AZ EGYSZERI SZARKA

Csörgött a sövényen
az egyszeri szarka,
illegett-billegett
sebesen a farka.
Jobbra illegette,
balra billegette,
a delelő napot
el-elnézegette.

Gondolta magában:
„De szép fényes holmi!
No, ezt már igazán
le kellene hozni.
Jó lenne tükörnek
a szarkaszobába,
beletekingetni
ünneplő ruhába.”

Mikor ezt gondolta
az egyszeri szarka,
már az ól tetején
billegett a farka.
Noszogatja magát:
„Előre, előre,
szénás óltetőről
szalmás csűrtetőre.

Mindjárt elérem már” -
pislantott az égre,
s átugrik hetykén a
kazal tetejére.
Onnan szaporán
a kútágasra billen -
jaj, de szegény feje
hova menjen innen?

Az egyszeri szarka
jobbra-balra forog,
a nevető napra
fitymálva hunyorog.
S vissza a sövényre
lerepül csörögve:
„Nem szeretek nézni
rámátlan tükörbe.”

Vén veréb a porban
mosogatja tollát,
szárnya mellé dugja
pápaszemes orrát.
„Csirip, csirip, csirip,
az egyszeri szarka
nagyot akart volna,
s nem bírta a farka.”