|
Egyszer a
hatrongyosi bíró kakasa, ahogy a szemétdombon kipirgél-kapargál, talál egy
fületlen gombot. Nosza, fölugrik vele az ól tetejére, s elrikkantja magát hét
határ hallatára:
Kukurikú, Kelemen!
Mit leltem a szemeten!
Hatrongyosi bíró
fia, Kelemen, kis kakashoz odaugrik sebesen.
- Mutasd
csak, kis kakas, mid van neked?
- Nem tudom
én, hogy micsoda, de mégse adom oda - feleselt a hatrongyosi bíró kakasa, s
beugrott a sövény közé. Utána Kelemen, s a hatrongyosi bíró fia úgy megbúbozta
a hatrongyosi bíró kakasát, hogy egyszeribe eleresztette szegény feje a
fületlen gombot.
- Kukurikú, Kelemen: ezt már el nem szenvedem. Megbántottad
a kakast, majd megbánod még te azt! - sivalkodott a kis kakas, s egyszeribe
összetrombitálta a kakasülőről a falu kakasait:
Hatrongyosi kakasok,
gyorsan ide szálljatok!
Nem telt bele egy
kukurintásnyi idő, már
akkor ott voltak a hatrongyosi kakasok, öregbíró kakasa, kisbíró kakasa,
kántorék kakasa, harangozó kakasa - több kakas nem volt Hatrongyoson.
Mit tanácskoztak,
mit nem, azt a sárga cserebogár, amelyik arra repült, jobban meg tudná mondani,
ha a hatrongyosi bíró kakasa nagy
elkeseredésében be nem kapta volna a sárga cserebogarat. Elég az hozzá, hogy
arra repült egy cinege, s odaszólt a kakasgyűléshez:
Hatrongyosi kakasok,
Mi az újság nálatok?
- Kicsi falu,
nagy a torony, bosszút állunk Hatrongyoson - felelték a kakasok.
- Majd ha fagy,
hó lesz nagy, répa terem vastag, nagy - csúfolódott a cinege.
- A fele se tréfa
ennek - meresztgették a taréjukat a hatrongyosi kakasok. - Nem kel föl többet a
nap Hatrongyoson, mert nem kukorékolnak neki a hatrongyosi kakasok.
- Hatrongyosi
kakasok, jaj de nagyon okosok! - nevetett a cinege továbbrepülve. A hatrongyosi
kakasok pedig elmentek aludni, hanem előbb keményen megrázták egymásnak a
taréját. „Kakas tesz feladást, huncut, ki nem állja” - annyit jelent ez kakasnyelven.
Bizony még javában
húzták a bőrt a fagyon a hatrongyosiak, mikor a kántorék kakasa már
elrikkantotta magát:
Kukurikú, virradóra,
éjfél után három óra!
Egyszerre talpon
volt egész Hatrongyos, s mérgében majd lenyelte a fejét a hatrongyosi bíró
kakasa.
- Ez a
kakasbecsület? Ki a faluból a kántorék kakasával!
Három kis kakas
úgy kimarta maga közül a negyediket, hogy az meg se állt addig, ameddig a
hatrongyosi torony ellátszott. Akik pedig otthon maradtak, azok még jobban
megfogadták, hogy nem hallatszik több kakasszó Hatrongyoson. Ne tudja a hajnal,
mikor kell neki hasadni.
Hát, uramfia, a
fél szemét még ki se nyitja másnap a harangozó kakasa, mikor már rágyújtott a
nótára:
Kukurikú, emberek,
hajnallik már, keljetek!
Bizony az lett a
vége, hogy a harangozó kakasát is elüldözték Hatrongyosról, mint az igaz ügy árulóját.
Majd azok mutatják meg, hogy ki az igazi kakas, akik otthon maradtak: kisbíró
kakasa, öregbíró kakasa.
Kisbíró kakasa
állta is a fogadást másnap hajnalig, hanem akkor már nem bírt magával:
Kukurikú, kelj, kelj,
piros hajnal, serkenj!
Nem is kellett
egyéb a hajnalnak, egyszerre feltolta piros ábrázatát az ég alján.
- Jaj, mit
tettem, jaj, mit tettem! - sipított a kisbíró kakasa, s úgy világnak ment
bújában, hogy még tán ma sem állt meg.
Nem maradt már egyéb
kakas Hatrongyoson, csak az öregbíró kakasa. Le se merte hunyni a szemét egész
éjszaka, nehogy álmában elkukurítsa magát valahogy. Jaj neked, Kelemen,
megfizetsz a fületlen gombért! Jaj neked, Hatrongyos, sose látod többet a szép
piros hajnalt, nincs, aki felköltse!
Néz, néz a
sötétségbe a hatrongyosi bíró kakasa: hát egyszer csak megpirul ám az ég alja,
s fölmosolyog rajta a szép piros hajnal. Mosolyog, mosolyog, egyre jobban
mosolyog, szinte csúfolódik:
- Tudom én az
időt kakasszó nélkül is!
- Kukurikú, ilyen
szégyen többet engem sose érjen! - rikkantotta el magát az utolsó hatrongyosi
kakas, s úgy ugrott le a padlás szájából, hogy menten kitörte a nyakát.
Azóta
Hatrongyoson nincsen kakas, s a hatrongyosi gyerekek nem ehetnek kakastejes
kenyeret.
|