|
Panka éppen az
Ili baba hosszú aranyhaját fésülgette, mikor feje fölött a kakukkos óra kis
házikójából kiugrott a kakukkmadár, s elkiáltotta magát:
- Kakukk...
kakukk... kakukk...
- Egy...
kettő... sok - olvasta Panka a kakukkszót, s egyszerre eszébe jutott neki,
hogy mindjárt itthon lesz anyu, anyunak pedig az lesz az első szava: „No,
virágszálam, megöntözgetted-e már a kertben a többi virágokat?”
Pankának nagyot
dobbant a kis szíve erre a gondolatra. Ez a haszontalan Ili baba egész délután
nem eresztette ki a virágokhoz, s még most se akarja kiereszteni. Beszélni
ugyan nem tud ez az Ili baba, de nagy, kék szemét olyan kerekre tudja
mereszteni, hogy azt csupa szomorúság látni.
- Mármost ki
vigyáz énrám, ha te itthagysz, Pankám? - Ezt kérdezi az Ili baba kimeresztett
két szeme.
Bizony ezt Panka
se tudja, s legjobban szeretné Ili babát levinni a kertbe, ha attól nem félne,
hogy besározza odalent az apu
nyakkendőjéből készült selyemtopánkát.
- Csak jobb lesz
neked szépen lefeküdni - mondja neki utoljára, s elbontja a kis babaágyat,
megigazítja a gyöngyvirágos kis párnát, s ráfekteti Ili babát.
- Így ni, baba -
gügyög neki szeretettel -, hunyd be szépen a szemedet, s vigyázz, hogy le ne
rúgd magadról a paplant.
No, attól
nem kell félni. Ili babának nem szokása a rugdalódzás. Olyan szófogadó teremtés
inkább, hogy ahogy lefektetik, mindjárt befogja a szemét, s egyszerre úgy
alszik, mint az édes tej. Panka szinte el se hiszi ezt a nagy álmosságot.
- Attól
félek, Ili baba, te csak tetteted magadat - fenyegeti meg ujjacskájával -, s
ahogy én kimegyek, mindjárt kiugrasz az ágyból. Ejnye, de csak jó volna, ha ez
a kakukkmadár tudna rád vigyázni!
A kakukkmadár
azonban a világért ki nem jönne most a házikójából, s Pankának már könnybe
lábad a szeme kétségbeesésében, mikor begurul az ajtón a nagy fülű Zsemlye
kutya.
- Ejnye, de
jókor jössz, Zsemlye - ugrik elejbe Panka -, van-e kedved dajkálkodni?
A Zsemlye
kutyának most nyilván nincs kedve dajkálkodni, mert nagyon kelletlenül morogja
el magát:
- Brrr,
brrr!
- Bér, bér? - érti
el Panka a kérdést. - Minden csirkecsont a tied lesz estére, Zsemlye. A Mica
cica egy harapást se kap belőle. De aztán jól gondját viseld ám az Ili babának!
Zsemlye
kutya okos szemét rámereszti kis gazdasszonyára, s ahogy az kimegy a szobából,
lehever a babaágy mellé, s elnézegeti nagy ásítozva az Ili babát. Takaros kis
teremtés, az bizonyos, csak az a kár, hogy nem olyan szép hosszú az orra, mint
az övé.
„Ejnye,
megnézem, a füle van-e akkora, mint az enyém” - gondolja Zsemlye, s felemeli a
lábával szép csendesen az Ili baba fejecskéjét. Az ám, de Ili baba abban a
pillanatban kinyitja szemét, s olyan hegyesen néz, akár a vasvilla.
- Eh, eh,
Ili baba - dörmög rá Zsemlye -, hunyd be csak megint a szemedet!
Azzal
visszanyomta a fejével a babát a párnácskára úgy, hogy az be is fogta a szemét,
de a karja kicsúszott a csipkepaplan alól.
- Ejnye, de
sokat izeg-mozog ez a kis ostoba! - mordult el Zsemlye bosszúsan, s
visszaigazította a karocskákat a paplan alá, de abban a percben megint
kipattant a baba szeme.
De most már
igazábul megharagudott ám a Zsemlye.
- Micsoda?
- vicsorgatta a fogát a babára. - Te még csúfolódni mersz az öreg dadáddal? ‑
Azzal úgy ütötte képen szegénykét a lábával, hogy menten lebukott az ágyról.
- Forgó,
morgó, vigyorgó! - toporzékolt a Zsemlye, s fölkapta lábánál fogva Ili babát.
Ürgette-forgatta, rázta, rázta szegénykét, míg csak bele nem vágta az ágy
sarkába a fejét, de úgy ám, hogy menten kettérepedt.
No, erre
bőszült ám még föl igazán a Zsemlye!
- Micsoda?
- sivalkodott mérgesen. - Most meg már akkorára tátod a szádat, hogy a füledig
ér?! Megállj, majd megtanítalak én téged mindjárt!
Most meg a
hajánál fogva kapta föl az
istenadtát, s úgy rázta a foga közt, hogy csak úgy csattogott szegénykének a
két lábacskája, ahogy egymáshoz verődött.
- Lefogod-e
már a szemedet? - visítozott javában, amikor Panka belépett nagy sikoltozva:
- Mit
csináltál a babámnak, te gonosz jószág?
-
Elaltattam - vigyorgott vissza Zsemlye kevélyen, hogy valahány foga van, mind
kilátszott.
Panka azonban
olyan haragosan kapta elő az apu kampós botját, hogy Zsemlye dada jobbnak
látta kiosonni a szobából, de még az udvarról is. Kiült a ház végére, s
lehajtotta a fejét a két első lábára.
- Úgy látom,
itt már kitelt az esztendő - mondta szomorúan. - Pedig most már egész beletanultam
a dajkaságba.
Aki valami
ügyes dajkát keres a rossz babája mellé, fogadja meg a Zsemlye kutyát.
|