|
Aki vízparton járt
valamikor, mindenki látta már Csupaszem békát, a papucsosmestert. Nyakba vetett
zöld kötényéről, munkára termett keze-lábáról könnyű fölismerni ezt a
jóra való mesterembert. De legkönnyebben a szeméről, mert ahhoz fogható
nagy szem nem kerülközik több a nádasban. Hozzá, még Csupaszem mester nem is az
arcán hordozta a szemit, mint más istenteremtése, hanem a feje tetején. Büszke
is rá az öreg papucsosmester, hogy ő a feje tetejével lát.
- Ebből is
kitetszik, hogy valami előkelő nemzetség ez a miénk - mondja estendén
a Csupaszem porontyoknak, mikor jó étvággyal elfogyasztották a szúnyográntottát.
- Elég baj az
nekünk - kuncog az egyik kis Csupaszem -, hogy mink a fejünk tetején látunk.
- Miért, miért? -
kérdi az öreg Csupaszem.
- Mert így nem
tehetünk a fejünkre kalapot - nevette el magát a poronty.
De sietett is ám
elkotródni az iszapba, hogy hirtelenében kalapot ne mérjen a fejére a
gyékénybuzogánnyal az öreg Csupaszem.
Mert semmit se utál jobban az öreg papucsos, mint a kalaposmesterséget.
Azt mondja, hogy csak olyan éhenkórász népeknek való, mint a gémek, akik még
tollat is tűznek a süvegük mellé. Szabad fővel jár az igazi vízbéli
nemes, de papucsban, hogy meg ne szúrja a talpát a sulyomtövis.
Lapulevélből
szabja Csupaszem a papucsot, s míg ő ott szorgoskodik a vízparton,
Csupaszem anyó a sás közt keveri a délebédhez való rántást. Ki-kiszól a
konyhából a papucsosműhelybe:
- Mit varrsz, mit
varrsz?
-
Papucso-cso-cso-cso-cso-csot, papucso-cso-cso-cso-csot - dúdolgatja vissza a
mester.
- Szép mesterség
is ez annak, aki nem tud egyebet - zümmögi a feje felett az aranyos szárnyú
szitakötő.
- Hát te mit
tudsz? - kérdezi Csupaszem.
- Szitát
kötögetni, vásárokra járni, repkedni, szállni, világot látni.
- Világot látni?
Ugyan mit látsz te többet, mint én, te éhen-dongó?
- Túl a dombon
erdőt, rétet, mindenféle tarka népet, csacska, locska patakot, egy
tarisznya szúnyogot.
- Minek ez a nagy
tudomány egy hitvány szitakötőnek? Tán szolgabíró akarsz lenni Tápén?
- Utcu tolla, motolla: kinek arra mi gondja! Hanem tudod mit,
mester? Ha szolgabíró leszek, megveszem a szemedet ablaknak a megyeházára.
Úgyse veszed semmi hasznát.
- Kapjon el a béka! - vartyogott haragosan Csupaszem, s
csakugyan utánakapott a szitakötőnek.
Hanem az már akkor a másik parton vallatta a virágos kákát,
mit álmodott az éjszaka.
- Szerencséd, hogy elhordtad az irhád, mert majd megmutattam
volna, hogy hasznát tudom venni a szememnek - dörmögött utána Csupaszem mester.
Hanem azért a szitakötő beszédje mégis szöget
ütött a fejébe. Szó, ami szó, mégiscsak illendő volna egyszer körülnézni a
világban az ilyen magaformájú előkelő személynek. Akkor lenne még
csak nagy tisztessége a nádasban Csupaszem papucsosnak! Még tán a bíbic is
ővele varratná az ünneplő papucsát!
Se szó, se beszéd tovább, Csupaszem elhajította a kaptafát,
fölgyűrte a zöld kötőjét, s akkorát ugrott föl a dombra, hogy szinte
puffant.
- Hová, hová? - kiáltotta utána kétségbeesetten Csupaszem
anyó.
- Megyek világot látni.
Bokrok, virágok nevetve csóválták meg a fejüket, mikor
meghallották, hogy mi járatban van az öreg Csupaszem. Még a napocska is
elnevette magát az égen: lett is Csupaszemnek olyan melege, hogy mire felére
kapaszkodott a dombnak, már a nyelve is lógott.
- Hová, hová, Csupaszem bácsi? - kérdezte
tőle a csigabiga.
- Megyek világot látni - lihegett a szegény Csupaszem -,
valamirevaló mesterember nem élhet meg anélkül, hogy körül ne nézzen egy kicsit
a világban.
- Ugyan mit lehet
rajta nézni?
- Mit-e? Nem a te eszedhez való az, kis öcsém! Túl a dombon
erdőt, rétet, mindenféle tarka népet, csacska, locska patakot, egy
tarisznya szúnyogot.
- De már azt
magam is megnézem - örvendezett a csigabiga -, gyerünk együtt, Csupaszem bácsi!
Csupaszem mestert
elfutotta a békaméreg. Még hozzákötné magát ez a sehonnai vándorlegény, akinek
hátán háza, kebelén kenyere. Mérgében úgy nekirugaszkodott, hogy három ugrással
fent volt a domb tetején.
- No, nézzük,
milyen világ van itt - fohászkodott Csupaszem, s fölágaskodott a két hátulsó
lábára, hogy jobban körülnézhessen.
Nini, a kiskésit
neki, hisz itt is csak olyan pocsolya van, mint a másik oldalon! No nézd, itt
van még a papucsosműhely is! Lám, lám, hát ott nem az a sásbokor
hajladozik, ahol a vacsorára való szúnyogszalonnát pörkölik? Még az a
békateknő is ott úszkál a vízen, amelyikben a kis Csupaszemeket szokta
füröszteni az édesanyjuk.
- Hordja el a
gólya ezt a világot, csak olyan az, mint a mienk! Hej, de bolonddá tett az a
gonosz szitakötő! - sopánkodott az öreg Csupaszem, szép csendesen
legurítván magát a lejtőn. Nem érte föl ésszel a jámbor, hogy őbenne
volt a hiba. Visszafelé látott, mikor két lábra állt, azért látta a tulajdon
maga nádasát. Ilyen veszedelem van abban, ha valaki a feje tetején viseli a
szemét.
A parton már ott
várta az egész családja. Csak úgy rezgett belé a nádas, ahogy az éhes Csupaszemek
világlátott apjukat köszöntötték:
- Vár a
vacso-cso-cso-csora, vár a vacso-cso-cso-csora!
Az öreg Csupaszem
azonban ügyet se vetett a nyájas köszöntésre. Fejest ugrott a vízbe, s úgy elbújt a nádtorzsába, hogy gólya
legyen, aki megtalálja. Attól félt, hogy megkérdezik tőle a porontyai,
elmén-e máskor is világot látni.
|