|
Viráglankasztó
nyári délután Tyúkanyónak dolga akadt a veteményeskertjében. Meg kellett neki
nézni, érik-e már a papsajt, fodorodik-e a zsályalevél, tejesedik-e a vadmák.
Féreg nem túrja-e ki a muhart, rossz szomszéd nem csipegeti-e el a
porcfüvecskét? Egy lépés a hossza, egy lépés a széle a Tyúkanyó árokparti
veteményeskertjének: bizony nagy gond azt rendben tartani egy szegény
tyúkocskának, elhihetitek.
Szerencsére
Tyúkanyónak mindig pontosan járt a hajnalicskavirág órája, s mindig tudja,
hova, mikor kell indulni. Ahol ni, most is felkészülődött már az útra, s a
napernyőjét is felnyitotta volna, ha lett volna neki! Csakhogy nem telik
ám annak napernyőre, akinek olyan két kiscsirkéje van, mint Tyúkanyónak! A
Búbos meg a Kendermagos! Jaj, őróluk meg majd elfeledkezett Tyúkanyó a
nagy készülődésben! Ejnye, de jó, hogy eszébe jutottak, örömében egészen nekipirult a taréja.
- Sárgarépa,
kalaráb, gyertek elő legalább! - kotkodácsolt be a tormalevelek közé, mert
tormaerdőben szoktak hűsölni a kicsikék. Onnan is gurult elő
Búboska nagy lármával:
- Mit-adsz,
mit-adsz, mit-adsz?
- Mit-mit-mit? -
segített kérdezősködni Kendermagoska is. Az öreg tyúk kiterjesztette a két
szárnyát, és szeretettel cirógatta meg kis cselédjeit.
- Minden szépet,
minden jót, gyönge búzát, zöldborsót, ha jók lesztek, míg én odajárok. Kút felé
ne menjetek, kányától őrizkedjetek,
macska elől meneküljetek, egymással ne veszekedjetek. Búboska, neked
nagyobb fejecskéd van, több ész fér bele: te legyél az okosabb. Kendermagoska,
neked kisebb fejecskéd van, nem szaladgál benne szét az eszed: te is okosabb legyél. Amelyiktek veszekszik a másikkal,
annak hátrakötöm a sarkát.
Tyúkanyó azzal
kicsusszant a kapu alatt, a két kiscsirke pedig úgy megijedt, hogy azt se
tudták, melyikük a Kendermagos, melyikük a Búbos.
- Testvérkém -
pihegte Búbos -, ugye, rossz lehet az, amikor a csirkének hátrakötik a sarkát?
Kendermagoska
szólni se tudott először, csak a szájacskáját tátogatta, de aztán eszébe
jutott, hogy ő az öregebb, s neki kell bátorítani a kisebbet.
- De ha nem
veszünk össze, nem kötik ám hátra a sarkunkat - így bátorította.
A bodzabokor
levelei közt nagy fejű veréb illegette magát, ezt már nem állhatta meg szó
nélkül.
- Hogy ti össze
nem vesznétek? - csiripelte le csúfolódva. - Az lenne már a nagy csuda, nem
látott még olyat Buda: minden csirke méregduda!
Egyszerre elfelejtette a két kiscsirke, hogy ők meg
vannak ijedve. Fölborzolták a tollukat, s visszasipítottak a nagy fejű
verébre:
-
Ti-zen-ket-tő egy tu-cat-ba, ti-zen-ket-tő egy tu-cat-ba!
- Ej, ezek nagyon
okos kiscsirkék - szégyellte el magát a nagy fejű veréb erre a csúfolódásra, s úgy elrepült, a
bodzabokortól meg se állt az eperfáig, onnan töltötte rajtuk a mérgét:
- Csirke csipog,
csipi-csipi: ha egyéb nincs, egymást csípi!
- Tőlem
csipoghat - rázta meg Búbos a bóbitáját. - Én tudom, hogy össze nem veszek veled.
- Inkább én nem
veszek össze - meresztgette kopasz nyakát a Kendermagos.
- De én nem
veszek össze, mert én kisebb vagyok - bizonygatta Búbos.
- Azért is én nem
veszek össze, mert én nagyobb vagyok - kötözködött a kis Kendermagos.
Búbos
fölágaskodott, hogy nagyobbnak lássék, és elsipította magát.
- Elhallgass, te
sövénykaparó, mert mindjárt megtaposlak! Én nem veszek össze, tudod?
Kendermagos
akkorát ugrott, hogy szinte puffant, mikor visszaesett.
- Azért se
hallgatok! Hallgass te, te szemétkapirgáló, mert mindjárt megtépem a búbodat!
Én sem veszek össze, érted?
- Ohó -
villogtatta Cica-mica alamuszi szemét az istálló küszöbén -, ebből még
lehet valami!
- Hihi! - hagyta
abba a szitálást Kánya vitéz a napsugaras levegőben. - Kész már az ebéd, teríteni se kell!
Hát Búbost
csakugyan elfutotta a méreg, s akkorát koppantott a Kendermagos kopasz nyakára,
hogy belepirosodott.
- Nesze, te csupa
nyak! Látod, hogy nem én veszek össze!
- Nesze, te csupa
búb! - kapott bele Kendermagos a Búbos kontyába, hogy csak itt-ott maradt belőle. - Mondtam,
ugye, hogy én nem veszek össze!
Hopp! - Cica-mica
odaugrott a küszöbről, s egyszeribe elcsendesítette volna a kiscsirkéket,
ha Kánya vitéz is éppen akkor nem csap le közéjük békebírónak.
Így aztán Kánya
vitéz Cica-micának a hátára ugrott. Cica-mica meg Kánya vitézt körmölte képen
úgy, hogy még akkor is jajgatott szegény feje, mikor már a harmadik határban
leste az egeret. A kiscsirkék meg ijedtükben belefordultak az itató vályúba, s
még tán most is benne fürödnének, ha Tyúkanyó haza nem toppan.
- Kotty, kotty,
kotty, kotty, kotty, kotty, csirkéim, hol vagytok? - nézett körül ijedten az
udvaron.
- Itt, itt, itt,
itt, itt - csipogott ijedten a két kis szófogadatlan. Tyúkanyó ijedten futott a
vályúhoz.
- Hát ti hogy kerültetek a vízbe, haszontalanok? - kérdezte
szaporán, s már bontogatta a kosarából a kaszanyűgvirág hosszú szárát,
hogy hátrakösse vele a kiscsirkék sarkát, mikor hirtelen megszólaltak:
- Fürdöttünk, anyuka
- füllentette Búbos.
- Melegünk volt,
anyuka - tódította Kendermagos.
- No, jól van -
szedte őket a szárnya alá Tyúkanyó. - Már azt hittem, összevesztetek. De
azért nem értem ám, mit kerestetek a vízben! Jóravaló csirke a porban fürdik,
nem a vízben. Libának való az ilyen ostoba mulatság.
|