|
Konrád erdőőrnek híres méhese van itt a
szomszédban. Nem afféle hárságyas pipázó, ahol olyan fölséges alvások estek a
hajdankorban, míg fontosalmák sárgultak a polcokon, és hűtött borocska
várta a nemzetes úr ébredését a sarokban. Ezekbe a régifajta méhesekbe csak
ürügynek kellettek a méhek, s az iksz-lábú asztal alatt esztendőszámra
felbontatlanul hevert az első magyar méhészeti újság. (Nem tudom, megvan-e
még. Kár volna érte, ha megszűnt volna, mert olyan tekintélyes című
újság nem lesz többet a világon, A
Közelben és a Távolban Körültekintő Szorgalmas Méhész - ez volt a
címe. Könyvben csak egyet tudok ilyen kifejezésteljes címűt: A szenvedelmes dinnyész-t. Azt,
gondolom, Szontágh Gusztáv írta. Szinte maga előtt látja az ember a
szenvedelmes dinnyészt, amint puskával a vállán és tomahawkkal az övében
eltapossa a lóbogarakat.)
Most persze minden másképp van, mint régente volt. Van
Dzierzon-kaptár, Langstroch-kaptár, Dadaut-kaptár, van átmeneti kas,
mézpörgető gép, füstölőkorsó, eresztéktisztító, rajföcskendező,
födelezőkés, anyakalitka s herefogó, még tán fejtám és lazakar is van,
csak éppen méz nemigen van az újabb időkben. No, de úgy szép a tudomány,
ha önzetlen.
Konrád úr méhese nagyszerű intézmény. A kaptárok üvegfalán
keresztül látom, hogy mostanában milyen öröm lehet méhnek lenni. Még tán külön
fullánkmanikűrje is van mindnyájuknak, úgy föl vannak szerelve a
méhkényelem minden eszközével. A vadméhek anyja az erdőn alighanem azzal
kecsegteti rakoncátlan kis fiait, hogy csak viseljék jól magukat, akkor
fölveszik őket a Konrád úr méh-internátusába úrigyereknek.
Udvariasságból ácsorogtam egy kicsit a
méhesben, de őszintén szólva, nagyon érdekelt a nap szőke
gyermekeinek rezgése az üvegen belül. Maeterlinck után mi újat láthatna
magamforma szegény nézelődő a méhek életében? De különben sem nagyon
kedveltem a méheket soha. Nagyon okosak, nagyon rendesek és felháborítóan
szorgalmasak nekem ahhoz, hogy szeressem őket. Ellenszenvemben nagy része
lehet a bölcs intelmeknek is, amelyek addig állították elém példának a méhet
meg a hangyát, hogy akkor is beléjük lehetett volna utálnom, ha kedvelem
őket. Azt hiszem, minden jobbérzésű gyerek így jár velük. Micsoda
lelketlenség is kétezer év óta mindig arra tanítani a gyereket, hogy legyen
olyan utálatos fösvény, mint a hangya, és hagyja éhen veszni Isten dalos
bogarát, a tücsköt! Jó, hogy az emberek sokat elfelejtenek abból a rosszból,
amire a legkiválóbb pedagógusok tanítják őket.
Az én szememben mégis az a legnagyobb bűne a méhecskének,
hogy nincs a teremtésben több olyan matematikus, mint ő. Ezt egy nagyon
érdekes történettel tudom bizonyítani. Azzal nem szolgálhatok hirtelenében,
hogy hol olvastam, de arról hitelek, hogy nem kitalálás. A tényre és a nevekre
emlékszem, legföljebb a számok nem egészen vágnak. De ezt akármilyen méhészeti
könyvből kontrollálhatja, aki annak jobban hisz, mint nekem.
Réaumur, akiről nem kell azt hinni, hogy a
hőmérőről kapta volna a nevét, egyszer azt a pályakérdést
tűzette ki a párizsi Institut-vel, hány fokos szög alatt kell a méneknek a
sejtek rekesztőlapjait építeni, hogy minél kevesebb viaszt pazaroljanak
el. A tételt egy Maclaurin nevű angol matematikus fejtette meg, akinek a
nevét jobban ismerik nálam azok a szegény halandók, akiket a hatalmas Isten
arra ítélt, hogy az algebrához címzett tudománnyal keressék kenyerüket.
Maclaurin számításai szerint a méhsejt hegyesszögének 7
foknak és 45 percnek kell lenni, a tompaszögnek pedig 109 foknak és 40 percnek.
Maclaurint sokkal könnyebb volt ellenőrizni, mint például a
forgalmiadó-ellenőrt. Egyszerűen megmértek egypár száz méhsejtet és
megállapították, hogy a hegyesszög csakugyan 7 fok és 45 perc, de a tompaszög
nem 109 fok és 40 perc, hanem csak 109 fok és 38 perc. A méhek tehát majdnem eltalálták
a legtakarékosabb sejtalakot, ami annál szebb tőlük, mert például én
sokkal nagyobb vagyok, mint ők, de én sose találnám el. Az a kétszázad
perc differencia igazán se előre, se hátra, de azért szerencse, hogy a
méhek nem olvasnak trigonometriai értekezéseket, mert beleőrültek volna,
ha megtudják, hogy mennyi viaszt elfecséreltek húszmillió esztendő alatt.
De az is lehet, hogy polémiát kezdtek volna az Institut-vel, pedig a méhekkel
polemizálni köztudomás szerint nem tanácsos, mert ők igen mérges
argumentum ad hominemekkel érvelnek, s az akadémikusok orrát se tartják több
tiszteletben, mint más emberét.
Történt azonban, hogy valahol az Északi-tengeren egy hajó
nekiment valami, egyébként ismeretes lappangó zátonynak, és elpusztult rajta. A
bíróság a kapitányt meg a kormányost számadásra vonta. A két gentleman azzal
védekezett, hogy ők logaritmustáblákkal számították ki, hány fokos szög
alatt kell vezetni a hajót, hogy zátonynak ne menjen, és ők ehhez
tartották magukat. Aki nem hiszi, járjon utána a logaritmuskönyvben.
A bíróság a szakértőknek adta ki az ügyet, s azok
közt volt Maclaurin is, a méhsejtszámító. Zátonyszámítgatás közben feltűnt
neki, hogy véletlenül itt is az a logaritmusszám szerepel, mint a
tompaszögű méhsejtnél. S akkor az jutott eszébe, nem hibás-e az a szám a
logaritmuskönyvben? Elkezdett számolni borzasztó elszántan - egy ilyen
matematikus mindenre képes, még a logaritmuskönyv kikorrigálására is -, és
kisütötte, hogy az a logaritmusszám csakugyan hibás volt a könyvben. Tehát a
hajóskapitány és a kormányos valóban nem voltak hibásak.
No
és a méhek? Hát azok se voltak azok. Maclaurin most már a kiigazított
logaritmus alapján számolta újra a tompaszöget, és kiderült, hogy a méheknek
van igazuk, mikor a rekeszlap tompaszögét nem 109°40, hanem csak 109°38 fokra
csinálták. Takarékosság szempontjából ez a képzelhető legideálisabb szög.
Ezek
után senki sem csodálkozhat rajta, hogy én a méheket nem szeretem. Én a hétszer
ötről ma is csak akkor tudom, hogy harmincöt, ha előbb úgy teszem föl
magamnak a kérdést, hogy mennyi ötször hét. Nem is szólva a nyolccal és
kilenccel való szorzásokról, amelyek számtani tudásom határait már lényegesen
meghaladják. Rám nézve ezen a tájon már a felsőbb matematika
kezdődik.
Ha
dolgozó méhet látok, mindig hálát adok a jó Istennek, hogy méhnek nem
teremtett. Igaz, hogy a méheknek még több okuk van a háláskodásra. Mert ha én
méh vagyok, olyan kalamajkát csinálok a fokok és percek elszámításával, hogy
megrendülnek bele Méhország húszmillió éves támaszai és talpkövei.
|