelmesebb volt a világ, mint most. Mindenféle furcsa
szerzet csavargott benne, akik különösen éjszakának idején követtek el sok
garázdaságot. A padláson kísértetek zörögtek, a pincéből tüzes emberek
kukucskáltak ki, a levegőben boszorkányok röpködtek söprűnyélen, a
keresztúton garabonciás deákkal lehetett találkozni, s a temetőárokban
lidércek öltögették lángnyelvüket. Ezek a tisztelt uraságok és asszonyságok
mind az ördöggel voltak cimboraságban, és sok gonosz gazságot műveltek.
Megrontották a tehenet, hogy véres tejet adjon, elverették jégesővel a
határt, ráültek az alvó emberek mellére, kicserélték a
bölcsőben fekvő gyerekeket, megelevenítették a halottakat, emberi
hangon beszéltették a kecskét, elapasztották a kútból a vizet stb. Még az volt
a szerencse, hogy hébe‑hóba tündérekkel is össze lehetett akadni, akik
jókedvükben aranyat tüsszentettek, és megajándékozták az embert
vasfűvel, amivel minden zárat ki lehetett nyitni.
Hát hol vannak ezek most? Ott, ahol
akkor! Sehol! Tanultabbak, okosabbak lettek az emberek, és ma már senki sem
hisz sem a boszorkányokban és a kísértetekben, sem a tündérekben. Tudjuk, hogy ilyenek
nincsenek, és nem is voltak soha. Csak a tudatlan, babonás emberek találták ki
őket, és ijesztgették velük egymást a régi világban. Azzal is tisztában
vagyunk, hogy ezek az ördögcimborák, akik csak az együgyű emberek
képzeletében éltek, együttvéve sem tudtak olyan csodákat csinálni, mint pl. a
mozgókép vagy a telefon, amelyeket mindenki természetes dolognak tart. Ma már a
kisgyerek se fél a rossz szellemektől, mert az is tudja, hogy a róluk
szóló történetek csak mesék, semmivel sem igazabbak, mint a
Hófehérkéről és a hét törpéről szólók.
A rémítő és veszedelmes babonákat ugyan már
eloszlatta a népművelődés fejlődése, de ártatlanabb, apróbb
babonákkal még most is találkozunk műveltebb emberek között is. „Csörög a
szarka, vendég jön”; „Viszket az orrom, bosszúság ér”; „Cseng a jobb fülem,
rossz hírt hallok”; „Viszket a bal szemem, valami öröm ér”; „Viszket a
tenyerem, pénzt kapok”; „Halottal álmodtam, eső lesz.” Ilyeneket még most
is elég gyakran hallani, de inkább csak szólásmondásból, komolyan nemigen hisz bennük senki.
Van azonban sok ember, aki komolyan
hiszi, hogy a péntek szerencsétlen nap, és a „13” szerencsétlen szám. Az ilyen
ember nem mer semmibe fogni pénteken, és világért se ülne le tizenhármad
magával egy asztalhoz, mert azt tartják, hogyha tizenhármán ülnek egy
asztalnál, egy év alatt azok közül valaki meghal.
Sokan hisznek a kártyavetésben is, és hitelt adnak
annak, hogy a cigányasszony meg tudja mondani a jövendőt. Józan ember nem
engedi elbolondítani
magát se kártya által, se furfangos cigányasszonnyal.
Hallottatok a szemverésről? Azt tartják némelyik
emberről, hogy „rossz szeme” van, s akire ránéz, azt betegség vagy egyéb
baj éri, különösen a pólyás kisgyereket. Micsoda éretlen gondolkodás!
A babonaság
a józan ész megtévelyedése. A babonás ember nem gondolkodik, hanem
képzelődik. Pedig ha gondolkodnék, akkor a józan eszével sok olyan
dolognak a magyarázatára rájönne, amivel ok nélkül rémítgeti magát.
Például az asztal
a szobában elkezd pattogni. Erre a babonás ember azzal ijesztgeti magát is meg
másokat is, hogy meghal valaki, azért pattog a bútor. Pedig a bútor csak azért
pattog, mert szárad.
Babonás
emberek közt nagy az ijedés akkor is, ha az asztalon álló palack vagy pohár
megreped, noha hozzá se nyúlt senki. Pedig ennek természetes oka
van. Mikor az üveget fújják a gyárban, akkor egy-egy részecskéje nem úgy
hűlt ki, mint a többi, s ennek az elkésett lehűlése okozza a
látszólag ok nélkül való repedést.
Régi mendemonda
az is, különösen falun, hogy amelyik ház körül egyszer megszólal a kuvik, ott
meghal valaki. A szegény kuvikot ezért sokfelé halálmadárnak is hívják. Nagyon
ártatlan benne, hogy a babona ilyen szomorú szerepet ad neki. A kuvik, mint a
többi bagoly is, éjjeli madár, nappal nem szállhat, mert akkor alszik. Éjjel
jár az ennivaló után, s ilyenkor megesik, hogy egy-egy házhoz odacsalogatja a
lámpafény, s ott elhuhogja magát. Neki ez olyan természetes szava, mint a
sárgarigónak a tilliózás vagy a varjúnak a károgás.
Bizonyosan
hallottatok már arról is, hogy néha különös eső esik. Beszélnek
véresőről, kénköves esőről, sőt még
békaesőről is. Hát ez mind csak babonás mese. A felhőkből
nem esik más, csak tiszta víz. Néha azonban az eső leveri a virágról a
sárga virágport, s akkor a földön úgy látszik, mintha
csakugyan kénporos eső esett volna. A „véreső” levert apró kis vörös
rovaroktól származik. A békaesőnek pedig az a magyarázata, hogy a
földibékák szeretik a nedvességet, s ezért az eső után néha annyi apró béka
bújik elő a békalyukból, hogy nem győzi őket kerülgetni az
ember. A tudatlan ember, aki nem veszi elő a józan eszét, persze azt
hiszi, hogy a békák az égből potyogtak.
A fülcsengés hírhallást jelent a
babonás emberek hite szerint. Ez is olyan nevetséges babona, amelynek semmi
alapja sincs. A fülcsengés
nem kívülről jön, hanem a fül belső részében idézi elő a
vérnyomás.
Éppen ilyen természetes oka van
annak is, ha az embernek viszket a tenyere. A babonás ember ilyenkor azt szokta
mondani: „Viszket a tenyerem, pénzt kapok.” Ha ez igaz volna, ez volna a legkönnyebb módja a
pénzkeresésnek. Az ember a hátára venne egy zsákot, kimenne a mezőre, és
addig markolászná a csalánt, míg a zsákja tele nem lenne pénzzel. Aki hisz a
babonában, próbálja meg - fogadom, hogy rögtön kigyógyul belőle.
.oOo.