ZÁKÁNY, A VICEKIRÁLY

- Adja ide a kontrektust!

- Micsoda kontrektust?

- Hát a Zákány kontrektussát.

- Ki a ménta az a Zákány?

- Hát aki vicekirály vót a törökvilágban. Hiszön hallott arrul öleget az ilyen úrféle, mint maga. Az a sok vagyom, az a tömérdek péz! Aranyak bográcsba, akit nem tud mögemelni hat embör!

Aki a kontraktust kereste, az nagy, vállas öreg paraszt volt, deákferences ábrázatú, kánikula idején is bőrködmönben. Szélmolnár a Síró-dűlőből, jó négy óra járásra ide a szállásomhoz. A szívtelen városi úr, aki semmit se akart tudni a kontraktusról, én voltam, a vadember, akinek, íme, utána jött a hivatali gond ide is, az Isten háta mögé.

- Ki küldte magát ide, bátyám?

- Hát tudja, a nótaáruló, a Sóhajtás Hidegvágó Lajos. Ű mondta, hogy ha bemönök a kurtulpalotába, ott majd ideadják a kontrektust. De ottan aszonta néköm valami pedintör, hogy maga nélkül ű ki nem adhati. Hát látja, azért kerestem mög magát, hogy szabadíjja föl a kontrektust. Abbul én kinézöm, hun van elásva a péz, oszt majd fölvösszük. Sok péz, nagy vagyom, ott köll annak lönni valahun a mi dűlőnkben.

A széles ember lehajtott fejjel állt előttem, az eperfa alatt. A levelek árnyéka játszott a homokon, azt nézte, míg elmondta, micsoda jeles ember volt az a Zákány vicekirály. Mikor bejöttek a törökök, minden kincsét belehányatta egy nagy gödörbe, aztán mindenkit agyon- veretett, aki tudott róla, de kontraktusba íratta meg az egészet, hogy tudjanak róla a maradékok is.

Szép tempósan beszélt, mintha csak arról volna szó, hogy fűbérkönyvet váltott a birkájának, de a birka megdöglött, hát most már ki legelje le a kiváltott füvet? Csak amikor fölnézett, látszott a szemében a téboly ragyogása.

- De hát mért énrajtam keresi kend a kontrektust, bátyám?

- Hát azért, mert maga őrzi ott a kurtulpalotában a Kossuth atyánk kislajbijával együtt. Bele köll neköm abba néznöm, mert abbul mindjárt kilátom, hun van a tötthely. Még az akol is bele van rajzolva, aki alá elásták. Hát csak adják ide a kontrektust.

- Adnám én jó szívvel, de ha nincsen nálam. Bolonddá tette kendet a nótaáruló.

- Aszondi? - hökkent meg az ember. - A nótaáruló? No mögállj, nótaáruló, majd a szömedbe nézök!

Ez egy héttel ezelőtt volt, s ma megint beállított hozzám a szélmolnár. De most már föl volt hevülve egy kicsit, bot is volt nála, azzal kocogtatta a tornácpadlót.

- Hát csak ide köll adni a kontrektust, hallja. Mert csak itt van az magánál, az én szömem nem löhet bekötni.

Próbáltam neki magyarázni, hogy eszem ágában sincs nekem olyasmi. Van nekem más dolgom is, mint hogy szélmolnárokkal játsszam szembekötősdit.

- Hát akkor föllázítom maga ellen a népeköt, ha maga ilyen hamis embör, oszt eltitkoli a szögénységtül, ami a szögénységöt illeti.

- Nini - mondom -, hát mért illetné a szögénységöt? Hiszen Zákány vicekirály volt, maga annak se ija, se fija.

- Igön ám, de a vicekirályok is csak a szögénységtül lopták, rabolták össze a kincsöket. Akkor is csak úgy vót az, mint most.

Nem akartam szociológiai térre követni a szélmolnárt. Azt mondtam neki, hogy menjen be a városba a főispánhoz, mert a vicekirályok ügyei nem az ilyen kis úrhoz tartoznak, mint én vagyok. Ha valami pernahajder az én nyakamba szabadította, én is rálőcsölhetem másra szegény bolondot.

- Nem mék én senkihöz se - ingatta erős elhatározással a fejét. - Minek mönnék, mikor a kontrektus itt van? Olyantul tudom, aki látta, a kezibe is volt, hát minek tagadja? Adja ki, ha Istent üsmer.

Most már összetette a két nagy kezét is, úgy könyörgött.

- Nézze, nem bánom én, ha mind a magáé lössz is a kincs, neköm csak annyi köll belüle, akin a Márit kiválthatom.

- Hát az meg már kicsoda?

- Hát az asszony. A Mári. Ott van eltemetve, tudja, Horgason, már tíz esztendeje. Oszt most mindön éccaka hazajár, úgy könyörög a Krisztus kínszenvedésire, hogy csak hozassam haza onnan, mert a szerbök közt őneki nincsen maradása. De úgy leromlott az mán lélöknek is, az istenadta, hogy csak olyan, mint a pókháló. Hát úgye, hogy ezt mög köll tönnöm, ha a malom rámén is?

Patakzott a könnye, és halkan koppant egy-egy nagy csöpp a bőrpáncélon, amely mögött lehunyott szemmel is láttam a töviskoszorúzta szívét.

- De hát azt mondja a nótaáruló, kevés arra a malom. A mi bajunkról csak a Zákány kincse töhet... A kontrektus, ha mögkerül...

Vagy ha elvesz az a másik kontraktus, amit Trianonban csináltak a mostani vicekirályok, akik miatt jaj, még halott szélmolnárnék testének sincs földben nyugovása.