A VIOLA MEG A GABÓ

Olyan nagy ozsonna készült minálunk tegnap délután, hogy olyant még a mesében is csak ünnepnapon hallani. Csengett a mozsár, csikorgott a kávédaráló, harsogott a reszelő, csattogott a habverő, csörgöttek a kanalak, zörgöttek a csészék. Ahogy kiugrottam a konyhára, ijedtemben-siettemben úgy beleütöttem a fejem a szemöldökfába, hogy még most is sajog.

- Jaj, Panka lelkem - szólok oda a katlan mellé -, tán a tatárok jönnek?

Panka lelkem úgy bele volt melegedve a főzésbe-sütésbe, hogy se hallott, se látott. Lekvárkeverő nagy fakanalat szorongatott a csöpp markában, azzal keverte volna a rántást a gyűszűnyi cseréplábasban. De hogy az a gonosz kanál nem akart szót fogadni, megharagudott Panka lelkem, s akkorát koppantott vele a lábasra, hogy egyéb se maradt belőle, csak a három lába.

- Jaj - mondom -, oda van a rántás, nem eszünk lebbencslevest!

Erre már Panka is elnevette magát. Csípőjére rakta a kezét, ahogy gazdasszonyhoz illik, s megrázta a kötője pántlikáján a kulcsokat.

- Kis baj nem nagy baj. Lesz itt mit enni a vendégeknek, mert csak lé van hatvanféle.

- Mi rotyog abban a csorba fazékban?

- Tengeri herkentyű, parancsol belőle?

- Köszönöm alássan, inkább abból, ami abban a lyukas tepsiben sistereg.

- Pipiske-csipogás. Szolgálhatok vele?

- Nem élek én azzal, galambom, inkább azt kóstolnám meg, ami ebben a feneketlen tálban le van takarva.

- Szitakötő-zümmögés. Meg tetszik ízlelni?

- Nem vagyok én ilyen finom ételekhez szokva. Jó lesz nekem az a szelet sonka is azzal a vajas zsemlyécskével.

- Fügét adok akár egy zsákra valót - billegtette felém Panka a rózsás hüvelykujját -, de más egyébbel nem szolgálhatok. Gazdája van már itt mindennek. Lesz vendég, csak ennivalóval győzzem.

- Kik lesznek a vendégek, ha szabad kérdeznem?

- Csupa híres leventék, csupa előkelő asszonyságok. Itt lesz a Paprika Jancsi, a porcelán kéményseprő, a bádoghuszár, a törött nyakú bábu, a bőrlábú Trézsi, az üvegszemű Kata.

- No, ez takaros kis társaság lesz. Jó étvágyat kívánok - búcsúztam el a kis gazdasszonytól. Hanem ahogy be akarom csukni magam után az ajtót, kiugrik ám a küszöbön a Gabó cica, egyenest odagurul a Panka lábához.

- Isten megáldjon, aranyos gazdasszonykám, engem vagy látsz többet, vagy se.

Panka összecsapta a két kacsóját.

- Hát téged mi lelt, te buksi? Tán meghúzták a farkad az egerek?

- Hiába csúfolódsz, úgyis csak elbujdosok én ettől a háztól.

- Hát aztán hová mennél, cica-mica?

- Nagy a világ, majd csak elleszek benne valahogy. De ennél a háznál nem maradok tovább, ahol még arra se tartanak érdemesnek, hogy meghívjanak egy kis ozsonnára.

- Sebaj, ha csak az a baj - nevetett Panka -, ne félj, Gabó, nem maradsz te el arról. Te leszel a kukta, te hordod be az ételeket a híres leventéknek, előkelő asszonyságoknak.

No, ebbe Gabó is megnyugodott, de bezzeg előugrott ám a Viola kutya a fáskosár mögül. Haragosan rántott egyet a Panka kötője szélén.

- Hát csak mindig a Gabó a kedves, ugye, kisasszonykám? Az öreg Viola mintha nem is volna. Ha nem tetszik, keress más gazdát, szegény pára! Föl is út, le is út - miért nem tudsz olyan szépen hízelegni, mint az egerek pandúrja?

Panka megsimogatta a Viola bozontos fejét.

- Csitt, öreg, van énnekem gondom terád is. Te leszel ma nékem az udvari inasom. Bent lesz a helyed a vendégek körül. Tányért váltani, kést, villát törülni: az lesz a te dolgod.

Összevicsorgott erre a Gabó meg a Viola. Haragjukban mutogatták-e a fogukat vagy örömükben, nem ért rá megkérdezni tőlük Panka, mert éppen érkeztek a vendégek. Úgy siettek, mind letaposták egymásnak a sarkát, s alig győzte őket vidám köszöntéssel fogadni a Viola meg a Gabó.

- Hozta a jégeső az urakat!

- Hordja el a szél az asszonyságokat!

Csak az a szerencse, hogy az urak és az asszonyságok nemigen értenek a Viola meg a Gabó nyelvén. Nagy meredten bámultak maguk elé, hajlongtak jobbra-balra, de meg nem mukkantak volna semennyiért se. Ahogy betessékelték őket a szobába, úgy megilletődtek a terített asztal körül, hogy le se tudtak ülni, míg Panka bele nem igazította őket a bársonyszékekbe. Legtöbb baj volt a kéményseprővel, aki se a papucsát, se a létráját nem akarta odakint hagyni az előszobában. Végre is létrástul, papucsostul kellett az asztalhoz ültetni.

- Látszik a jámboron, hogy sohse járt még ilyen úri társaságban - morog a Viola.

Mikor aztán mindnyájan letelepedtek, Panka kevélyen kiáltott ki az asztalfőről a konyhába:

- Kukta! Első fogás: tengeri herkentyű!

Gabó behozta a csorba fazekat, Viola odatette az asztal közepére, Panka pedig nyájasan kínálgatózott:

- Lássanak hozzá. Tessék, egyék, nem lesz egyéb.

A vendégek azonban bizonyára jól körülnéztek a konyhán, mert az első fogásnak nemigen volt kelete.

- Kukta! Második fogás: pipiske-csipogás!

Gabó beadta a lyukas tepsit, Viola odaillesztette az asztal közepére, Panka pedig biztatta a kedves vendégeket:

- Tudom, ilyenbe még nem ütötték a nyelvüket!

Bizony most se igen ütötték, Panka újra kiadta a parancsot:

- Kukta! Harmadik fogás: szitakötő-zümmögés.

Gabó beadta, Viola föltette az asztalra a feneketlen tálat. Nemhiába volt feneketlen, ezt már üresen kellett visszavinni. Panka nem tudott hova lenni örömében.

- Kedves egészségükre kívánom az ebédet, örülök, hogy így eltaláltam a szájuk ízit. Most már majd magam is harapok valamit. Kukta, hozd be azt a sonkaszeletet azzal a vajas zsemlyécskével!

Viola elhajította a kezéből az asztalkendőket, amiket éppen össze akart hajtogatni.

- Majd én is segítek behozni a sonkát meg a zsemlyét - ajánlkozott nagy készségesen, s azzal kiugrott az ajtón.

- Hol vagy, kukta? - csaholta dühösen, ahogy körülnézett a konyhán.

A kukta bizony fönt ült a katlan tetején, s vígan nyalogatta a szája szélét, lekiáltott a Violára:

- Jó volt!

- Mi volt jó?

- A sonka meg a zsemlye.

- Hát nekem mit hagytál belőle?

- A helyét - mondta a Gabó nevetve.

Viola fölugrott a katlanra, megfogta Gabónak a fülét, a Gabó pedig pofon körmölte a Violát. A Gabó miákolt, a Viola vonított, a vendégek megrémültek, de úgy, hogy azt nem lehet kimondani. A babák úgy megcsóválták a fejüket, hogy máig sem lehetett őket megállítani, a Paprika Jancsi elkezdte a cintányért csattogtatni, a bádoghuszár kirántotta a kardját, csak az a szerencse, hogy a kard beleakadt a kéményseprő létrájába. Tudom, máskép lett volna olyan csetepaté, hogy olyat még nem látott a világ.

Panka pedig mit csinált volna egyebet, bejött hozzam sírva-ríva panaszkodni a Gabóra meg a Violára. Majd ellátom a bajukat mindjárt, hanem azt minden kis gazdasszonynak ajánlom, hogy kutyára, macskára ne bízza a tálalást.