|
Mackó bácsi alig törölte meg a száját a délebéd után,
kifeküdt a napra szundítani egy kicsit. Már éppen lecsukódott a szeme, mikor
hallja, hogy két cinegemadár beszélget a feje fölött a bükkfaágon.
Azt kérdi az egyik cinege:
- Csin-csin-csin-csincsere, mi az újság erre?
Azt mondja rá a
másik:
- Nincs erre,
nincs erre, nincs erre. Ami van is, kicsit ér, kicsit ér, kicsit ér: medvén
lovagol a sündisznócska.
Mackó úgy
felugrott erre az újságra, mintha egy kaptár méhecske csípte volna meg.
- Hej, mordézom
adta, mit locsogsz, cinege húgom? Mindjárt hátrakötöm a sarkadat!
Cinege húgom nem ijedt
meg:
- Szörnyű
szél, míg el nem áll, Mackó bácsi, hanem én nem ijedek ám meg tőle.
Sündisznócskától hallottam, hogy ő medvén szokott lovagolni. Vele vessen
számot, Mackó bácsi.
- No, majd
beszélek én a fejével, csak várjatok vissza. Idehozom azt a rossz portékát,
előttetek vallja be, hogy nem mondott igazat.
Nagy dörmögve
ballagott el az erdőszélre, ott lakott a sündisznócska, föld alatt a
kastélyában. Most éppen kint ült a küszöbön, a tüskéit fésülgette egy nagy
fenyőtobozzal. Ahogy meglátta a medvét, már messziről hujjangatott
elébe:
- Isten hozta,
bátyámuram, jaj, de örülök, hogy látom! Hogy-mint szolgál drága egészsége?
- No, csak hagyd
el azt az édeskés beszédet - dörmögött a medve -, egy kis számadásom volna
veled.
- Ráérünk még,
Mackó bácsi, arra is. Tessék előbb falatozni valamit. Van egy kis békabecsináltam, maradék egérpecsenyém.
- Hiába
pergeted úgy a nyelved, te szeleverdi! Azt mondd meg inkább: mióta szoktál te
medvén lovagolni?
Jaj, milyen
jót nevetett erre a sündisznócska! Hármat is hemperedett kacagtában.
- Ejhaj, de
tréfás kedve van urambátyámnak! Hát már hogy lovagolnék én medvén, amikor azt
se tudom, hogy mi az a lovaglás!
Megint
erőt vett rajta a nevetés, hogy csak úgy reszketett bele a tüskéje, de a mackó mérge csak nem
engedett.
- Nagy kópé
vagy te, öccse! Te mesélted a cinegének, hogy énrajtam szoktál lovagolni!
Sündisznócska
elvisította magát:
- É-é-én? Azt
se tudom, micsoda isten teremtése az a cinege! Isszák azt, vagy eszik?
- Ne bomolj, lánchordta, mert mindjárt megrázom a füled!
- Jaj, Mackó bácsi!
- Gyere velem a cinegéhez, a szemébe mondjad neki, hogy nem
mondott igazat, mert te nem mondtad, hogy medvén szoktál lovagolni.
- Megyek már, Mackó bácsi, megyek, ahová parancsolja, csak a
fülemnek hagyjon békét!
Elöl baktatott a medve, mellette gurult a sündisznócska. Nem
mert szólni szegényke egy mukkot se, csak a szeme villogott, merre lehet
elinalni. Kapta magát, egyszer csak elmaradt, begurult a bozótba.
De a medve, hogy nem hallotta a csörtetést maga mögött,
mindjárt visszafordult.
- Hol bujkálsz
már megint, te kis gombolyag?
- Jaj, jaj, Mackó
bácsi - könyörgött a sündisznócska -, nem győzöm én már a menést! Vegyen
föl egy kicsit a hátára!
A medve gondolkozóba esett. Ha a sündisznócska nem bír továbbmenni,
akkor ő szégyenben marad a cinege előtt. Hát inkább a hátára vette.
Hát ahogy tovább
mennek, mendegélnek, egyszer csak megint eljajdítja magát sündisznócska a medve
hátán:
- Jaj, jaj, Mackó
bácsi, ez így nem jó lesz,
mert én innen legurulok, kitörik a nyakam! Pedig kár lesz érte, mert csak ez az
egy van. Engedje meg, hogy ide erősíthessem magam.
- Szaporán,
hékás, mert várnak a cinegék!
Az erdőben a
fák tele voltak nőve iszalaggal. Az iszalag olyan futónövény, mint a
borostyán. Erős, szívós a szára, mint a zsineg. Erről szakajtott le
sündisznócska egy hosszú ágat, azt a medve szájába tette, mint ló szájába a
zabolát. A két végit meg
a kezébe vette, mint a kantárt.
- Mehetünk
már, Mackó bácsi!
Kisvártatva
megint megszólal sündisznócska:
- De sajnálom én
magát, lelkem Mackó bácsi, hogy úgy csípik a legyek. Mit szólna hozzá, ha
elhajtogatnám őket egy mogyorófa vesszővel?
- Jól
tennéd, öcsikém!
Sündisznócskának
se kellett több biztatás, letört egy mogyorófa suhogót, és olyanokat húzott
vele az urabátyja füle tövére, hogy csak úgy sajgott.
- Hagyd
abba, öcsém, itthon vagyunk már! No, híres cinegék, merre vagytok? Most válik
meg, ki mondott igazat!
Jöttek a
cinegék, nem is ketten, hanem tizenketten, hogy hírét hallották, mi készül Mackóéknál. De olyan csúfolódást
még nem hallott az erdő, mint most.
- Nini, jön
a sündisznócska medveháton!
- Hogy adod
a lovad, sündisznócska?
-
Medvelónak párja nincs!
- Gyí hő,
gyí hő, medve koma, sündisznócska hátaslova!
A rászedett mackó lehajította Sündisznócskát a hátáról, s
nagy maga szégyenletében úgy bebújt a barlangjába, hogy tavaszig hír se jött
felőle. Sündisznócskának pedig soha életében nem esett még olyan jól a
békabecsinált meg az egérpecsenye, mint akkor.
|